Novemberi rózsa

2022. november 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe

A magyar királylány, Árpád-házi Szent Erzsébet (Sárospatak, 1207– Marburg, 1231) II. András király és Merániai Gertrúd leánya – Szent István király mellett – az egyetlen hazánk szentjei közül, akit a világegyház is ünnepel (november 17.!); s egyben ő a katolikus világ egyik leginkább tisztelt női szentje is.  

szent_erzsebet_szarkofagja_opti.jpgSzent Erzsébet szarkofágja. In: Balázs György – Szelényi Károly: Magyarok. Egy európai nemzet születése, Budapest, Novotrade Rt, 1990, 49. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Magyarország szép nemes csillaga,
Asszonyi rend tiszteletes taga,
Ki szentséggel hamar kezet foga,
És közöttünk fényessen villoga.

Királyoknak nevezetes neme,
Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme,
Kinek gazdag ára és érdeme,
Romlásunknak gyakran lőn védelme.”


Ének Szent Erzsébet asszonyról. Részlet. In: A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Erzsébet a szegények és a betegek, az árvák és az özvegyek patrónája. Legendájának legismertebb eleme az ún. rózsacsoda. Az elbeszélés szerint egy alkalommal kenyereket vitt a szegényeknek, amikor sógorával, Henrikkel (más változat szerint még gyermekkorában, itthon édesapjával) találkozott. A sógor kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy rossz szemmel néznék jótékonykodását, azt válaszolta, hogy rózsákat. Mikor ezt meg kellett mutatnia, a kenyerek helyett valóban illatos rózsák voltak kosarában.

„Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne láthatná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek. És íme, elöl találá az ő atyja, csodálkozván rajta ennenmaga, mit járna és hová sietne, megszólítá őtet: Fiam, Erzséböt, hova mégy, mit vissz? Az nemes király leánya, miért felette szemérmes vala, nagyon megszégyenlé magát és megijede, és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: Ím, rózsát viszök. Az ő atyja kedég mint eszös ember meggondolá, hogy nem volna rózsavirágnak ideje, hozzá hívá, és meglátá kebelét, hát mind szép rózsavirág az aszjú apró portéka. Oh nagy ártatlanság, oh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja, íme, az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságában, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné. Azt látván, az ő atyja elcsodálkozék rajta. Ez leánzó, ha élhetend, valami naggyá lészen!”

Karthauzi Névtelen: Áldott királyi lány. Részlet. In: A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet szobra a marburgi Szent Erzsébet-templomban. In: Balázs György – Szelényi Károly: Magyarok. Egy európai nemzet születése, Budapest, Novotrade Rt, 1990, 48. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Erzsébet az egész világegyházban évszázadok óta szakadatlan tiszteletben részesül, mint az emberszeretet eszményi példaképe. A legnagyobb festők örökítették meg azokon a képeken, amelyek most a múzeumok büszkeségei, eredetileg azonban jámbor társulatok, harmadrendek, plébániai közösségik rendelték templomuk, ispotályuk számára: Simone Martini, Fra Angelico, Holbein, Murillo és annyi más. […] Halálának hétszáz éves fordulóján lelkendezve kérdezte egy magyar méltatója: van-e nagyobb asszonya a világtörténelemnek a Megváltó anyján kívül, mint ő?”


Bálint Sándor: November 19. Részlet. Uő.: Ünnepi kalendárium, Ünnepi kalendárium 1., Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet életének címlapja (f. 2r) és (f. 1v) egy pápai oklevél töredéke (jobboldalt) a XIV–XV. századból. In: Libellus de dictis quattuor ancillarum, pergamenkódex. Jelzet: Cod. Lat. 536 – Kézirattár

„Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz. A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján »emeltettek oltárra ereklyéi«, azaz szenteltek templomot sírhelye fölé. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: »nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának«”.


Jankovics Marcell: Novemberi rózsa. Részlet. In: Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Daniel Gran: Magyarországi Szent Erzsébet alamizsnát oszt, Szépművészeti Múzeum, Budapest. In: Mojzer Miklós: XVII. és XVIII. századi német és osztrák festmények, Budapest, Corvina, 1975, 28. kép. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Idegen népek jóltevője lett,
Míg anyja itthon dúlt a magyaron…
Most anyja vére ég a kezemen – –
Mért mentél el, királykisasszonyom?
Szűz lelked egyetlen lehellete
Szétfújta volna a tragédiát, –
Vagy úgy kellett, hogy későn, s messziről
Szívjuk be lényed rózsaillatát?”
Reményik Sándor: Bánk Bán utolsó monológja. Részlet. In: Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet legendájához kapcsolódik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 1999-ben alapított, először 2000-ben átadott díj, a Szent Erzsébet Rózsája. A díjat minden évben egy-egy a szegények és a betegek gondozásában, illetve ennek szervezésében jelentős karitatív munkát végző személy kaphatja meg Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően.

„Szent Erzsébet elsősorban az igazi nőiesség: a személyes, a kiskörű szeretet hőse. Ha magunk elé állítjuk a róla fennmaradt rengeteg legenda és történelmi feljegyzés világánál, az első tekintetre egy kedves, szép, fiatal, szerelmes, boldog hitvest látunk magunk előtt. A hitves eszményét. Már menyasszony korában megkapja az embert bájos, szemérmesen, de tudatosan odaadó, jegyesének, leendő hitvesének mindent alárendelő hűsége és kitartása. Hiába akarják megfélemlíteni, senki sem képes lemondásra bírni arról, akit szeret. Házassága a boldog, szép, mindenki számára épülésül, gyönyörűségül, erőforrásul szolgáló családi életnek csodaszép képét tárja elénk. Erzsébet és Lajos, – az ideális lovag, – az ő férje, az ő »testvére« (mint szólítani szokták egymást), a maguk három gyermekével, boldog családjuk körében: szívmelegítő jelenség. Milyen megható, kedves vonásokkal mutatja meg hitvese iránti szeretetét, amikor (Erzsébet – ha ösztönét követi: maga az igénytelenség!) ékes ruhákat ölt magára, csak azért, hogy férjének tessék. Amikor az udvari lakomáknál, minden hagyományos szokás ellenére, férje mellé ül, mert nem akar elmozdulni mellőle. Amikor a templomban rajtakapja magát egyszer – a legenda egyik legkedvesebb, legemberibb mozzanata! –, hogy nem a szent cselekményre gondol, hanem férjén felejtette szemét. […] megjön a még súlyosabb gyászhír, férjének halálhíre. Erzsébet felsikolt: »Mindennek vége! Meghalt az egész világ!« Nyolc napig nem tér magához a sírástól. Aztán fogadalmat tesz, hogy többé nem megy férjhez; állja is ezt a fogadalmat, akkor is, amikor II. Frigyes császár kéri feleségül. Íme az ideális hitves képe!”

Sík Sándor: V. Szent Erzsébet: női eszmény, részlet . In: Szent magyarság – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s– (Főigazgatói Kabinet)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8717978366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása