Lakatos Demeter (1911–1974) csángó magyar népköltőt Halász Péter – A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára – nem véletlenül nevezi „a moldvai magyarság konok élni akarásának mindnyájunk számára példát mutató alakjának”. Lakatos egész művészetét meghatározta a moldvai csángók helyzete, életének megismerése elengedhetetlen verseinek és azok jelentőségének megértéséhez. Az 50 éve elhunyt, elfeledett szerző életútja és elhivatottsága napjainkban is különösen tanulságos lehet.
Lakatos Demeter moldvai csángóként már gyermekségétől fogva folyamatosan küzdött nemcsak a kisebbségi érzéssel, hanem ennek tényszerű, mindennapi nehézségével is. A szabófalvi kisdiák iskolájában tilos volt a magyar szó; édesanyja tanította magyarul, míg apja 1916-ban a román sereg kényszerű tagjaként, a magyarok ellen harcolva esett el. Verseket már 10-12 éves kora óta írt, eleinte románul; 1930 és 1937 között falujában színtársulatot is vezetett, de ezt – leginkább szókimondó társadalomkritikai, politikusokat, papokat egyaránt kritikával illető megnyilvánulásai miatt – fel kellett adnia. Többször dolgozott sofőrként és újságíróként, vezetett kisboltot, de élete legnagyobb részében gyári munkásként tevékenykedett. Az 1970-es évek elején főgépészi állásából ment nyugdíjba.
Lakatos egy kisebbség tagjaként élte meg a romániai kommunista diktatúrát, amely ezeket a közösségeket mindig különösen érintette: az aktuálpolitika jellemzően igyekezett minél inkább asszimilálni őket. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy számára a publikálás nehézségekbe ütközött; egy-egy időszakban egyáltalán nem is jelenhettek meg munkái. Ennek ellenére folyamatosan írt és próbált érvényesülni: alkotott románul is, ezen versei – leginkább kényszerűségből – alkalmazkodnak a korszak aktuálpolitikai elvárásaihoz. Csángó dialektikájú magyar, de román ortográfiával írt műveinek nyelvezete viszont egy korszak és tájegység nyelvének autentikus lenyomata. Tematikailag egyrészt a csángó népköltészettel fonódnak össze, másrészt hazaszeretetének és magyarságtudatának őszinte kifejezői.

Lakatos Demeter: Szüret. Jelzet: Fond 402/249 – Kézirattár

Ez a vonás meghatározta Lakatos helyét az irodalomban, ugyanakkor sosem válhatott a kánon tagjává. Ennek ellenére Dsida Jenő figyelmét is felkeltette: az akkor már ismert költővel 1935-ben találkozott, amikor az Universul című kolozsvári napilapnál dolgozott tudósítóként. Dsidának köszönhető első csángó magyar versének, a Falevelek hulladoznak megjelenése a Keleti Újságban.
Lakatos költészetében ezután nagy csend következett, aktívan legközelebb a hatvanas években kezdett el írni, célja pedig egy önálló verseskötet megalkotása és kiadása volt. Ez élete során a politikai helyzet miatt nem valósulhatott meg: első verseskötete, a Csángó strófák, csupán halála után, 1986-ban jelenhetett meg mint nyelvjárási szöveggyűjtemény. Legjelentősebb kiadása pedig a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesületnek köszönhető kétkötetes gyűjtemény még 2003-ból.
A csángó népköltő hagyatékának jelentős részét 1990 óta az könyvtárunk Kézirattára őrzi. Az anyagban találhatók különböző másolatok és gépiratok, levelek, de természetesen a legértékesebb tételek az autográf – Lakatos által saját kezűleg írt – versek. A szépen rendezett hagyaték különösen hasznos lehet a különböző dialektikai nyelvészeti kutatások számára is.
A kéziratok igen sokat elárulnak a költő elképzelhető körülményeiről és hátteréről. A papírok, amelyekre lejegyezte verseit, közel sem egységes megjelenésűek és típusúak: akadnak jobb minőségűek is – ezek sokszor füzetekből, mappákból, dossziékból kitépett oldalak –, viszont nem ritkák a már-már teljesen áttetsző lapok sem; ez tanúskodik arról, hogy a szerző jó eséllyel a hétköznapjaiban is nélkülözni kényszerült. Ezeken a hordozókon már-már túlzónak is tűnnek Lakatos nagy, markáns, erősen kiírt, nagy lendülettel és dinamizmussal lejegyzett, rendszerint a papíron is átütő betűi. Verseit és leveleit többnyire nagy gonddal datálta és keltezte; a verseknél tisztán megfigyelhető a szerző tudatossága a szerkezetek kialakításánál, emellett egyértelműen törekedett az átláthatóságra is. Soha! című versét egy olyan papírra írta, amelyet – anyagából és állapotából kiindulva – egy dossziéból téphetett ki.

Lakatos Demeter nem bővelkedett anyagi javakban, de lelkében annál többet tudhatott a magáénak: versei bizonyítják elszántságát és hivatástudatát a költészet és a magyar nyelv művelése iránt. Ugyanezen szellem jegyében gyermekeit, Demetert és Elvirát a több órányi távolságra fekvő Marosvásárhelyen iskoláztatta be, hogy magyarul tanulhassanak. Ő maga mindig is szeretett volna eljutni Magyarországra, útlevelet viszont többszöri igénylése ellenére sosem kapott.

Lakatos Demeter: Elvirának és a Demeternek. Recto. Jelzet: Fond 402/412 – Kézirattár

Lakatos legszebb, a magyarság és csángó társai iránti őszinte elköteleződését azon a nyelven szólaltatta meg, amelyben legkevésbé érezhette otthon magát: magyarul. A sors fintora, hogy éppen ezzel a nyelvvel érvényesülhetett legkevésbé a különböző, kisebbségeket rendszerint elnyomó rendszerek alatt, és amelynek anyaországában minden reménye ellenére sosem járhatott.

Felhasznált irodalom:

• Beke György: Magyar költő Moldvában. In: Uő.: Csángú országba: Összegyűjtött versek, mesék és levelek, I, Budapest, Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, 2003, 3–18.
• Halász Péter: „Egy nép nagyond nehezend pusztul el...”: Lakatos Demeter csángó költő születésének századik évfordulójára, május 19. In: Bárka. Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, 19. évf. 2. sz. (2011), 77–85.
• Iancu Laura: Az elvarratlan szálak élettana. In: Ferenczné Szőcs Éva és Gazda József (szerk.): Kőrösi Csoma Sándor: Tegnapi és mai magyarság, Kovászna, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, 2019, 535–542.
• Lakatos Demeter: Csángú országba. Összegyűjtött versek, mesék és levelek, összeáll., utószó: Libisch Győző, Budapest, Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, 2003, I–II.

Baranyai Laura (Kézirattár)