A sukorói haditanácson kirobbanó ellentétek a pákozdi csata előestéjén végül nem szétszakították, hanem inkább egységbe kovácsolták a magyar sereg vezetését, hiszen mindnyájan elfogadták a vita során kialakult s az országgyűlés végzésével egyező irányvonalat. A tanácskozás mintegy biztonsági szelepként levezette az indulatokat, a szándékok és elhatározások jó irányba terelődtek. A felkorbácsolt szenvedélyek azonban még ugyanazon a napon egy másik „fronton” csatát nyertek: a pest-budai hajóhídon a frissen kinevezett királyi biztos és teljhatalmú magyarországi főhadparancsnok, Lamberg Ferenc gróf, szívében tőrrel, a népharag áldozatául esett.
Ez utóbbi hírt bajosan lehetett titokban tartani, pedig az összecsapás előtt nagy kockázatot jelentett. Vajon hogy fogadják a legfelsőbb magyarországi hadparancsnok elleni gyilkosság tényét a régi, bécsi udvari haditanács szellemében nevelkedett tisztek? Az ellentétes várakozások és aggodalmak ellenére a hadsereg ezt a második szakítópróbát is kiállta. Csupán egyetlen tisztről, Karl Bubna őrnagyról jegyezték fel, hogy a merénylet miatt ki akart lépni a magyar honvédsereg kötelékéből.
Pedig előzőleg éppen ő volt, aki Teleky Ádámmal, a dunántúli haderő korábbi fővezérével hazafias indokból szembeszállt, s a visszavonulás helyett a harc felvételét követelte. Bubna őrnagyon kívül azonban még az idegen származású tisztek hűségét sem ingatta meg e hazafias indíttatású forradalmi erőszak. A francia származású, angliai családból való cs. k. őrnagy, Guyon Richárd például a csata egyik hőse lett, az osztrák származású Poeltenberg Ernő – kinek életéről Domahidy Miklós Az osztrák vádlott címmel kiváló regényt írt – pedig jelen volt az ütközetben, igaz, tűzvonalon kívül. Míg ő az aradi vértanúk egyike lett, Guyon és a pákozdi csatában szintén résztvevő Kollmann József százados a szabadságharc leverése után a török hadsereg tisztjeként folytatta pályáját.

Kollmann József levele Perczel Mórnak az 1850-es évekből, Damaszkuszból. Az aláírás latin és arab betűkkel már új török nevét és rangját is jelzi (ekkor még Fejzi bég, később Fejzi pasa) – Kézirattár, Fond 89/55

A honvédség szervezésének tárgyalásakor láttuk, hogy a korabeli magyar hadszervezet – a régi és az újonnan alakult egységek kettőségén túl is – mily összetett és sokféle elnevezésű volt. Mint azt e hivatalos közlemény is mutatja, mindez még a kortársak számára is tisztázásra szorult.

Figyelmeztetés In: Közlöny, 1. évf. 110. sz. (1848. szept. 28.), 565. – Törzsgyűjtemény

A cikk szövegében az utolsó helyen említett népfelkelők – vagyis az egyszerű emberek is, akik a kormány szeptember közepén közölt felhívására kaszát-kapát ragadtak – félelmetes erőnek bizonyultak. Nyílt csatában ugyan kevés hasznukat lehetett venni, de a harcra buzdító röplapok bíztatása utóbb a valóságban igazolódott, miszerint ha...

Jelačić dunántúli inváziója során egészen vakmerő „haditetteket” írhatunk ezen egyszerű emberek számlájára: sötét éjjel a bozótból lövöldözve a sokszoros túlerőben lévő ellenség mozgását késleltették; az ellenség hadmozdulatairól hírt hozva tájékoztatták a reguláris honvédsereg tisztjeit; elvágták a horvát csapattestek közötti összeköttetést s a hadiellátmány útvonalát.

