„A 18. század második felétől jelentek meg s a század végére gyakorivá váltak az egy-két leveles gyászjelentések, szomorújelentések. A gyászjelentés, a convocatoria szerepe tájékoztatás a szomorú eseményről és meghívó a temetési szertartásra; prózában írták, személyes hangnemben, levélformában, mindig feketére festett szegéllyel. A Telekiek esetében kivétel nélkül magyarul. Bár szövegük nyomtatott, minden esetben kézzel íródott a címzett neve, megszólítása, a levélíró neve, aláírása (özvegy, családtagok), gyakran a kibocsátás helye is. Kibocsátójuk – a gyászjelentést aláíró személy – a halott legközelebbi hozzátartozója. Az egyedi címzés, megszólítás miatt minden egyes gyászjelentés egyedi. Nagy ritkaságnak számítanak, és legtöbbször egyetlen példányban maradtak fenn. A széki Teleki család tagjainak több mint harminc gyászjelentését ismerjük az 1770–1800 közötti időszakból: a legkorábbiak ugyanis 1770-ből valók (az egyik Teleki Ádám, a másik Teleki Pálné Haller Borbála haláláról értesít). De ettől kezdve folyamatosan gyakorlattá vált a nyomtatott forma, vagyis fokozatosan felváltotta a kézzel írt értesítéseket. Mint e műfaj korai példányai általában, úgy a Telekiek gyászjelentései is eddig szinte teljesen kiaknázatlan forrásai a család- és kapcsolattörténetnek.”

„1567. szeptember elsejét megelőzően szinte napra pontosan 455 évvel ezelőtt az Erdélyi Fejedelemség székhelyén, Gyulafehérvárott állította fel nyomdáját az európai rangú nyomdász, Raphael Hoffhalter. A születendő unitárius egyház legjelentősebb kiadványa a De falsa et vera című unitárius vitairat volt, amelynek kézirata 1567 közepére nagyjából nyomdakész állapotban lehetett. Feltételezésem szerint az unitárius vallási közösség és az anyagi támogatást nyújtó János Zsigmond e mű kinyomtatása céljából hívta meg Gyulafehérvárra a kitűnő tipográfust, Raphael Hoffhaltert. Azonban gyulafehérvári működése 1568 február végi váratlan halála miatt nem több, mint fél esztendőig tartott. Kutatásom célja annak megállapítása volt, hogy az általa 1567-től kinyomtatott más unitárius vitairatok mellett vajon igazolható-e Raphael Hoffhalter közreműködése a halálát követően napvilágot látott, De falsa et vera megjelentetésében. Ennek érdekében e szentháromság-tagadó antológia elemzését a tipográfiai módszer vizsgálatával is kiegészítettem előadásomban, továbbá beszámoltam ennek a vizsgálatnak eredményéről, új megvilágításba helyezve Raphael Hoffhalter és az unitáriusok együttműködését.”

„Az elődás a címben meghatározott nyomtatványokat vette sorra, igyekezve több szempont szerint elemzeni azokat és az egyes családtagokhoz való kapcsolódásukat. A Telekiek legtöbb esetben az ajánlás címzettjeként bukkannak fel (főként Mihály, de László, Krisztina stb. is). Szerepüket vizsgálva megállapítható, hogy számos esetben a szerző, kiadó nem csupán a fontos pozíciót betöltő címzett jóindulatát, pártfogását igyekezett az ajánlással megnyerni, hanem azt is, hogy költségviselője, előmozdítója legyen a nyomtatvány létrejöttének. A család tagjainak házasságkötése alkalmából megjelent köszöntővers-gyűjtemények esetében nyilvánvalóan nemcsak alkalmat, hanem anyagi forrást is biztosítottak annak kiadására. Néhány alkalmi vers esetében pedig szerzőként játszottak szerepet a munka megszületésében. Nagy műfaji változatosság jellemzi a vizsgált kiadványokat. Legtöbbjük a református hitélethez köthető: vitairatok, bibliamagyarázat, bibliai történetek, prédikációs kötet, kegyességi munkák, de található közöttük hitvitázó színdarab is. E műfajcsoport és az iskolai-tudományos művek metszetében helyezkednek el a teológiai vizsgatételek. A család társadalmi szerepét jelzi, hogy politikai erkölcsi oktatások, elmélkedések támogatóiként is felbukkannak. Ritka kivételként egy kalendáriumot is ajánlottak Teleki Mihálynak.
E kiadványok nagyrészt Kolozsvárott jelentek meg, de szebeni, pataki és debreceni nyomtatványok is vannak közöttük.”