Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. március 3-án született Andrássy Gyula gróf, a dualizmus korának első miniszterelnöke. A székely eredetű arisztokrata család sarja 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követeként kezdte közéleti pályáját, Kossuth Lajos politikáját támogatta, a szabadságharc idején részt vett a pákozdi és a schwechati ütközetben. A bukás után csatlakozott az emigrációhoz, Párizsban telepedett le, míg a császári hadbíróság távollétében halálra ítélte és a büntetést jelképesen végre is hajtották. 1858-ban amnesztiát kapott és hazatért Magyarországra, majd Deák Ferenc híveként nagy szerepet játszott a kiegyezés előkészítésében. Ferenc József 1867 februárjában Magyarország miniszterelnökévé nevezte ki, majd 1871-ben a Monarchia közös külügyminiszterévé, a birodalom második emberévé tette, amely tisztséget egészen 1879-ig töltötte be. Jelen írás azt mutatja be, hogy a kortárs magyar sajtónyilvánosság hogyan emlékezett Andrássyra 1890. február 18-án bekövetkezett halála után.
Andrássy Gyula gróf budapesti lovasszobra a leleplezés után. Zala György alkotása. In: Vasárnapi Ujság, 53. évf. 49. sz. (1906. december 9.). Címlap – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum
A fővárosi sajtó vezető napilapja, a liberális Pesti Hírlap a kor egyik legjelentősebb közéleti és tudományos tekintélyét, a Kossuth-emigráció egykori tagját, Pulszky Ferencet nyerte meg a nekrológ megírására. Pulszky a grófot fiatal korában ismerte meg, akit igazi őstehetségnek tartott, és az 1840-es éveben az Augsburger Allgemeine Zeitungban már nagy jövőt jósolt neki. Pályájának alakulásában döntőnek ítélte a párizsi éveket, hiszen szerinte ekkor ismerte fel, hogy a magyarság hiába várná felszabadítását az idegen nagyhatalmaktól, mert ezt csak a maga józan politikája által vívhatja ki, ezért vált hazatérése után a Habsburgokkal való megegyezés szószólójával. Kiemelte, hogy Andrássy 1867-ben magának tartotta fenn kormányában a honvédelmi tárcát, majd gyorsan és hatékonyan megszervezte a közös hadseregtől független, önálló magyar honvédséget. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös külügyminiszterként elért sikerei egyáltalán nem voltak magától értetődőek. Andrássyt barátja, Eötvös József báró kifejezetten óvta a poszt elfogadásától, mondván: a gróf Budapesten tölgyfa, amely a haza talajában mély gyökeret vert, Bécsben viszont soha nem lehet egyéb „díszes karácsonyfánál”. Pulszky az elhunyt gyengeségeit sem hallgatta el. Megjegyezte például, hogy:
„Andrássy soha nem volt nagy parlamentáris szónok, beszédeiben hiányzott a rendszer s a szabatosság, de meglepő, szellemes, rövid megjegyzései jobban hatottak mindig, mint a legfényesebb szónoklatok.”
Pulszky Ferenc: Gróf Andrássy Gyula. In: Pesti Hírlap, 1890. február 19. 17–18. – Törzsgyűjtemény
Amikor például a magyar közvélemény elégedetlenkedett az orosz cárral és a német császárral kötött megegyezés, a „három császár szövetsége” miatt – hiszen az oroszok a forradalom leverésének emléke és a hazai szláv nemzetiségek függetlenségi vágyainak bátorítása miatt rendkívül népszerűtlennek számítottak –, Andrássy azzal a hasonlattal magyarázta meg a lépést, hogy:
„Indiában a vad elefántot csak úgy lehet vezetni, ha két szelíd elefánt szorosan veszi két oldalról maga közé, s ily módon oda tereli, ahová kell”.
Pulszky Ferenc: Gróf Andrássy Gyula. In: Pesti Hírlap, 1890. február 19. 17–18. – Törzsgyűjtemény
Andrássy Gyula gróf fényképe A Hét címlapján, 1890. február 23. – Törzsgyűjtemény
A Hét című irodalmi hetilap elsősorban az elhunyt egyéniségének hatását elemezte. A nekrológ szerint a gróf:
„[…] le tudott mindenkit fegyverezni elbűvölő egyéniségével, mely bizalomra bírta a szkepszist, szeretetre kényszeríté az ellenszenvet is. […] Az udvart elbájolta szellemével s vonzotta Magyarországhoz. A királyt bölcs tanácsokkal kötelezte le s utat nyitott hozzá a nemzeti befolyásnak. Az arisztokráciában Széchenyi hagyományait ápolta s példát adott, kedvet, becsvágyakat ébresztett a közszolgálatra. Az értelmiségnek eszmékkel imponált s a nemzet színét a magyar államügy köré egyesítette. Felkarolt minden tehetséget, felhasznált minden jóravaló gondolatot, mozgásba hozott minden intézményt a nemzetállam erőinek kifejlesztésére. […] A diplomáciában szokatlan, eredeti és érdekes tulajdonságokkal lépett föl, tipikus magyar vonásokkal, melyek halomra döntötték az iskolás politikusok minden tudományát, tradícióit, meglepték az elméket s megnyerték a szíveket. Gorcsakov herceg nyíltan bevallotta: »Én Oroszországot vezetem, Andrássy pedig engem vezet.« Salisbury márki pedig így nyilatkozott: »Andrássynál egy diplomatát kerestem és államférfit találtam.«”
B. P.: Andrássy Gyula gróf. In: A Hét, 1890. február 23. 117–118. – Törzsgyűjtemény
Az Ország-Világ című, Benedek Elek főszerkesztő vezetésével megjelenő képes irodalmi hetilap szintén hangsúlyozta az egyéni karakter jelentőségét, utalva arra, hogy Andrássy gyűlölte a pedantériát és a bürokratizmust, a lényeglátás képességének hála pedig valódi államférfivá válhatott. A szerző ugyanakkor arra is rávilágít, hogy 1867-ben Andrássynak alkotmányos miniszterelnökként mennyire kényes szerepe volt, hiszen Ferenc József és a magyarság kapcsolatait beárnyékolta a forradalom leverése és az önkényuralom emléke.
„Mennyire ismerhette ő a magyar népet, midőn azzal kezdte szereplését, hogy visszaállította a honvédség intézményét, megalkotta az új magyar honvédséget, s hogy a nemzet által fölajánlott koronázási ajándékot a király által az 1848–49-iki honvédek özvegyeinek és árváinak ajánltatta vissza. Nemcsak a nemzet egy sajgó sebére öntött ez által balzsamot, nemcsak teljesíté Magyarország egy hő óhajtását, hanem a kiegyezés őszinteségének is bemutatta vele egy ékesen szóló dokumentumát.”
Andrássy Gyula gróf. In: Ország-Világ, 1890. február 22. 113. – Törzsgyűjtemény
Andrássy Gyula gróf fényképe az Ország-Világ címoldalán, 1890. február 22. – Törzsgyűjtemény
A Budapesti Hírlap című konzervatív-liberális napilap nekrológjában szintén jól érzékelhetőek a kiegyezés megítéléséhez kapcsolódó érzelmi traumák, hiszen a lap szinte apokaliptikus képet festett arról a történelmi helyzetről, amelyben a gróf miniszterelnöki megbízást kapott.
„Az anyagi és erkölcsi bukás szélén állott a monarchia. Európában senki már sorsa iránt nem érdeklődött, senki a maga érdekét hozzá kötni nem kívánta, hitele nem volt, szövetségesnek nem kellett, potentátok olybá nézték, mint valamely kalandort, akit céljaikra eszközül használhatnak, de kinek sorsát komolyan nem veszi senki.”
Andrássy Gyula gróf. In: Budapesti Hírlap, 1890. február 19. 1. – Törzsgyűjtemény
A Budapesti Hírlap értelmezése szerint Andrássy magyar kormányfőként, majd közös külügyminiszterként lényegében egyedül fordította meg a történelmi folyamatokat, és helyezte új alapokra nemcsak saját hazája, hanem Ausztria fejlődését is.
„A kiengesztelt Magyarország immár huszonkét évi békével és áldásaival ajándékozta meg Ausztriát, díszt, tiszteletet, tekintélyt és hatalmat adott neki újra és oly szövetségeseket szerzett neki, melyekkel Európa sorsa fölött rendelkezik, aki annak előtte önmagával szemben is tehetetlen vala. Ez Andrássy Gyula gróf műve, ez nagyságának, államférfiúi géniuszának igaz mértéke.”
Andrássy Gyula gróf. In: Budapesti Hírlap, 1890. február 19. 1. – Törzsgyűjtemény
A pályafutás nemzetközi jelentőségéről szinte minden megemlékezés szót ejtett. A Szegedi Napló című napilap szerint például abban, hogy 1867 után az európai nyilvánosságban gyorsan elterjedt az Ausztria–Magyarország elnevezés, nagy szerepe volt annak, hogy a gróf személyében olyan magyar hazafi lett a külügyminiszter, aki személyes tulajdonságainak hála rokonszenvet tudott kelteni nemzete iránt a diplomáciai élet irányítóinak körében. A Vasárnapi Ujság című képes családi lap szerzője ehhez hasonlóan abban vélte megtalálni Andrássy hagyatékának legfontosabb elemét, hogy:
„Helyet biztosított hazájának az európai diplomácia kerekasztalánál, kivívta, hogy a hatalmak Magyarországot tényezőnek nézzék s többé, hacsak maga nem játssza el tekintélyét, ne ignorálhassák. Többet nem tehetett, s ez is mesés dolognak látszik, ha meggondoljuk, mily végtelen messziségről kelle megindulnia, hogy ehhez a célhoz eljuthasson.”
Gróf Andrássy Gyula 1823–1890. In: Vasárnapi Ujság, 1890. február 23. 118. – Törzsgyűjtemény
Az általános elismerés és részvét hangjaiba ugyanakkor időnként kritikus megjegyzések is vegyültek. Ez elsősorban természetesen a kiegyezéssel szemben kritikus függetlenségi sajtóra volt jellemző. A Kolozsváron megjelenő Ellenzék című napilap szerzője például úgy találta, hogy Andrássy lángész volt, azonban leszögezte:
„Amíg élt, nevének említésére nem dobbant meg egyetlen szív se, s most, hogy meghalt, a mély bánat forró könnycseppjei nem vegyülnek össze a hivatalos gyásszal. Mert az ő diplomataegyénisége a nemzeti aspirációk szent hangszerének egyetlen húrját sem pendítette meg soha. Ellenkezőleg, ő nem arra tanított, hogy miként kell a reményeket beváltani, hanem arra, hogy miként kell azokról lemondani. Tetteinek kulcsa és rugója nem a jogok megtartása és megszerzése volt, hanem a helyzet fölismerése s megalkuvás a viszonyokkal. Működésében nem ismerte el faktornak sem a Múlt követeléseit, sem a Jövő szükségeit. Szeme előtt mindig csak a Ma lebegett. Éppen ezért csak dolgozott, de nem alkotott.”
Zongor: Gr. Andrássy Gyula. In: Ellenzék, 1890. február 18. 1. – Törzsgyűjtemény
Az újságíró egy sajátos elméletét is megosztotta az olvasóközönséggel: szerinte ugyanis Magyarország 1867 utáni alkotmányos fejlődését alapvetően befolyásolta, hogy Andrássy emigrációs éveit Párizsban töltötte, és bejáratos lett III. Napóleon császár udvarába.
„Hitem szerint ez a véletlen döntötte el hazánk újabb alkotmányos életének sorsát. Mert ha ez a fogékony, harmincéves férfiú politikai leckéit akkor nem a fondorkodó, szédelgő és frivol francia udvartól veszi, hanem Londonban a hagyományosan komoly, alapos és puritán angol publicisták szelleméből merít nemes táplálékot, úgy akkor Magyarország nem egy meghamisított parlamentarizmus nyűgei alatt sínylődnék, hanem élvezné a valódi alkotmányosság tavaszi napjait.”
Zongor: Gr. Andrássy Gyula. In: Ellenzék, 1890. február 18. 1. – Törzsgyűjtemény
Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)
Források:
- Andrássy Gyula gróf. In: Budapesti Hírlap, 1890. február 19. 1.
- Andrássy Gyula gróf. In: Szegedi Napló, 1890. február 19. 1.
- Andrássy Gyula gróf. In: Ország-Világ, 1890. február 22. 113.
- P.: Andrássy Gyula gróf. In: A Hét, 1890. február 23. 117–118.
- Gróf Andrássy Gyula 1823–1890. In: Vasárnapi Ujság, 1890. február 23. 118.
- Kozári Monika: Andrássy Gyula, Budapest, Gondolat, 2018.
- Pulszky Ferenc: Gróf Andrássy Gyula. In: Pesti Hírlap, 1890. február 19. 17–18.
- Zongor: Gr. Andrássy Gyula. In: Ellenzék, 1890. február 18. 1.