Bálványos Huba: Somogyi nemzetőrök és parasztok zsákmányul ejtik Jelačić hadtápszekereit, 1848. szeptember 25. Jelzet: Metszet 1972/419. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Sok ehhez hasonló esemény, megannyi önvédelmi hadi siker, mozaikként összeállva nem kis szerepet játszott az ellenséges rablóhadjárat kudarcában. Ugyanakkor a népfölkelők sem keveset kockáztattak; számolniuk kellett az ellenség túlerejével és bosszújával. A somogyi – korabeli lapértesülés szerint kanász – népfölkelőknek azonban ritka szerencséjük volt. (Márczius Tizenötödike, 170. sz. 1848. szept. 29., 684.) Egy ellenséges futárt elfogva bizonyítékot szereztek arról, hogy a megtévesztő látszat ellenére Jelačić a bécsi hadügyminisztérium erkölcsi-anyagi támogatásával tört be Magyarországra. Ráadásul Jelačić és a bécsi udvari körök titkos levelezésének nyilvános közzétételével nemcsak a magyar, hanem az osztrák közvélemény is a színfalak mögé láthatott és időben értesülhetett a készülő cselszövényekről.

Batthyány Lajos: Utasítás a kormánybiztosokhoz. Jelzet: Kny. 1848.2°/1.011 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A hűségét bizonyított, sor-, honvéd- és nemzetőrzászlóaljakból, tüzérségi ütegekből és lovasságból álló sereg tehát szeptember 29-én védekező állásban várta a dombos-völgyes terepen az ellenséget. A Velencei-tó ebben az időben a közhiedelemmel ellentétben nem száradt ki.  Az 1830-as és 1840-es évek országos időjárását átlagos, sőt azt kissé meghaladó csapadékmennyiség jellemezte. (Szentes Olivér klímakutató szóbeli közlése). A korabeli visszaemlékezések pedig nádasokkal tagolt nyílt vízfelületekről beszélnek.
A tó partján álló legnagyobb magaslaton, Sukoró községben rendezték be a magyar főhadiszállást. A jobbszárny Josef Milpökh alezredes vezetése alatt a Lovasberényt Székesfehérvárral összekötő úttól délre foglalt helyet, a Franz Holtsche vezérőrnagy vezette középhad pedig a Pákozdtól keletre futó völgy mögötti, szőlőültetvénnyel tarkított lankás dombokon állt. Móga nem feledkezett el a Velencei-tó délkeleti partja felőli védelemről sem; a Répásy Mihály őrnagy alá rendelt balszárny a csata napján Dinnyés és Agárd mellett állomásozott.
Valamennyi hadállást ütegek védték – nagyobbrészt az újonnan felállított honvédtüzérek közül, kisebb részt az idegen kiegészítésű 5. cs. k. tüzérezredből. Nekik paradox módon a Jelačić soraiban harcoló, szintén 5. tüzérezredbeli bajtársaikkal kellett szembenézniük. A magyar haderő mintegy 17 500 főből állt, a csapatok felállítását, a fegyvernemek (gyalogság, lovasság és tüzérség) elosztását a terepviszonyok alapos ismeretében Kollmann József százados, táborkari főnök tervezte meg. Mind a jobb-, mind a balszárnyat további egységek biztosították északról, illetve délről, a tartalék hadtest pedig Teleky Ádám vezérőrnagy vezetésével Velencénél állomásozott.

A Velencei tó környéke 1859-ben, a Második Katonai Felmérés térképén. Részlet. Copyright c) [Osztrák Állami Levéltár] - minden jog fenntartva (jelzet: B IX a 1124). Az őrző intézmény szíves engedélyével. A kép forrása: A Második Katonai Felmérés 1806–1869. DVD, Budapest, Arcanum, 2006. – Törzsgyűjtemény

A mintegy két és félszeres létszámfölényben lévő horvát sereg hajnalban indult meg a magyar állások felé. A csata reggel fél 10-10 óra táján, a magyar jobbszárnyon kezdődött, ahol a Johann Kempen vezérőrnagy által vezetett horvát gyalogság tüzérséggel és kevés lovassággal támogatva próbálta seregünket állásaiból hátraszorítani. A lovasberényi erdőségekben azonban erős magyar ellenállásba ütközött. Itt Guyon zászlóalja heves tűzzel, majd szuronyrohammal nyomta vissza a horvát csapatokat, de az újabb ellenséges erősítések után vissza kellett vonulnia. Többszöri, váltakozó sikerű harcok után Kempen taktikát váltott: az újabb gyalogsági támadása már csak elterelő hadművelet volt, hogy a magyar jobbszárnyat északról megkerülni induló csapatai észrevétlenül kerüljenek a magyarok hátába.
A veszélyes manővert azonban az ifjú gróf Andrássy Gyula időben észrevette és megakadályozta. A magyar jobbszárny végül is szó szerint megállta a helyét, nem hagyta magát elmozdítani és megakadályozta a horvát seregek továbbjutását. Ebben azonban nagy segítségére volt a horvátok hátában észrevétlenül felsorakozott zalai nemzetőrségnek is, Vigyázó Ferenc őrnagy vezetésével, akik a népfelkelőkkel együttműködve Pátka felől állták útját az ellenségnek.

Csohány Kálmán: A zalai népfölkelők a pákozdi csatában. Jelzet: Metszet1978/217 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Jelačić eközben a Velencei-tó északi partján haladt előre a Schmidl-hadosztály élén. Ide koncentrálta lovassága legnagyobb részét, ütegekkel támogatott határőrzászlóaljai részben reguláris csapatokból, részben horvát népfölkelő egységekből tevődtek össze. A hírhedt veres köpenyű határvadászok, a „szerezsánok” egy része is itt foglalt helyet. A Budára vezető postaúton vonuló ellenséges seregek déltájban találkoztak a magyar középhaddal.
Jelačić elsőként a magyar centrum és a magyar jobbszárny között próbálta elvágni az összeköttetést, de nem járt sikerrel. Többszöri erős gyalogsági, lovassági és tüzérségi támadását részben a magyar gyalogosok sortüze, de főként a magyar tüzérek jól irányzott, hatásos ágyútüze állította meg. A jó célzásról csak egy érdekes adalék: a csata során még a terepszemlére előre lovagló horvát fővezér mellett is becsapódott egy ágyúgolyó, amely végül egy segédtisztet sebesített meg. A lövés némelyek szerint éppen Mack József érdeme volt.
A kortársak által nem éppen elsőrangú katonai tehetségnek tartott horvát bán késő délután leállította a támadást. Kudarcában kommunikációs hibák is közrejátszottak; úgy tűnik, egy időre Kempen csapattesteivel megszakadt az összeköttetése, egy teljes hadosztály pedig, Karl Vinzenz Hartlieb altábornagy vezetésével, valószínűleg nem értesült a menetparancsról és csak az ütközet után érkezett a helyszínre. Így a csatában részt vevő ellenséges csapatok létszáma (kb. 34 000 fő) jóval kevesebb volt, mint a teljes rendelkezésre álló horvát haderőé (kb. 48 000 fő).
Az ütközet mindkét oldalon aránylag csekély veszteséggel járt, s úgy ért véget, hogy a magyar sereg célkitűzése – a horvátok megállítása s a főváros megóvása – tökéletesen megvalósult. Jelačićnak viszont, aki a bécsi udvari érdekek szolgálatában a magyar forradalom vitorlájából akarta a szelet kifogni, nem sikerült keresztülvinnie tervét, s mint ahogy jól tudjuk, Móron és Győrön keresztül végül visszavonulásra kényszerült. A magyar hadvezetés joggal lehetett elégedett a csata kimenetelével, ezt tükrözi Móga hadijelentése is.

Móga János altábornagy hadijelentése. Jelzet: Kny.1848.2°/230 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A csata és az azt megelőző haditanács nagy vívmánya volt tehát az állásfoglalás megszületése, majd a fegyveres harc felvétele, a sokféle és különböző hadseregrész példás együttműködése és persze a magyar tüzérség remeklése. Ezen kívül a győzelem nemzetközi szinten is kihatott a további eseményekre. A horvát sereg garázdaságai miatt aggódó bécsi polgárok a magyarok sikeréről tudomást szerezve, a magyar forradalom védelmében maguk is szembeszálltak a Jelačić segítségére Bécsből indított császári csapatokkal.
Ebből az ellenállásból bontakozott ki október 6-án az újabb, minden addiginál erőteljesebb forradalmi megmozdulás az osztrák császárvárosban. S éles törésvonal alakult ki „a hivatalos Bécs” és „Pest” között:

Ez a törés végül az október 3-i, Jelačićot magyarországi királyi biztossá és fővezérré kinevező királyi manifesztum elutasításával, majd a magyar seregek Lajtán való átkelésével vált áthidalhatatlan szakadékká.

Forrásjegyzék:

• Ács Tibor: A pákozdi csata. In: Honvédelem, 29. évf. 10. sz. (1978), 85–92.
• Arbanesz Ildikó et al.: Magyar honvédtábornokok oszmán szolgálatban. Guyon Richárd és Kmety György – Hursid pasa és Iszmail pasa, Budapest, Magyar–Török Baráti Társaság, 2013.
• Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban, Budapest, Heraldika, 2008. 
• Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban, 1-2. k. 4. bőv. kiad., [Miskolc], Miskolci Egy. K., 2015.
• Clark, Christopher M.: Revolutionary spring. Fighting for a new world, 1848-1849, [London], Allen Lane, 2023.
• Csikány Tamás: Honvédtüzérség az 1848–49-es szabadságharcban, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2000.
• Demeter Zsófia (vál.): A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet. 1848. szeptember 29 – október 7. Irodalmi művek, egykorú dokumentumok és visszaemlékezések a dunántúli védelmi hadműveletről, Székesfehérvár, [Szent István Király Múzeum], 1998.
• Demeter Zsófia: Utazás ismeretlen állomás felé. Gróf Batthyány Lajos Fejér megyei állomásai. In: Honismeret, 35. évf. 6. sz. (2007), 34–45.
• Dinyés László: Ismeretlen 1848/49-es dokumentumok, Budapest, Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, 2004.
• Hermann Róbert: A magyar önvédelmi háború, 1848–1849, Budapest, Duna International, [2013].
• Hermann Róbert (főszerk.): Magyarország hadtörténete. 3. k. Magyarország a Habsburg Monarchiában, 1718–1919, Budapest, Zrínyi, 2015.
• Hermann Róbert: A pákozdi csata, 1848. szeptember 29. In: Hadtörténelmi Közlemények, 127. évf. 2. sz. (2014), 353–394.
• Jankó Annamária: Magyarország katonai felmérései, 1763–1950, [Budapest], Argumentum, 2007.
• Károly János: Fejér vármegye története. 2. k., Székesfehérvár, Fejérvármegye közönsége, 1898.
• Kéziratos források az Országos Széchényi Könyvtárban, 1789–1867, Budapest, OSZK, 1950.
• Ludvigh János feljegyzései a magyar szabadságharcról. In: Történetírás, 2. évf. 1. sz. (1938. február), 135–148.
• Nóvé Béla (szerk.): Kortárs krónika Pákozdtól Aradig, 1848/1849. 2. bőv. kiad., Budapest, Krónika Nova, 2000.
• Posonyi Erzsébet: Forradalmi röplapok és gúnyiratok 1848-ban. In: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1957, Budapest, OSZK, 1958, 324–364.
• Réthly Antal; Simon Antal (szerk.): Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1801–1900-ig, Budapest, OMSZ, 1998.
• Urbán Aladár: Honvédtoborzás Pest-Budán 1848-ban. In: Tanulmányok Budapest Múltjából, 1963. 15. k., 403–444.
• Varga János: Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén, Budapest, Hadtörténelmi Levéltár – Magyar Történelmi Társulat, 1953.
• Vendrei Ferenc: Nagy-becskerektől Pákozdig. I. közlemény. In: Budapesti Szemle, 55. k. 141. sz. (1888. szeptember), 381–402. II. közlemény. Uo. 1888. 56. k. 142. sz. (1888. október), 64–87.

A blogbejegyzés elkészültében nyújtott segítséget hálásan köszönöm Bakos Józsefnek, Elbe Istvánnak, Elbéné Mester Magdolnának, Földesi Ferencnek, Kopcsay Ágnesnek, Kis Domokos Dánielnek, Kozma Katalinnak, Lipthay Endrének, Nóvé Bélának, Pászti Lászlónak, T. Puskás Mártának (Meteorológiai Szakkönyvtár) és Szentes Olivérnek (OMSZ), valamint az Országos Széchényi Könyvtár különgyűjteményi munkatársainak. Külön köszönet Nyárádi Anna Máriának a sok bíztatásért és a térképészeti kutatásokért, valamint a Könyvtár Vezetőségének és Győri Lucának a támogatásért. Ezenkívül szeretném hálámat kifejezni az ÖStA Kriegsarchiv igazgatójának, Hofrat Dr. Robert Rillnek a korabeli térképrészlet közzétételéhez való szíves hozzájárulásáért.

Szádeczky-Kardoss Zsófia (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Az összeállítás első része itt olvasható.