Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia tanárnő – így adott hírt szeretett tanárunk, kollégánk, barátunk 2024. július 19-én bekövetkezett haláláról az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézet honlapja, hisz a jelenlegi kollégák közül többeket tanított, mások együtt taníthattak vele és élvezhették kitüntető figyelmét, barátságát.
Még mindig felfoghatatlan mind az, hogy 91 évesen itt hagyta e földi világot, mind az, hogy már nem lehet felhívni, ha egy-egy régi adatnak, már-már elfelejtett emléknek szeretnénk utánanézni. Hiányoznak a derűs beszélgetések, az íróniát sem nélkülöző történetek, a mindig határozottan véleményt formáló, de a másik véleményére is nyitott érdeklődő telefonok. Talán legjobban az egyénisége, mert egyéniség volt a szó nemes értelmében. Tiszteletre méltó, egyenes, aki nagy-nagy szakmai és élettapasztalatát mindig kész volt megosztani. Ezt érezték és értékelték a hallgatók is, akiket 1990 és 2007 között tanított az ELTE-n.
Diákjai nagyon tisztelték és szerették. Erről tanúskodik a könyvtárosképzés 70. évfordulója alkalmából az ELTE BTK VKKV konferencia kerekasztal-beszélgetésének végén készített kép, ahol több régi diákja az ikonikus tanárokkal (Lídia mellett Szabó Sándorral) szeretett volna közös képet.
Ferenczy Endréné Wendelin Lídia több régi diákja és tanártársa, Szabó Sándor társaságban az egyetemi könyvtárosképzés 70. évfordulóját is ünneplő Valóságos könyvtár – könyvtári valóság (VKKV) 2019-es konferencia kerekasztal-beszélgetésének végén készített kép
Lídia ezer szállal kötődött az ELTE BTK akkor még Könyvtártudományi Tanszékéhez. Így vallott erről a Valóságos könyvtár – könyvtári valóság (VKKV) 2019-es jubileumi konferencia tanulmánykötetében megjelent Ballagott már sok vén diák című visszaemlékezésében:
„Egy történeti visszapillantás keretében természetesen joggal felmerül a kérdés az emlékezőben is: mit jelentett életem alakulásában, tartalmában az a felidézett, néhány esztendő, amely a most 70 esztendős könyvtár szakhoz kötődik? Röviden összefoglalva: egész életpályámat meghatározta 40 éven keresztül az Országos Széchényi Könyvtárban (mint egyetlen munkahely a gyakornokságtól a gyűjteményszervezési igazgatói munkakörig) és utána 15 éven át a könyvtárügy, könyvtártan és informatikai menedzsment tanításának megalapozása, az utódok megismerése a napjainkban jubiláló könyvtárosképzésben.”
Hűséges volt, hűséges az alma materhez, hűséges a munkahelyéhez, az elvekhez, a családhoz.
Ferenczy Endréné Wendelin Lídia nemcsak a magyarországi könyvtárügy kiemelkedő műveltségű és hatású alakja volt, hanem egyben az ELTE könyvtárosképzésének meghatározó tanáregyénisége. A könyvtárosképzés szinte minden fokán oktatott. Hosszú időn keresztül a könyvtártan és könyvtörténet oktatója volt az OSZK KMK középfokú tanfolyamain. 1990-ben hívta őt meg Fülöp Géza az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszékére mellékfoglalkozású egyetemi adjunktusnak, ahol az 2001/2002-es tanév tavaszi félévéig tanította a Könyvtárügy, Könyvtártan, illetve Könyvtári és információs menedzsment tárgyakat, majd 2007 év végéig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Könyvtár Tanszékén oktatta a hasonló elnevezésű tárgyakat. Órái érdekesek, sok-sok gyakorlati tapasztalaton nyugvó, rendszerbe foglalt előadások voltak. Szemléletet oktatott. Diákjai nagyon tisztelték és szerették. Elhunyta kapcsán többen is arról vallottak, hogy szinte mindent Ferenczy Endréné Wendelin Lídia óráinak köszönhetnek.
Oktatói munkásságához szorosan kapcsolódik tudományos tevékenysége, amelyből itt csak két művet emelnénk ki a Gyűjteményszervezés tankönyvét kétszer (1998, 2000) is ki kellett adnia az OSZK-nak, mert alapműként évtizedekig sok száz könyvtáros tanulta meg a legfontosabb ismereteket ebből a könyvből. Talán még nagyobb hatásúak a Könyvtárosok kézikönyve számára írt fejezetei, melyek több generáció könyvtáros tudását alakítják és határozzák meg. Tudományos pályája hatalmas ívű, publikációi egész életét átívelik. Erről majd a tiszteletére megrendezésre kerülő konferencián és az azt követő tanulmányban számolunk be részletesen.
Ferenczy Endréné Wendelin Lídia élete során számos kitüntetésben részesült (Szabó Ervin-emlékérem, Széchényi Ferenc-emlékérem, A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, Bibliothecaria Emerita). Az utolsó elismerést, melyről halála előtt még örömmel értesül, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést már csak fia, Ferenczy György vehette át a nevében 2024. augusztus 16-án a Pesti Vigadóban.
Budapest, 2024. augusztus 29.
Barátné Hajdu Ágnes
Kapcsolódó tartalmak:
- Rácz Ágnes: Laudáció a Bibliothecaria Emerita cím elnyerése kapcsán. Ferenczy Endréné. 2016. április 29. In: Az Országos Széchényi Könyvtár története. Kitüntetett személyek
- Ferenczyné Wendelin Lídia: Ballagott már sok vén diák (Egykori könyvtáros hallgatók visszaemlékezései a képzésről). In: Valóságos könyvtár – könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2020. Szerk. Kiszl Péter, Boda Gáborné Köntös Nelli, Budapest, ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet. 2021. 123–125.
- Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia. In: Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet honlapja, 2024/07/22.
- Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024). In: Az Országos Széchényi Könyvtár honlapja. Hírek, 2024/07/23.
- Sonnevend Péter: Gyászol a nemzeti könyvtár. Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024). In: Az Országos Széchényi Könyvtár blogja, 2024. július 25.
- A nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetést kapott könyvtárunk öt munkatársa. In: Az Országos Széchényi Könyvtár honlapja. Hírek, 2024/08/16.