Katonai emlékpark, 1848-as pákozdi emléktúra, egy unalmas vagy éppen izgalmas történelemóra, avagy az ismert Cseh Tamás-sláger sora, „Pákozd, Sukoró, cifra mogyoró” – a pákozdi csata neve valami miatt biztosan ismerősen cseng a fülünkben. Az ütközet 175. évfordulójára készült megemlékezésünkkel könyvtárunk korabeli anyagaiból válogatva nézünk be a tények színfalai mögé: miben is állt a magyar győzelem igazi jelentősége, és kik vívták azt ki? Vajon miféle szerepe volt ebben a „szavak háborújának”, a röplapirodalomnak és a társadalom különböző berkeiből jövő kezdeményezéseknek?
Kezdjük előbb a történelmi tényekkel. Bár a márciusi forradalom vér nélkül győzedelmeskedett, a független magyar kormánynak a nemzetiségi ellentétek miatt már áprilistól számolnia kellett a fegyveres konfliktus lehetőségével. Júniusban, a szerb felkelés kiéleződésekor írták a haza nagyjai:

Ekkoriban azonban az ország már a Dráva felől sem volt biztonságban, ahol Josip Jelačić horvát bán csapatai gyülekeztek a határmenti területeken.
Nemcsak a kockázat nőtt meg, hanem az események menetébe való aktív beleavatkozás lehetősége is. Bár az újságalapítás még mindig komoly tőkét követelt, a röplapok megjelentetése a sajtószabadság jegyében sokak számára elérhetővé tette személyes véleményük széles körben való terjesztését. Ebből a hirtelen megszaporodó korabeli röpirattermésből az Országos Széchényi Könyvtárban 1600 darabot számláló gyűjtemény található.
Ezek között előfordul számos gúnyirat is, egy német nyelvű „gyászjelentés” példának okáért a kamarillát siratja el – talán kissé még idejekorán. Ám a lelkes honpolgárok szívesen osztották meg olyan komoly témákban is, mint például a hadsereg ügyei, álláspontjukat. Ezt tette egy ismeretlen honvédtiszt is, aki ha ma élne, meglátásait alighanem egy blogban, Facebook-üzenetben vagy ehhez hasonlóban tenné közzé ismerősei és követői számára. Az akkori megoldás azonban még papírhoz és nyomdafestékhez kötődött.

Természetesen a legtöbb röplap ezzel szemben a hivatalos kommunikációt szolgálta, törvények, rendeletek és azok magyarázatai, a kormány és a törvényhatóságok fontos közlései kaptak rajtuk helyet. S amint az ellenség a haza földjére lépett, megjelentek az ellenkező irányú, a kormány ellen lázító proklamációk is. Ezek terjesztése égbekiáltó bűnnek számított; Görgey Artúr – az ekkor még alig ismert honvéd őrnagy – gróf Zichy Ödönt például a nála talált ellenséges kiáltványok és egyéb iratok miatt ítélte kötél általi halálra 1848. szeptember 30-án. A katonai rögtönítélő bíróság döntése alapján hozott ítéletet azonnal végre is hajtották.
Egy-egy röpiratot vizsgálva, néha még az sem egészen világos, vajon tényleg az állítólagos szerző áll-e a dokumentum kiadása mögött. Jó példa lehet erre a horvát nép „hű fiai” által aláírt, gót betűkkel német nyelven, kiadási adatok nélkül megjelentetett brosúra, mely szerint – ha hihetünk a szemünknek – egyesek saját népe körében is a „reakciós kamarilla eszközének” és az új szabadságeszményeket üres szólamként hangoztató diktátornak tartották Jelačić bárót.

Megbízható, gyors információkra pedig nagy szükség van abban a korban, amikor gyakori jelenség, hogy egyesek...

Hiszen, ha a világrend megbillen, minden nap hozhat egy-egy kiszámíthatatlan, nem várt fordulatot. Ilyenkor még a legszéleskörűbb előrelátással rendelkezők is belátják...

A városi lakosság könnyebben tud tájékozódni, hiszen eléri az újságok híradásait, a vidéken élők azonban, főleg a háború sújtotta területeken, nehezebben jutnak hírekhez. A röpiratokon túl ebben nagy szerep jutott, főleg a nemesség körében, a barátoknak, ismerősöknek címzett magánleveleknek is.
Olyan kor ez, amikor a hazafias érzelmektől vezéreltek és az új eszmék hívei a gyors cselekvés módjait keresik...

Mack József tüzér altiszt például már egy hónappal a forradalom kitörése után nyílt levelet intéz a hadügyminiszterhez (külön érdekessége a Reform című lapban megjelent cikknek a „Polgárminiszter” megszólítás), melyben felszólítja őt, hogy gondoskodjon a honvédtüzérség felállításáról...

Az elszánt és alaposan átgondolt írás nem tévesztett célt, és Mack József másokkal együttműködve maga is egyik vezetője lett az újonnan meginduló magyarországi tüzérkiképzésnek. Bámulatos gyorsasággal, valószínűleg már nyár végén megjelent az első magyar nyelvű tüzéroktató kézikönyv is. S talán már itt elárulhatjuk, hogy mindezek eredményeként öt új honvédtüzér üteg állhatott fel a csata napján a pákozdi dombokon.

Mack József: Kézikönyv a honvéd tüzérség számára, Pest, Országos Nemzetőrseregi Tanács, 1848. Címlap. Ebből a példányból valószínűleg Szabó Bertalan tűzmester (később tüzérhadnagy) tanulhatott, aki 1848 őszén, alig húszévesen állt be a 2. tizenkét fontos üteghez. (A könyvben található tulajdonosi bejegyzés Szabó Bertalan fennmaradt levelével számos írásképi hasonlóságot mutat.) – Törzsgyűjtemény

Ekkor már hivatalos szinten is lázasan folyt a hadsereg szervezése, mely az áprilisi törvények és a május 7-iki királyi leirat nyomán a magyar királyi hadügyminisztérium irányítása alá került. Megkezdték az elvileg rendfenntartó szerepű, de gyakorlatban katonai funkciót betöltő nemzetőrsereg felállítását, majd az önkéntes, ún. mobilis nemzetőrök (honvédek) toborzását és a magyar katonai egységek hazarendelését külföldről. Emellett égetőn nagy szükség volt minél több tüzérre, olyanokra, akik a haza és az alkotmány iránt elkötelezettek. Az 5. Bervaldo császári-királyi tüzérezred századai ekkor ugyan az országban állomásoztak, de ennek sorait Magyarországon kívül sorozott katonákkal töltötték fel. Ún. magyar kiegészítésű birodalmi tüzérezred pedig érdekes módon nem is létezett. Mack cikkének éppen az volt az érdeme, hogy e helyzet tarthatatlanságára irányította a közvélemény figyelmét.

Gacs Gábor: Táborba szálló nemzetőrök, [Budapest], 1978. Jelzet: Metszet1978/216 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nyár végén megszavazott újoncállítási törvénnyel lehetőség nyílt a „régi” császári-királyi (más néven sorezredi) és az „új” honvédalakulatok sorainak kiegészítésére is. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöknek óriási szerepe volt a honvéd zászlóaljak példátlanul gyors kiállításában. A horvát invázió szempontjából azonban mégis elég későn, szeptember második felében indult meg – akkor is királyi szentesítés nélkül – az újoncok besorozása. Jelačić seregének nyomasztó létszámbeli fölénye arra indította Kossuthot, hogy szeptember 22-én maga induljon alföldi honvédtoborzó körútjára, abban a szilárd meggyőződésben, hogy...

Az események ismeretében kétségkívül prófétai meglátásnak tekinthető bíztatást a csata napja előtt sem a legtöbb kortárs jövőképe, sem a tények sugallta felállás nem látszott alátámasztani.

A régi császári-királyi hadsereg tisztjei által irányított, Dunántúlon összevont magyar haderő a szeptember 11-én indult támadás óta ugyanis folyamatosan hátrált. A túlerő nyomása mellett ebben szerepet játszott a bátor helytálláshoz szükséges határozott állásfoglalás hiánya is. A törvényesség ösvényének megtartása nemcsak Batthyány Lajos miniszterelnöknek, hanem a sereg vezetőinek is szívügye volt. A királyra és a magyar alkotmányra tett katonai eskü ellentmondása a lelkiismeretre nehezedett; józan ésszel nézve pedig a tisztázatlan helyzetben a haditörvényszék fenyegetésével kerülhetett szembe, aki lépni mert. A magyar közkatonákat s az „új” honvédtiszteket efféle aggályok sokkal kevésbé terhelték, soraikban az akkori hazafias körökben elterjedt...

Az állásfoglalás veszélyessége. Az eredetileg „nagyon függő” és „nagyon független” politikusokról készített gúnyrajz szélesebb körben is találó. In: Charivari (Dongó), 1848. 14. sz. (aug. 16.), 55. – Törzsgyűjtemény

Valójában a törvényesség útja ebben az időben mindkét szembenálló fél szavajárásának központi eleme volt, de megvalósítása egyre komolyabb nehézségekbe ütközött. A korabeli fonák viszonyokat jól példázza Jelačić báró báni méltóságától való megfosztása, majd visszahelyezése. Az ezzel kapcsolatos rendeletek közül az első, a király június 10-i manifesztuma még engedetlen pártütőnek titulálja a horvát bánt, s éppen csak hogy nem nevezi nyíltan „konok árulónak”. A szeptember 4-iki az én kedves Jelačić báróm megszólítással kezdődő királyi leirat mind hangnemében, mind tartalmában az előzőnek kiáltó ellentéte. Nem csoda hát, hogy a magyar sereg fővezérségét szeptember 22-én (a hivatalos kinevezés szerint szeptember 27-én) elvállaló Móga János altábornagy nehéz döntés elé került.

Móga János német nyelvű katonai feljegyzése Csány László kormánybiztosnak, a csapatok ellátása tárgyában. Fehérvár, 1848. szept. 23. – Kézirattár, Analekta 4194.

A hadsereg magatartása a fent vázolt lelkiismereti kérdések és a bizonytalan lojalitás miatt előre megjósolhatatlan volt. A helyzet tisztázása érdekében érkezett két országgyűlési képviselő, Ludvigh János és Repeczky Ferenc a magyar táborba, ahol éppen a miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos is tartózkodott. A képviselők az országgyűlés határozott végzését hozták, mely szerint elvárják a hadsereg vezetésétől, hogy Jelačićcsal a főváros védelmében megütközzék. A magyar sereget a fővezér ekkor már, nehezen indokolható módon, Martonvásárig kívánta visszarendelni. A sukorói templomban összehívott haditanácson erre reagálva elhangzott, a vitéz hadsereg...

Az ezután következő jelenetek joggal beleillenének egy fordulatos Jókai-regénybe. A haditanácson kialakult vita hevében a kissé túlzó vádaskodások nyomán Móga tisztjeivel együtt leoldotta a kardját. A vezetőség lemondásával kritikus helyzet állt elő, hiszen a „régi” tisztek vezérkari jelenléte biztosította a sorezredbeli altisztek engedelmességét is. A hadsereg „szakítószilárdsági tesztje”, úgy tűnt, még az ellenséggel való összecsapás előtt negatív eredménnyel zárul.
A helyzetet Batthyány Lajos fellépése mentette meg, akinek sikerült visszaállítani Mógáék bizalmát az országgyűlés eljárásának törvényességében és megteremteni az együttműködés szellemét. A miniszterelnök nyugodt érvelésére Móga elkötelezte magát, hogy megtartja csapatainak addig elfoglalt állásait és Jelačićcsal szembeszáll abban az esetben, ha a támadás a másik fél kezdeményezésére történik. Az állásfoglalás így megszületett – az utolsó pillanatban, de még éppen időben. 

Szádeczky-Kardoss Zsófia (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Az összeállítás második része itt olvasható.