„Buda, királyi székhely,
egykor dicsőségben lakozott,
hatalmában koronát viselt,
Magyarország főhelyeként ragyogott.

Isten és emberek előtt kedves volt,
tisztelte Máriát,
ahogy már kezdetben
a most az égben, Istennél lévő Szent István.

A katolikus hitet elfogadta,
Magyarországot az egyházhoz csatolta,
ő a régi magyarok dicsősége,
igaz katolikus.

Sajnos rosszra fordult dolga,
sokáig hiába várt segítséget,
mikor a török kutya sanyargatta,
sírt kínok közt szorongatva.

Száznegyvenöt éven át
a törökök vettek benne szállást,
a segítség reménye nélkül,
ó, milyen nehéz fogság ez!

Az ősök útját elhagyta,
így elvesztette dicsőségét,
korábban Krisztus jegyese volt,
a szent egyház erényeire vágyakozott.

Tévelygőkhöz csatlakozott,
szörnyű útra tévedt,
aki Máriát édesanyjaként tisztelte
elhajolt a holdfény felé.

(…)

Hiába jajgat és könnyezik Buda,
nem sietnek időben hozzá,
nem kap semmi segítséget,
nem iparkodnak hozzá erejükkel.

Kelj fel nap fényességeddel,
kelj fel, és űzd el a sötétséget,
amelyben Buda városa szenved,
világosítsd meg mindenkor!

(…)

Mária is hajnalcsillag,
lábával tapossa a holdat,
Magyarország patrónája,
az osztrák nép mellé állt.

Eltiporja a török holdat,
a magyar nemzet mellé áll,
lábaival eltiporja a holdat,
felteszi a fejére díszed.

Mint a nap, választott
leszel, hűséges Lipóthoz,
azaz téged napnak fognak tartani,
lábad alá vettetik a hold.

Képzett hadsereg áll készen,
a te védelmedre siet,
az ég minden jót ígér,
csak Máriára legyen gondod.

Mikor ezt a dolgot mondom,
szinte mintha prófétálnék,
mert a császári sereg már felkelt,
hogy fegyverrel keressen magának dicsőséget.

Csatasorban közeledik Buda felé,
azt tűzte ki célként magának,
Pest erődjét gyorsan bevette,
szent háború kezdődik.

Buda falait körülvették,
a törökök útját elmetszették,
lövések hallatszanak minden oldalról,
senki nem akar alul maradni.

Mindenfelé tűz lángol,
a sebesültek jajt kiáltanak,
férfi férfi útját állja,
erő erőnek feszül.

Ahogy azok a jeles emberek
meggyilkolva vérben feküdtek,
akik a bátor harcban
férfiasan elestek.

Életükben kiérdemelték,
hogy Istennel a Mennyben legyenek,
Buda ostrománál
a szerencse forgandó volt.

Egyszer a remény fellelkesít,
másszor a félelem nehezedik,
úgy tűnik, lehetetlen
Budát fegyverrel bevenni.

(…)

A vitézek rohamra indultak,
nem hagytak békét a törököknek,
jajgatás, panasz hallatszott,
lövések hangja visszhangzik mindenütt.

A félelem legyőzi az ellenséget,
a mieink rajzanak, mint a méhek,
a törökök a szablyákat eldobálják,
fehér zászlót lengetnek.

Fegyvereiket messze elhajítják,
kegyelmet kérnek,
aranyat, ezüstöt ígérek,
vagyonnal, gazdagsággal kecsegtetnek.

Könyörögnek, kezüket összeteszik,
a mieink ezt észre sem veszik,haraggal megadják a törököknek
a katonák azt, ami nekik igazság szerint kijár.

Mint dühöngő oroszlánok,
könyörtelenül folytatják,
az elesettek testei szanaszét hevernek,
a törökök kardból kardba futnak.

(…)

A Hold a sötétségben marad,
nem fog világítani,
a sasok ezt megerősítik,
amelyek szelíden szállnak.

Mert Budán látni lehetett,
mikor a mieink a törököket legyőzték,
mikor a városba bejutottak
a katonák és a várost elfoglalták,

mindkét herceg jelenlétében
egy egész tömeg látott
két sast repülni
jó irányba haladva.

Talán hím és nőstény sas volt,
így kívánva boldogságot
a kezdődő házasságához
az osztrákoknak és a bajoroknak.

De én ezeket szeretném
a két főherceghez hasonlítani,
akik egyenesen Budára repültek,
mintha tudták volna,

hogy ott van az anyasas fészke,
ahol növekszik a császár becsülete,
Krisztus uralkodik Budán,
Máriának, hogy védelmezze alávetette.

A császár kezébe adatott,
ő a kereszténység védője,
a két herceg, dicső urak
fegyveresen bevonultak a városba.

Azoknak, akik felszabadítottak
hódolj Buda haladéktalanul,
ismerd el a császárt uradnak,
kegyelmesnek fogod találni.

Ismerd el Máriát erős asszonyodnak,
benne oltalmazóra találsz,
fogadd el Krisztus urunk hitét,
ő maga lesz a te védelmeződ.
(…)

A törökök rettenetes üstököse

„Az üstökös, amely bajjal fenyegette
a törököket, mi más volt,
mint egy nagyon érdes fésű,
amely összekarcolta kopasz fejüket.

A megriadt segélycsapatok

Jöttek, láttak, de nem győztek,
gyorsan szedték a lábukat,
éppen csak köszöntek Budának,
máris kereket oldottak.

Sasok Budán

Sasok siettetek,
hogy Budát meglátogassátok,
talán ott kerestetek fészket,
vagy felismertétek szállásotok.

Az megszerzett és elveszett Buda

Szeptember 2-án
Buda elveszett,
ezen szeptemberben
mi visszaszereztük.