„Non nisi Te, Domine”

2024. március 07. 08:57 - nemzetikonyvtar

750 éve hunyt el Aquinói Szent Tamás teológus, egyházdoktor, a tanulók védőszentje

A skolasztikus teológia legjelentősebb művelője, századokon át világító lámpása, a katolikus egyház egyik legnagyobb szentje, Aquinói Tamás (Tommaso d’Aquino) 1224–1225 fordulóján született a szicíliai Roccasecca tartományban, Aquinói Landulf gróf harmadik fiaként. Tanulmányait igen korán, már ötévesen megkezdte a montecassinói bencés kolostorban. Tizennégy éves korában a nápolyi egyetem (studium generale) tanulója lett. Itt ismerkedett meg Arisztotelész, Averroes és Maimonidész filozófiájával abban a formában, előadásmódban, ahogy ezeket az auktorokat a középkori Európa egyetemein és főiskoláin tanították. Tizenkilenc évesen eldöntötte, hogy Szent Domonkos rendjéhez csatlakozik. Szülei egyházi pályára szánták ugyan, de nem örültek ennek az elhatározásnak. Ők a gazdag és tekintélyes montecassinói kolostor apátjának képzelték el a fiút, nem egy kolduló szerzetesrend tagjaként. Hogy édesanyja, Teodóra grófnő közbelépését megelőzzék, a novícius Tamást szerzetesi elöljárói előbb Rómába, aztán Párizsba akarták küldeni. Ám az édesanya utasítására bátyja, Raynaldus és Petrus de Vinea császári tanácsos Róma és Bologna közt elfogták Tamást és visszavitték a szülőkhöz, Monte San Giovanni Campano várába. Nem jelentett akadályt az sem, hogy a rendi generális, Johannes Teutonicus (Johannes von Wildeshausen) is együtt utazott Tamással. Itt és a roccaseccai családi várkastélyban közel két évig tartották fogva. Látva, hogy nem tudják eltéríteni őt szándékától, még azzal is megpróbálkoztak, hogy egy prostituáltat hívjanak hozzá, aki megejtse őt. Tamás ekkor szent elragadtatásba esett, és két angyal jelent meg előtte, akik a fölséges Isten parancsára erényövvel övezték fel őt, amely Isten gondviselése folytán egész életében nem került veszélybe. Ezt az övet napjainkban a Torino melletti Chieri nevű városban őrzik.

1_kep_opti_34.jpgAquinói Szent Tamás: A teológia foglalata. Második rész 1. Ford. Tudós-Takács János, Budapest, Gede Testvérek, 2006. A borítón Sandro Botticelli olajfestménye – Törzsgyűjtemény 

Tanulmányai a párizsi egyetemen. Scriptum super Libros Sententiarum

1245-ben érkezett meg Párizsba, a katolikus Európa akkori szellemi fővárosába, ahol Nagy Szent Albert (Albertus Magnus) tanítványa és titkára lett. 1248-ban a rend Albertust Kölnbe küldte tanítani, ahová a tudós polihisztor Tamást is magával vitte. 1248. augusztus 15-én minden bizonnyal mindketten jelen voltak a kölni dóm alapkőletételénél. Pappá is valószínűleg itt szentelték Tamást. Itt kezdett el tanítani, mint asszisztens. 1252-ben mestere ajánlásával visszatért Párizsba, hogy befejezze tanulmányait és tanári pályára lépjen. Itt már oktatóként Petrus Lombardus Liber Sententiarum című művéhez írt kommentárokat. Ebben a művében (Scriptum super Libros Sententiarum) a teológia diszciplínáját oly módon rendszerezi, amely jellemző egész további munkásságára. A középpontban a teremtő és gondviselő Isten áll. Minden teremtmény belőle, mint első okból származik, illetve minden teremtmény felé tart, mint végső céljához. (Én vagyok az α és ω, a’ kezdet ’s a’ vég, úgy-mond az Úr Isten, a’ ki vagyon, és a’ ki vala, és a’ ki el-jövendő, a’ mindenható. – Ego sum α et ω, principium et finis, dicit Dominus Deus: qui est, et qui erat, et qui venturus est, omnipotens. Apoc. 1. v. 8.) Tamás e rendszerező elv kifejtése során azt tanítja, hogy a teremtett világban mindenütt jelenlévő oksági elv első okát az Istenben, a Szentháromságban öröktől fogva létező származásokban és küldésekben kell keresnünk. A Szentháromságban öröktől fogva született Ige kapcsolatban áll a teremtett világban működő isteni hatóokság tevékenységével: az Ige az, aki mindenben teljesítvén Atyja akaratát, véghezviszi a teremtés művét. Az isteni kegyelem pedig, amely lehetővé teszi a teremtmények eljutását Istenhez, mint végső céljukhoz, formai oksági kapcsolatban áll a Szentlélek küldésével és lehelésével. Így tehát azt mondhatjuk, hogy Tamás teológiájának középpontjában nem a megtestesült Ige áll, hanem a teljes Szentháromság. Ez a szembenállás a korábbi középkori katolikus teológiai rendszerekkel természetesen csak látszólagos, hiszen ezt feloldja a szentháromsági személyek lényegi egysége (unitas essentiae – ld. S. Thomae Aquinatis Quaestiones quodlibetales, Quodlibet VI. sive Quodlibet de Natali, Quaestio 1, Articulus unicus, initio). E körülbelül ötezer oldalas mű szerzői kézirata is ránk maradt, áthúzásokkal és javításokkal együtt. Segítségével bepillantást nyerhetünk Tamás tudományos műhelymunkájába is. Ugyanebben az időben írta máig népszerű, magyar fordításban is megjelent, A létezőről és a lényegről (De ente et essentia) című művét is.

Magiszteri székfoglalója. Egyetemi disputációk

Tamás valamikor 1256. március 3. és június 17. között tartotta meg a párizsi egyetemen székfoglaló beszédét, amely a magiszterré (mai szóhasználat szerint professzorrá) avatást jelentette számára. Ez egy kétnapos disputáció (tudományos vita) volt, melyen a magiszterjelöltnek meg kellett védenie téziseit. Ez egy hosszú tanulási és pedagógiai gyakorlati folyamat betetőzését jelentette, amelyhez Tamás, rendkívüli tehetségének és az Isten ügye iránti feltétlen elkötelezettségének köszönhetően korkedvezményt kapott. 31 éves volt, a fokozatszerzéshez előírt 35 év helyett. Ez év szeptemberében lépett magiszteri hivatalába. Egy átlagos tanítási nap reggelén megtartotta előadását, melyet egy baccalaureus diák előadása követett. Délután ketten egy disputációt kezdtek el. A disputáció témájának kifejtése akár több délutánt is igénybe vehetett. A disputációkat végül szerkesztve és még jobban kibővítve könyv, füzet alakjában is terjesztették. A disputáció az európai egyetemeken és főiskolákon ebben az időben literátori műfaj is volt, azaz kizárólag írásban közzétett, a disputáció szabályai szerint felépülő teológiai szakirodalmi művet is jelentett.

2_kep_opti_31.jpgDivi Thomae Aqvinatis Doctoris Angelici Svmmae Theologicae Pars Tertia. Augustae Taurinorum, 1582. Jelzet: Ant. 251 – Régi Nyomtatványok Tára

Summa Theologiae

E műfaj napjainkig legismertebb, legjelesebb példája Szent Tamás Summa Theologiae című háromrészes összefoglaló műve, amelyet a római Santa Sabrina konvent tartományi stúdiumában kezdett el írni, 1265 után. Fontos itt megemlítenünk, hogy Tamás elmélyült imaélete és elmélkedései során számos alkalommal esett elragadtatásba.  Gyakran imádkozott a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, és az ő közbenjárására Isten irgalmából megszabadult, üdvözült lelkekkel elragadtatott állapotban beszélgetett. Kérdezgette őket az isteni dolgokról, szabadon vitatható teológiai kérdésekről. Szintén elragadtatott állapotban többször beszélgetett szent angyalokkal is. Innen kapta a „doctor angelicus” nevet. Így nem csupán az elődök, a régi szentek és bölcsek tanításait összegezte a Summában, hanem számos kérdést bővebben és világosabban tudott megtárgyalni a természetfölötti segítségnek köszönhetően.
A hagyományokhoz képest bővebb, világosabb kifejtést tartalmaz például a Summa első részének tizedik kérdése, amely a keresztény örökkévalóság, aevum és idő fogalomrendszerét tárgyalja. Ennek első cikkelyében (Articulus 1) Tamás nem elégszik meg az örökkévalóság (aeternitas) negatív definíciójával, amellyel napjainkban is a legtöbbször találkozunk (nincs kezdete, nincs vége), hanem az isteni természet lényegi egyszerűsége felől közelítve meg az örökkévalóság fogalmát, egyfajta pozitív definícióig is eljut. Az egyszerűséget leginkább negáció útján szoktuk definiálni, mint például a geometriában: az a pont, ami tovább már nem osztható. Azért járunk el így, mert az értelmünk elsődlegesen az összetett létezőket, a látható világ elemeit képes felfogni: az egyszerűséghez az összetettség tagadásán keresztül tudunk eljutni. Az örökkévalóság teljességet jelent, nem olyan értelemben, hogy részekből áll, minden részt magában foglal, hanem olyan értelemben, hogy nem hiányzik belőle semmi (nihil ei deest). A hatodik cikkelyben felteszi a kérdést, hogy az angyalok világában vajon csak egy aevum van-e. (Aevum: az angyalokra jellemző, idővel kapcsolatos fogalom. Hosszú periódust jelent, amelynek van kezdete, de nincs vége.) Az angyalok egymástól függetlenül létező teremtmények, vagyis nincsenek köztük oksági, leszármazási viszonyok, mint az emberek között. Ez pedig azt jelenti, hogy sok aevum létezik, mint ahogy sok idő is létezik. (et sic dicuntur multa aeva, sicut multa saecula – Summa Theologiae I. q. 10. art. 6.) Az örökkévalóság egyedül Istenre jellemző. Isten idő fölötti, időn kívüli, és a gondviselés rendjében, a világ kormányzása során „belealázta magát a történelembe”, amikor az örök Ige testté lett, és köztünk lakott harminchárom évig. Ám ettől eltekintve, a világ kormányzása során az időtlen módon létező Isten nem tesz úgy, mintha velünk együtt ő is be lenne zárva az időbe. Nem választott ki egy kitüntetett időpontot, hogy csak annak az előrehaladása mentén avatkozzék be a történelembe. Él ezzel az adottságával, hogy ő fölötte áll az időnek, és a kormányzás (gubernatio) során beavatkozik nemcsak a jelenbe, hanem a múltba és a jövőbe is. Az oksági viszonyok az időben így bonyolultabbak, mint gondoljuk a hétköznapokban. Az ilyen különleges isteni beavatkozások miatt egymáshoz képest alternatív idők vannak a történelemben. Ezek az idővonalak összefüggnek egymással: a sok idő egyetlen történelmet alkot, az idő szerkezete pedig elágazó, hatalmas fához hasonlítható.

Nápoly, Orvieto. Contra errores Graecorum

Tamás 1259-ben Nápolyba ment. Itt folytatta Párizsban megkezdett Summa contra Gentiles című művét, amelynek mintegy egyharmada kéziratban is ránk maradt. 1261. szeptember 14-én az orvietói rendház lectorává nevezték ki. Orvietói éveiben írta IV. Orbán pápa személyes kérésére Contra errores Graecorum című könyvét. Ennek címe (A görögök tévedései ellen) kissé megtévesztő lehet egy tapasztalatlan mai olvasó számára, hiszen a keleti ortodoxokat természetesen nem eretnekekként kezeli, hanem testvérekként, és az egész könyv békítő szándékkal íródott. Szintén ezekben az években, IV. Orbán megbízásából írta meg az Úrnapja ünnepéhez tartozó liturgikus szövegeket és a Lauda Sion Salvatorem kezdetű himnuszt, az ünnepi mise szekvenciáját.


Secreta Alchimiae magnalia

Szent Tamás legfőbb tanítómestere, Nagy Szent Albert irányítása alatt a teológia és peripatetikus filozófia, illetve a széptudományok (artes liberales) mellett alkímiával is foglalkozott, nem csupán elméletben, hanem gyakorlatban is. Secreta Alchimiae magnalia című művében több helyen említést is tesz erről. Arisztotelész, Avicenna és Roger Bacon alkímiai tárgyú írásaira hivatkozik a legtöbbször. Az ebben a korban az alkímiai traktátusokban jelen lévő figuratív, képes beszédmód jellegzetes szimbólumait, alakzatait is elsősorban tőlük vette át. A bölcsek kövét spirituális gyógyszerként jellemzi, annak földből és Szent Lélekből való eredetét tanítja. (Secreta Alchimiae magnalia D[ivi] Thomae Aquinatis... Opera Danielis Brouchuisii, artium et Medicinae Doctoris. Editio tertia. Lugduni Batavorum, Ex Officina Thomae Basson, 1602, 33–35.)


Pápai teológus, a nápolyi studium alapítója

1265 februárjában IV. Kelemen pápa Rómába hívta Szent Tamást, és pápai teológussá nevezte ki. Ugyanebben az évben az Agnani domonkos káptalan a római Santa Sabrina konvent tartományi stúdiumához hívta őt tanítani. 1268-ban ismét visszarendelték a párizsi egyetemre. Itt tanított 1272 tavaszáig, amikor elöljárói kérésére Nápolyban kezdett oktatni, egy új egyetem (studium generale) alapításával bízták meg. 1273-ban itt, a nápolyi konvent Szent Miklós-kápolnájában a keresztre feszített Krisztust ábrázoló festmény előtt imádkozva elragadtatásba és levitációba esett. Krisztus ekkor így szólította meg őt: „Már eleget írtál rólam, Tamás. Minő jutalmat szeretnél a munkádért?” Tamás így felelt: „Semmi mást, csak Téged, Uram. (Non nisi Te, Domine)” 1273 decemberében, mikor szentmisét celebrált, szintén elragadtatásba esett, hosszú ideig. Mikor ebből magához tért, tanítványa, Pipernói Reginald hiába kérte tőle, hogy folytassa tovább a Summa Theologiae diktálását. Tamás azt felelte neki, hogy mindaz, amit eddig írt, csak üres polyvának tűnik neki ahhoz képest, amit most látott. Így tehát a Summa Theologiae befejezetlen maradt.
XIII. Leó pápa 1879-ben kiadott, Aeterni Patris kezdetű enciklikájában, amely a keresztény filozófia helyreállításáról, megerősítéséről szól, elrendelte, hogy a katolikus teológia még szabadon vitatható kérdéseiben mindenkor a skolasztikus teológia módszertana és Aquinói Szent Tamás „arany teológiája” legyen a mérvadó. (Aeterni Patris, 24.)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3618347675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása