„Lim-lom írások, vén papírosok közül
Egy fakó fénykép is előkerül.
Diákkori emlék… Felemás poézis…
Harminc s néhány arc… Köztük az enyém is.”
Telekes Béla: Arckép. Részlet. In: Uő: Fekete gályán. Versek és Rákóczi. Drámai költemény, Budapest, A szerző kiadása, Kellner Albert könyvnyomdája, 1936. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Telekes Béla vasúti igazolványképe. Budapest, 1908. – Petőfi Irodalmi Múzeum. Jelzet: PIM F.219
Egy különleges, színháztörténeti új szerzemény, Telekes Béla Fekete gályán című verseskötete alkalmul szolgálhat arra, hogy bemutassuk ezt a mára már kissé elfeledett költőt, műfordítót, ahogy már a kortársai is nevezték, a Nyugat első nemzedékének legöregebb költőjét. Ezt az újonnan beszerzett kötetet az teszi egyedivé, hogy benne több helyen a szerző saját kezű javítása, kiegészítése is megtalálható.
Telekes Béla: Fekete gályán. Versek és Rákóczi. Drámai költemény, Budapest, A szerző kiadása, Kellner Albert könyvnyomdája, 1936. Címlap Telekes Béla ajánlásával – Színháztörténeti és Zeneműtár
„Emlékül
Bartos Gyulának,
a Nemzeti Színház örökös tagjának, 51 éves múltú barátságunk kegyeletes hűségű megőrzőjének.
Kedves, jóságos Gyulám,
kérlek, fogadjad ezt az utolsó verseskönyvemet, amely félholt állapotom idején nagyon sajtóhibásan jelent meg és régi lakásom elpusztulásakor meg is rongálódott, bocsánatos-szívesen.
Néhány versem elbűvölőn remek rádió-előadását ismételten megköszönve sok jókívánságos
gondolattal üdvözöllek leróhatatlanúl nagy hálával tartozó
híved
1947. IV. 17.
Telekes Béla”
Telekes Béla ajánló sorai. In: Uő: Fekete gályán. Versek és Rákóczi. Drámai költemény, Budapest, A szerző kiadása, Kellner Albert könyvnyomdája, 1936. Címlap Telekes Béla ajánlásával – Színháztörténeti és Zeneműtár
S valóban, a Szabad Nép híradása szerint (62. sz., 1947. március 15.) a Rádió Budapest II. műsorán 1947. március 15-én 19 órakor: „Telekes Béla verseiből előad Bartos Gyula.”
Bartos Gyula. 1947 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KA 3677/9
A kötetben szereplő ötfelvonásos drámai költeményét, a Rákóczit már 1906-ban, a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója és Rákóczi és bujdosótársai hamvainak hazahozatalának évében leközölte karácsonyi mellékletében a Vasárnapi Ujság (53. évf. 52. sz. 1906, 34–47.)
II. Rákóczi Ferenc halálának 200. évfordulója alkalmából, a fejedelem halálának napján, 1935. április 8-án hangjátékként is sugározta a Magyar Rádió.
Rákóczi. Történelmi dráma öt felvonásban. Az előadás időpontja és a szereposztás, 20. In: Rádióélet, 7. évf. 15. sz. 1935. – Törzsgyűjtmény
„Rákóczi
Előadása a studióban hétfőn.
Telekes Béla ötfelvonásos drámai költeménye végigvezet minket Rákóczi életén attól a pillanattól kezdve, mikor a császár fogságra veti őt és Lehmann kapitány kiszabadítja, a küzdelmeken, dicsőséges majd elveszett csatákon át a rodostói számkivetésig. Felelevenedik benne a kuruc hősök, Bercsényi, az áruló Károlyi gróf alakjai, Rákóczi felesége, ki a végletekig küzd, hogy a gyermekek magyarok maradjanak, Mikes Kelemen és a fejedelem gyermekei, kik csak rövid napokkal halála előtt hagyják el atyjukat.”
Előadása a studióban hétfőn.
Telekes Béla Rákóczi című ötfelvonásos drámai költeményének rövid tartalmi összefoglalása. In: Rádióélet, 7. évf. 15. sz. 1935. 10. – Törzsgyűjtmény
Már az előbb említettek alapján is sejthetjük, hogy a szerző nem áll távol a színpadtól…
De ki is volt Telekes Béla, költő, színdarabíró, műfordító?
