A szentendrei születésű és nemzetközileg elismert tenorénekes, Stéger Ferenc (1824–1911) születésének 200. évfordulójára Stéger Ferenc és az opera világa címmel 2024. december 2-án nemzetközi konferenciát rendeztek a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban. Az azonos című, 2024. október 25-én nyílt kiállítás 2025. március 9-ig volt látogatható ugyanott. A konferencián munkatársaink is előadtak. Mann Jolán tudományos munkatárs előadásában Stéger Ferenc, horvát nevén Franjo Stazić pályájának horvátországi kezdeteivel foglalkozott.
A szentendrei Ferenczy Múzeumi Központban 2024. december 2-án Stéger Ferenc és az opera világa címmel megrendezett nemzetközi konferencia meghívója. A kép forrása: Ferenczy Múzeumi Centrum
Stéger Ferenc nagy ívű énekesi pályájának kezdetei Horvátországhoz köthetők. Kivételes hangi adottságaira Bjelovarban figyeltek fel először a horvát nemzeti ébredés, a horvát nemzeti megújhodás, azaz a többé-kevésbé a magyar reformkorral párhuzamosan zajló illírizmus irodalmi, kulturális és politikai mozgalmának derekán, a 19. század negyvenes éveinek közepén. A bjelovari gyógyszerésztanonc a horvát fővárosban, Zágrábban debütált énekesként. A tény, hogy az első horvát és a harmadik szláv opera, Vatroslav Lisinski (1819–1854) Szerelem és gyűlölet (Ljubav i zloba) című zeneművének zágrábi ősbemutatóján, 1846. március 28-én ő énekelte a tenor szerepét, beírta a nevét a horvát zenetörténetbe is.
A korszak magyar és horvát kulturális és politikai mozgalmait szükséges ismerni, hogy megértsük, honnan indult és milyen szellemi közegbe érkezett Stéger Ferenc 1843 decemberében. Amíg a magyar reformkor 1825-től 1848-ig tartott, az 1825–1827-es reformországgyűléssel kezdődött és az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésével ért véget, a horvát nemzeti megújhodás korszaka 1835-től 1848-ig tartott. Bevezető szakasza a magyar nyelv horvátországi hivatalossá tétele elleni, az 1790–91-es országgyűlésen artikulálódó horvát küzdelemmel kezdődött és az 1835-ös évhez köthető több fontos horvát kulturális eseménnyel vette ténylegesen kezdetét. Ezek közül az események közül a legfontosabbak pl. a Novine horvatske újság és a Danica ilirska című irodalmi hetilap megjelenése. Ez utóbbiban jelent meg még ebben az évben a horvát nyelv sztenderdizációjának útján fontos lépést jelentő megújult írásmóddal és helyesírással Antun Mihanović Horvát haza (Horvatska domovina) című költeménye, amely később a horvát nemzeti himnusz lett. Összehasonlításképpen, Kölcsey Ferenc Himnusza 1829-ben jelent meg először nyomtatásban az Aurora című almanachban, összegyűjtött verseinek kötetében pedig 1832-ben.
Az illírmozgalom, az illírizmus 1835-től 1843-ig, az illír elnevezés betiltásáig tartott, de a töretlen horvát nemzeti megújhodás törekvéseiben egészen 1848-ig folytatódott, ezért itt az egyszerűség kedvéért és a horvát szakirodalom egy részében is elfogadott módon a horvát nemzeti megújhodást és az illírmozgalmat szinonimaként használom. Az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a korszak a horvátság politikai, szellemi, nyelvi és kulturális fejlődésében fordulópontot jelentett. Az újabb horvát irodalom kialakulásának kezdetét is ettől a korszaktól keltezi a horvát irodalomtörténet-írás.
A magyar nemzeti ébredés és a horvát nemzeti megújhodás nagyon sok szempontból azonos jellegű szellemi mozgalmak voltak. Végső soron a Habsburg Birodalom belső politikai és kulturális viszonyainak átrendezése iránti törekvéseik tekintetében is, bár ennek erőviszonyait a két fél különbözőképpen képzelte el. Értelemszerűen mindkettő a saját nemzeti közösségének a javát helyezte előtérbe.
Vlaho Bukovac, az egyik legjelentősebb horvát festő A horvát irodalom és művészet reneszánsza, röviden Horvát reneszánsz néven ismertté vált allegorikus képének másolata Illír megújhodás címmel a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház épületének 1895-es megnyitójára készült díszfüggönyén is megjelent. A képen egy stilizált ókori templom előcsarnoka látható, ahol Ivan Gundulić dubrovniki barokk költő ül tündérekkel és további tizenkilenc, a nemzeti megújhodás, illetve az illír mozgalom jeles képviselőit ábrázoló alakkal körülvéve. A mozgalom vezére, Ljudevit Gaj a barokk költőóriással szemben, félprofilban látható, mellette Antun Mihanović költő, a horvát himnusz szerzője áll.
Vlaho Bukovac A horvát irodalom és művészet reneszánsza című alkotása, amely alapján a zágrábi Horvát Nemzeti Színház Illír megújhodás című második legrégebbi díszfüggönye készült, 1895. A kép forrása: Hrvatsko narodno kazalište u Zagrebu (Zágrábi Horvát Nemzeti Színház)
Vlaho Bukovac képén Stéger Ferenc vonatkozásában két személyt emelek ki, Vatroslav Lisinski zeneszerzőt és Dimitrija Demeter költőt. Stéger Ferenc a horvát fővárosban, Zágrábban debütált énekesként. Vatroslav Lisinski Szerelem és gyűlölet (Ljubav i zloba) című zeneművének zágrábi ősbemutatóján, 1846. március 28-án ő énekelte a tenor szerepét.
Vatroslav Lisinski szlovén apától és horvát anyától született Zágrábban 1819-ben és ugyanott hunyt el 1854-ben. Német nevét – eredetileg Ignatius Fuchsnak hívták – az illír mozgalom hatására horvátosította. A magyar nemzeti ébredés és a horvát nemzeti megújhodás hasonló jellegzetességeinek egyike volt szellemi vonzó-, sőt asszimiláló erejük. Mindkét mozgalomban kulcsszerepet játszottak a többszörös identitású alkotók. A horvát romantika egyik legnagyobb költője, Stanko Vraz eredetileg szlovén származású volt, aki a szlovén nemzeti megújhodás irányválasztásával egyet nem értve illírista barátai hívására kultúrát és nyelvet váltott. Nem ilyen mérvű, hiszen magyar nyelvi közegben nevelkedett születésétől fogva, de hasonlóképpen elhatározás jellegű volt Petőfi Sándor névváltoztatása 1842-ben, vagy az a természetes döntése, hogy „tót” származása ellenére a selmeci líceumban az egymással olykor nemzetiségi feszültségben működő diákönképzőkörök közül a Magyar Társaság, és ne a Szlovák Irodalmi Kör tagja legyen.
Lisinski 1841-ben kezdett zenét szerezni, bár eredetileg filozófiai és jogi tanulmányokat folytatott. 1847 és 1850 között Prágában tanult zenét, de kései továbbtanulása olyan adminisztratív akadályt jelentett, ami miatt nem szerezhetett végbizonyítványt, s így hazájába visszatérve nem tudott a zenei pályán érvényesülni. Zenei állást nem kapott, korai halála előtt jogi végzettségéből élt ideiglenes törvényszéki számvevőként.
Lisinskit a modern horvát opera, a szólóéneklés, a kórus- és zenekari zene megalapítójának tartják. Az első két horvát és Mihail Ivanovics Glinka után a harmadik szláv opera szerzője is ő volt. Glinka első operája az 1836-ban komponált Életünket a cárért (Ivan Szuszanyin), a második pedig az 1842-ben bemutatott Ruszlán és Ludmilla volt. Lisinski a Szerelem és gyűlölet című első operáját 1843 és 1845 között komponálta. Ennek 1846. március 28-i bemutatóján énekelte a tenor szerepét Stéger Ferenc. A Porin című második, jórészt Prágában komponált és 1851-ben elkészült operáját Ivan Zajc jóvoltából csak 1897-ben mutatták be először.
Az első nemzeti témájú opera szerzője azonban nem Lisinski volt, hanem Ivan Zajc (1832–1914) zeneszerző, akinek Subics-Zrinyi Miklós (Nikola Šubić Zrinjski) című, Szigetvár 1556-os oszmán ostromáról és Szigetvári Zrínyi Miklós hősiességéről szóló háromfelvonásos operáját néhány évtizeddel később, 1876. november 4-én mutatták be Zágrábban a szerző vezényletével. A librettót Theodor Körner Zriny című 1812-es drámája alapján Hugo Badalić írta. Ez az opera a horvát Bánk bán, máig az egyik legnépszerűbb és legtöbbször előadott horvát színpadi zenés mű.
Ivan Zajc: Nikola Šubić Zrinjski (Subics-Zrinyi Miklós) című háromfelvonásos operája ősbemutatójának színlapja. 1876. november 4. A kép forrása: DiZbi.HAZU (A Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Digitális Gyűjteménye)
Az első horvát opera bemutatójára hosszú előkészületek után került sor, Lisinski 1843-ban kezdett el dolgozni rajta, hozzávetőlegesen akkor, amikor Vjekoslav Fleischer (1802–1873) bjelovári orgonista, zenetanár megismertette az akkor mindössze tizenkilenc éves szép hangú gyógyszerészsegéddel, akinek Lisinski a zenei képzésére is vállalkozott. A bemutató eredeti dátumát továbbá módosítani kellett az 1845. július 29-én kitört, tizenhárom halálos áldozatot követelő ún. júliusi zavargások miatt, amelynek során a Zágráb felsővárosában található Szent Márk téren maga Stéger Ferenc is megsebesült. Az egymás után öt előadást megélt bemutatót másfél év múlva még két előadás követte.
A Danica ilirska (Illír Hajnalcsillag) című újság utódja, a Danica horvatska, slavonska i dalmatinska (Horvát, Szlavón és Dalmát Hajnalcsillag) irodalmi lapban folytatásokban jelent meg az opera ősbemutatójának első kritikája, amelynek a szerzője valószínűleg a korábbiakban már említett Stanko Vraz költő volt.
Stanko Vraz kritikája beszámol a bemutató és a további előadások nagy sikeréről, arról, hogy az első felvonás parasztkórusát meg kellett ismételni a bemutatón. A kritikus kiemelte az opera szláv jellegét, a címben pedig az illír megnevezés a horvát szinonimájaként szerepel, ami tágabb értelemben, tulajdonképpen délszlávot jelentett. Hasonlóképpen a baritont éneklő Alberto Štriga alkatának „jugoszláv jegyeit” is hangsúlyozta a lelkes kritikus.
„Miként országunk éghajlata az olasz és a német közötti, úgy ebben a műben is az olasz szenvedély és tűz a német erővel és műveltséggel, ámde szláv módon, ér össze.”
Stanko Vraz [?]: Pàrva izvorna ilirska opera „Ljubav i zloba” od Vatroslava Lisinskoga. [Vatroslav Lisinski „Ljubav i Zloba” című első eredeti illír operája]. In: Danica horvatska, slavonska i dalmatinska 12. évf. 15. sz. (1846. április 11.), 55. – Stare hrvatske novine. Portal digitaliziranih novina (Horvát Nemzeti Könyvtár)
A harmadik előadás végén Lisinskinek babérkoszorút nyújtott át az opera szoprán szerepét éneklő Sidonija Rubido, született Erdődy grófnő (1819–1884).
Sidonija Erdődy Rubido grófnő a zágrábi Horvát Nemzeti Színház Vlaho Bukovac műve alapján készült Illír megújhodás című második legrégebbi díszfüggönyén, 1895. A kép forrása: Hrvatsko narodno kazalište u Zagrebu (Zágrábi Horvát Nemzeti Színház)
Stanko Vraz a következőt jegyzi meg Stéger Ferenc előadásáról:
„Stazić úr az első tenor szerepét szokatlan, a hallgatóságot lelkesítő és tiszta, ami pedig hangja fürgeségét, frissességét és magasságát illeti, valóban ritka minőséggel, a színpadi mozgása pedig a tapasztalt előadókéval vetekedik. Kevés olyan tenor akad még a nagyvárosokban is, aki képes lenne ekkora sikerrel teljesíteni ezt a nehéz feladatot. Elismeréssel adózunk ennek a viruló egyedülálló tenorhangnak, és mindazoknak, akik értenek a zenéhez, említem, hogy a második felvonás bosszúálló áriájában a magas cét teli tüdőből nagy erővel és mégis könnyedén kivágta, ami manapság, amikor világszerte hiány van jó tenorokban, a zenei csodák közé sorolható. Őt is lelkesült tapsviharral és leles felkiáltásokkal ünnepelte a közönség. A harmadik előadáson az első felvonás harci duettje után Štriga úr mellett neki is koszorút dobtak be egy páholyból, amit a közönség tombolva üdvözölt, egyetértve azzal, hogy mindketten megszolgálták a nagy művészeknek járó babért.”
Stanko Vraz [?]: Pàrva izvorna ilirska opera „Ljubav i zloba” od Vatroslava Lisinskoga. [Vatroslav Lisinski „Ljubav i Zloba” című első eredeti illír operája]. In: Danica horvatska, slavonska i dalmatinska, 12. évf. 14. sz. (1846. április 4.), 56. – Stare hrvatske novine. Portal digitaliziranih novina (Horvát Nemzeti Könyvtár)
Vatroslav Lisinski hagyatékának fennmaradását Franjo Ksaver Kuhač eszéki zenepedagógus, népdalgyűjtő és zenetörténész gyűjteményének köszönhetjük. Az ő átiratában maradt fenn a legtöbb Lisinski-zenedarab.
Franjo Ksaver Kuhač (1834–1911) Pesten érettségizett, zenei ismereteit Lipcsében, Weimarban és Bécsben bővítette. A folklorisztika területén legjelentősebb műve az 1600 dalt és zongorakíséretet tartalmazó délszláv népdalgyűjteménye. Továbbá a horvát zenei terminológia megalkotása és fejlesztése is neki köszönhető. Felhívta a figyelmet a Haydn és Beethoven műveiben jelentkező horvát dallamokra. Illír zeneköltők (Ilirski glazbenici) című műve értékes dokumentum a nemzeti megújulás zenei életéről és az illírizmus mozgalmához köthető zeneszerzőkről.
A Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár Zeneműtárában Kuhač Lisinski-gyűjteményében fennmaradt egy Lisinski-átirat, amely valószínűleg Stéger Ferenc/Franjo Stazić-autográf. Lisinski nagy számú, a szóló- és kórusműveket megszólaltató koncerteken gyakran hallható rövidebb zeneművei közül Petar Preradović, a horvát romantikus líra legjelentősebb képviselője Bánat (Tuga) című versének megzenésítéséről van szó. Mivel e zenemű baritonszólóra íródott, azt feltételezhetjük, hogy Stéger nem saját célra, hanem Lisinski munkáját segítve írhatta le a dal kottáját.
Petar Preradović (1818–1872) pályája német versekkel indult. Többek között Nikolaus Lenau és Johann Gottfried Herder hatottak rá. Ivan Kukuljević Sakcinski (1816–1889) történész, író, politikus, az illír mozgalom lelkes híve és Vuk Stefanović Karadžić, a szerb irodalmi nyelv megalkotója hatására kezdett anyanyelvén írni, majd csatlakozott az illír mozgalomhoz.
Az operalibrettó végleges változatának szerzője, Dimitrija Demeter (1811–1872), az illírizmus mozgalmának egyik meghatározó szereplője volt, aki görög-cincár ősök első generációs horvát leszármazottjaként névadója is lett a Franjo Stazić-tyá átkeresztelt Stéger Ferencnek.
Dimitrija Demeter író, kritikus, műfordító volt 1840-től a horvát hivatásos színház megszervezője. Első műveit még újgörög nyelven írta. 1838-ban lépett be a horvát irodalmi életbe. Színházi vonatkozású elméleti írásaiban egyszerre van jelen a dráma és a színház esztétikai megközelítése és a nemzeti megújhodás programja. A népi epikában ismert tízes sorok és a drámában s történeti tematika alkalmazása mellett érvelt. Teuta című ötfelvonásos tragédiája (1844, bemutató: 1864). a Kr. e. a 3. sz.-ban Rómával háborúzó Teuta illír királynőről szól. Vatroslav Lisinski két operájának írta szövegkönyvét: a Szerelem és gyűlöleten kívül az 1850–51-ben komponált Porinét is.
Végezetül néhány példát említek a horvát sajtóban Stéger Ferencről megjelent tudósításokról. Hiszen a horvát sajtó nemcsak a Szerelem és gyűlölet ősbemutatójáról számolt be lelkesen, hanem Stéger Ferenc más alakításairól, de bécsi fellépéseiről is, köztük egy szláv dalestről, amelyen az énekes illír dalokat adott elő. A Szerelem és gyűlölet bemutatója előtt, már 1845-ben így írt róla a Danica:
„Stazić úr, aki ugyan Budán született, de szenvedélyesen érdekli minden, ami szláv, szívhez szóló hangon énekelte népnyelven zongorakísérettel híres áriáját Donizetti Don Pasquale című operájából: »Egy távoli tájat keresek majd«”
I. S. K.: Muzikalna zabava za oravske Slavjane [Az árvai szlávok zenei rendezvénye]. In: Danica horvatska, slavonska i dalmatinska, 11. évf. 11. sz. (1845. március 15.), 44. – Stare hrvatske novine. Portal digitaliziranih novina (Horvát Nemzeti Könyvtár)
Bécsi fellépéséről szól a következő tudósítás is:
„Stazić úr az illír dalok előadásában pontos, érzékeny előadásában hangterjedelmének teljes szépségét megmutatta. Erre az érett énekesi képességeket mutató fiatal reménységre minden bizonnyal fényes jövő vár.”
Iz Beča [Bécsből]. In: Danica horvatska, slavonska i dalmatinska, 12. évf. 50. sz. (1846. december 12.), 200. – Stare hrvatske novine. Portal digitaliziranih novina (Horvát Nemzeti Könyvtár)
1847-ben így a Danica tudósítója emlékeztet rá, hogy Stéger Ferenc énekesi tehetségére Horvátországban figyeltek fel, onnan indult el előadóművészi pályája. Ugyanakkor nehezményezi nevének németesítését, nem tudva, hogy éppen ennek éppen fordítottja történt a negyvenes évek horvát nemzeti ébredésének légkörében:
„Nagyon örvendünk annak, hogy a Danicában korábban olvashattunk mindarról, ami Stazić úr jelenlegi dicsőségét megelőzte, amelyet tőle többé senki nem vehet el. Azt láthatjuk, hogy a hazaszerető horvátok elindítva Stazićot a pályáján, Bécsben is jó hírét keltették. Most, amikor a németek is dicsérik lapjaikban, arra törekedve, hogy német nevet adjanak neki és németté tegyék, mi boldogan mosolygunk, mert jól tudjuk, hogy ez megint csak Stazić úr nagy tehetsége elismerésének újabb bizonyítéka, és bizony bolond törekvés ez a németek részéről, mert Stazić úr becsületes szívében a háládatlanságnak vagy hitetlenségének írmagja sincs, főként nem hazaszerető barátai és kedves horvát hazája irányában. A németek azt állítják, hogy nem Stazićnak kell írni a nevét, hanem Stazitsnak vagy Staschitznak vagy éppen Stassitznak, mert úgyis német énekesként fog elhíresülni.”
Bogdan: Dopis o bečkom sijelu. [Beszámoló a bécsi ünnepségről]. In: Danica horvatska, slavonska i dalmatinska, 13. évf. 2. sz. (1847. január 9.), 7–8. – Stare hrvatske novine. Portal digitaliziranih novina (Horvát Nemzeti Könyvtár)
A horvát nyelvű szövegek saját fordításaim.
Stéger Ferenc kéziratos naplója megtekinthető Copia szolgáltatásunkban.
Irodalom:
- Lukács István: Előszó. In: Uő (szerk.): Az illír mozgalom. A horvát nemzeti megújhodás kordokumentumai, Budapest, ELTE Eötvös J. Collegium, 2013, 9.
- Csanda Sándor Petőfi és a szlovákok. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 69. évf. 1. füzet, 1965, 15.
- Lisinski, Vatroslav: Tuga. spjevao Petar Preradović; uglasbio za sitni bariton uz glasovir Vatr. Lisinski. Prijepis vjerojatno Franjo Stazić. Iz ostavštine Franje Kuhača. NSKMZ Lisinski 45. In: Prilozi o Vatroslavu Lisinskome (1819. –1854.). U povodu 200. obljetnice rođenja, ed: Tatjana Mihalić – Irena Galić Bešker, Zagreb, Nacionalna i sveučilišna knjižnica u Zagrebu, 2019, 42.
Mann Jolán
(Főigazgatói Kabinet)
