106 évvel ezelőtt, a mai napon kezdett el dolgozni a Nemzeti Múzeumban Hoffmann Mária, majd egy évre rá egy megüresedett gyakornoki állásra áthívták a könyvtárba, így ő lett az első női könyvtárosunk. A könyvtárosi ranglétrán kissé lassabban haladt előre mint férfitársai, csak nyolc év múltán nevezték ki múzeumi őrré, illetve újabb négy év elteltével az ennek a besorolásnak nagyjából megegyező új elnevezéssel: könyvtárnokká. Főleg a kézirattárban dolgozott, innen ment nyugdíjba 1934-ben.
Rácz Ágnes írása.
A Hoffmann-lányok, a 25 éves irodalomtörténész Mária és a 22 éves művészettörténész Edith – mindketten frissen doktoráltak a budapesti tudományegyetemen – 1910. november 14-én önkéntes gyakornokként beléptek a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményébe.
Édesapjuk, dr. Hoffmann Frigyes (1853–1938), erdélyi szász pedagógus, gimnáziumi német és magyar szakos tanár, később Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem német előadója, majd az Eötvös József Kollégium tanára.
Edith 1913-tól a Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztályának őre, majd igazgatóőre. A Széchényi Könyvtár gyűjteményével is szoros kapcsolatba került az illuminált kéziratok művészettörténeti szempontú feldolgozása révén, e tárgyban több tanulmánya jelent meg a Magyar Könyvszemlében.
Hoffmann Mária, Rédey Tivadar és Hoffmann Edith Firenzében 1925-ben – In: Irodalomtörténeti Közlemények, 116. évf. 4. szám 2012
Mária sem sokáig, mindössze egy évig maradt a néprajzi gyűjteménynél. A Sulica Szilárd segédőri kinevezésével megürült gyakornoki állásra Fejérpataky László az ő áthelyezését kérte a könyvtárba, 1911. november 1-jével. Így lett Hoffmann Mária a Széchényi Könyvtár második, könyvtárosi beosztásban pedig első női alkalmazottja.
Lassan – némely férfikollégájánál kicsit lassabban – haladt előre a ranglétrán: 1914-ben fizetéstelen segédőrré, 1916-ban fizetéses segédőrré, 1919. január 1-jén múzeumi őrré léptették elő. Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem megszervezésekor, 1923 februárjában a tudományos tisztviselői kar létszámába könyvtárnokká nevezték ki. Ebből a beosztásból ment nyugdíjba 1934 júniusában.
Könyvtárosi tevékenységének fő helyszíne a Kézirattár volt, ahol a „rutinmunkák” (naplózás, az új szerzemények katalogizálása, kéziratbecslések, a kutatók kiszolgálása) mellett főként az irodalmi levelestár rendezésével, illetve kéziratos hagyatékok feldolgozásával foglalkozott. Munkájának egyik, ma is kézzel fogható eredménye az Irodalmi Levelestár első kötete, amely Váczy János hagyatékának felhasználásával, Abaffy–Azeglio kötetcímmel, A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címjegyzéke c. sorozat 9. köteteként jelent meg 1923-ban. A második kötetet 1924-ben sajtó alá rendezte, de anyagiak hiányában nem jelent meg, a levelestár regesztázását azonban Hoffmann Mária tovább folytatta.
A kézirattárba került nagy hagyatékok közül a Thallóczy-, Csengery-, Schönherr-, Zempléni-, Riedl-, Lisznyai-, Szinnyei-, Rakodczay-hagyatékok feldolgozása fűződik a nevéhez, de a szomolnoki színtársulat anyagát, valamint Takáts Sándor levelezését, a Batthyány-Trefort-féle levelezést is ő rendezte. A Riedl-hagyaték feldolgozása különösen fontos lehetett a számára, mert Riedl Frigyes a legkedvesebb tanára volt az egyetem irodalom szakán, és könyvet is írt róla Riedl Frigyesről címmel, amely 1923-ban jelent meg.
Amikor férjét, Rédey Tivadart 1927. október 1-jén a kézirattári osztály vezetőjévé nevezték ki, Hoffmann Mária közvetlenül a könyvtár igazgatója mellé került. Időnként a könyvtár német nyelvű levelezését intézte, de fő munkaköre továbbra is a kézirattári feldolgozás maradt.
A kézirattári munkáján túl 1923-tól a könyvtár világháborús különgyűjteményét is kezelte. Emellett munkatársa volt a Magyar Könyvszemlének, ahol főként német és francia könyvtártudományi művekről írt alapos ismertetései jelentek meg.
A kézirattári anyag kiváló ismerete lehetővé tette, hogy forrásokat, főként leveleket tegyen közzé különböző lapokban, például Ady két kiadatlan levelét a Napkeletben (1930/4.), Lisznyai-leveleket és Egressy Gábor egy levelét az Irodalomtörténeti Közleményekben (1931/1. és 3. szám).
Könyvtári tevékenysége 1934-ben, nyugdíjba vonulásával szűnt meg. Hoffmann Mária azonban nemcsak könyvtáros, hanem irodalomtörténész és író is volt. Irodalomtörténészként már 1910-ben megjelent doktori disszertációjával felhívta magára a figyelmet: egy, egyébként nem a legnagyobbak közé tartozott német költő, Joseph Victor Scheffel (1826–1886) munkásságát dolgozta fel. Galambos Ferenc a Könyvtáros 1980/10. számában megjelent életrajzban feltételezi, hogy magyar vonatkozásai (a honfoglaló magyarok kalandozásainak Scheffel általi bemutatása) miatt választotta ezt a témát.
A történelmi érdeklődés és a magyar vonatkozású témák választása később is nyomon követhető szakirodalmi munkásságában:
Az 1848/49 forradalom leverése utáni magyar emigráció kérdéseit tárgyalta a Századok 1924. évi 7/10. számában. Később főleg Ács Gedeon református lelkész alakjával foglalkozott, aki 1848–49-ben honvédszázados volt, és együtt emigrált Törökországba Kossuth Lajossal. Több írásában Ács Gedeonnak a Kézirattárba került naplóját dolgozta fel, a napló egyes részleteit 1925-ben a Protestáns Szemlében, 1926-ban a Napkeletben és „Egy bujdosó naplójából (Népéleti adalékok)” címmel három folytatásban az Ethnographia hasábjain tette közzé, sőt 1935-ben és 1936-ban a rádióban is tartott róla előadásokat.
A másik kedves témája: Jászai Mari, akiről családi elbeszélés alapján is képet nyerhetett. Dénes Zsófia a Népszava 1970. jan. 3-i számának Szép szó mellékletében írt megemlékezést Jászai Mariról, amelyből kiderült, hogy a színésznő pályája elején tanárokat fogadott, s egyikük éppen Hoffmann Frigyes, Mária apja volt, aki – még nőtlen korában – német nyelvre és irodalomra tanította Jászai Marit. A művésznő naplója 1928-ban került a Kézirattárba, ahol természetesen felkeltette Hoffmann Mária és feltehetőleg férje, a színháztörténész és színikritikus Rédey Tivadar figyelmét is.
Jászai Mari és férje, Kassai Vidor szerelmének regényes feldolgozását levelezésük és naplóik alapján Hoffmann Mária először 1934-ben a Nyugat októberi számában mutatta be, ahol részleteket közölt az 1935-ben, Nyugat-kiadásként megjelent életrajzi regényéből.
„Jászai Mari és Kassai Vidor szerelmi regénye.
Jászai Mari naplószerû feljegyzésekben örökítette meg emlékeinek egy részét, melyet kéziratban hagyott reánk, s melynek végsõ formába öntését, kertészkedõ simítását Lehel Istvánra bízta. Maga - úgy látszik, - nem merte kiadását vállalni. Egyéb meggondolások mellett, - lehet, hogy nem bizott eléggé mûvészi ízlésében, s talán objektivitásában sem. De éppen ezért bizonyos tartózkodó kiváncsisággal mérlegelte, milyen lehet az a kép, amely mégis fennmarad róla. «Az embernek oly nehéz magát megírni», - mondja. S valóban, nem egyszerû a sisakrostély fel- és visszatologatása. Nagy írásmûvészelõdei tévesztették már el a mértéket.
Jászai régebbi följegyzéseit egytõl-egyig elégette. Az elsõt, - ahogy maga vallja, - mert szentimentális volt s még nem mert õszinte lenni, a másodikat, mert csupa «keserû vád és zúgó panasz» az emberek igazságtalanságai miatt, az utolsót, mert: - nyilván vezeklésbõl nagyon õszinte és nagyon igazságos akart lenni és olyan kegyetlen tükröt tartott maga elé, hogy ijedten fordult el tõle. Nem ismert magára. Nagyjában ez maradt emlékiratainak végsõ képe is. Ingadozások, bizonytalanságok; egyik végletbõl a másikba átcsapás.
De lehet-e a mértéket el nem véteni? Ez volna talán az igazi tévedés. Ha Jászai fegyelmezi magát, peckes lesz és hamis. Mindenki saját magának a mértéke. S mi lehetne az õ képe, ha nem a mértéktelenség, mikor lényege a magát és másokat zaklató zabolátlanság? Vihartermészet ez, fergeteg; csupa hirtelen impulzussal, kevés ítélettel. Örökké ütközõ, mindent felborító, mi útjába akad. S evvel már útja iránya is meg van jelölve: visszafordulás - az eredmény láttán, - a világ és önmaga ellen zúduló keserûség és magány. «Ó, milyen egyedül vagyok!»
”Rédey Mária: Kassiné ifjasszony (Jászai Mari és Kassai Vidor szerelmi regénye), In. Nyugat. 27. évf. 19. sz. „Jászai Mari lelke” címmel előadását is meghallgathatták az érdeklődők a Budapest II. rádió hullámhosszán 1935. aug. 27-én. Több recenzens írta, hogy a regényhez az írónő Kassai naplóját és az általa megőrzött Jászai-leveleket is felhasználta. Ez nem kizárt, de Kassai Vidor naplója csak 1935-ben került Kézirattárunk nyilvántartásába, majd 1940-ben Kozocsa Sándor rendezte sajtó alá.
Hoffmann Mária a Nyugattal és szerkesztőjével, Babits Mihállyal férje révén került ismeretségbe, majd szoros kapcsolatba, Rédey Tivadar ugyanis gyerekkori barátja volt a költőnek, és felnőttkorukban is bensőséges viszonyban álltak. Zádor Anna a Holmi 1992/1-es számában írja Hoffmann Edithről – és áttételesen Máriáról is: „Legfontosabb társa és barátja a Szépművészeti Múzeum volt, az emberek közül pedig nővére, Mária, akit mintaképének tekintett, és akivel minden vasárnap – ha az időjárás engedte – bakancsban és hátizsákkal hosszú gyalogutakra indult. Nem hiszem, hogy bárki ennél közelebb kerülhetett volna hozzá, noha igen sok barátja volt. Nemcsak kritikusokkal és műgyűjtőkkel tartott kapcsolatot, hanem a Nyugat különböző generációinak tagjaival is, akik szerdánként gyűltek egybe a Hoffmann-lakásban. Babits Mihály és felesége, Török Sophie, Schöpflin Aladárék éppúgy a baráti körhöz tartoztak, mint a fiatalok közül Halász Gábor, Szerb Antal, Péter András vagy Tolnai Gábor.” Az idézetben említett Hoffmann-lakásban együtt lakott a család: a Hoffmann-szülők, Edith, meg Mária a férjével.
Babits nagyra értékelte a kivételes műveltségű asszonyt. Erről tanúskodik a Magyar Gondolat c. kritikai folyóirat terve 1923-ból, amelynek Babits lett volna a szerkesztője, a felkérendő rovatvezetők és munkatársak között az „irodalomtörténet” tudományágnál mások mellett Rédeyné Hoffmann Mária neve is szerepel.
Mária négy novellája jelent meg a Nyugatban 1927-ben és 1928-ban,(A hold; A gyilkos; Aranybér; A tolvaj) majd a regénynek mintegy előfutáraként egy Jászai Mari-tanulmány: Utójáték Elektrához. Jászai Mari és Gyulai Pál afférja címmel, az 1933. évi 15/16. számban.
Hoffmann Mária nyugdíjas éveiben, a 40-es évektől kezdve „elhallgatott”. Egyetlen írásáról (Válasz 1947/4. sz.) és rádióelőadásáról (Budapest I. adó, jan. 31.) tudunk 1947-ből, amelyekben szeretett húgáról, Edithről emlékezett meg, aki 1945. április 6-án balesetben hunyt el, és akinek halálát Mária sohasem tudta kiheverni. Ő maga 64. életévében, 1949. március 20-án halt meg, agyvérzés következtében.
Személyéhez egy másik könyvtártörténeti „elsőség” is köthető: a Széchényi Könyvtárban 1913-ban jelent meg először a munkatársak belső tájékoztatására szánt híradó, és ez eddigi ismereteink szerint a magyar könyvtártörténetben is elsőséget biztosít könyvtárunknak. És még valami másban is kitűnik: nem komoly tájékoztató orgánum volt, hanem a könyvtároshumor lenyomata.
1913-ban Hoffmann Mária betegség miatt hosszabb szabadságra kényszerült, és a már egyetemi hallgató korában is „imponáló, magas termetű, fejedelmi jelenségnek tűnő, vidám, energikus, magabiztos modern nő” (ahogy Mohácsi Jenőt idézve Tolnai Gábor leírta őt és húgát az Árnyékból szőtt lelkek. Hoffmann Edith sziluettjei címmel, 1988-ban megjelent könyvében) hiányozhatott a könyvtár ifjú férfikollégáinak. Elhatározták hát, hogy a tájékoztatására és szórakoztatására Muzi-mozi. Politikai és szépirodalmi szemle címmel lapot adnak ki.
Muzi-mozi 1913. május 1. – Törzsgyűjtemény
Vértesy Miklós a Könyvtáros 1989/5. számában írt róla „Muzi-Mozi”. Könyvtároshumor 1913-ban címmel: „A cím, Muz(eum)i-Mozi szerint az egész Nemzeti Múzeum számára készült, tartalma azonban főleg a könyvtárra és a könyvtárosok ügyeire korlátozódott”. E sorok írója inkább osztja Wix Györgyné feltételezését a lap céljáról, aki az OSZK Híradó 1980. évi 5/6. számában közölt szemelvényeket belőle, a következő bevezető után:
„A Muzi-Mozi (az OSZK Híradó mindössze 3 hónapot, 13 számot élt „őse”) egy szabadságnak, s feltehetően egy gyengéd érzelemnek köszönhette létrejöttét és rövid életét. Mint a bevezető makámából olvashatjuk, „az olvasó”-nak kíván sok élvezetet nyújtani, egyetlen olvasónak, aki – mint ez későbbi közleményekből kiderül – Hoffmann Mária, a későbbi Rédey Tivadarné. 13 hétig volt szabadságon Hoffmann Mária, s ez alatt az idő alatt Rédey Tivadar – többi kollégájával versengve – gondoskodott arról, hogy a Nemzeti Múzeum humorát, pletykáit minden héten eljuttassa hozzá a „Muzi-Mozi” sokszorosított néhány lapján. Minden bizonnyal sikerrel bírták mosolyra a „szőke leányfej”-et, aki szabadsága alatt nagyon hiányzott a komor könyvtárból, hiszen – reméljük – még a mai olvasót is megnevetteti a valamikori kollégák humora.”
Vértesy Miklós az otthon talált 11 lapszám alapján úgy gondolta, hogy a lap szerkesztője a nagyon fiatalon, 39 évesen, 1916-ban (az ő 9 éves korában) elhunyt édesapja, Vértesy Jenő volt. Ezt nem vonjuk kétségbe, de nem tartjuk biztosnak sem, hiszen a lap nem közölt ilyen adatot, a „közlemények” is névtelenül jelentek meg. És ha a romantikus indíttatás igaz, a szerkesztő akár Rédey Tivadar is lehetett.
Bizonyítékul két idézet a lapból: Az első az 5., májusi szám TÁRCA rovatából való:
Arany leányfej bus könyvek között. ------------------------------------------- /Kubista kép a könyvtárról./
A kép címe modern és ötletes
s könyv, polc, doboz s minden, ami csak áll ott:
légüres térben bus és szögletes
és nézed, nézed több mint öt hete s
az arany fejet sehol sem találod.
Részletek a 12/13. számozással, július 24-én megjelent utolsó számból, „A Muzi-Mozi búcsúja” c. cikkből:
„…A szerkesztőség egyetlen jóravaló célt igyekezett állandóan szem előtt tartani: a hosszú, igen hosszú időre eltávozott kedves olvasónkkal való együttérzés ápolását. Ebből az őszinte, barátságos rágondolásból született meg ez a lap, ennek jegyében jelent meg hétről-hétre és ennek nem csökkent melegségével mond most Isten hozzád-ot. … Tizenhárom lapszám: tizenhárom hetet jelent. Kedves Olvasónk a megmondhatója, hogy ez milyen hosszu-hosszú idő. A mi kis kollégiális közösségünkből ezalatt hiányozva-hiányzott az ő barátságos és finom egyénisége, mi magunkból viszont az ő számára e kis hírharang közvetítésével igyekeztünk időnkint valamit juttatni. …”
Rácz Ágnes
Felhasznált irodalom:
- Galambos Ferenc: Rédeyné Hoffmann Mária, 1885–1945. In: Könyvtáros. – 30. évf. 10. sz. (1980), p. 619-620. (Megjegyezzük, hogy a címben közölt halálozási évszám téves.)
- Dénes Zsófia: Ilyenkor újév táján, In: Népszava. – 98. évf. 2. sz. (1970. jan. 3.), Szép szó c. melléklet, p. [6.]
- Rédey Mária: Kassainé ifjasszony (Jászai Mari és Kassai Vidor szerelmi regénye) In: Nyugat. – 27. évf. 19. sz. (1934. október 1.), p. 291-298.
- Zádor Anna: Arcképvázlat Hoffmann Edithről, 1888-1945.In: Holmi. 4. évf. 1. sz. (1992), p. 93-98. (A cikkben sok utalás van Hoffmann Máriára.)
- Gál István: Babits kritikai folyóirat-terve, a Magyar Gondolat In: Irodalomtörténet. – 56. évf. Ú.f. 6. (1974), p. 435-446.
- Muzi-mozi: politikai és szépirodalmi szemle. – 1913, 1.sz. (máj. 1.)-1913, 12/13.sz. (júl. 24.).– [Budapest]: [s.n.], 1913. – 34 cm. – Hetenként
Hevesi Sándor portréja. Székely György-Cenner Mihály-Szilágyi István: A magyar színészet nagy képeskönyve. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Somfai László Széchenyi-díjas zenetörténész, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 
Glatz Jakab: Az elbeszélő anya, vagy Rövid történetek gyermekek számára. Metszet. Pest 1848 után – 
Zlatna knjiga mađarske poezije. [A magyar költészet aranykönyve]. Szerk. és ford.: Enver Čolaković, Zagreb, Matica hrvatska. 1978. Címlap – 
Thomas a Kempis: De l'imitation de Jésus-Christ – 
Janka Gyula: Amit még a miniatűr könyvekről tudni kell. 49. oldal. Bp. Szépird. Kvk., 1974. – 
Ave Maria – 
A kapa – 
Václav Budovec 
Dante: Isteni színjáték. Nádasdy Ádám fordítása, Budapest, Magvető, 2016 – 
Nádasdy Ádám –