Telekes Lajos, eredetileg Klein, „M. Kir. pénzügyi számtanácsos”, illetve bányatiszt és Menzel Kornélia fia Felsőtelekesen született, Abaújban, magyarosított nevét is innen vette. Felesége Soós Erzsébet volt. Házasságukból hat gyermekük született.
Már a selmecbányai líceum diákjaként is ír verseket. A nála négy évvel fiatalabb Ady, akit igazi költővé az Új versek című kötete (1906) avatott, ugyanebben az évben számolt be költőtársa új verseskötetéről:
„Szeretnék valami szép nótára gyújtani: álmok rengetegjébe lépek, s Telekes Béla verseinek nehéz és drága illata felhőzik a lelkemen. Poéta Telekes Béla, akit én szeretek. Magyar sorsú, szomorú, szívében egy kissé már vénülő is talán. Szent sajkás, ki vad, zord folyamon, alkonyi napon megy a mély tenger felé. »Babérág az evezője, töviskoszorús a feje, dalolva úgy evez előre.« Vajon úgy lesz-e csakugyan? »Úgy suhan el égbe, viharba, a tenger mélyeire, s többé se híre, se hamva«? Akit »az álmok tönkretevének«, arra már csak szomorúság vár? Én már régen nem tudok szomorkodni, mert kínjaim vannak. De úgy szeretném megvigasztalni a nagyon szomorú poétát. Egy kicsit önzésből: hasznunk volna belőle. Nagyon is barna a rengeteg. Fényes, cikkázó, erős, új szavak között is álom, álom, álom. Hogy lehetne valahogyan erősebben eljegyezni az Élettel Telekes Bélát, ezt az igazán nemes poétát? Az Élet bizony nem édes csókú az ő számára sem. Olvasom alkalmi verseit e könyvben, melyet koldus szűkkeblűséggel állíttatott, s adott ki a magát országos irodalmi és közművelődési szövetségnek nevező nem – tudom – micsoda. Ez alkalmi verseket bizonyosan az uzsorás, szűkös alkalmak követtették el a poétával. Miért nem írhat ő például mindig olyan verseket, mint a Szerelem? Varázsos, zengő, muzsikás szavú. De talán tudna akkor más is lenni. Megéreznők minden során, hogy ezt csak így lehetett megoldani. Most nem érezzük mindeniken. Néha sokat mond, s akkor talán többet mondana a még eddig el nem mondottakból. Dehát az unalmas, a régi, az igaz ének. Az unalmas, a régi, az igaz fátumú, a Reviczkyek és Telekesek fátuma. De mit siratom én őt csupa szeretetből? Külömb, poétább és bölcsebb ő, mintsem ezt megérdemelje. Írta itt a minap: nem átkozódik, nem fél, de dacol, s megy a Nap felé. Így legyen, s mi nyomában leszünk a szívünkkel.ˮ
Ady Endre: Telekes Béla: Versek. In: Budapesti Napló, 1906. április 8. – Törzsgyűjtemény
Telekes Béla alkotói sokszínűségét mutatja többek között az is, hogy operettszöveget írt Jókai A Damokosok című regénye nyomán. A Cserkeszleány (zenéjét szerezte Metz Albert) bemutatója a Népszínházban volt 1907. március 7-én.
Cserkeszleány. Operette 3 felv. Szövegét írta Telekes Béla. Zenéjét szerzé Metz Albert. Zipser és Fia, [1907.] Kottacímlap – Színháztörténeti és Zeneműtár
Komoly klasszikusok avatott tolmácsolója volt Shakespeare-től Molière-en át Ibsen Hedda Gabler című színművéig. De Maurice Maeterlinck Kék madarát, ezt a „tündéries színjátékot” is ő fordította le, melynek a fordító jellegzetes apró gyöngybetűit őrző eredeti szövegkönyvét Színháztörténeti és Zeneműtárunk őrzi. Edmond Rostand A regényesek vígjátéka mellett A samárjai asszonyt fordította le. Ez utóbbi 1907-ben meg is jelent. Eredeti kéziratát Színháztörténeti és Zeneműtárunk őrzi.
Vallásos tárgyú színpadi műve mellett ki kell emelni egy különleges vállalkozását, mellyel sok-sok év alatt készült csak el. Ez Dávid 150 zsoltárának újrafordítása, amely egyúttal a mélyen vallásos evangélikus költő igazi csendes, őszinte hitvallásának is tekinthető. A nála jóval fiatalabb, kálvinista gyökerű Szabó Lőrinc is lelkesen fogadta és ismertette ezt a hatalmas munkát:
„Dávid zsoltárai, Telekes Béla új fordítása
Aki ismeri Dávid zsoltárait, ezeket a hatalmas könyörgéseket, sirámokat és perlekedéseket, elbámul, és mielőtt komolyan foglalkoznék vele, máris megtelik e szép könyv lelkével. Ha olyan kitűnő költő, mint Telekes Béla, több évtizedes munkája eredményeként elénk hozza modern, bár egyszerű és szintén patinás nyelven a biblia ősi énekeit, illő ezen a helyen is jelezni, legalább néhány sorban a munka jelentőségét, idealizmusát, s azt az első impressziót, hogy e fordítással szemben – amely Luther és Károli nyomán készült és nem énekszöveg – igen alapos tanulmányozást igényel az igazi kritikai hozzászólás. Nyertek a Seregek Urának szavai vagy vesztettek? Ahol belenéztem a szövegbe, megoszlott a hatás; a kifejezés tömörsége néhol alatta maradt Szenczi Molnár régi zordízű poézisának, másutt kétszerannyi elhanyagolt szépségre világított rá Telekes erőteljes, nemes szövege. A mai nyelv s a modern költő itt-ott önkéntelenül modernebbé teszi a tartalmat, valahogy szociálisabbá a sirámokat és fenyegetéseket, anélkül hogy hamisítást követne el a szellemen. A megoldás bizonyára másképp is elképzelhető, de ez a lírai újjáteremtés így is igen tiszteletreméltó, és szinte nem Magyarországba való tett. A németek becsülnék meg nagyon, ahol oly szeretettel és megértéssel fogadják évezredes munkáknak modern és mégis megbízható megújításait. Ott valahol a félig-önálló »Gilgamesch-eposz« s a Werffel-féle »Trójai nők« mellett volna a helye Telekes Béla vállalkozásának. A 150 zsoltár két kötetben jelent meg.”
Szabó Lőrinc: Dávid zsoltárai, Telekes Béla fordítása. In: Magyarország, 1929. december 25. 18. – Törzsgyűjtemény
Visszatérve drámafordításaihoz, Shakespeare-től a Rómeó és Juliát és a Hamletet fordította le 1902 és 1903 körül.
„Korunk meghibbant – Óh balvégzet átka,
hogy helyre lökni jöttem e világra!ˮ
William Shakespeare. Hamlet. V. szín. In: Shakspere [!] remekei. 2. kötet, Budapest, Lampel (Remekírók Képes Könyvtára 16.), 1903. – Törzsgyűjtemény
Nádasdy Ádám, a nyelvész, angol-amerikanisztika professzor, aki szintén lefordította a Hamletet, egy egész tanulmányt szentelt a dráma magyar fordításai összevetésének. Ennél a résznél így vélekedik:
„Telekessel értek egyet: az angolban az »idő« elé nem kellene névelő, gondoljunk a »Time is money!« kifejezésre („Az idő: pénz!”). Ha „The time” van, az mást jelent: időszak, periódus, alkalom, helyzet, a jelen stb.”
Nem is beszélve Hamlet utolsó szavairól: „Holtnak hallgatás!” Arany János ismert, és máig elfogadott „A többi, néma csend.” megoldása helyett.
„A sor második felére nehéz az Aranyénál jobbat, vagy legalábbis hasonlóan elfogadhatót találni. Mert persze a „silence” nem feltétlenül csend (és nem „néma csend”), hanem inkább „hallgatás”, hiszen az angolban nincs „hallgatni” ige. Meggyőztem magam arról, hogy ide a „hallgatni” ige kell. Az angolban azt, hogy „Hallgattam.” így fejezzük ki: „I was silent” vagy „I kept silent”. Vagyis Hamlet azt mondja: „a többit elhallgatom, a továbbiakban hallgatni fogok.”
Ez persze nem jelenti azt, hogy az akkor még fiatal költőnek nem okozott komoly gondot, és lelkiismereti kérdést is, hogy majd ő jobbat fordít Aranynál, de a kecsegtető ajánlatnak, a kiadó részéről történő felkérésnek nem tudott ellenállni, s egyes részei valóban – legalábbis irodalomtörténeti, fordítástörténeti szempontból, ha létezik ilyen egyáltalán – elgondolkodtatók.
Állítólag a Hamlet Magyar Színházban történő felújításakor, 1930. március 7-én Beregi Oszkár a dán királyfi utolsó szavait a Telekes-féle megoldással fejezte be…
S amíg Ady Telekes verseit dicsérte, Kosztolányi – már talán latolgatva saját Rómeó és Júlia-fordítását, azon méltatlankodik, hogy a színházak:
„még mindig ragaszkodnak Szász Károly csikorgó verseihez, mikor Telekes Béla lágy, friss fordítása rendelkezésünkre áll.”
Kosztolányi Dezső: Rómeó és Júlia. In: Pesti Napló, 1918. június 8. – Törzsgyűjtemény
Molière Mizantróp című színműve fordítása ürügyén Telekes Béla magáról a fordításról is vall:
„Nem ok nélkül becsüli a közönség a legjelesebb fordítónál is többre még a nem legjelesebb eredeti költőt is, bizonyos, hogy a fordítás – bár szintén ihlet nászán foganó alkotás, az eredeti, teremtő munkához képest csak másodrendű szellemi művelet, amelyre – akár a mindennapi szűkös kenyérért, akár kulturális érdek szolgálatában – elvégre is csak ráfanyalodni lehet. Hiszen igaz, hogy azért a fordítás gyötrelmei is okoznak művészi gyönyört, de a különbség az eredeti és a fordítói munka között olyasféle, mint szerelmi s érdekházasság között. […] a tehetségnek a fordítástól való borzadásának, a fordítói munkára csak kényszerűségből való ráfanyalodásának megállapítása pontján íme viszont megállapítható az is, ami a fordítói munkát mégis megnemesíti s az eredeti teremtő munkával egyenlő rangúvá is teheti.
Éppen az említett nehézségek leküzdése révén megvan e lehetőség, mihelyt valamely idegen költő remekét szintén költő fordítja, mihelyt e teremtő tehetségű fordítónak maga az idegen nyelvű remekmű épp oly megihlető élményévé vált, mint amily megihlető volt az idegen költő eredeti élménye s mihelyt a fordító a saját egyéniségét annyira meg bírja tagadni, hogy az idegen gondolatot a legcsekélyebb árnyalattal se hamisítsa meg.”
Telekes Béla: Új Mizantróp-fordítás. In: Nyugat, 1908. 19. sz. – Elektronikus Periodika Archívum
Érdemes Telekes Béla fordítói tehetségének megítélésére elolvasni a magyar közönség számára oly jól ismert Edgar Allen Poe-verset, A hollót az ő változatában, melyet – szinte egymással versengve – oly sok kiváló költőnk fordított le.
„Egyszer, bús éjféli csendben fáradt-unottan töprengtem,
Kínzott pár könyv régholt, fránya tanainak nagy sora,
Megrogytam már bóbiskolva s ím ajtómról félálomba’
Mintha kopogtattak volna – nesz koppant, halk, tétova...
»Vendég jönne?« – ámuldoztam. Az lesz, az, e nesz oka.
Mi más volna? Kicsoda?ˮ
Edgar Allen Poe. A holló. In: Edgar Allan Poe válogatott művei – Magyar Elektronikus Könyvtár
De az emlékek közt kutatva keserédesen mondja a költő:
„S ahogy villódzik lelkem előtt a mult
S már minden színre kap, ami elfakult,
Jön á-bé-cés kis lányom, az édes…
Mit nézegetsz apám? Miféle kép ez?
Ölembe kapom. No, rám ismersz-e hát?
Diákkorában milyen volt apád?
S ámulva tekintget szerte a képen…
Csönd… Nagy évek, most vénülök meg, érzem.ˮ
Telekes Béla: Arckép. Részlet. In: Uő: Fekete gályán. Versek és Rákóczi. Drámai költemény, Budapest, 1936, 9–10. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Ehhez a múltidéző, furcsa képhez, hangulathoz kapcsolódik Telekes Béla és dr. Mikler Gusztáv időskori barátsága történetének felidézése. Telekes Béla e blogbejegyzés címéül választott Naphegyre Éjvölgyből című versét barátjának ajánlotta.
Mikler Gusztáv és Telekes Béla A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen almanachja, 1882–1893. tanúsága szerint ugyanakkor jártak a budapesti egyeteme. A régi-új barát, költői álnevén Mikolth, azaz dr. Mikler Gusztáv ügyvéd, városi főügyész Trianon után Zólyomból kényszerült Magyarországra áttelepülni. Drottner Arankával kötött házasságából két leány született, Edit és Aranka.
A vers keletkezése idején, azaz 1928-ban is Telekesék Rákosligeten, a XIX. utca 2. szám alatti kis kertes házban laktak.
Dr. Mikler Gusztáv – Magántulajdon
S bár Mikolth egy időre kissé elszakadt az irodalomtól, írói, műfordítói vénáját nyilván édesapjától, Mikler Sámuel besztercebányai evangélikus lelkésztől is örökölte, aki a prédikációírás mellett megírta temploma történetét, de még jóval korábban elsőként fordította le a Gudrun-eposzt. Kéziratát Kézirattárunk őrzi.
Telekes Béla kezében Válogatott verseivel, Budapest, 1958. – Petőfi Irodalmi Múzeum. Jelzet: PIM F.230
De szóljon maga az idős költő a Bartos Gyulával való barátság mellett erről a másik, szintén több mint fél évszázados barátságról, a mindkettőjük „sok évtizeden túl külön utakon ugyanegy sorsúvá testvériesedett életéről” Mikolth Gusztáb tervezett verseskötetének előszavából. A kézirat e sorok írójának tulajdona. A tervezett verseskötet sajnos nyomtatásban nem jelent meg.
„Felvidéki diákok voltunk mindketten. Ő besztercebányai, én selmecbányai. Verseink egyidőben láttak napvilágot a helyi és a fővárosi lapokban. E réven kapcsolódtunk szoros barátságba. […]
Életünk második szakaszában egy naphegyi kupolás palotában találkoztunk. Ezt régebben híres szobrászunk, Fadrusz János a maga számára és hatalmas arányú műterméül építette. Halála után az új tulajdonos kényelmes palotává alakította át, s a Felvidékről kiutasított barátom mint ilyent vásárolta meg vagyona romjaiból. Ez alkalomból írtam hozzá a »Naphegyre Éjvölgyből« című következő versemet:
Üdv, naphegy lakosa, boldogan élj
Fönn szép kupolás palotádban.
Idelenn az Éjvölgy szürkül, a mély,
Itt élek én palotátlan.
Örök itt a köd, örök a homály,
De fénnyé hadd bűvöljem!
Fönn csak te is, oh, oly bizton állj,
Mint én állok e völgyben.
Óh, nézd, mint van az is itt, ami nincs,
Csupa megterülő meseasztal!
Minekünk a kevés is mily mesekincs,
Ha kivívtuk iszonyú harccal.
Örök éjben szívünk mint gyújt napot itt!
Nagyok üdvei a kicsi módnak...
A te játszva elért nagy diadalaid
Lehetnek-e boldogítóbbak?
Mély, ami magas… Magas ami mély…
A boldogság egyetlen!
Naphegy vagy Éjvölgy – mindegy, úgy élj:
Benn égjen a nap a szívedben.
[Megjelent: Nyugat, 15. szám, 1928. augusztus 1., 155–156; Fekete gályán. Versek és Rákóczi. Drámai költemény, Budapest, A szerző kiadása, Kellner Albert könyvnyomdája, 1936, 48.]
[…]
Én 1921-ben Rákosligeten laktam, s Gizella gyermekem a tudományegyetemen barátom egyik leányának, Editnek tanulótársa volt. Az egyetemi előadások egész napra kiterjedő beosztása miatt Gizkám csak az esti vonattal érkezhetett haza, s csak vasárnaponkint ebédelhetett az éjvölgyi otthonban a zord idők ellenére is mindig csodálatosan megterülő meseasztalkánál. Edit mikolthi lelkülete ezt a korlátozást nem tűrhette, s az én édesem minden hétköznapon a naphegyi palota jóságainak vendége lett.
Pályafutásunk harmadik szakaszában a farkasréti temetőben közös gyászunk hozott össze bennünket. Mindketten elköltözött élettársunk sírját látogattuk ott.”
Telekes Béla: Előszó. Budapest, 1958. május 31. Sírig – Síron túl. Mikolth – Dr. Mikler Gusztáv – versei. Kézirat – Magántulajdon
Telekes Béla: Sírig – Síron túl. Mikolth – Dr. Mikler Gusztáv – versei. Kézirat – Magántulajdon
Telekes Béla emlékét szülőhelyén, Felsőtelekesen ma is ápolják. Emléktábla áll a művelődési ház falán, az általános iskola és az egyik utca is az ő nevét viseli.
Budán pedig, utolsó lakhelyén, a Vízivárosban, a Csalogány utca 41-ben lévő ház falán emléktábla áll, egy tőle származó idézettel: „Amig szívünkben hő élet lobog még, / Be tudjuk várni, hogy kihajnalodjék”.
Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)
