„Ott becsülik legjobban a tudományt, a hol a legtöbb tudós van”

2024. február 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

150 éve jelent meg először Kolozsvárott az Erdélyi Múzeum című tudományos közlöny

Az Erdélyi Múzeum mint az Erdélyi Múzeum-Egylet tudományos közlönye a századvégi Kolozsvár megélénkülő társadalmi közegében, a Ferenc József Tudományegyetem (1872) megalakulását követően, 1874-től látott napvilágot. Tudatos volt a címválasztás olyan értelemben is, hogy a Döbrentei Gábor által 1814 és 1818 között, ugyanitt szerkesztett Erdélyi Muzéum című folyóiratra utalt vissza, felidézve ennek legjobb hagyományait. Döbrentei vállalkozása volt az első magyar művelődési folyóirat. Régies helyesírású címe a Ptolemaiosz által alapított Musaeum Alexandrinum (Μουσεῖον τῆς Ἀλεξανδρείας) intézményére, a múzsák templomára, lakóhelyére, a tudományok és művészetek otthonára utalt.

eme_01_opti.jpgFinály Henrik portréja. Kőnyomat, Ellinger Ede fényképe után. In. Vasárnapi Ujság, 45. évf. 9. sz. (1898. február 27.), 143. – Törzsgyűjtemény

Finály Henrik, a folyóirat első szerkesztője

A Finály Henrik egyetemi tanár, klasszika-filológus, az Erdélyi Múzeum-Egylet titkára által útnak indított új folyóirat szintén a tudományok és művészetek otthona, tárháza kívánt lenni. Épp ezért mindenféle tudomány és művészeti ág művelője számára teret biztosított már az első évfolyamtól kezdve, kivéve a tételes teológiai és napi politikai tárgyú írásokat, a felekezeti és politikai viták elkerülése és az erdélyi tudományosság egységének megőrzése végett. Finály Henrik 26 éves korában került Kolozsvárra. 1853-ban lett az itteni római katolikus gimnázium tanára. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megszervezésére alakult bizottság a jegyzőjévé választotta. Az EME keretében kifejtett tevékenységének elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az Erdélyi Múzeum Régiségtárának őre volt, 1872-től pedig, rögtön megalakulása után, az egyetem nyilvános rendes tanára lett. Régiségtan, paleográfia és más történelmi segédtudományok mellett magyar nyelvészetet is előadott. Ő szerkesztette az Erdélyi Múzeum első kilenc évfolyamát, 1874 és 1882 között.
A folyóirat beköszöntőjében, szerkesztőségi bemutatkozójában Finály pontosan körülírta az Erdélyi Múzeum létrehozásának körülményeit és annak célkitűzéseit:

„A kolozsvári tudomány-egyetem felállítása nagyon tetemesen szaporította a tudományos erőket; még pedig oly erőkkel, a melyeknek nem kevésbbé óhajtása mint kötelessége a világ előtt is megmutatni, hogy a tudomány érdekében működnek és sikeresen működnek. Ez óhajtás az egyetemi tanárok körében abban a több ízben és több oldalról felmerült indítványban lelte kifejezését: hogy alapítni kellene egy közlönyt, a mely komoly, tudományos irányban szerkesztve, kiválóan az egyetemi tanároknak nyitna tért tudományos működésökről értesítni és e működés sikeréről meggyőzni a közönséget (...) Ám ha az egylet e közlöny hasábjait az egyetemi tanároknak megnyitotta, azért még is úgy kívánja tekinteni, mint az erdélyi muzeum-egylet közlönyét, a melynek célja a hazai tudományosságot előmozdítni, a tudománnyal foglalkozóknak, tekintet nélkül különbeni állásukra, tért nyitni, és ennélfogva semmi oly munkától sem tagadni meg a felvételt, a mely tudományos becsével érdekét emelni alkalmas.”

Finály Henrik: A szerkesztőség bémutatja magát az olvasó közönségnek. In: Erdélyi Múzeum, 1. évf. 1. sz. (1874), 4–5. – Törzsgyűjtemény

A kiadvány elindítása nem kevés nehézségbe ütközött, hiszen az induláskor nem lehetett valami nagy közönségre számítani. Az ebben az időben számításba vehető kis közönséget is csak úgy lehetett megfogni, ha az induló közlönyt nagyon mérsékelt áron adják. Így pedig nem lehetett a szerzők, tanulmányírók számára tiszteletdíjat biztosítani. Valamit könnyített mégis a helyzeten az, hogy a Finály Henrik beköszöntőjében jelzett kontraszt az EME és a kolozsvári egyetem tudósai közt inkább csak névleges volt. Maga Finály Henrik a folyóirat indulásakor EME-titkár és egyetemi tanár volt egyszemélyben. Hasonlóképpen Brassai Sámuel, a nagy tekintélyű polihisztor az Erdélyi Múzeum (hivatalos nevén Erdélyi Országos Múzeum) igazgatója volt, ugyanakkor egyetemi tanár és prorektor. A névsort még folytathatnánk.
Az első folyam utolsó füzete 1917-ben jelent meg Erdélyi Pál szerkesztésében, a második folyam 1930-ban indult, és György Lajos EME-főtitkár szerkesztette, havonta megjelenő füzetekben, a harmadik folyam pedig 1941-ben, Szabó T. Attila nyelvtörténész professzor szerkesztésében. Ez 1947-ben szűnt meg, amikor az épp csak hatalomra kerülő sztálinista rendszer az LII. kötet kinyomtatott íveit papírzúzdába küldte. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1990 októberében alakult újra, Jakó Zsigmond, Kiss András, Benkő Samu és mások szervezésében. Negyvenhárom év kényszerszünet után, 1991-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat negyedik folyama is útnak indult.

A folyóirat első periódusa: 1874–1882

Az első lapszámokban a magyar és európai irodalmi, klasszika-filológiai és történelmi tárgyú közlemények vannak túlsúlyban. Az évtized vége felé megerősödik a múzeumi tematika: a régészet és a geológia mellett a jogtudomány és a filozófia is előtérbe kerül. 1878. január 1-től a folyóirat csak a történelmi szakosztály közlönyeként, Az Erdélyi Múzeum-Egylet Történelmi Szakosztályának Közlönye címmel jelent meg, egészen 1882-ig. Ezalatt csak bölcsészeti tárgyú dolgozatokat közölt. Noha a közlönyben megjelent búcsúbeszédében erről nem tett említést, Finály Henrik minden bizonnyal az itt jelzett változások miatt mondott le szerkesztői megbízatásáról 1882. december 28-án.
Finály széles látókörét tanúsítják a lapban az ő igazgatása alatt megjelent írások. Az első évfolyamban Szamosi János latin és görög szótárirodalmunk, illetve klasszika-filológiai szakirodalmunk legfontosabb könyvészeti adatait foglalta össze egyfajta annotált bibliográfia formájában. Brassai Sámuel a hasonlatról értekezett, klasszikus görög-római, angol és francia irodalmi példák alapján. Szilassi Gergely a dáciai (mai szóhasználat szerint regáti) román nyelv régiségéről írt, főként annak neolatin jellegzetességeit emelve ki. Felméri Lajos J. J. Rousseau életpályáját vázolta fel John Morley és J. Hawkes Rousseau-monográfiái alapján, továbbá Herbert Spencer Essays Scientific, Political and Speculative című műve kapcsán a politikai nevelésről értekezett. Dr. Réthy Mór közleményében az „eleven erőről” (vis viva, mai szóhasználat szerint lendület) szóló fizikai tétel érvényességi körét próbálta meghatározni.
Az Erdélyi Múzeum-Egyletnek gazdasági közlönye, illetve szakosztályi közlönyei ekkor még nem voltak, így az egyes szakosztályok szakmai jelentései, valamint az Egylet 1874. évi költségvetése is ebben a lapban jelent meg.

eme_02_opti.jpgBrassai Sámuel arcképe. Rézmetszet. In. Vasárnapi Ujság, 7. évf., 42. (1860. október 14.), 501. – Törzsgyűjtemény

Második periódus: 1884–1891

Ebben az időszakban a kiadvány megint csak új elnevezéssel, Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztályának Kiadványa címmel jelent meg, a címben nevezett szakosztály hivatalos lapjaként. Az újonnan alakult szakosztály megszüntette a kiadvány folyóirat jellegét. A szerkesztést 1884 és 1887 között Schilling Lajos egyetemi tanár, a szakosztály titkára vette át, majd 1888–1890-ben Hegedüs István, 1891–1892-ben pedig Szinnyei József.
Ezekben az években egyre több, Erdély művelődéstörténetével, szellemi múltjával foglalkozó tanulmány jelent meg a lapban. Így például 1892-ben Gyalui Farkas Apáczai Csere János életrajzáról és műveiről írt több közleményben. Szádeczky Lajos Fogaras történetéről, történeti forrásairól értekezett az erdélyi fejedelemség előtti időkből, ugyancsak több folytatásban. Ferenczi Zoltán a kolozsvári magyar színjátszás centenáriuma alkalmából az erdélyi magyar színjátszás kezdeteiről írt, az 1792 előtti időkből, majd a kolozsvári magyar színház elindulásáról, az első színházi bizottságról, szintén több részben.

Harmadik periódus: 1892–1905

1892-től a szakosztály kiadványaként megjelenő lap ismét felvette az Erdélyi Múzeum nevet. 1893-ban, Szinnyei József lemondását követően Szádeczky Lajos szerkesztette a folyóiratot egészen 1905-ig. Ebben az időszakban nagyon felerősödött a magyar tudományos élet centralizációja. Az írók és nevesebb tudósok közül sokan Pestre költöztek. Minden szem Budapest felé fordult, a kolozsvári sajtót a vidékiesség veszélye környékezte meg. Az Erdélyi Múzeum ebben az időszakban a szigorúan vett tudományosság mellett közművelődési profilt is vállalt, hogy olvasókat toborozzon. 1889-ben megalakult a Magyar Néprajzi Társaság, ezzel megkezdődött az intézményes magyar néprajzkutatás kialakulása. Szádeczky Lajos idejében az irodalmi, nyelvészeti, történettudományi értekezések mellett már feltűnnek a lapban a néprajzi tanulmányok is. Így például 1893-ban Kuun Géza Adalékok Ázsia s Kelet-Európa ethnographiájához címmel adott közre két közleményt (1.2. rész). 1905-ben Horger Antal A csángó nép és a csángó név eredete címmel közölt egy értekezést két részben. (1.2. rész). Ugyanebben az évben jelent meg Lukinich Imre A székelyek eredete és Erdélybe való települése című tanulmánya, Karácsonyi János akadémiai székfoglalója kapcsán. Ez az időszak felvirágzást jelentett a lap történetében, hiszen példányszáma háromszorosára nőtt: 1897-ben 500-ra emelkedett. Több mint 1200 magyar és világirodalmi, történettudományi, régészeti, művelődéstörténeti, folklorisztikai, filozófiai, esztétikai, nyelvészeti, színháztörténeti tanulmány, cikk látott benne napvilágot ebben az időszakban.

Negyedik periódus: 1906–1917 

Az akadémiai és múzeumi szakirány 1902-ben kezdődött versengése ebben az időszakban a múzeumi irány győzelmével zárult. 1884-től 1904-ig mindössze 7 cikk jelent meg a múzeumi gyűjtemények anyagából, ugyanebben az időben 368 közlemény látott napvilágot más területekről. 1906. január 1-től a bölcsészeti szakosztály felvállalta az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárának, levéltárának és régiségtárának a feldolgozását, és ettől kezdve a folyóiratot is elsősorban ennek a célnak szentelte.
1906-tól 1917-ig Erdélyi Pál volt a folyóirat szerkesztője. Az ekkor megjelent kötetek valóban egészen különböznek az előzőektől. A folyóirat teljes címe ekkor: Erdélyi Múzeum. A Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Könyvtára, Érem- és Régiségtára közlönye. 1906-ban megalakult a jog- és társadalomtudományi szakosztály, amely később önálló kiadványokat adott ki. 1910-ben az érem- és régiségtár is önálló folyóiratot indított.
Ebben az időszakban leginkább az erdélyi magyar történelem, a magyar és egyetemes irodalomtörténet, művelődéstörténet, néprajz, folklorisztika, heraldika, nyelvtudomány és zenetörténet köréből jelentek meg tanulmányok a lapban.
1914-ben kitört az első világháború, amely az Erdélyi Múzeum szerkesztésében is válságot idézett elő. 1916/17-ben egy összevont kötetben jelent meg a folyóirat, 1918-tól pedig szünetelt egészen 1930-ig.

eme_03_opti.jpgA kolozsvári Redout épülete a Főtér közelében. Az EME megalakulásának színhelye. Morelli Gusztáv fametszete. In. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország VII. kötete. Budapest, 1901, 165. – Törzsgyűjtemény

Ötödik periódus: 1930–1947

Az EME 1930. február 2-i közgyűlése döntött az Erdélyi Múzeum folyóirat szerény keretek közt történő újraindításáról. Ezt részben a czegei Wass Ottília-féle főtéri ház jövedelme tette lehetővé, részben az Egyesület vezetőségének takarékossága, illetve az, hogy az Erdélyi Irodalmi Szemle folyóirat és az Erdélyi Tudományos Füzetek című sorozat tehermentes állapotban átment az EME tulajdonába. György Lajos, az Egyesület választott főtitkára kapott megbízatást az Erdélyi Múzeum és az Egyesület további kiadványainak a szerkesztésére. 1941-ben Szabó T. Attila vette át a szerkesztést 1947-ig, a bolsevik hatalomátvételig. Olyan neves szerzők közöltek itt rendszeresen ezekben az években, mint Balassa Iván, Balogh Jolán, Csűry Bálint, Dézsi Lajos, Gál Kelemen, Herepei János, Jakó Zsigmond, Kristóf György, Makkai Ernő, Sulyok István, Szabó T. Attila vagy Tavaszy Sándor.

Hatodik periódus: 1991-től napjainkig

1991-ben Benkő Samu indította útnak az Erdélyi Múzeum legújabb folyamát az alábbi sorokkal:

„Köszöntjük az olvasót

bimbónyi reménnyel, hogy hosszú, kényszerű szünet után folyóiratunk ismét betöltheti azt a sajátos szerepet, amelyet eleink neki szántak Erdély magyar művelődésében.
1814-ben szedte először a betűket úgy sorba a nyomdász, hogy belőlük az ERDÉLYI MUZÉUM címet formálta, és 1947-ben következett be az a minősíthetetlen kártevés, minek következtében az LII. kötet kinyomtatott íveit az önkény szolgálatos hangadói papírzúzdába küldték. A közben eltelt négy emberöltőnyi időben többször kellett mindent elölről kezdeni; talán a folyóirat címében is rejtőzött valami sugalmazó, sarkalló erő, hogy az újrakezdések, heroikus nekigyürkőzések nyomában mégis csak összegyűltek könyvtáraink polcain folyóiratunk több mint félszáz évfolyamának testes kötetei.”

Erdélyi Múzeum, 53. köt. 1. füzet, 1991, oldalszám nélkül – Elektronikus Periodika Archívum

A legújabb folyam témavilágát leginkább Erdély története, művelődéstörténete, néprajza, az erdélyi magyar irodalom és ezen belül a transzszilvanizmus, illetve az EME története adja. Szerzői nagy áttekintésben ugyanazok, mint a többi romániai magyar kulturális, művelődési folyóirat szerzői. Hogy csak néhány nevet említsünk közülük: Balogh F. András, Benkő Samu, Cs. Gyímesi Éva, Csörsz Rumen István, Dávid Gyula, Demény Lajos, Egyed Emese, Faragó József, Gazda Klára, Jakó Zsigmond, Keszeg Anna, Keszeg Vilmos, Kovács Kiss Gyöngy, Mózes Huba, Nagy Jenő, Ráduly János, W. Kovács András.
Befejezésül e rövid történeti vázlathoz Finály Henrik beköszöntőjét idézhetjük újra, amely a legújabb kor tudósai számára is követhető, szerethető mottó lehet:

„...mert csakugyan ott becsülik legjobban a tudományt, a hol a legtöbb tudós van. Mi sem serkenti jobban az utánzást mint a felmutatott siker és eredmény, és azért kötelessége minden embernek, a ki a tudomány zászlójára felesküdött, tudományos működése eredményeit mentől szélesebb körökben ismertetni; mert a mi minden más körülmény közt az öndicsekvés méltó vádja alá helyezné az embert, az itt kötelesség és erény, mert a mit az egyén talán nyer vele elismerésben és dicsőségben, számba se jöhet ahhoz képest, a mit nyer a tudomány és általa az emberiség.”

Finály Henrik: A szerkesztőség bémutatja magát az olvasó közönségnek. In: Erdélyi Múzeum, 1. évf. 1. sz. (1874), 3. – Törzsgyűjtemény

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr2618315811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása