A szentendrei születésű és nemzetközileg elismert tenorénekes, Stéger Ferenc (1824–1911) születésének 200. évfordulójára Stéger Ferenc és az opera világa címmel 2024. december 2-án nemzetközi konferenciát rendeztek a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban. Az azonos című, 2024. október 25-én nyílt kiállítás 2025. március 9-ig volt látogatható ugyanott. A konferencián munkatársaink is előadtak. Patonai Anikó Ágnes, A Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa előadásában Stéger Ferenc szerepével foglalkozott a Nemzeti Színház Festetics-korszakának vitáiban.
A szentendrei Ferenczy Múzeumi Központban 2024. december 2-án Stéger Ferenc és az opera világa címmel megrendezett nemzetközi konferencia meghívója. A kép forrása: Ferenczy Múzeumi Centrum
Stéger Ferenc a pesti Nemzeti Színház egyik vezető tenoristájaként évtizedekig énekelt főszerepeket, többek között Erkel operáiban. Pályája Zágrábban indult, de Pest után Európa számos színpadát bejárta, éveket töltött Bécsben, Prágában, Barcelonában, de sokszor megfordult például Amszterdamban, Milánóban, Torinóban és Bukarestben is.
Stéger Ferenc 1852. április elsejével elszerződött a Nemzeti Színháztól, először Prágába, majd Bécsbe. Festetics Leó 1852. május 20-án lett a színház intendánsa és ezt a pozíciót két és fél évig töltötte be, ezt az időszakot folyamatos csatározások jellemezték. A Stéger Ferenc születésének 200. évfordulóján megrendezett konferencián elhangzott előadás arról szólt, hogy ezekben a vitában hogyan, milyen összefüggésekben használták fel Stéger nevét – ezeket a megnyilvánulásokat kiemelve ugyanis a Nemzeti Színház korabeli viszonyainak egy érdekes részletére láthatunk rá.
Festetics Leó. In: Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története 1. Az első félszázad, Budapest, Magyar Könyvbarátok, 1937. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum
Festetics nyilvánosságnak szánt közleményeit a Jókai Mór szerkesztésében megjelenő Délibáb című, főleg szépirodalmat tartalmazó „hivatalos színházi lapban” közölte, amely 1853. január 2-val indult és az 1854. február 19-én szűnt meg. A lap megszüntetését maga Jókai kérte.
„[A] Délibáb közönsége annyira megcsökkent, hogy ez évnegyedben a legmúlhatlanabb költségeket sem fedezi többé. Oka ennek hihetőleg a politicai lapok mindent absorbealo érdekességében lelhető, mellyek mellett illy világesemények által agitált korszakban belletristicus lapnak becsülettel megállani lehetetlen.”
Jókai Mór Festetics Leóhoz, Pest, 1854. febr. 7. – Kézirattár Levelestár
Délibáb: Nemzeti Színházi Lap, fel. szerk. Festetits Leó; szerk. Jókai Mór, 1. évf. 1.sz. (1853), Pest, Festetits Leó, 1853–1854. – Törzsgyűjtemény
A Délibáb cikkeire adott reakciók közül mennyiségük és rendszerességük miatt is kiemelkednek Császár Ferenc Divatcsarnokban 1853 júliusától és Fáncsy Lajos Cserháti álnéven a Pesti Naplóban 1854 júliusától publikált nyílt levelei.
Az újságírók Festetics intézkedéseit nyilvánosan bírálták, illetve a közvélemény és a nézők nevében is a legkülönfélébb elvárásokat támasztották vele szemben: kikből álljon a társulat, milyen legyen a műsor és így tovább. Festetics viszont mindezt alaptalan vádaskodásnak, személyes támadásnak, illetve a munkájába való illetlen beleszólásnak tartotta. A célja az volt, hogy minden körülmények között, változatos repertoárral zavartalanul biztosíthassa a színvonalas előadásokat, társulatban és bizonyos posztokban gondolkodott, a közönség és a sajtó viszont kedvenc énekeseit akarta, emellett megújított repertoárt kértek számon, mindezt lehetőleg annak elkerülésével, hogy az operaénekesek túlságosan nagy gázsit kapjanak. A problémák alapvető forrása tehát a pénzhiány, a Nemzeti Színház állandó anyagi gondjai voltak, és persze az opera és a prózai előadások egy fedél alá kényszerülése. Festetics hivatalba lépéséről a következőt írja a Délibábban:
„Örvendve tapasztalánk, miszerint a drámai személyzet legtöbb oldalról megfelel hatáskörének (…) Nem mondhatunk hasonlót azon állapotról, mellyben ide érkeztünkkor az operát találtuk. Magány énekeseink nagy része igen elevenen juttatá eszünkbe a népfelkelést, úgy hogy többeket a szerződött tagok közül kénytelenek voltunk okkal móddal rávenni, hogy ne lépjenek fel, intézetünket megalázó kudarctól féltve. Az énekkarok ellenben igen jól voltak betanulva, csupán a szükséges mennyiséget nélkülöztük bennök. A zenekar mind gondal válogatott művészekből volt szerkezve, kit közt több zeneszerző és concertvirtuóz. E kitűnőséget nagy részben Erkel s a két Dopplernek lehet köszönni.”
Nemzeti Színházi ügyek. Gróf Festetics Leótól II. In: Délibáb – Nemzeti Szinházi Lap, 1. évf. 3. sz. (1853. jan. 16.), 94–95. – Törzsgyűjtemény
Canzi Ágoston: Doppler Ferenc, Pest, 1853. Jelzet: KF 440 – Színháztörténeti és Zeneműtár grafikai gyűjtemény
1852. május végén, amikor Festetics hivatalba lépett, a közönség Stéger mellett már többeket nélkülözött az operatársulatból.
A Pesti Napló hasábjain közölt Cserháti levelekben 1854 júliusában ezt az időszakot így jellemzi a szerző (Fáncsy Lajos):
„Operánk, melyet mi egyébiránt csak a viszonyok hatalma által fenntartott mellékes dolognak tekintünk s csak ha munkásságát magyar eredeti dalműveknek szenteli, méltánylunk színházunknál; habár nem rég veszté is el a színvilágból a házasság édenébe visszavonult Hollósy Cornéliát, a külföld babérai és pénzére sóvárgott Stégert; egy Kaisert-Ernstné, Benza, Füredy, Kőszeghy, Rémy, Reszler sat. birtokában; a magas műveltségű jeles zeneszerző Erkel Fer.[enc] karnagy s a két Doppler karmesterek vezérlete alatti kitűnő zene- s a Bognár kormányzata alatti jeles énekkar által gyámolitva, s kitűnő külföldi vendégek által folytonos érdekességben tartva, jól és ügyesen fölhasználva, korántsem volt oly igen »népfölkelési had rendetlen állapotában«, minőnek azt a gróf a »Délibáb« szerint látni akaró, mintegy előre indokolván tervezett szerződéseit, melyek útján, e fiatal erőben levő had élére, csupa idegen művészrokkantakat (invalidusok) állított.”
Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében. III. In: Pesti Napló, 5. évf. 1302. sz. (1854. júl. 14.) – Törzsgyűjtemény
Festetics első intézkedéseinek egyikeként megpróbálta szerződtetni Hollósy Kornéliát és Stéger Ferencet, ám előbbi épp akkor ment férjhez, utóbbi pedig a színház kereteit meghaladó bért kért – ennek hiányában pedig nem akart többé Pesten fellépni.
„[Ő] ide Pestre többé soha nem akar szerződni; a minél még többet nyomott az általa föltételezett követelések sulya, mellynek megfelelni színházunk pénztári állapotja nem képes. Azon szerződést, mellyet jelenleg a bécsi carinth kapui színházzal kötött, csupán a legfényesebben segélyezett színházak bírhatják teljesíteni.”
Nemzeti színházi ügyek. Gróf Festetits Leótól III. In: Délibáb – Nemzeti Szinházi Lap, 1. évf. 5. sz. (1853. jan. 30.), 158. – Törzsgyűjtemény
A Budapesti Hírlap szerint viszont „túlbuzgó takarékosság”, hogy nem akarták Stégert jobban megfizetni. (1853. jún. 17., 743.)
És bár Stéger még Festetics hivatalba lépése előtt távozott, ennek felemlegetését az intendáns egyértelműen magára vette:
„Mulatságos eset, hogy még azért is a mostani szinigazgatóságnak kell szenvedni, hogy Stéger és Csillag Róza az egykori szinigazgatóság által elbocsátattak.”
Százegy újdonság. In: Délibáb – Nemzeti Szinházi Lap, 1. évf. 26. sz. (1853. jún. 26.), 837. – Törzsgyűjtemény
„ (….) színigazgató vagy, s mint ilyennek, bármint szabadkozzál, megvan ős bűnöd, nem hajtani az időszaki sajtó kezelőinek tanácsára.”
Császár Ferenc: Nemzeti színház – Levél annak igazgatója gr. Festetics Leo úrhoz. Pest július 1., In: Divatcsarnok, 1. évf. 27. sz. (1853. július 3.), 517–521., 519. – Törzsgyűjtemény
Festetics válasza:
„De látom, már neked is van egy ősi bűnöd: mit sem találni jónak, mit saját házunknál bírunk, távozzék el tőlünk az, mit rossznak hiszünk, s más helyen félistennek kiáltják ki. – így történt Csillag Rózával, igy Stégerrel és Wolffal, kiket mind az időszaki sajtó kergetett el Pestről – hivatása szerint.”
Festetics Leó, Nemzeti Színház. Levél a „Divatcsarnok” szerkesztőjéhez, Császár Ferencz úrhoz. In: Délibáb – Nemzeti Szinházi Lap, 2. évf. 3. sz. (1853. július 17.), 93. – Törzsgyűjtemény
Válaszul Császár Ferenc éppen a sajtó hatástalanságát panaszolja az általa szerkesztett Divatcsarnokban:
„Jó, hogy mikor ez úgynevezett »elkergetés« történt, nem volt kezemben ily közlöny, különben nekem is jutna a szemrehányásból. Igy többi pályatársainkra bízom kimosni magukat a nagy vádból. Helyettek – mivel irányomban mondatott ki a vád – csak annyit jegyzek meg, hogy nem hiszem – mert nem hihető – hogy a magyar időszaki sajtónak mostanában oly nagy hatása lehetne, mikép oly egyéniséget is, mint Stéger már nálunk volt, »elkergethetne« nemzeti színházunktól! Ezt, valld meg csak őszintén, Tenmagad sem hiszed, hanem szorultságodban már most minden bajt a szegény időszaki sajtó nyakára szeretnél tolni? holott ez, valamint jót nem igen tehet: úgy bizony roszat sem igen tesz, sőt meglehetősen hatás nélkül ír – színházi ügyekben is.”
Császár Ferenc, Nemzeti színház. III. Levél annak igazgatója gr. Festetics Leo úrhoz. Parád, aug. 12. In: Divatcsarnok, 1. évf. 43. sz. (1853. augusztus 28.), 851. – Törzsgyűjtemény
Ebben a helyzetben nem maradt más lehetőség, mint a vendégszereplések, azok között pedig megpróbálni Stégert pótolni. Ami a vendégszerepléseket illeti, Festetics intendatúrája alatt erre kétszer került sor. Először már 1852 júniusában, amely a frissen kinevezett gróf sikereként jelent meg a sajtóban.
„Stégert alig egy pár hét múlva az intézettőli távozása után, roppant tiszteletdij mellett, épen oly jövedelmező időszakban hivta meg vendégül, melyben minden vendég díjazás nélkül is, tömött házakra számíthatott.”
Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében XI. In: Pesti Napló, 5. évf. 1317. sz. (1854. augusztus 1.) – Törzsgyűjtemény
A második vendégszereplés 1854 áprilisában volt, amely ezúttal is összefüggött a császárral: Ferenc József április 24-én kötött házasságot, az ez alkalomból tartott díszelőadáson A kunokat vitték színre. Festetics jegyzőkönyve szerint ennek a vendégszereplésnek az ötlete Stégertől származott: Franz Holding bécsi ügynökön keresztül ajánlkozott, konkrét fizetési igénnyel (250 ft-ot kért hat vagy hét előadásra), és amikor az intendáns a színház választmányi ülésén felolvasta az erről szóló levelet, azt tapssal fogadták a résztvevők. (Lásd Gróf Festetics Leo intendánsi jegyzőkönyve 1853 aprilis 1ső-től 1854 aprilis 1ső napjáig. Nemzeti Színház kötetes iratok 687. – Színháztörténeti és Zeneműtár)
„Stéger úr éneke és mai fellépése felidézte bennünk azon szép esték emlékét midőn benne s Hollósynkban a nemzeti színház annyi élvet birt még, midőn a színpadunkon a magyar daloknak megvolt csalogánya s jeles énekese.”
Pesti Napló, 5. évf. 1236. sz. (1854. április 23.) – Törzsgyűjtemény
A Budapesti Hírlap írja az Ernaniról:
„A férfiszereplők közöl kedvelt vendégünk, Stéger mentett annyit a mennyit lehetett, (…) egypár pompás momentuma kárpótlás volt az egész estvéért, noha halk hangjait mind csak ködfátyolképekben élvezhettük, – nem tudjuk intra muros a légszesz – vagy extra muros feküdt-e ez észrevehető rekedtség oka?”
Budapesti Hírlap, 401. sz. (1854. április 23.) – Törzsgyűjtemény
A látszólag ártatlan megjegyzés a rekedtséget okozó légszeszre a színházi vezetőségnek tett odaszúrásként is olvasható.
Ami a pótlásra való törekvést illeti, eleinte Rémy Lajos volt, aki ezt a feladatot kapta, de Festetics 1852 júniusában nem szerződött vele újra.
A tárgyalt két és fél év során legtöbbször a következő énekesek léptek fel a korábban Stéger által alakított szerepekben: Reszler István, Mazzi József, Young Frigyes, Jekelfalussy Albert.
Az 1852 áprilisában a színházhoz szerződött Reszlerrel nem voltak maradéktalanul elégedettek.
Mazzit a Pesti Napló és a Budapesti Visszhang is „valódi nyereségnek” tartja, pozitív megítéléséhez az is hozzájárult, hogy már 1852. augusztus végén magyarul énekelt.
Young a Pesti Napló szerint:
„[O]peránkra nézve igen szerencsés szerzemény s ő a Stéger óriási erejű és terjelmű hangja által annyira elkapatott közönséget kétségkívül meg fogja győzni a felől, miszerint nem egyedül az erős, forceirozott hang teszi széppé és bájolóvá az éneket.”
Pesti Napló, 3. évf. 801. sz. (1852. nov. 9.) – Törzsgyűjtemény
Jekelfalussyt a Divatcsarnok hasábjain inkább szorgalmasnak, mint tehetségesnek tartják, de a Budapesti Hírlap pozitívan nyilatkozott róla, mint aki méltatlanul alulértékelt, és akit csak akkor fog megbecsülni a közönség, ha már külföldre szerződött. A Délibáb kritikusa Stéger méltó utódjának tartja, hiszen még a Stéger által generált túlzó elvárásoknak is megfelelt:
„Mindenki kíváncsian várta, hogy egy fiatal énekes, ki először lép színpadra, a hírhedt Próféta szerepét, milly merész öngyilkossággal fogja a közönség elé vezetni. E vágynak és várakozásnak tagadhatlanul némi amphitheatrumi szaga volt, noha másrészt nem hiányzottak ’meghittek’ kik a fiatal Próféta jelöltről legkedvezőbben nyilatkoztak, noha bálvánnyá petrificált Stéger-Próféta ezekre is bírt annyi behatással, miszerint biztosan csak középszerű sikert sem mertek jósolni (…) Jekelfalusy Albert, mintegy genie, ki nem próbál, hanem mer és győz, diadallal keresztül küzdte magát az aggályokon.”
Délibáb – Nemzeti Szinházi Lap, 1. évf. 7. sz. (1853. február 13.), 221. – Törzsgyűjtemény
„[Í]me a német nevű Schodelné nekünk elfeledhetetlen. A német nevű Liebhardtot oly örömest látnánk szerződve. A német nevű Stéger után mindnyájan sóhajtozunk.”
Pesti Napló, 4. évf. 1001. sz. (1853. július 12.) – Törzsgyűjtemény
Barabás Miklós: Schodelné Klein Rozália Erkel Ferenc Bátori Mária című operájának címszerepében, Pest, 1843. Jelzet: KE 3.185 – Színháztörténeti és Zeneműtár grafikai gyűjtemény
A Stéger utáni sóhajtozás a Cserháti levelekben a Festetics intézkedései által fenntartott káros gyakorlatként szerepel:
„[az intendáns] legalább Stéger viszont fölléptetésével az utánai sóvárgásoknak új táplálékot nem adott volna, sőt az intézet szerződött tenoristáinak, erejükhöz mért alkalmazás által, némi becsültetést szerezhet vala, míg így drága pénzen szerzett eszközzel csökkenté becsöket”
Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében XI. In: Pesti Napló, 5. évf. 1317. sz. (1854. augusztus 1.) – Törzsgyűjtemény
A Cserháti levelek korábbi közlésében továbbá az szerepel, hogy maga Stéger is „sóvárgó”, mégpedig „a külföld babérai és pénzére”. Ld. Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében III. In: Pesti Napló, 5. évf. 1302. sz (1854. július 14.)
Vagyis maga Stéger és az a hatás, amelyet a közönségre gyakorol, a Cserháti levelekben egyfajta szimbóluma annak az anyagi, erkölcsi és művészeti hanyatlásnak, amely a Festetics-korszakot jellemzi.
Festetics Leó 1854 novemberében végül lemondott, Stéger Ferenc pedig csak 1873-ban szerződött vissza a Nemzeti Színházhoz.
Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)
Stéger Ferenc kéziratos naplója megtekinthető Copia szolgáltatásunkban.
