Széchényi Ferenc naplóbejegyzései és utolsó bécsi évei. Első rész

2024. április 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

1754. április 28-án született gróf Széchényi Ferenc, kora egyik leggazdagabb főura és legjelentősebb államférfija, nemzeti könyvtárunk megalapítója, a magyarországi kultúra egyik legbőkezűbb mecénása. 

czetter_samuel_rezmetszete_opti.jpgCzetter Sámuel: Gróf Széchényi Ferenc. Rézmetszet. In: Vályi András: Magyar Országnak leírása. 3. kötet, Buda, 1799. – Törzsgyűjtemény

Széchényi Ferenc életének Bécsben töltött utolsó évei jóval kevésbé ismert(ek) a köztudat számára, s ehhez az időszakhoz kapcsolódik az a kis kéziratos napló, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz az Oct. Germ. 257 jelzeten. A Széchényi Ferenc sajátkezű bejegyzéseit tartalmazó octáv formátumú almanachszerű könyvecske címe Memorabilien der Zeit von Georg Gessner, (II. Aufl. Wien und Triest 1807). Georg Gessner (1765–1843), svájci református pap, teológus, egyházi énekek szerzője az előszóban az idő természetéről elmélkedik, s ezekkel a szavakkal bocsájtja útjára a második kiadást: „Könyvecske, menj ki a világba, élj a mának, olyan vagy, mint a világba beleszülető ember – tele üres lapokkal, amelyeket Isten, Sors és az emberek írnak tele.” Ezt követik az év minden napjára szóló naptári lapok a dátummal és egy aznapra szóló vallásos vagy erkölcsi szentenciával.

A korban népszerű üreslapos zsebkönyv naptárral és praktikus tudnivalókkal voltaképpen egy korabeli zsebnaptár, így helyesebb talán Széchényi bejegyzéseit inkább naptárjegyzeteknek neveznünk. A kis almanachot Széchényi saját kezű január 30-i bejegyzése szerint 1816-ban e napon kapta Dorothea Schlegeltől Bécsben a következő dedikációval:

 „Dem Grafen Franz Szechenyi Mögen nur freudige Eräugnisse die Blätter dieses Büchleins bezeichnen, so wie sie vor Gott mit einer ihm wohlgefälligen Handlung Ihres wohlwollenden Herzens bezeichnet sind.

Dorothea Schlegel dedikációja. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. Címlap. Verso – Kézirattár

Azaz: „E könyvecske oldalaira kerüljenek csak örömteli események, amilynek az Ön jóakaratú szívének Isten előtt kedves cselekedetei.” (Fraknói Vilmos állítása szerint azonban Széchényi 1812-től kezdve vezette emlékiratszerű bejegyzéseit az almanach ezen példányába.) Ebbe a mai szóval „határidőnaplóba” írta be Széchényi Ferenc gótbetűs német kézírással élete eseményeit 1816-tól kezdve, a korábbi eseményeket emlékiratként visszatekintve – ezeket addig egy másik könyvben jegyezte fel, s innen másolta át ebbe az új almanachba. Nem található beírás minden lapon, sok lap üresen áll. Hivatalos, közéleti és magánéleti eseményeket megörökítő bejegyzések egyaránt olvashatók benne, ezek többnyire a puszta tényeket rögzítik reflexiók nélkül, de azért olykor a fogalmazás utal a naplóíró eseményekhez való viszonyulására, lelkiállapotára.
Dorothea Schlegel (1764–1839) a német filozófus, író Moses Mendelssohnnak, a zsidó felvilágosodás meghatározó alakjának lánya, a Schlegel fivérekkel (Friedrich és August Wilhelm) együtt 1799-től a jénai korai romantikus irodalmi kör tevékeny részese volt Novalis, Ludwig Tieck és a filozófus Friedrich Wilhelm Schelling társaságában. Romantikus fejlődésregénye, a Florenthin 1801-ben jelent meg. 1804-ben protestáns hitre tért, majd 1808-ban férjével, a filozófus, költő Friedrich Schlegellel (1772–1829) Kölnben katolizáltak. A házaspár még ebben az évben Bécsbe költözött, ahol Friedrich Schlegel irodalmi és történeti előadásokat tartott a bécsi egyetemen 1808 és 1812 között, majd 1816 és 1818 között osztrák diplomataként, követségi tanácsosként Frankfurt am Mainban a Bundestag ülésein tartózkodott a katolikus pártot képviselve. A Bécsbe érkező Schlegel házaspár Zichy Júlia közvetítésével 1815. október 28-án ismerkedett meg Széchényi Ferenccel, akinek a Landstrassén található háza épp ebben az időben vált a bécsi katolikus élet egyik központjává. Széchényi a korabeli osztrák szellemi élet szinte valamennyi kiemelkedő személyiségével kapcsolatban állt. Friedrich és Dorothea Schlegel megtiszteltetésnek érezte, hogy az előkelő társasági összejövetelek részesei lehetnek, kezdetben személyesen, majd levelezésük révén. Széchényi gróf és felesége Festetics Julianna nagy hatást tett a Schlegel házaspárra. Dorothea fiainak Rómába írt levelében így fogalmaz:

„Ők a legkiválóbb keresztény felvilágosult jóakaratú és jótékony emberek, akikkel eddigi egész életemben csak találkoztam, úgyhogy ez az ismeretség, ennek a családnak az élete számomra a leggazdagabb adományt jelenti, amit életemben Isten kegyelméből kaptam. […] A grófné pedig ötvenegynéhányéves (valójában ekkor 62 éves volt), igen ájtatos, finomlelkű, okos, szellemes asszony, végtelenül szerény és egyszerű egész életmódjában, amelyet kitölt a szüntelen vallásos buzgóság, valamint a férjéről való gondoskodás, akit ő a leggyengédebb önfeláldozással szeret.”

Engel Mária: Dorothea Schlegel bécsi évei, Budapest, Krausz Ny., 1918, 47. – Törzsgyűjtemény

szechenyi_csalad_becsi_kongresszus_opti.jpg

A Széchényi család a bécsi kongresszus idején. In: Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. 2. kötet, Budapest, [Stephaneum Ny.], 1911–1926. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Széchényi Ferenc korábban is gyakran tartózkodott Bécsben családjával, de 1811-től kezdve, amikor hivatalaitól végleg visszavonult, állandóan Bécsben élt télen, míg a nyári hónapokat cenki birtokán töltötte; 1815-től kezdve azonban már Bécs volt az állandó lakhelye, ahonnan ritkán tett még néhány látogatást Sopron megyei birtokaira vagy Sopronba. 1815 tavaszán 120 ezer forintért háromemeletes házat vásárolt a Landstrasse 212. sz. alatt (ma Bécs 3. Landstrasse nevű kerülete), amelyről naplójában ezt jegyzi föl: 1815. május 20-án:

„… bezog ich an diesem Tag zuerst, mein in Viene gekauftes Haus, als meine lezte irdische Wohnung, aus welcher ich bis zur allgemeinen Auferstehung aldann (wenn Gott will) in die Zinkerdorfer Gruft gebracht zu werden wünsche.”

Széchényi Ferenc 1815. május 20-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257.– Kézirattár

Azaz: „1815. május 20-án költöztem be Bécsben vásárolt házamba, úgy, mint utolsó földi lakhelyemre, ahonnan én majd csak az általános feltámadást követően (ha Isten akarja) a cenki sírboltba vitettetni kívánok.”
Hivatalaiból és a közéletből való visszavonulását romló egészségi állapota is indokolta: gyengülő látása, kezdődő szívbaja, ami a tízes évek közepétől egyre súlyosbodott. Mindez együtt járt a romló kedélyállapottal és a rezignáltsággal, amellyel a napóleoni hódítások Európáját, majd a Bécsi Kongresszus Ausztriáját és az egyre inkább vallástalan és „elsekélyesedő” világot szemlélte. Ekkor keletkezett A korszellemről (Vom Zeitgeist) címet viselő utolsó, kéziratban maradt írása az egyetemes katolicizmus és a politikai konzervativizmus jegyében, ez az írás Miskolczy Ambrus szavaival „az elégedetlenség szociográfiája.” Széchényi addigi passzív katolikus hite Hofbauer Kelemen bécsi redemptorista szerzetes hatására vált aktív, tevékeny hitté, s ezzel együtt bécsi háza a katolikus megújulási mozgalom középpontjává. E katolikus kör vezető alakja az 1909-ben szentté avatott Hofbauer Kelemen (1751–1820), a szegények gyámolítója Bécsben, aki számos neves kortársat térített katolikus hitre. Ő lett Széchényi lelki atyja, és az egész család gyóntatója. A Bécsi Kongresszus idején (1814. szeptember – 1815. július) kerültek személyes ismeretségbe. Hofbauer a gróf bécsi házában valóságos otthont talált, lelki támaszként szolgált annak egyre súlyosbodó betegségében, egyszersmind egy széleskörű filantróp tevékenység irányítója lett a gróf erkölcsi és anyagi támogatásával. Széchényi élete utolsó éveiben – Miskolczy Ambrus monográfiáját idézve – a katolikus megújulás mecénása lett. A körülötte formálódó katolikus körrel szegényeket, árvaházakat támogatott, valláserkölcsöt tanító könyvek fordítását szorgalmazta, vallásos kölcsönkönyvtárat (Geistliche Leihbibliothek) állított föl, felvásárolta és szétosztotta Káldi György szentírásfordításának még fellelhető 400 példányát, s szétküldte a híveknek. A Széchényi körüli szellemi kör befolyásosabb, nevesebb tagjai voltak még – a Schlegel házaspáron kívül – a protestáns német hitszónok, költő, drámaíró Zacharias Werner (1768–1823), aki 1811-ben Rómában katolizált; Joseph Anton Pilat (1772–1865) publicista, Metternich titkára; Friedrich Gentz (1764–1832), diplomata, publicista, aki szintén Metternich bizalmasa volt, s végül Severoli bécsi nuncius, aki méltóságánál fogva ugyan nem vehetett részt a rendszeres összejöveteleken, de Széchényinek barátja – kilenc olasz nyelvű levele maradt ránk a Széchényi családi levéltárban – és Hofbauernek tisztelője volt. Ide sorolhatjuk még a két neves osztrák történetírót, Joseph Hormayrt és Heinrich Josef Collint. Ez a kör filantróp működésén kívül egyházpolitikai aktivitást is kifejtett, valamint a katolikus egyház megújítását is célul tűzte ki. A jozefinus államhatalom által képviselt egyházpolitikája ellenében a pápa mindenkori főhatóságát vallották. Ebben a mozgalomban vett részt a magyarországi főpapok közül Fischer István egri érsek (1754–1822), Széchényi fiatalkori jó barátja és Jordánszky Elek (1765–1840) teológus. A német egyházi ügyekben való élénk részvétel Schlegelék közvetítő szerepe révén valósul meg. Dorothea Schlegel 1816 áprilisában követte férjét Frankfurtba, ettől kezdve innen tudósították Széchényi Ferencet a Bundestag eseményeiről. E kapcsolat politikatörténeti szempontból is igen érdekes dokumentuma az a 21 levél, amelyet Friedrich és Dorothea Schlegel írt Széchényi Ferencnek 1816 és 1818 között Frankfurtból. A Széchényi családi levéltárban fennmaradt német nyelvű leveleket Bleyer Jakab adta ki 1913-as publikációjában Friedrich Schlegel am Bundestage in Frankfurt.

Napló(naptár)bejegyzések – Szemelvények

Hivatal – közélet

szechenyi_ferenc_aranygyapjas_diszruha_opti.jpgLehnhardt Sámuel: Széchényi Ferenc az Aranygyapjas-rend díszruhájában. Rézmetszet, 1821 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Széchényi Ferenc magas állami (királyi) hivatalai, tisztségei sokat jelentettek számára: nem a hatalmat és dicsőséget, hanem a mindenkor lelkiismeretes munkát és felelősségteljes szolgálatot. Mindegyik kezdetét és végét, a kinevezéseket és a lemondásokat egyaránt napra pontosan bejegyezte naptárába. Ugyanígy örökítette meg kitüntetéseit s a különböző tudományos és művészeti társaságok tiszteletbeli tagságát. Hivatali pályája 29 évesen, 1783-ban indult, amikor az uralkodó horvát báni helytartóvá nevezte ki. Széchényi kezdetben teljes elkötelezettséggel támogatta II. József reformpolitikáját, azonban e kinevezés során már tapasztalta a magyar társadalom ellenállását a központosító uralkodói rendeletekkel szemben, és kényszerhelyzetben érezte magát hivatali jogköreiben. 1785-ben Zágráb vármegye főispáni hivatalát és a pécsi kerületi biztosságot már vonakodva vállalta el, hiszen a vármegyék megszüntetése idején, amikor az uralkodó – szakítva a magyar alkotmányosság elvével – az országot tíz közigazgatási kerületre osztotta, már feloldhatatlan feszültségek mutatkoztak a magyar társadalomban, s Széchényiben is feloldhatatlan ellentmondásba került lelkiismerete, nemzeti érzése a magasrangú hivatali megbízatásával és lojalitásával.
Visszaemlékező bejegyzései is többször utalnak a II. József alatti hivatali nehézségeire:

 „11. Febr. 1785. Das gesetzwiedrige und gefärliche dieses Amtes, welches Kayser Joseph 2te eigenmächtig einführte, bestimmte mich selbes zu depreciren. […] 18. April 1785. – 1785. den 18ten dieses wurde ich zum Ober Gespann des Tolnaer Comitats, und zum Administrator der Baranyer, Somogyer, Verőczer, u. Syrmier Comitate ernannt. Ein weiter, und unter Kayser Joseph 2te gefährlicher Wirkungskreiß! – aber Gott half und ich erfüllte meinen Pflichten mit Ehre. ”

Széchényi Ferenc 1785. február 11-i és április 18-i visszaemlékező bejegyzései. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257.– Kézirattár

Azaz: „1785. február 11. – A megbízatás (hivatali jogkör) törvényellenes és veszélyes mivolta, amelyet II. József önkényesen bevezetett, késztetett arra, hogy kérjem lemondásomat. […] 1785. április 18. – 1785-ben ezen a napon neveztek ki Tolna vármegye főispánjának, egyszersmind Baranya, Somogy, Verőce és Szerém vármegye adminisztrátorának. Egy nagyon széleskörű és veszélyes jogkör II. József alatt! de Isten segítségével becsületesen teljesítettem feladatomat.”

masodik_naptaroldal_opti.jpgSzéchényi Ferenc 785. április 18-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azonban magas tisztségeivel járó belső lelki küzdelmek nem múltak el nyomtalanul: 1787 elején Széchényi komolyan megbetegedett, s meggyengült egészségi állapotára hivatkozva benyújtotta tisztségeiről való lemondását az uralkodónak, aki októberben mentette fel őt hivatalaiból. Visszaemlékező bejegyzéséből is kitűnik, hogy az 1787 májusában megkezdett közel egy éves európai utazása felesége, titkára és svájci orvosa társaságában voltaképpen menekülés a politikai kényszerhelyzetből, egyszersmind időnyerés és az átélt tapasztalatok sokasága révén erőgyűjtés és megújulás. Szellemi horizontjának olyan kiszélesedését eredményezte az európai körút társadalmi, gazdasági és kulturális szempontból, amely alapvetően meghatározta Széchényi Ferenc egész további gondolkodását, tevékenységét. (Nyugat-európai útjáról vezetett terjedelmes kéziratos német nyelvű naplója a Széchényi családi levéltárban maradt fenn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában; az eddig kiadatlan naplót Claud Michaud ismerteti sok szemelvénnyel a Sic Itur ad Astra 2009. 61. számában.)

„1787. am 23ten dieses begann ich meine Reise von Vienne über Prag, Dresden, Leipzig, Dessau, Berlin, Braunschweig, Hamburg, Hannover, Cassel, Vetzlar, Coblenz, Cölln, Aachen nach Spa, Brüssel, Tirlemont, Brüg, Mons, Dün Kirch, Calais, Engelland, Schottland. – Eine tödliche Krankheit, die ich als Comissair, und wirkender Ober Gespann von deren Comitaten Somogy, Tolna, Baranya, Verőcze und Sirmien in Fünfkirchen auszustehen hatte, vorzüglich aber die Gesetz und Constitutionswiedrige Einrichtung, die der Kayser Joseph 2te durch mich einführen wollte, bewogen mich alle meine Chargen zu resigniren, und unter den Vorwand meiner Gesundheit herzustellen, nach Spa zu gehen. – Meine Gütter gab ich in Pacht, und begleitet von meiner treuen Gattin, meines Secretairs, und nachmahligen Vorlesers des Fürst Kaunitz, des Herrn von Ribinyi, und meines schweizer Arztes Fluch, reiste ich in Gottes Nahmen, um mich über das traurige Schicksal meines Vatterlandes zu trösten ab.

Széchényi Ferenc 1787. május 23-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: 1787. május 23-án kezdtem meg utazásomat Bécsből Prágán, Drezdán, Lipcsén Dessaun, Berlinen, Braunschweigen, Hamburgon, Hannoveren, Casselen, Vetzlaron, Coblenzen, Cöllnön, Aachenen át Spaba, Brüsselbe, Tirlemont-ba, Brüge-be, Mons-ba, Dünkirchenbe, Calais-ba, Angliába, Skóciába. – Egy súlyos betegség, amelyet királyi biztosként és Somogy, Tolna, Baranya, Verőce vármegye főispánjaként ki kellett állnom, főképpen azonban azok a törvénytelen és alkotmányellenes intézmények, amelyeket II. József hozzájárulásommal életbe kívánt léptetni, késztettek arra, hogy hivatalomról lemondván, egészségem helyreállításának ürügyével a spaai fürdőbe utazzam. – Birtokaimat bérbe adtam és feleségem, titkárom, Ribinyi úr, Kaunitz herceg későbbi felolvasója és svájci orvosom, Fluch kíséretében Isten nevében útra keltem, hogy hazám szomorú sorsán vigasztalódjam.”
Széchényi Ferenc a II. Lipót által összehívott 1790/91. évi országgyűlésen kapcsolódott be újra a közéletbe. A reményteli politika légkörben az uralkodónak a magyar rendekkel való kompromisszumra törekvése igazi reformokat ígért a közigazgatás és a kultúra terén egyaránt. Széchényi is bekapcsolódott az országgyűlési bizottságok munkájába, a magyar nyelv, irodalom és tudomány ügye ugyanúgy foglalkoztatta, mint a politikai reformoké. Az 1790/91. évi országgyűlésen az a megtiszteltetés érte Széchényit az uralkodó és a rendek részéről, hogy a nagy nemzeti lelkesedést kiváltó nápolyi küldetéssel őt bízták meg, amelynek során IV. Ferdinánd nápolyi királynak a II. Lipót koronázására kibocsátott emlékérmet kellett átadnia. II. Lipót 1791. november 15-i pozsonyi koronázásán IV. Ferdinánd és felesége, Mária Karolina Habsburg főhercegnő, II. Lipót testvére magyar díszruhában jelentek meg, s ez a rendekből olyan hazafias lelkesedést váltott ki, hogy az eseményt emlékérem veretésével kívánták megörökíteni. A nemzet és az uralkodó képviseletében a nápolyi udvarhoz induló küldöttséget a gróf vezette felesége, Lajos fia és annak nevelője, Tibolth Mihály társaságában. Visszaemlékező bejegyzéseiben erről a néhány hónapos nápolyi útról ír legbővebben, hivatali pályája egyik legemlékezetesebb, legörömtelibb élményeként idézve fel. Széchényi ezt a hazafias célzatú küldetést kitüntetésnek tekintette, és az itáliai udvarokban a neki szóló megkülönböztetett figyelmet és nagyrabecsülést a magyar nemzet iránt megnyilvánuló tiszteletnek érezte. Január 6-án érkeztek Nápolyba, de előzőleg a királyság határvárosa, Terracina közelében megbokrosodtak a lovak, elragadták a kocsit, s bár szerencsésen megmenekültek, de velük utazó sógornője elájult, s Széchényi tengervízzel locsolta, hogy magához térjen. (Január 6-i bejegyzés) 22-én adta át az emlékérmeket IV. Ferdinándnak udvari ceremónia keretében, a királyi pár magyar díszruhában fogadta a küldöttséget. Fraknói Vilmos a következő sorokat idézi Széchényi január 22-i naptárbejegyzéseként, amelyek azonban érdekes módon nem egyeznek az Oct. Germ. 257 jelzetű kis könyvecskében található január 22-i lapon bejegyzett, ugyancsak az audienciára érkezést megörökítő sorokkal, bár kétségtelen színesebbek:

„Szívem zajosabban dobogott, amikor a palota kapujánál a katonai zenekar játéka üdvözölt, és csaknem elfelejtettem a bécsi állami kancelláriában számomra kidolgozott olasz beszéd kezdetét… de megvillant lelkemben az a gondolat, hogy magyar vagyok és egy nemes nemzet megtisztelő megbízatásában járok el.”

Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc, Budapest, Magyar Történeti Társulat, 1902, 155. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Március 24-én IV. Ferdinánd köszönetképpen ünnepélyes fogadáson Széchényit a Nápoly védőszentjéről elnevezett Szent Januárius renddel tüntette ki.

negyedik_naptaroldal_opti.jpgSzéchényi Ferenc 1792. március 24-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257.  – Kézirattár

„1792. am 24ten dieses hieng mir der König von Neapel Ferdinand 4te mit der grössten Feyerlichkeit den grossen Orden des Heiligen Januarius um, umarmte mich und beschenkte mich mit seinem reich mit Brillanten besetzten Portrait. – Mit dem Stern beschenkte mich die vertraute Freundin der Königin, die Duchesa Sant Marco, und bey premier Minister Acton ist das Ceremonial Dine gehalten worden, wozu alle Gesandte und Grosse des Landes geladen waren. 

Széchényi Ferenc 1792. március 24-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1792. március 24-én IV. Ferdinánd, nápolyi király a legnagyobb ünnepélyesség közepette akasztotta nyakamba a Szent Januárius nagy rendet, megölelt és megajándékozott briliánsokkal gazdagon díszített arcképével. – A [rendhez tartozó] csillagot a királyné barátnéja, San Marco hercegnője nyújtotta át nekem, és Acton miniszter adta az ünnepélyes ebédet, amelyre az összes követ és az ország nagyjai meg voltak híva.”
Március 27-én IV. Ferdinánd bizalma és szimpátiája jeléül magas diplomáciai posztot ajánlott neki az udvarnál, amit Széchényi, aki nagy súlyt fektetett fiai és lányai magyar szellemű nevelésére, azzal az indokolással hárított el határozottan, hogy gyermekeit saját hazájában kívánja felnevelni. Április 13-án nagy megtiszteltetést jelentett számára az audiencia Pius pápánál:

„den 13. d. hatte ich bey dem Papst Pius meine Audienz in Rom. – Er segnete mich, und erlaubte, daß ich meinen Säbel behalte, den jeder ablegen muß, der eine Audienz hat. – Die Sitte’ der Ungarn, auf die ich mich berufen habe, hat diese Auszeichnung zu Wege gebracht.

Széchényi Ferenc 1792. április 13-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1792. április 13-án volt audienciám Pius pápánál Rómában. – Megáldott engem és megengedte, hogy kardomat magamnál tartsam, amelyet mindenkor le kell tenni az audiencia alkalmával. – A magyarok szokása, amelyre hivatkoztam, tette lehetővé számomra ezt a kitüntetést.”

A néhány hónapos, hivatalos fogadásokból és ünnepségekből álló itáliai út alkalmat adott Széchényinek arra, hogy a politikai szereplés mellett felkeresse az ottani kultúra főbb helyszíneit. Olyan évszázados múltú könyvtárakat volt alkalma megtekinteni, mint Rómában a Vaticana, Firenzében a Laurenziana, Milánóban az Ambrosiana, továbbá meglátogatta a római Accademia dei Lincei és a firenzei Accademia della Crusca nagy hagyományú intézményeit. Hazatérve, az itáliai élmények termékenyítő hatása nyomán, nagy tervekkel látott hozzá cenki könyvtári gyűjteményének rendezéséhez és gyarapításához.

Dr. Deák Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás második része itt olvasható.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4518388249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása