„Híres Komárom be van véve/Klapka György a fővezére...”

2024. szeptember 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

175 évvel ezelőtt (1849) Herkálypusztán írták alá a komáromi erőd kapitulációjára vonatkozó megállapodást

1_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKlapka és Haynau találkozása. A kép Forrása: Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek. Budapest, Franklin, 1898. 353. – Törzsgyűjtemény

A magyar honvédelem napjára készített blogbejegyzésem végén az összegzésben a következőket írtam:

A budai ostrom tisztjei közül négyet, Aulich Lajost, Knezich Károlyt, Nagysándor Józsefet és Leinigen-Westenburg Károlyt Aradon, október 6-án kivégezték. Klapka György azért nem került az aradi 13 közé, mert a szégyenteljes kivégzések alatt – a Fel-fel vitézek a csatára című hazafias katonadalban szereplő – Komáromot védte, melyet csak szeptember 27-én adott fel, a várat védők teljes amnesztiájának feltételével. Ezt meg is kapták, ezután a legendás hírű tábornok emigrált, de az 1867-es kiegyezés után hazajött, később politikai szerepet is vállalt, majd, 1892-ben halt meg Budapesten.”

Hamvai-Kovács Gábor: „Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán trikolór lobogott.”. In: OSZK blog, 2022. május 21.

Talán napjainkban sincs olyan iskolás gyerek, aki ne ismerné a Fel-fel vitézek a csatára című hazafias dalt, ha nem is az egész szövegét, de legalább részleteket belőle. Nagy valószínűség szerint Klapka György neve és az általa 1849-ben védett komáromi vár is leginkább ennek a dalnak köszönhetően került be a köztudatba. Hiszen a legtöbb laikus ezen katonai erősség nevének hallatán rögvest a dal témájául szolgáló eseményre gondol, vagyis Komárom az 1848–49-es szabadságharcban betöltött komoly katonai szerepére. Azon belül is a várvédők világosi fegyverletétel utáni hősies helytállására. Ez volt a „bevehetetlen erőd”, amit végsőkig védtek a magyar szabadságharcosok, és nem is tudták elfoglalni a Habsburgok. Komárom történelmi szerepe a legtöbb laikus számára nagyjából ehhez az eseményhez köthető. Pedig ez a vár már egy nagyon komoly történelmi múlttal rendelkezett a szabadságharc idején. A török kori Budáról írt blogbejegyzésemben már utaltam rá, hogy Budán „a vízi támadás veszélye – a Duna partján fekvő Komárom és egyéb hosszabb-rövidebb életű keresztény erősségek miatt – állandóan fenyegetett, így nem meglepő, hogy – az utolsó sikertelen, 1684-es keresztény ostrom után – 1685-ben is folytak a Duna és a várfalak közötti területen építési munkálatok.”. A 16-17. században Komárom azt jelentette a magyarok számára, amit ekkor Buda jelentett a törököknek. Vagyis egy folyami haderőt állomásoztató végvári központot, méghozzá a legfontosabb dunai hadikikötő szerepét betöltő támaszpontot. A török korban katonai kulcsszerepet betöltő Komárom „bevehetetlensége” már megmutatkozott. Már a Római Birodalom idején katonai erőd állt itt Celementia néven. A népvándorlás idején, a 6. században avar törzsek vették birtokba az egykori római települést, majd a magyar honfoglalás után Árpád Ketel nemzetségfőnek adományozta a területet, akinek fia földvárat építtetett itt. A Szent István király által kiépített vármegyerendszerben fontos szerep jutott ennek az erősségnek, Komárom vármegye székhelye lett. A vármegyeszékhely földvárát a tatárjárás utáni várépítési hullám során IV. Béla 1265-ben kővárrá építette át. Hunyadi Mátyás regnálása idejére a város óriásit fejlődött, regionális kereskedelmi, gazdasági és katonai központtá vált.
Komárom vára már a török hódoltság idején fontos szerepet töltött be a magyar hadtörténelemben.

2_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKomáromi erődrendszer. A kép forrása: Wikipédia

A török elleni harcok új korszakot jelentettek a vár életében. Buda 1541-es elestével I. Ferdinánd király Bécs védelme érdekében elrendelte a vár korszerűsítését és megerősítését. Az olasz hadmérnök, Pietro Ferrabosco tervei alapján a 16. század második felében felépült vár komoly erősséggé vált a törökök elleni harcokban. Szerepét már korábban említettem. Hogy a hadi utat képező Dunát teljesen uralni tudja, és hogy a zavartalan átkelést biztosítsák, 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján egy-egy cölöphídfőerődöt építettek. Ezzel vette kezdetét az erődrendszer kialakítása. A vár a tűzkeresztségen a 15 éves háború idején esett át, 1594-ben Szinán pasa kemény ostrommal sem tudta elfoglalni. 1663-ban tovább folytak a vár korszerűsítési munkálatai a vár a város felől elterülő nyugati része ún. koronaművet kapott, innentől létezik az Öreg- és Újvár fogalma, hiszen ezen újonnan épült védművel két várrész alakult ki. Emellett a Vág torkolatánál és a Duna túlpartján lévő hídfőerődöket is megerősítették. A török kiűzése után a vár komoly katonai funkcióját egy időre olyannyira elvesztette, hogy a Rákóczi-szabadságharc után a Habsburgok még a lerombolását is tervbe vették. A „boldog békeidőket” hozó 18. században nem katonai ostrom, hanem az 1763-as és az 1783-as földrengés okozott komoly károkat a „szebb időket látott” várban.
Hogy Komárom katonai szerepe nem szűnt meg teljesen, az a napóleoni háborúknak „köszönhető”. Miután Napóleon seregei 1809-ben Bécset is elfoglalták, I. Ferenc császár udvartartásával ide menekült. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy a korábban lerombolásra szánt Komáromot a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, ahol akár 200.000 fős sereg is elhelyezésre kerülhet. Johann Gabriel von Chasteler táborszernagy vezetésével korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, elkezdődtek a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keletről védő Vág-vonal építési munkálatai. A Duna túlparti megerősítését is folytatták, az ott álló hídfőerőd (Szent Péter-palánk, később Csillagerőd) mellé még két másik védművet is terveztek. A koppánymonostori homokdombon épül majd meg a Monostori erőd, a Nagyigmánd felé vezető úton pedig az Igmándi erőd. Ezt az építési folyamatot szakította meg a közben kirobbant 1848–49-es szabadságharc, ahol az újjáépülő védmű ismét átesett a „tűzkeresztségen”. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, ennek során tökéletesen megfelelt az elvárásoknak, ha nem is egészen oly módon, ahogy a Habsburg-hadvezetés szerette volna.
A komáromi vár szerepe a szabadságharc során mind katonailag, mind politikailag kiemelkedő jelentőséggel bírt. Az 1848 decemberétől ostromlott vár egészen szeptember 27-ig kitartott, és nemcsak a magyar szabadságharc, de az európai forradalom és szabadságharchullám végső helyszíne volt, ahol letették a fegyvert.

3_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgA Kőszűz az Újvár sarokbástyáján a vár bevehetetlenségének jelképe. A kép forrása: Wikipédia 

A szabadságharc kitörésekor a hatalmas és korszerű erőd parancsnoka a császárhű Wilhelm Mertz volt három zászlóaljnyi gyalogsággal és ötven tüzérrel. A város forradalmi hangulata miatt képtelen volt a rendelkezésre álló katonákkal a várat megvédeni. Az udvartól kért segítséget, melyet Magyarország katonai parancsnoka, a Pesten tüntető civilek szétverése miatt a Pesti Törvényszék által körözött, majd a Csillagerődben elrejtőzött Ignaz Lederer tábornok közvetítette számára, de V. Ferdinánd nem válaszolt. Sőt a király június 13-án kelt levelében elrendelte az engedelmességet a Magyar Forradalmi Kormány parancsának. Azonban a kedélyek nem nagyon javultak, egyrészt a parancsnok a vár ágyúit a városra irányította, másrészt a magyarellenes beállítottságú horvátokból álló várkatonaság kivívta a város lakosságának ellenszenvét. Ez utóbbiakat Bécsbe vezényelték és egy olasz zászlóalj (3 század) érkezett helyükre. Az elszabadult indulatok lecsillapítására és a várvédők nemzetiségi összetételének magyarság számára kedvezőbbé tétele érdekében augusztus 10-én Batthyány Lajos miniszterelnök elrendelte, hogy a városban tartózkodó 1200 komáromi nemzetőr mellé Esztergomból ugyanekkora létszámú nemzetőrség érkezzen a vár őrizetére. A Besze János és Kosztolányi Mór őrnagyok vezényletével Esztergomból érkező nemzetőröket azonban Mertz tíz napig nem engedte be a várba, hanem a Nádor-vonal bástyáiba irányította őket. A pattanásig feszült helyzetet tovább mérgesítette, hogy Mertz szeptember 10-én, a Majthényi István alezredes vezette újabb esztergomi nemzetőröket annak ellenére nem bocsájtotta be a várba, hogy azok Batthyány írásbeli parancsával érkeztek, amely a vár parancsnokságának átadására szólította fel a császárhű várkapitányt. Mertz olyannyira nem akart engedelmeskedni, hogy szeptember 15-én a Gönyűn állomásozó császárhű csapatokat rendelte Komárom védelmére, de terve kitudódott. A város polgármestere, Amtman Jenő, meghiúsítandó a csapatok Dunán való átkelését, szétszedette a hajóhidat. Terve sikerrel járt, a Mertz által hívott zászlóalj nem jutott be a várba. A város szerencsétlenségét csak tetézte, hogy 17-én tűzvész pusztított, amit a lakosság a várban állomásozó császári katonák rovására írt.
Végül szeptember 29-én Mertz-et és a császárhű várvezetést sikerült távozásra bírni, az új várparancsnok Majthényi István lett. Az ittmaradt várkatonaság pedig letette az esküt az új magyar alkotmányra. Szeptember végétől a későbbi legendás várparancsnok, Klapka György, ekkor kinevezett erődítési- és tüzérparancsnok felügyeletével tovább folytak a félbeszakadt erődítési munkálatok. Ennek keretén belül kezdték meg a koppánymonostori homokhegyet földsáncokkal megerősíteni. A Csillagerődöt egy zászlóaljnyi legénységgel és 90 tüzérrel látták el. 1848 végén a legénység több mint tízezer főt számlált.
A vár ostroma 1848 végén kezdődött el, a decemberben megindult osztrák támadás során a II. osztrák hadtest 30-án ért Komárom falai alá. Ramberg és Neustadler tábornokok ostromgyűrűt vontak a vár köré, a védőket felszólították a vár átadására. Közben érkezett a hír Buda várának január 7-i elfoglalásáról. Majhényi tábornok a vár feladása mellett érvelt, de a honvéd tisztikar mély felháborodással fogadta javaslatát. Ellenállásuk a szabadságharc további eseményire döntő hatással volt. Majthényi lemondott, utódja január 28-tól a későbbi aradi vértanúk egyike, Török Ignác ezen tisztségében a magyar kormány által frissen kinevezett tábornok lett. Közben január 13-án megtörtént az ostrom első összecsapása Nyárasdnál, ahol a várvédők megfutamították az ostromló erőket. Úgy tűnik, a természet is kegyes volt a várvédőkhöz, ugyanis január 22-én jeges ár öntötte el a Vág és Duna közötti laposan fekvő sík területeket. Ennek köszönhetően a vár észak és kelet felől megközelíthetetlenné vált.

4_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKlapka György szobra Komáromban. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Márciusra a helyzet odáig fajult, hogy a bezárult az ostromgyűrűben több mint 14 ezer osztrák katona nézett farkasszemet a várvédőkkel az Ácson berendezkedett Balthasar Simunich altábornagy parancsnoksága alatt. Az általa elfoglalt monostori Homokhegyen tüzelőállást rendezett be, és március 20-án megkezdődött a vár helyett a város egy hónapig tartó bombázása. A Pestet szétbombázó császári tábornok Hentzi tettéhez hasonló aljas cselekedet indítéka a város lakosságának a vár védőivel való szembefordítása volt. Célját nem tudta elérni, a lakosság kitartott. Szállóigévé vált: „Lőhetsz német, de be nem jössz!”
Az ostromló sereg parancsnokságát március végén Welden táborszernagy vette át. Március 31-én egy újabb rohamban a dunai Vág-torkolat felől próbálta meg elfoglalni a várat, de a várvédők a hídfőállásból olyan kereszttűz alá vonták az ostromlókat, hogy azok kénytelenek voltak meghátrálni, miközben egy másik csatamezőn, az Apáli-szigetnél is sikerült a Habsburg-haderőket megfutamítani. Április elején a természet ismét kegyes volt a magyarokhoz, a Duna tavaszi áradásával a vár védhetősége jelentősen javult, ráadásul hír érkezett a felmentő sereg érkezéséről is. Ennek hatására kezdték meg a korábban lebontott hajóhíd visszaépítését, hogy az Öregvár és Csillagerőd közötti kapcsolat létrejöhessen. A folyamatos tűzérségi támadással nehezített munkával épülő híd április 7-re sikeresen elkészült. Az összeköttetés létrejötte után az osztrákok újabb célpontja a Csillagerőd lett, de elfoglalására tett kísérleteik sorra meghiúsultak.
A vár parancsnokságával megbízott emberek ekkoriban sűrűn váltották egymást, április 10-én a városba érkező Lenkey János állt a bevehetetlen erősség élére, majd őt az április 20-án egy huszárcsapat élén érkezett Guyon Richárd váltotta fel. Guyon érkeztéről Jókai Mór kalandos írásában a következőképpen számol be:

„Az égő templom fénye messze világít a sötét éjszakában.
Udvard felől az éji tűzvilágnál egy csapat lovas látszik ügetni a megszállt vár felé. A lovasok huszárok, vezérök alacsony zömök férfi, hosszú szőke szakállal és életpiros arccal, mely most még pirosabb a tűz visszfényétől s lelke haragjától.
Midőn a parthoz érnek, az őrszem megállítja őket, a vezér egy iratot vesz ki kebléből, melynek olvasta után a helyparancsnok katonaüdvözléssel köszönti az érkezőt, s átszállíttatja a városba. Azon utca végén, mely a Vághoz vezet s melyet a monostori telepek golyói be nem járnak, nagy csoport kardos férfit talál a jövő idegen, kik ott állnak egy tömegben s nézik távolról a tüzet.
Nézi őket – honvédek. Jobban nézi. Látja, hogy csalódott, nem honvédek, csak honvédtisztek.
Odaléptet hozzájok.
– Mit keresnek önök itt? – kiált rájok kemény parancsoló hangon.
– Kicsoda ön? – kérdi sértett büszkeség hangján egy kövér szakállas, bajuszos ember, aranyos mentegallérral; képéből kilátszik, hogy valami képviselőből ütött őrnagy, ki féltében állt be katonának.
– Az én nevem Guyon Richard – felel az érkezett –, mától fogva e vár parancsnoka. Mit keresnek önök itt? – E névre néhány hang a tömegből éljenezni kezdett.
– Nekem nem éljenek kellenek, hanem hőstettek. Miért nincsenek önök a tűznél? miért nem oltanak?
– Engedelmet kérek, tisztelt tábornok úr – szólt megjuhászult hangon a szakállas, termetes őrnagy, parlamentáris pozitúrát véve parancsnoka előtt –, ott oly sűrűen röpkednek a bombák, hogy az oltást megkísérteni csupa vakmerő istenkísértés és életkockáztatás lenne.
– Katonának ott a helye, ahol a golyók hullanak! mozduljanak önök!
– Engedelmet kérek, de az ellenség valóban elég illojális módon nemcsak bombákkal, melyek közül némelyik százhatvan fontot nyom, nemcsak tüzes golyókkal és röppentyűkkel, miknek végére hatfontos gránát van ragasztva, de sőt srapnellel is lövöldöz az égő házak fölé – mentegetőzék az aranynyakú táblabíró, s nagyon ki akart magáért tenni egy válogatott diétai dikcióval.
– Tetszik önnek menni vagy nem – vágott közbe röviden a kis férfi, s nyeregkápájából egy pisztolyt vont elő, s azt oly hidegvérű képpel irányzá a raisonnírozó homlokának, miszerint az bizonyos lehete felőle, hogy ha még egyet szól ellene, lelövi mint egy tököt.”

Jókai Mór: Komárom. In: Jókai Mór: Forradalmi és csataképek, Budapest, Unikornis (Jókai Mór munkái), 1994. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Guyon ezután Jókai történetében másnap meginvitálja az égő város oltásában egyáltalán nem jeleskedő katonatiszteket és polgári előkelőségeket egy tavaszi hangulattól átitatott, szabad ég alatt eltöltendő ebédre. Mindezt a vár legjobban lövetett falszakaszán.

5_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKomárom ostroma. In: Benedek Elek: Hazánk története, Budapest, Athenaum, 1914. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A várvédők számára a kegyetlen ostromállapot április 22-ével véget ért, ugyanis Klapka György és Damjanich János a felmentő sereggel ekkor érkezett meg a szétrombolt városba, és időt nem vesztegetve érkeztük után azonnal nekikezdtek a várospusztító ostromgyűrű szétzúzásának. Ezen művelet során a magyar honvéd tüzérek ágyúkkal lőtték Szőnyt, ugyanis az osztrák haderők a katolikus templom tornyában rendeztek be egy megfigyelőállást. Miután az osztrákok felszámolták megfigyelőállást, a Csallóközben állomásozó császári katonák ellen intéztek támadást, melynek eredményeként sikerült szétrombolni az ostromlók Lovadnál épített Duna-hídját. Április 26-án, nemcsak az osztrák ágyúállásoknak oly kedvező monostori Homokhegyet sikerült visszafoglalni, de még Újszőnyből is kiverték a támadókat. Görgei és Damjanich vezérletével a magyar honvédek a magyarság számára gyászos emlékű Mohácsig szorították az ellenséget.
Miután az ostromlott vár „fellélegezhetett” a Habsburg-haderők képezte ostromgyűrű szorítása alól, a Magyar Honvédség nemcsak a károk helyrehozatalának, de a védelmi rendszer tökéletesebbé tételének is nekilátott. A herkulesi munka egy nappal a budai vár visszafoglalása előtt készült el, vagyis május 20-ra kiépítették a vár körvédelmét. Mindeközben a komáromi honvédek egy része részt vett Buda felszabadításában. A monostori Homokhegytől a Csillagerődig sáncsort vontak, ezt tíz helyen ún. kiserődökkel erősítették meg. Emellett a Duna felől is biztosították a várat, körsáncokat húztak fel az Erzsébet- és az Apáli-szigeten is. Buda visszafoglalása után, május 28-án a kormány kinevezte Klapka Györgyöt abba a tisztségbe, melyben világhíressé vált: Komárom várparancsnokává. Klapka, hogy az erődítési munkálatokat megkoronázza, megbízta Thaly Zsigmondot a Monostori erőd megépítésével. A munkálatok befejeztével 292 ágyúval védte a várőrség az 1848–49-es magyar szabadságharc és az európai szabadságharchullám utolsó „stációjának” számító – a szó szerinti értelemeben véve – bevehetetlen komáromi várat.
Az erődítési munkálatok gyümölcse megmutatkozott a további hadi események során. 1849 júniusában a cári orosz intervenció nyomán egy cári sereggel megtámogatott osztrák sereg támadt újfent a várban állomásozó honvéd erők ellen. Haynau vezetésével azonban kudarcot vallottak, július 2-án a komáromi csatában nem sikerült bevenni a várat. Sajnos nem alakult ilyen kedvezően az ún. második komáromi csata, melynek során a felvidéki zászlóaljakkal bővült magyar sereg megkísérelte dél felé az ostromgyűrűből való kitörést, hogy a Maros-Tisza térségébe vonuljanak. A hadtörténészek ezt tartják a szabadságharc legvéresebb csatájának. Azonban július 12-én Görgei Artúrnak csapataival sikerült elhagynia Komáromot a Duna bal partján vonulva, így Klapka György teljhatalmat kapott a vár és a város felett. Két hadtest, a II. és VII. (egy hadtest 2-4 dandárból; 1 dandár 3-4 zászlóaljból áll), 24 zászlóalj és 12 lovasszázad fölött rendelkezett, több mint 18 ezer várvédő honvéd parancsnoka volt. Ezzel szemben az ostromló Csorich altábornagy vezénylete 12 ezer katonára, 16 zászlóalj gyalogosra és 6 lovassági századra terjedt ki. Július 14-én ostromállapotot hirdetett ki, melynek következtében a környező falvakból rekvirálással feltöltötte a vár élelmiszer-tartalékait, szükségpénzt vezetett be és az összes idegent kiutasította a városból.

6_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKomárom békeidőben. In: Vasárnapi Ujság, 14. évf. 26. sz. (1867. június 30.), 325. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Közben hadműveleti tevékenység is folyt a várvédők részéről, rajtaütöttek az ostromlók tatai élelmiszerraktárán, melynek során száz hadifoglyot sikerült ejteniük, és hozzájutottak az ostromló sereg hadrendjéhez. Július 30-án egy diverziót is végrehajtottak Mátyusföld irányában, mellyel az ellenség figyelmét akarták elterelni. Augusztus 3-án – a hajdani végvári időket idéző módon – a várból kitörő honvédek több helyen, Almácson, Mocsán és Igmándon rajtaütöttek az ellenségen, ahonnét gazdag zsákmánnyal ezer hadifogoly mellett 30 ágyúval, 35 szállító hajóval és az élelmezésre szánt vágóállatok ezreivel tértek vissza. A sikeres portyaszerű rajtaütésnek a gazdag zsákmányon kívül morális eredménye is lett, néhány nap alatt mintegy hatezer újonc jelentkezett a várőrségbe.
1849. augusztus 13-án, Világosnál a Görgei Artúr vezette magyar honvédsereg letette a fegyvert Rüdiger tábornok előtt és a Bohus-kastélyban aláírták a megadási okmányt. Ezután Komárom gyakorlatilag egy elszigetelt gócpontja maradt a magyar szabadságharcnak. Ezt a gócpontot természetesen az osztrák hadvezetés nem nézte jó szemmel, augusztus 20-ára ismét ostromgyűrűt vontak a város és a vár köré. A Klapka György közel húszezer fős serege által védett Komáromot egy negyvenezer katonából álló császári sereg próbálta meg bevenni. Klapka időközben kiküldött kémei által hírt kapott a szabadságharc bukásáról, vagyis hogy mindössze Komárom az egyetlen „talpalatnyi föld”, ahol a magyar szabadságharc lobogóját lengeti még a szél. Ennek hatására az elszánt várőrség két pártra szakadt, az egyik párt az utolsó vérig való küzdelem híve volt, a másik fele az elszánt szabadságharcosoknak a józanabb megfontolás jegyében a várvédők számára szóló teljes amnesztia fejében hajlandó volt a vár feladására. Közben az osztrák–orosz csapatok parancsnokai (Csorich altábornagy; Alcaini alezredes; Paszkievics tábornagy) sorra küldték a vár megadására való felszólításaikat, az utolsót Haynau 1849 augusztusában. A körülmények szülte kényszerhelyzet következtében a vár védői végül rászánták magukat a vár átadásáról szóló tárgyalásokra, melyek szeptember 1-étől kezdődtek meg. A magyar feltételek eleinte irreális jellegű részeket is tartalmaztak, például: „Adassék általános közbocsánat az országnak, s az összes magyar hadseregnek, a magyar bankjegyek értékesíttessenek, s mindazon hazafiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevéllel láttassanak el”. Miután az osztrák hadvezetés elutasította ezeket a radikális kéréseket, kiújultak a harcok. Úgy tűnik, a várvédők között sem volt mindenki eltökélt, mert szeptember elején 15 katonaszökevényt ki kellett végezni. A szeptemberi ostrom alatt Jókai Mór tollához illő esemény is történt, egy osztrák kémet fogtak el és végeztek ki, akit egyenesen Klapka György meggyilkolására küldtek a várba. Szeptember 25-én Ószőnynél sor került a szabadságharc utolsó csatájára.

7_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKomárom végső tusái. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898, 351. – Törzsgyűjtemény

Nem tudjuk, a várvédők meddig tudták volna még a várat tartani, de az a tény, hogy a szeptember 27-én Haynau Herkálypusztán berendezett főhadiszállásán átadott, a vár feladásának feltételeit tartalmazó okmány sok tekintetben radikális pontjait a Habsburg-hadvezetés elfogadta, az azt sejteti, hogy hosszú és kegyetlen, sok véráldozattal járó ostrommal számolhatott a Habsburg-hadvezetés. Persze a világpolitikában lezajlott reakciók Ausztria számára kedvezőtlen hatása is belejátszhatott az országos amnesztia helyett már „csak” a várvédők számára kegyelmet kérő dokumentum elfogadásába. A dokumentum szövege a következő:

„1. A várőrség fegyver nélkül szabadon bocsáttatik. A tisztek kardjai tulajdon gyanánt megmaradnak. Oly tisztek, kik ezelőtt a cs. kir. hadseregben szolgáltak, külföldre szóló útleveleket nyernek. Akik ilyeneket nem kivánnak, szabadon hazabocsáttatnak, kivéve azokat, akik magukat önként jelentenék.A honvédtiszteknek, t. i. azoknak, akik ezelőtt nem szolgáltak, szabad tartózkodás engedtetik a hazában, minden fentartás nélkül jövendő alkalmazásukra nézve. A cs. kir. ezredbeli legénység közbocsánatot nyerve, mindazon egyénekkel együtt, akik időközben tiszti állásra léptek, szabadon elbocsáttatik s a későbbi törvényes üldözés elől valamennyien felmentetnek.

2. Külföldre szóló útlevelek mindazoknak adatnak, akik olyakat 30 nap alatt követelnek.

3. A tiszteknek egy havi díj, a legénységnek 10 napi zsold adatik osztrák bankjegyekben, cs. kir. szabályszerü hadi illetmény szerint.

4. A várőrségnek kincstári utalványok kiadása által előidézett kötelezettségei kiegyenlítésére 500,000 pengő forintok fizettetnek osztrák bankjegekben.

5. A Komáromban lévő elnyomorodott, s beteg harcosok jövője biztosíttatik.

6. Ingó, s ingatlan magánvagyonát egyátalában mindenki megtartja.

7. Hogy hol, mikor s mi módon tétetnek le a fegyverek, később fog meghatároztatni.

8. Az ellenségeskedések ezennel mindkét részről megszüntetnek.

9. A vár hadi szokás s mindkét részrőli ratifikáció után átadatik.

Kelt a Herkály-pusztán, Szept. 27-én 1849.

Haynau s.k., táborszernagy.
Takács százados.
Gasparitz, százados.
Mednyanszky alezredes.
Rutkay alezredes.
Prágay alezredes.
Gróf Zichy Ottó, ezredes.
Gróf Esterházy Pál, ezredes.
Janik János, ezredes.
Szabó Zsigmond, ezredes.
Kászonyi József, ezredes.
Aschermann Ferenc
, várparancsnok.
Klapka György, vár- s hadseregparancsnok.”

Komáromi kapituláció. In: Pallas nagy lexikona, Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893–1897. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A várátadási szerződés értelmében a helyőrség tagjai minden további üldöztetést megelőzendő menlevelet (Geleitschein) kaptak. Hogy a város valamennyi polgári tisztviselője részesüljön a kegyelemből, Klapka őket is besorolta a katonai állományba. Megközelítőleg harmincezer ember menekült így meg az osztrák megtorlás elől, köztük volt Jókai Mór is, akinek neve felesége, Laborfalvi Róza közbenjárására került fel a várvédők listájára. Október 1. és 4. között megtörtént a vár átadása, ezzel lezárult a magyar szabadságharc. Klapka György utolsó szemléjét október 2-án tartotta a Csillagerődben.

8_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgKlapka György. In: Vasárnapi Ujság, 14. évf. 26. sz. (1867. június 30.), 321. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Ahogy említettem, a komáromi vár megerősítése tökéletesen megfelelt az elvárásoknak, még ha nem is egészen olyan módon, ahogy a Habsburgok szerették volna. Gárdonyi Géza halhatatlan regényében, az Egri csillagokban olvashatjuk, hogy Dobó István várkapitány inkább a védők erejében bízott, semmint a falakban. A történelem során számtalan eset bizonyította, hogy egy bármennyire is korszerű vár megvédésében oroszlánrészt kell vállalnia a védőknek is. Így volt ez Komárom ostrománál is.
A továbbiakban essék néhány szó arról az emberről, akinek a nevéhez a szabadságharc utolsó nagy csatája párosul.
Klapka György egy cseh–morva származású, német anyanyelvű kisnemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1820. április 7-én. Nagyapja, a tábori főgyógyszerészként szintén katonai pályát befutó Klapka Károly az 1780-as években költözött Magyarországra. Apja Temesvár polgármesteri tisztét töltötte be 1819 és 1833 között, a művelődést támogatandó könyvtárat alapított, illetve nyomdát üzemeltetett. Édesanyja, Kehler Julianna György négyéves korában eltávozott az élők sorából. A félárva fiút a császári és királyi huszár főhadnagyként szolgáló nagybátyja, Klapka Frigyes és felesége vették magukhoz. Györgyöt hazafias szellemben nevelték, tanulmányait piarista iskolákban Temesváron, Kecskeméten és Szegeden végezte. Tizennyolc évesen Karánsebesre került katonai iskolába. 1838 májusában hadapródként szolgált az 5. Bervaldo Tüzérezredben. 1842-ben, családi befolyásra bekerült a hadnagyi rangfokozatú „közlegényekből” álló Magyar Királyi Nemesi Testőrségbe. Innen a Bécsi Gárda a következő állomás, ahol főhadnaggyá léptették elő. Bécsben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot a szabadságharc majdani legendás hadvezérével, Görgei Artúrral. 1847-ben, főhadnagyi rangja megtartása mellett leszerelt.
De nem tartott sokáig számára a civil élet, hiszen a következő évben kirobbant a szabadságharc, ahol ismét magára öltötte a tiszti mundért. Első megbízatásaként 1848. május 19-én azt a feladatot kapta a Magyar Kormánytól, hogy Hajnik Károllyal és Gál Sándorral székely katonaság mozgósítására utazzanak Erdélybe. Június 13-ától a 6. Honvédzászlóalj századosaként Délvidéken harcolt a rácok ellen. Szeptember 26-án került először kapcsolatba Komárommal, a miniszterelnök Batthyány Lajos kinevezte a vár erődítési és tüzérparancsnokának. Az ebbéli munkája és az Erdélyben elért sikerek hatására vezérkari őrnagynak nevezték ki. Novemberben Pozsony és környékének megerősítési munkálataival is megbízták. Windisch Grätz betörésekor bánsági hadtest vezérkari főnöke, ebbéli tisztségében készítette el a szerbek elleni támadás tervét. A hadi helyzet következtében Pestre rendelték, a Hadügyminisztérium Vezérkari Osztályának vezetője lett. Január 9-én ezredessé léptették elő, és átvette a Schlick által katasztrofális vereséget szenvedő Felső-tiszai Hadsereg parancsnokságát Mészáros Lázártól. Klapka újjászervezte a szétzilált hadsereget, majd január 22-én a tarcali ütközetben, 23-án a bodrogkeresztúri ütközetben, majd 31-én a tokaji ütközetben legyőzte Schlick tábornok hadtestét. Azonban február 8-án, Hidasnémetinél egy újabb győztes csata után nem sikerült bekerítenie a császári csapatokat. A február 26–27-én zajlott kápolnai csatában is részt vett. Görgei Artúr nemcsak barátja, de példaképe is volt. A Dembinszky Henrikkel szembeni általános elégedetlenség hatására március 3-án kitört tiszafüredi zendülésben is Görgeit támogatta, amikor megtagadták az engedelmességet a Kossuth Lajos által kinevezett lengyel származású főparancsnoknak. Márciusban megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. E hónap végén Kossuth tábornokká léptette elő, és kinevezte a hadsereg ideiglenes vezérkari főnökének. A dicsőséges tavaszi hadjárat első szakaszának hadműveleti terveit ő dolgozta ki, melyben az I. Hadtest parancsnokaként vett részt. Az április 4-i tápibicskei és az április 6-i isaszegi csatában nem pártolt mellé a hadiszerencse, Tápióbicskén Damjanich János III. hadtestének megjelenése miatt fordult a helyzet győzelemmé, Isaszegen pedig hátráló katonáit csak Görgei Artúr – Klapkának tett szemrehányásoktól kísért – személyes megjelenése állította meg. A tavaszi hadjáratban szerzett érdemeiért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. Az április 19-i nagysallói ütközet győzelmében hadteste fontos szerepet játszott. Komárom ostrománál szó esett róla, hogy április 26-án részt vett a vár felszabadításában. Április 30-án Görgei helyettesévé vált, s átvette a hadügyminisztérium irányítását, s ezt a tisztséget május 26-ig töltötte be. Május 21-én került a komáromi vár és várőrség parancsnoki pozíciójába, ebbéli tisztségében betöltött – őt szimbólummá tevő – szerepét az ostrom leírásánál már említettem.
Than Mór festményén az isaszegi csatában Görgei Artúr megállítja Klapka visszavonuló honvédeit, ezzel döntő fordulatot adva az ütközetnek.

9_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgThan Mór: Az isaszegi csata (1849). A kép forrása: In: Wikipédia

Komárom kapitulációja után Klapka az emigrációt választotta. Élt Londonban, Párizsban, Lipcsében is, de végül Genfben telepedett le. Miután megkapta a svájci állampolgárságot, az 1850-es évektől politikai szerepet is vállalt. Amellett, hogy a genfi képviselőház tagja volt, tevékenyen részt vett a 48-as magyar emigráció szervezkedéseiben. A szárd–francia–osztrák háború szülte kedvező nemzetközi politikai lehetőségeket kihasználva 1859. május 6-án Párizsban Kossuth Lajossal és Teleki Lászlóval megalakította az emigráns magyar kormány szerepét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóságot. A háború során megszervezte az Itáliai Magyar Légiót. A magyar szabadság ügyében eredményt nem hozó háborút lezáró villafrancai béke tárgyalásai során lemondott a Magyar Nemzeti Igazgatóságban viselt tisztségéről. A politikai életben kedvezőtlenül alakult események után, úgy tűnik, a magánéletében jóval nagyobb sikereket könyvelhetett el ebben az időben. Ha a magyar szabadság ügyében politikusként vagy katonaként nem akadt lehetőség számára a diplomáciai vagy a szó szerinti értelemben vett csatamezőn hódítani, annál inkább akadt erre lehetősége a magánéletben, azon a csatamezőn, melyen a két nem képviselői szállnak síkra időtlen idők óta. Sikeres hódítása eredményeként 1864-ben bekötötte a fejét  egy letelepedett angol kereskedő lányának, vagyis feleségül Inés Martha d’Arbouin-t. Házasságuk áldásaként három gyermekük született, György, Ernő és Márta.
Az 1866-ban kirobbant porosz–osztrák háború újabb reménysugarat csillantott fel a magyar emigráció számára. A helyzet annyira komollyá vált, hogy Klapka egy volt honvédezredes, Nemeskéri Kiss Miklós közvetítésével megállapodott a poroszok vezéralakjával, Otto von Bismarck kancellárral egy újabb magyar légió felállításáról, mely a Klapka-légió nevet kapta. Azonban ezeket a törekvéseket sem koronázta siker magyar részről. Már a kezdeti szakaszban nehézségek adódtak, a tervezett háromezer fő helyett alig tudtak kiállítani ezerötszáz katonát. Klapka a parancsnokságot július 26-án vette át, amikor a háború lényegében már véget ért. Augusztus 3-án ugyan behatoltak Magyarország területére a Morvaországgal határos Jablunka-hágón keresztül, de néhány nap múlva lényeges eredmény nélkül visszatértek porosz területre. Ezután Klapka lemondott a parancsnokságról. A Klapka-légió kudarcba fulladt vállalkozásáról Hajdúfy Miklós 1983-ban Klapka légió címmel játékfilmet készített. Az inkább lélektani, mint akciójelenetekre fókuszáló film meglehetősen árnyalt módon mutatja be a kiegyezést váró –mindamellett Klapka személyét mélyen tisztelő – magyar társadalom elutasítását egy újabb potenciális, vélhetőleg nagy véráldozatokkal járó szabadságharccal szemben.
A kiegyezést követően hazatért Magyarországra. Katonai pályát – a Klapka-légió miatt – nem vállalhatott, így a politikai életbe vetette magát. A Deák-párt tagjaként Illava, majd Temesvár országgyűlési képviselője volt. Ugyan I. Ferenc József eltiltotta a további katonai pályától, azonban dicső múltja miatt 1868-ban megválasztották a honvédegyletek elnökévé. Szabadkőművesként is tevékenykedett, Türr Istvánnal és Andrássy Gyulával a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves nagypáholy alapító tagja volt. 1892. május 17-én hunyt el a magyar szabadságharc és, nyugodtan állíthatjuk, a magyar hadtörténelem egyik leghíresebb tábornoka, akinek nevét már az óvodáskorú gyerekek is ismerik a népszerű katonadal sorait énekelve:

„Híres Komárom be van véve.
Klapka György a fővezére.
Büszkén kiáll a csatatérre.
Hajrá huszárok! Utánam, előre!” 

Klapka-induló (Fel, fel, vitézek!) A Magyar Néphadsere Központi Fúvószenekara előadásában. In: Hungarian Historical Marches, Hungaroton, 1981. Forrás: Youtube videomegosztó portál

10_09_27_komaromi_ostrom_175.jpgA magyar szabadságharcot és az európai szabadságharchullámot lezáró végső aktus: Komárom kapitulációja. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898, 354. – Törzsgyűjtemény

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom és dokumentumok

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr118499790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása