Tudósok a fényképész előtt

2022. december 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

Schrecker Ignác és a Magyar Akadémia Album

A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása a 19. század első felében kibontakozó magyar nemzeti törekvések meghatározó mozzanata volt, ám a tudós társaság csak 1865-ben vehette birtokba székházát. Az ünnepélyes megnyitóra 1865. december 11-én került sor. E jeles alkalomból az Akadémia kiadatta tagjainak arcképcsarnokát, az akadémiai albumként ismert portrégyűjtemény Schrecker Ignác pesti fényképész munkájának eredménye. A magyar tudósok portréit tartalmazó díszalbumból Történeti Fénykép- és Interjútárunk is őriz egy példányt.

Az akadémiai album 1865-ben jelent meg, a bőrkötéses, fedelén az Akadémia bronzveretű címerét viselő, rézcsatos album a tagok mellkép formátumú arcképeit tartalmazza. Az albumból készült egy nagyobb alakú verzió, itt egy-egy oldalon négy portré látható. A kisebb kialakítású albumban a portréképek csoportba szedve találhatók, a táblákon aranyozott ovális keretben a tagok mellképei, a mellképek alatt a nevek szerepelnek. Az első két csoportképen az elnökség és az igazgatótanács, a többin az egyes tudományos osztályok tagjai láthatók. A magyarországi fényképek kivétel nélkül Schrecker Ignác műtermében készültek.

A nagyobb alakú akadémiai album – Történeti Fénykép- és Interjútár, FAlbum 1222

Schrecker Ignác (születési nevén Izsák) 1834-ben született a csehországi Golčuv Jeníkovban. A német anyanyelvű, zsidó vallású, közrendű családról csak néhány információ ismert, az édesapa kesztyűkészítő iparosmester volt. Schrecker 1854-ben fél évet tanult Marastoni Jakab 1846-ban megnyílt művészképző iskolájában, a fej- és díszítményrajzaiért oklevelet elnyerő fiatalember 1856-ban Komáromban kapott rajztanári állást. Egyes vélemények szerint fényképészeti műtermét 1862-ben nyitotta meg Pesten, a Bálvány (ma Október 6.) utca 3. szám alatt, a Kappl-féle házban. Az 1873. évi bécsi világkiállítás katalógusa szerint a műterem megnyitása azonban egy évvel később történt csak meg. Ami biztos, hogy az 1860-as években egyidejűleg 10 alkalmazottat is foglalkoztatott, akik havonta 40–180 Ft közötti fizetéseket kaptak. E szerint tehát nem egyszerű segédek dolgoztak műtermében, hanem a fényképészeti eljárásokhoz értő, a technikát külföldön elsajátító szakemberek is. Vállalkozása keresett lett arisztokrata és polgári körökben, 1865 és 1870 között Ekl Pállal már egy másik műtermet is vezetett.
A fényképész első feleségének személye előttem nem ismert, a második házasságkötésre 1876-ban került sor, amikor Schrecker Miskolcra utazott. Ekkor került kapcsolatba Clossmann Eleonórával, egy módos osztrák família tagjával. Kettejük levelezéséből tudható, hogy a fényképész 22 évesen házasodott először, és hogy a válás 1872-ben következett be. Clossmann Eleonóra válaszleveléhez egy képet is csatolt magáról, mely „meggyőzte” Schrecker Ignácot a személyes találkozóról, 1876. május 28-án pedig már össze is házasodtak, miután a fényképész elhagyta az izraelita vallást és a református hitre tért át. A nászút egészen Monacóig vezetett.
Schrecker Ignác első fényképét legkésőbb 1860-ban készítette el. A legnagyobb példányszámú és hosszú ideig, 1854-től 1921-ig megjelenő Vasárnapi Ujság 1857-ben közölt először olyan illusztrációt, mely egy fénykép után készült. A következő, fotóhasználatra vonatkozó utalás a hetilapból 1860-ból származik, ez az illusztráció a községi „bírói pálca” átadását örökítette meg, a megjegyzés szerint a nyomat Schrecker Ignác fényképfelvétele alapján készült.

„Hazánk némely vidékén szokásban van, hogy a községbirói hivatal jelképileg adatik át a lelépő biró által az újonnan megválasztottnak, oly módon, mint azt ide mellékelt rajzunk mutatja. Neveztetik e tény: birói pálcza átadásának s csak ezen formalitás megtörténte után léphet az uj biró hivatalába. Oly országban, mint a mienk, hol kegyelettel csüggünk az ősi szokásokon, ily külső formaságok megőrzése, melyek senkinek nem ártanak, igen kívánatos. Rajzunk azon birói pálcza-átadást ábrázolja, mely egy pár évvel ezelőtt Fehérmegye Csoór népes helységében 'az illető járásbeli elöljáróság jelenlétében ment véghez, a midőn a községnek addigi érdemes, derék birája, Sipos János, ki 20 évig csaknem folytonosan intézé a község ügyeit, nyugalom után vágyva, birói hivatalát mindszent napján értelmes oktatás mellett átadá megválasztott utódjának, Halgantz Jánosnak.”

Bírói pálcza átadása. In: Vasárnapi Ujság, 1860. szeptember 9. 7. évf. 37. sz. 444–445. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Önálló fényképészeti műterme ekkor még nem volt szereplőnknek, így nagy valószínűséggel vagy vándorfényképészként, vagy még inkább egy már üzemelő műterem alkalmazottjaként készíthetett felvételeket az 1860-as évek legelején. Egyes források ugyanis arra utalnak, hogy Ekl Pállal már 1860-tól kezdve együttműködött. Schrecker Ignác mindenesetre egyre híresebb lett és egyre jobb minőségű portrékat készített, Pesten például egyike lehetett azon kevés fotográfusnak, aki levehette Deák Ferencet. A „haza bölcsét” először Simonyi Antal fényképezte le 1861-ben, a következő portrét az államférfiról Schrecker készítette négy évvel később.

Deák Ferenc portréja. Schrecker Ignác felvétele, Pest, 1865. – Történeti Fénykép- és Interjútár, FAlbum 1222, FTA 3248

A fényképész első nagyobb szabású vállalkozása egy személyi album megalkotása volt. A személyi albumok abban különböznek a családi albumoktól, hogy bizonyos személy(ek)hez vagy eseményhez kapcsolódnak, például évfordulókhoz, országgyűlési ülésszakokhoz. Ebből is kifolyólag a személyi albumok befejezettek, a képek száma nem növelhető. Az ilyen albumok képanyaga gazdag, gyakran 100–300 képet is tartalmaznak, egységes kivitelű felvételekkel. A személyi albumok külső megjelenése rendkívül impozáns.
Schrecker első személyi albuma az 1864. évhez, egy jeles alkalomhoz kapcsolódik. A pesti Llyod-palotában 1864 februárjában rendeztek bazárt a szűkölködők javára. Az eseményen magyarországi dámáktól is lehetett különféle portékákat vásárolni, Schrecker az árusító hölgyeket fényképezte le a bazáron viselt ruhájukban, bazári díszletek között. A műtermében készült felvételekből feltehetően egy nagyobb alakú és egy kisebb kivitelezésű fényképalbumot is összeállított, a befolyt összegeket az alföldi szegényeknek kínálta fel a fényképész. A nagyobb album Jókai Mór költeménye mellett 25 portrét tartalmazott a dámákról, az egész album ára Pesten, illetve Budán 13 forint volt, míg vidéken 14 forintért lehetett átvenni. Az albumokhoz kezdetben kizárólag előfizetés útján lehetett hozzájutni.

„Az előfizetés után két héttel kézbesittetik az album. Előfizetéseket elfogadnak Damjanichné (Egyetem u. 1. sz.) b. Rudnyánszkyné (Nádor u. 11. sz.); Szentiványiné (Üllői út 10. sz.); Kugler Adolf mű és könyvkereskedése (Dorottya u.); Lauffer testv. könyvkereskedése (Váci u.), és Sárkány kereskedése (Váci u. sarkán), melynek egyik kirakatában a bazár-albumba szánt képek legnagyobb része szemlélhető, valamint a kiállító Schrecker Ignác fényképészeti műtermében is (Bálvány u. 3. sz. Kappel féle ház).”

Fővárosi hirek. In: Fővárosi Lapok, 1864. március 13. 1. évf. 60. sz. 239. – Törzsgyűjtemény

„(A bazárban közremüködött hölgyek arczképei) ismét más kiadásban jelentek meg Schrecker Ignácz fényképésznél. – Ugyanis egy lapon, kicsinyített alakban, mind a 25 urnő arczképe látható, mindegyiknek sajátkezű névaláírásával együtt. A kisded lap ára csak 1 ft., s az emlitett fényképésznél (bálvány-utcza 3. sz.), valamint a könyv és műkereskedésekben kapható.”

A bazárban közreműködött hölgyek arczképei. In: Vasárnapi Ujság, 11. évf. 37. sz., 1864. szeptember 11., 384. – Elektronikus Periodika Archívum

Az olcsóbban megszerezhető bazár album iránt valóban nagy igényt mutatkozhatott a kevésbé módos rétegek körében, hiszen ne felejtsük el, hogy a nagyalakú albumból egy rosszul fizetett Schrecker-segéd alig hármat tudott volna csak megvásárolni egy adott hónapban. A fényképész más eszközöket is bevetett annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson munkásságának híre. Ennek érdekében a bazár album egy díszpéldányát egyenesen Erzsébet császárnénak ajánlotta fel, aki azt el is fogadta, és hasonlóan tett József királyi főherceg a neki felkínált albummal. Ezek az ajándékozások, felajánlások az uralkodói, arisztokrata körökben prezentálták Schrecker Ignác szakértelmét és rátermettségét, a felsőbb köröktől származó elismerések ráadásul fontos szerepet játszhattak a műterem és a fényképészeti termékek népszerűsítésében. 1864-ben a hírnév már bekopogtatott a fényképész műtermének ajtaján, más vállalkozásai ugyanakkor nem jártak sikerrel, így például a sírkövekre alkalmazott fényképek ötlete kegyeleti okokból elutasításra került a városi temetői bizottság részéről.
A fényképész később is a már jól bevált praktikákhoz folyamodott, 1865-ben ugyancsak egy személyi album összeállítása és forgalmazása tette ismertté. A műtermi személyfényképezés népszerűvé válásának egyik alappillére volt a nyersanyagok iparszerű előállításának olcsó eljárása mellett a valamilyen közönségcsalogató eszköz alkalmazása, ám mivel az akadémikusok egyértelműen a nemzet szellemi grémiumát testesítették meg, a műtermet vezető Schreckernek figyelnie kellett, hogy ne az akadémiai album életre hívásakor kísérletezzen üzleti újításokkal. Az az alább idézett forrásból ismert, hogy az album kiadásának ötlete a fényképésztől származott, mindenesetre az üzleti érdekek találkoztak az akadémia vezetőségének azon szándékával, hogy a díszalbum a neoabszolutizmus időszakának nyilvánosságában teremtse meg a testület, ezzel pedig a nemzet önreprezentációját. Az album melletti elköteleződés egyik tanújele volt, amikor báró Eötvös József, az akadémia alelnöke többször kérte levélben a tagokat, hogy a palota ünnepélyes megnyitására készítendő díszalbum számára fényképeztessék le magukat Schrecker Ignác fényképésznél.

„A Magyar Tudományos Akademia palotájának ünnepélyes megnyitásaig Schrecker Ignácz pesti fényképész ur egy disz-album kiadására ajánlkozik, mely az Akademiának minden tagját magában foglalja.
Midőn ezen „Akademiai album” elterjesztése által a kiadó a bekövetkező ritka ünnepélyt emelni és az ekkor életben levő tisztelt tagok külső emlékét egy diszes gyüjteményben az utókornak átadni akarja, – ezzel egyszersmind az „Irói segélyegylet” vállalatához is járulni törekszik.
Az Akademia tudós tagjai ennélfogva tiszteletteljesen fölkéretnek, hogy, a mennyire foglalkozásuk engedi, fennevezett fényképész urnál (Bálvány-utcza 3-ik szám) az emlitett czélra magokat lefényképeztetni ne terheltessenek.”

Eötvös József körlevele az akadémiai tagoknak, Pest, 1864. november 23. – MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, Tört. 4-rét 41.

Eötvös József portréja. Schrecker Ignác felvétele, Pest, 1865. – Történeti Fénykép- és Interjútár, FAlbum 1222, FTA 3236

Három hónappal később az akadémia alelnöke újabb levelet intézett a tagsághoz, melyben kérte az akadémikusokat, amennyiben nem jutnának el Schrecker műtermébe, akkor is küldjenek magukról a fényképésznek egy portrét. Schrecker Ignác számára ekkoriban nemcsak az akadémikusoknak a tervezettnél lassabb levétele jelentett kihívást, hanem a Helytartótanács vizsgálata is, mely szakértők bevonásával vizsgáltatta meg a készülő album portréinak minőségét. Erre azért volt szükség, mert a fényképész folyamodványban kérte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak mellképeit tartalmazó díszalbumot Ferenc József császár fogadja el. A szakértői véleményt August Canzi festő-fényképész foglalta össze. A vizsgálat idején még csak 80 fényképfelvétel készült el, ezek kétharmad részét „tökéletesen jónak és megfelelőnek” ítélték meg a szakértők, ám a fényképek egy részét meglehetősen tökéletlen találták.

„A szakértők meg sem kísérelték azt mérlegelni, hogy a király elfogadhatja-e a felajánlást vagy sem. Az album megjelenésének kulcspontja volt a főkapitányi jelentés is, melyben megállapították, hogy kifogástalan emberről van szó: »a fényképész személyisége és önviselete ellen semmi kifogás nincsen.« Az akadémiai albumot a Kancellária végül nem fogadta el. Schrecker még egy utolsó lépést tett. Megkérte az uralkodót, engedélyezze, hogy az ő arcképe lehessen az album első oldalán. Vagyis szükséges lenne, hogy Pestre látogatása alkalmával Schrecker fényképészeti műtermében kamera elé álljon. A kérésnek hely nem adatott, a lakonikus elutasítás megint csak nem ad választ a miértre. Ez nem befolyásolta az akadémiai album későbbi, általános magyar sikerét.”

Farkas Zsuzsa: Ki fényképezhette a királyt? A hatalom jelképei. In: Fotóművészet, 53. évf. 2010. 3. sz., o. n.

Ugyan az uralkodó nem fogadta el az albumot, a kisebb kudarc nem volt kihatással üzleti életére. 1865 novemberében például István és József főhercegek is megrendelték a díszalbumot, ráadásul a főudvarmesteri hivatal által intézett megrendeléskor az albumok mielőbbi megküldése érdekében még sürgették is a fényképészt. Az album az akadémia épületének átadójára végül időben megjelent, az előfizetők december elején már kezükbe vehették a díszpéldányokat, később a különféle könyvárusítóknál lehetett hozzájutni az albumhoz.
Az albumba összesen 250 portré került az igazgatósági, tiszteleti, rendes és levelező akadémiai tagokról, annak végén pedig néhány külföldi levelező tagról is látható felvétel. Ez utóbbiakat nem Schrecker készítette, hanem mint arról a sajtó is megemlékezett, a tagok közbenjárásának eredményeképp kerültek a fényképészhez. Xantus János például Anatoly Demidov, gróf Charles Forbes Montalembert és Caesar Cantu portréit továbbította a műterembe.

Xantus János portréja. Schrecker Ignác felvétele, Pest, 1865. – Történeti Fénykép- és Interjútár, FAlbum 1222, FTA 3443

A portréképek kivétel nélkül mellképek és azokról általában elmondható, hogy frontális, tárgyilagos ábrázolást tükröznek, a képeken nem látható háttér, sem kellék. Puritánságuk okán ezek a mellképek akár igazolványképként is funkcionálhatnának. A kor általános divatjának megfelelően az ábrázolt akadémikusok nagy része sötét színű magyar nemesi ruhában lépett a fényképész elé, nyugat-európai öltözetű alany mindössze egy-két portrén látható. Testtartásukat tekintve több esetben került sor ülőportré felvételére, az akadémikusok egy jelentős részét azonban álló helyzetben fényképezte le Schrecker Ignác. Az előbb leírt standard pozitúrától csak néhány esetben történt eltérés, például akkor, amikor a tudóst keresztbe tett kézzel örökítette meg a fényképész.

Érdekes kérdés, hogy vajon maguk a tudósok miképp gondolkodtak az elkészült portrékról. Sajnos erre nézve nem rendelkezünk közvetlen információkkal, mindenesetre Henszlmann Imre régész-művészettörténész esete megenged egy kitérőt ezzel kapcsolatban. A Helytartótanács 1867 januárjában kérte fel a Képzőművészeti Társulatot, hogy adjon írásos szakvéleményt a fényképészet állásáról, mivel a fényképészettel mint mesterséggel nem foglalkozott az 1859. évi iparügyi rendtartás. A hatóság állásfoglalást kívánt látni, vajon „szabad művészetnek vagy ipar üzletnek” tekintendő-e a fényképészet. A kérdést megvizsgáló bizottságot Barabás Miklós, Orlai Petrics Soma, Perlaki Sándor, Than Károly és Henszlmann Imre alkotta. A bizottság tagjai közül egyedül Barabás alkotott korábban fényképészként, ő azonban rossz emlékekkel hagyta ott a pályát, Székely Bertalannal folytatott vitája is e körül bontakozott ki.
A bizottság véleményét végül Henszlmann Imre öntötte írásos formába. A szakvélemény lesújtó volt a fényképészetre nézve. A bizottság szerint a fényképészet egyáltalán nem művészet, azt pár nap alatt bárki megtanulhatta, kevés előkészület és fáradtság árán. Mivel a fényképészeti sokszorosítás veszélyeztette a művészi szerzői jogokat, szükségesnek tartották a körültekintő szabályozás megalkotását. A fényképészetet ekkor azonban még nem kötötték iparengedélyhez, szabad művészetnek is csak 1872-ben, illetve 1894-ben nyilvánították, a szakvélemény tehát nem érte el célját 1867-ben. Az nem ismert, hogy Henszlmann Imre milyen állást foglalt ebben a kérdésben, vajon ő is egyetértett-e azzal a megállapítással, hogy a fényképészet alacsony színvonalú mesterség. Neve mindenesetre ott szerepelt a szakértői véleményen, mellképe pedig az akadémiai albumban, a két évvel a szakvélemény megjelenése előtt készült portrén ráadásul ő az egyetlen akadémikus, aki egy félmosolyt megengedett magának Schrecker Ignác műtermében.

Henszlmann Imre portréja. Schrecker Ignác felvétele, Pest, 1865. – Történeti Fénykép- és Interjútár, FAlbum 1222, FTA 3367

Bárhogy is gondolkodtak szakmai és művészi körökben a fotografálásról, Schrecker akadémiai albuma nagy sikernek örvendett, az album portréiból a Tigris fogadóban egy válogatás is kiállításra került a beszámolók szerint. A fényképész a későbbiekben is nyitott volt a nagyobb volumenű vállalkozásokra, még az akadémiai album összeállításának idején, 1865 végén hozzáfogott az akkor összeülő országgyűlés tagjainak lefényképezéséhez, a képviselők portréinak albumba való rendezéséhez. Bár az album 1867-ben elkészült, más fényképészekkel, különösen Borsos József és Doctor Albert műtermével nem tudta felvenni a versenyt, utóbbiak honatyákat megörökítő albuma lett ismertebb a közönség előtt, munkájukkal pedig kiérdemelték a Ferenc József által adományozott „császári királyi udvari fényképész” titulust. Azt a titulust, melyért Schrecker Ignác oly sokat küzdött az 1860-as években, az 1870-es évek elején, s melyet csak többszöri kérelmezésre ítéltek oda neki 1871 márciusában.
A kisebb-nagyobb kudarcok, a többszöri uralkodói elutasítás közben Schrecker újra a női portrék felé fordult, 1870-ben „Magyar Hölgykoszorú” címmel egy képgyűjteményt szándékozott kiadni a pesti bálok dámáiból, bálkirálynőiből. Az elkészült képekből egy névsor szerint 20-at lehetett beválogatni az albumba. Az összeállított albumokból Schrecker küldött egyet a württembergi hercegnek, a porosz királynak, a holland királynak és a belga királynak. Munkájáért Schrecker megkapta a luxemburgi tölgykoszorú-rendet. A szakmai elismerések mellett azonban számolnia kellett a közvéleménnyel is, a Borsszem Jankó című élclap karikatúriáival a hírlapi hirdetések miatt támadta a fényképészt.

Gúnyrajz Schrecker Ignác „magyar hölgykoszorú” című albumának munkálatairól. In: Borsszem Jankó, 4. évf. 162. sz., 1871. február 5., 609. – Elektronikus Periodika Archívum

Schrecker, akit a kortársak az egyik legigényesebb fényképésznek tartottak, folyamatosan azon munkálkodott, hogy kielégítse a megrendelők igényeit, hogy a technikai és üzleti újításokat meghonosítsa a hazai közönség előtt, míg végül második házasságkötését követően európai körútra indult. A fényképész 1876-ban átadta műtermét első házasságából született fiának, Maximiliánnak (Miksának), és Bécsbe költözött, ahol további tapasztalatokat szerzett. Itt szintén műtermet működtetett, de tartós letelepedésre nem vállalkozott, hiszen az elkövetkező években Belgiumban, Franciaországban, később Pula városában is dolgozott, 1881-ben pedig Linzbe költözött. Beszédes, hogy 1888. január 22-én, egy munkaútja során érte utol a halál.

Felhasznált irodalom: