A zene ünnepét először 1982-ben, Franciaországban tartották meg a csillagászati nyár első napján; szellemi kezdeményezője az akkori francia kulturális minisztérium frissen kinevezett zenei igazgatója, Maurice Fleuret komponista, újságíró volt. A kitűnő zenei szervező, aki korábban több kortárs zenei fesztivált is sikerre vitt, különösen a fiatalokat és az amatőr muzsikusokat kívánta élő, nyilvános zenélésre ösztönözni az ünnep keretében, miután egy országos felmérést összegző tanulmányból kiderült: a franciák igen jelentős része, a fiataloknak pedig mintegy fele játszott valamilyen hangszeren. Ezt az üzenetet hordozza a rendezvény francia elnevezése is, ugyanis a „Fête de la musique” kiejtve felhívásként is érthető: „faites de la musique”, vagyis „zenéljetek!”. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy az ünnep – 1985, a zene európai éve óta – európai, majd nemzetközi méretűvé vált, és ma már öt kontinens több mint 100 országában, köztük Magyarországon is ugyanezen a napon rendezik meg.

Jóllehet a mozgalom világméretű és elsősorban szabadtéri tömegrendezvénnyé nőtte ki magát, egyedi vonzerejét mégis az a dimenziója adja, amely a modern zenehallgatási szokások következtében egyre inkább háttérbe szoruló házi muzsika lényege és értéke: a zenélés mint kötetlen, önkéntes és aktív cselekvés, pénzért meg nem vásárolható lelki, társasági élmény, amely személyiségformáló és közösségépítő hatású, egyaránt öröm a közönség és a zenét gyakorlók számára. Bármily különösnek hangozzék is, a Zene Európai Ünnepének chartája, melyet 1997 őszén éppen Budapesten írt alá 12 ország 16 városának képviselője, főbb pontjaiban az egykori – a szó nemes értelmében vett – szalonzene szellemét idézi. A 17 éve megfogalmazott vezérelvek között ugyanis a leghangsúlyosabbak az ingyenesség, az összefogás és az önkéntesség, valamint a nyitottság a zenei stílusok és műfajok teljes palettája, a nem hagyományos koncerthelyszínek, illetve az amatőr zenészek felé.

„A Zene Európai Ünnepe az élő zene ünnepe. Célja a zenei sokszínűség bemutatása, bármely zenei műfajról is legyen szó.”
„A Zene Európai Ünnepe felkérés szólisták és zenekarok (hangszeres vagy énekes) spontán és szabad közreműködésére, illetve kérés a zenei intézmények felé, hogy biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására.”
„A közönség számára minden koncert ingyenes.”
„A Zene Európai Ünnepe elsősorban szabadtéri esemény […]. A Zene Európai Ünnepe alkalmat kínál arra is, hogy a zene gyakorlására olyan terek is megnyíljanak, amelyek nem hagyományos koncerthelyszínek – múzeumok, kórházak, középületek.”

A fordítás forrása: Zenei Enciklopédia 

A mai ünnep kapcsán – amely tehát a zene gyakorlását helyezi előtérbe a korunkra jellemző passzív zenefogyasztással szemben – érdemes elgondolkodni azon, hogyan változtatta meg a zenéhez fűződő viszonyunkat a 19. században megindult, egyre gyorsuló technikai fejlődés, a zene terjesztési lehetőségeinek megsokszorozódása. Az amatőr zenélés a hangrögzítés kora előtt a zenei élet meghatározó szeletét jelentette, azonban a 19. századot megelőzően jobbára az arisztokraták kiváltsága volt, akik neveltetéséhez hozzátartozott a hangszertanulás. Haydn egyik mecénása, Esterházy „Fényes” Miklós például szenvedélyes barytonjátékos volt, így a komponista igen sok művet írt erre a viola da gambához hasonló, különleges hangszerre; Bach vagy Mozart is bőséggel komponáltak a házi muzsika igényeit szolgáló, a műkedvelők körében máig népszerű kamaraműveket. Az Adorno német zeneesztéta által „jó zenehallgatónak” nevezett, a zeneszerzőt inspirálni képes közönséget is főként a társadalomnak e zeneileg művelt, felső rétege alkotta, a főúri kastélyok dísztermei, színházai színvonalas zenekari koncerteknek és operaelőadásoknak adtak otthont.

Joseph Haydn (1732–1809): Barytontriók. Kéziratos szólamfüzetek, egykorú bőrkötésben – Zeneműtár

A 19. században a megerősödött középosztály körében is elérhetővé vált a klasszikus zene élvezete a nyilvános városi hangversenyek, valamint a polgári szalonzenélés elterjedése következtében. A házi muzsikálás tömegesedését jelentős részben a technikailag tökéletesített és iparilag gyártott zongora tette lehetővé. Az 1820-as évekre lényegében kialakult modern zongora a zenei élet meghatározó hangszerévé, néhány évtizeden belül pedig a „művelt” felső- és középosztály otthonainak elengedhetetlen tartozékává, státuszszimbólummá vált. Jelentőségét a zenei műveltség terjesztésében Liszt a következőképpen méltatta:

„A zongora az a zenekari műnek, ami a festménynek a metszet; megsokszorozza, mindenkihez eljuttatja, s ha nem is adhatja vissza az eredeti színezetét, de legalább visszaadja fényeit és árnyékait”.

A zongora- és énektanulás a jó nevelés elengedhetetlen részévé vált, ám az amatőr zenélés korábbi gyakorlatával szemben a középosztályon belül kötelezően követendő norma lett, amely különösen a nők esetében érvényesült, és a párválasztáskor hasznosulhatott kulturális tőkeként. A „klavirhoz praktikált” kisasszony, az otthonában zongorázó nő megfelelt a társadalmi elvárásoknak. „A nő hivatása: díszessé, kellemessé és kívánatossá tenni a családi hajlékot” – írta szerkesztői előszavában a kitűnő zongorajátékosként tisztelt Kánya Emília a Családi Kör című női hetilap egy kottamelléklettel megjelent, 1866-os számában.

A másik fontos feltételt az otthoni zenélés társadalmi hatókörének kiszélesedéséhez a litográfia teremtette meg: Alois Senefelder 18. század végi találmánya olcsóvá tette a kottanyomtatást. A 18. század végén meginduló magyar zeneműkiadás az 1840-es évekre fellendült, majd a Rózsavölgyi és Társa cég megalapításával mintegy a zenitjére ért. A díszes szalonzenei albumokban megőrzött, kifejezetten a társas összejövetelek céljait szolgáló szalonzenei repertoár arról tanúskodik, hogy a zenefogyasztás tömegessé válása nem mindig járt együtt a magasabb művészi igények érvényesülésével.

Ugyanakkor az 1830–1848 közötti időszak a hangszeres virtuózok kora. A híres párizsi művészszalonokban olyan neves művészek is felléptek, mint Liszt, Chopin, Paganini vagy Clara Wieck. Ugyanitt gyakoriak voltak a félnyilvános koncerttermekként működő szalonok, például az Érard vagy a Pleyel zongoragyártó cégeké, melyekben a magánszalonokhoz hasonló, kötetlenebb formában játszottak nemzetközi hírű művészek mellett a szalonok ünnepelt sztárjai. A Liszt által képviselt virtuóz előadói eszmény, a sztárkultusz megjelenése a 19. század első felében azonban visszavonhatatlanul elindította a zenei élet szakosodásának folyamatát, melynek során fokozatosan szétvált a zeneszerzés és az előadóművészet, a professzionális és az amatőr zenélés, és a szakértő közönség helyett a hivatásos kritikusok vették át a véleményformálás szerepét. Az első világháborút követően a gramofon és a rádió beköltözött a polgári szalonokba, és a professzionális konzervzene az élő szalonzenélés helyére lépett a társas összejövetelek alkalmával.

Vecsey Ferenc (1893-1935): Valse triste. Előadja a szerző. A felvétel 1913-ban készült.

A hanghordozó- és lejátszó eszközök, illetve a terjesztés csatornáinak fejlesztésére helyezett hangsúly minden korábbit felülmúló mértékben teszi a zenét a mindennapi élet részévé. Ám ez a prioritás azt jelenti – figyelmeztetett Maurice Fleuret 1982-ben –, hogy „kevesekre ruházzuk át a zenei fantáziát, a hangok fölötti cselekvőképes hatalmat, vagyis a zenei önkifejezés képességét. Azt jelenti, hogy a szakemberek egy szűk csoportja mindenki által fogyasztott terméket gyárt” (televíziós interjú, 1982. június 20.).

Illyés Boglárka – Zeneműtár

Évszázados nyomtatványokat, térképeket, metszeteket mutatnak be a Régi Nyomtatványok Tára munkatársai a régi bibliofil könyvgyűjtők személyes szempontjai szerint az Apponyi teremben 2014. június 21-én.

Minden gyűjtőnek megvolt a maga bolondériája: Apponyi Sándornak Isota de Nogarola és Mohács, Széchényinek Drakula, Jankovichnak az ősnyomtatványok.

Melyek lehettek a fő gyűjtési szempontok? Bűnök? Szenvedélyek? Tiltott könyvek? 

Minden kérdésre válaszolunk a Múzeumok Éjszakáján. 
Mikor: 18, 19, 20, 21, 22 és 23 órakor. 
Hol: 6. szint, Régi Nyomtatványok Tára, Apponyi-terem. 

Mutatunk pár izgalmas dokumentumot.

Sensuyuent les faictz du chien insaciable du sang chrestien, quel se nomme Lempereur de Turquie... App. H. 1656 – 1526, Geneva [Colonia, Wigand?] 

Ez a mű a mohácsi vészről és a török hadsereg kegyetlenségéről tudósít. Apponyi Sándor szívesen gyűjtötte a törökellenes csatákat megörökítő röplapokat és metszeteket, így ez a kötet tökéletesen illeszkedik a gróf gyűjtőkörébe. Az érdekességet az jelenti, hogy a mű Kolombusz Kristóf fiának, Ferdinándnak a könyvtárához tartozott egykor. Tudjuk, hogy Ferdinánd a példányt 1535-ben vásárolta Lyonban, azután hosszú ideig eltűnt a kötet a szemünk elől. Az biztos, hogy 1880 körül a könyvtárat megdézsmálták, és ezt a kötetet is eltulajdonították. A benne lévő feljegyzést, amely tanúsítja, hogy Kolumbusz Ferdinánd volt a példány tulajdonosa, kivakarták, de a nyoma ma is látható, sőt ultraviola fényben el is olvasható. Apponyi gróf Pichon bárótól vette meg 1897-ben, egy a báró által megszervezett aukción. 

Múzeumok Éjszakája 2014. június 21. 
Gyűjteményeink és műhelyeink több mint kétszáz éve őrzői az írott magyar kultúra teljességének. A Múzeumok Éjszakáján nemcsak a gyűjteményeink izgalmas darabjait mutatjuk be, hanem bevezetjük látogatóinkat az ŐRZŐK, a nemzeti könyvtár munkatársainak gyűjtő, konzerváló, tudományos tevékenységébe is. Csatlakozz az eseményhez most!

Thuróczy János: Chronica Hungarorum – Inc 1143 – Augsburg, 1488, Theobald Feger ed Erhard Ratdolt, Pergamen – Digitális változat

Ezt az aranytintával nyomtatott díszes kiadás kifejezetten Mátyás király Corvina könyvtára számára készült, mint ahogyan az az ajánlásból egyértelműen kiderül. Thuróczy János 1487-ig írta meg a magyarok történetét. Művét 1488-ban nyomtatták Brnóban, majd még ugyanebben az évben Augsburgban is. A kiadó pergamenlapokat használt a kötethez, amelyeket Európa nyomdászattörténetben elsőként aranymintás illusztrációkkal díszített. A színes fametszetek a királyaink arcképeit és a magyar történelem híres csatajelenetei ábrázolják. A kötetnek több híres tulajdonosa is volt, többek között Jankovich Miklós. Az OSZK-ban megtalálható ennek a kiadásnak több példánya is, ezek mindegyike illusztris könyvgyűjtőkhöz tartozott: egy példány volt a néhai József nádor tulajdonában, egy másik példány Apponyi Sándor gyűjteményét gazdagította.

Drakula, Uan Deme Quaden Thyrane Dracole Wyda, – Inc. 846 – 1485, Lübeck, Bartholomaeus Gothan – Digitális változat

Az 1485-ben, Lübeckben napvilágot látott nyomtatvány a havasalföldi vajda, Vlad Tepes, közismertebb nevén Drakula gróf kegyetlen tetteit mutatja be. A nyomtatvány érdekessége, hogy az egész világon csak egyetlen példány létezik belőle, és az nálunk található. Röplap jellegű régi könyv, és középalnémet dialektusban íródott. A kötet Széchényi gyűjteményéből került az Országos Széchényi Könyvtárba.

Két hónappal Kossuth Lajos hamvainak torinói felravatalozását és hazahozatalát követően ugyanarról a vasútállomásról sokkal szerényebb körülmények között gördült ki az a szerelvény, amely 28 ládában a volt kormányzó turini könyvtárát szállította Budapestre. A könyvtár hazahozatalának adminisztratív lebonyolítása Fejérpataky Lászlóra, a Széchényi Könyvtár igazgató-őrére hárult, aki emiatt már másodszor utazott Torinóba.

Az átadás–átvétel folyamata 10 napig tartott. Fejérpataky egymaga vette jegyzékbe a könyveket, és szervezte meg, illetve felügyelte azok szakszerű becsomagolását.

Hazatérését követően, 1894. június 5-én kelt úti jelentésében erről részletesen beszámolt felettesének, Pulszky Ferencnek.

„Szerencsém van tiszteletteljesen jelenteni, hogy e megbízatás következtében május 16-án útra keltem, és a következő napon, május 17-én, éjfél tájban Turinba megérkeztem. Május 18-án haladéktalanul néhai Kossuth Lajos lakásában levő könyvek, füzetek, apróbb nyomtatványok lajstromozásához fogtam, és 10 napi megfeszített munka után a könyvtár leltárát, mely 2698 tétel alatt 4299 darab kötetet, füzetet és egyéb apró nyomtatványt foglal magában, elkészítettem és azt Kossuth Ferencz mint átadó, alulírott mint átvevő aláírtuk.

A leltározással párhuzamosan a könyvek személyes felügyeletem alatt gondosan ládákba csomagoltattak. E czélra a turini Frattelli Girard nagy szállító czég melylyel a Nemz. Múzeum budapesti szállítója, a Weil C. czég közvetítésével érintkezésbe léptem, állandóan két szakértő csomagolót bocsájtott rendelkezésemre. Ezek 10 napi munka után a könyvtár anyagát 28 ládába csomagolták. A ládákat elismervény mellett pontosan megmérlegelve, 2482 kilógramnyi súlyban az említett turini szállító czégnek adtam át és így remélhető, hogy a teheráruként feladott szállítmány két-három hét alatt Budapestre, rendeltetése helyére megérkezik.[…] Feladatommal Turinban május hó 27-én végezve, május 28-án útrakeltem és május hó 30-án Budapestre megérkeztem.”

Kossuth Lajos könyvtára június 19-én érkezett meg Budapestre, a Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárába. A ládákból kiemelt köteteket ideiglenesen a Széchényi-teremben helyezték el. Fejérpataky erről is beszámolt felettesének:

„A ládák nem érkeztek meg ugyan kifogástalan állapotban, az azokat megerősítő kötél valamint a Turinban jelenlétemben reájuk rakott ólmozás a legtöbbről hiányzott, mindazonáltal a mostani gyors felállítás és revideálás alkalmával csak az 1323 – 1327, 1954, 1994 és 2223. leltári számok alatt felsorolt egyes jelentéktelen füzetek és hírlapszámok bizonyultak hiányzónak, valószínűnek sőt bizonyosnak merem azonban hinni, hogy e hiányzó vékony füzetek, más könyvekbe tévedtek és, hogy az ősszel megkezdendő czédulázás alkalmával mind elő fognak kerülni.” (Részlet az 1894. jún. 25-én Pulszky Ferencnek írt jelentésből)

A „más könyvekbe tévedt” vékony füzetek – egy kivételével – megkerültek. Azonban a Kossuth-könyvtár 120 éves története során sajnos további kötetek is „eltévedtek”. Ezek felderítése jelenleg is tart: 47 tételt sikerült „visszaterelni” az eredeti helyére, illetve néhánynak tartózkodási helyét pontosan behatárolni más gyűjteményekben. De ez egy külön történet.

Az átadás–átvétel lezárásaként Fejérpataky László és Kossuth Ferenc aláírása a leltárjegyzék végén – Kézirattár, Fol Hung 1939.

A gyűjtemény értékéről és jelentőségéről a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának 1894. évi második negyedéves beszámolójában olvashatunk:

„A könyvtár, mely a Széchenyi-teremben lett elhelyezve, 2702 leltári szám alatt 4303 kötet és füzetből áll. Rendkívül gazdag különösen történelmi és természettudományi munkákban. Reánk nézve a Kossuth személyére vonatkozó s angliai, amerikai tartózkodása idejében megjelent nyomtatványok mellett legkivált azon kisebb füzetek, borsurák bírnak különös becscsel; a melyek az 1848-50. évek történetére vonatkozólag a külföldön jelentek meg, s a melyek Magyarországban eddig úgyszólván teljesen ismeretlenek voltak. Nagyon becses Kossuthnak az amerikai és angol lapokba írt czikkei gyűjteménye is, a melyekben írójuk a magyar ügyekkel foglalkozik; e czikkek ki vannak vágva az illető lapból és papirra ragasztva. A nagyobb munkák közül fölemlítendők: a ’Natural history of New York’, 16 nagy kötetben, rendkívül díszes rajzokkal, a mit Kossuth magától New York államtól kapott ajándékba ott tartózkodása idején; számos külföldi és magyar folyóirat, angol és olasz természettudományi munkák, Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Petőfi, Jósika, Jókai munkáinak legelső kiadásai, a Kossuth személyével foglalkozó munkálatok az ő sürű megjegyzéseivel, a Shakespeare-irodalom teljes gyűjteménye stb. Könyvtárunk mindezekben oly gazdag gyűjteménynyel gyarapodott, a mely – tekintet nélkül arra, hogy a magyar történelem egyik leg kimagaslóbb alakjának szellemi életére vet világot – önmagában is megbecsülhetetlen értéket képvisel.”

Elbe István

A Múzeumok Éjszakája egyik legkülönlegesebb programja Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje. Az összeállítás egyrészt korábbi Kaláka-dalok, másrészt régi breton dallamok, illetve saját szerzemények felhasználásával a műsorhoz készült énekelt versekből és prózában előadott Villon-versekből áll.  

Befogad és kitaszít a világ – Huzella Péter és Mácsai Pál Villon-estje, melynek során az előadók személyes történetét is hallhatjuk a szövegek őrzéséről  

MIkor: 2014. június 21. 22 óra

Hol: 6. szint, Díszterem

Sziget 2006.

„Villon hihetetlenül népszerű volt. Versei szájról szájra, kézről kézre jártak, kocsmákban, lebujokban mondogatták, énekelték őket. A középkorban még sokszor fonódik össze szöveg és zene. Goromba humora, nyers szókimondása éppoly hatásos, mint pontos, olykor rikítóan színezett képei. Szeretjük vadságát és gyöngédségét, átkozódásait és áhítatát, mert minden mozdulatának fedezete van. Csakugyan úgy van, ahogy mondják, ő a középkor első nagy személyes hangú költője.” 

Befogad és kitaszít a világ - Hangoskönyv 

Mácsai Pál az Örkény István prózamondó versenyünkön 2012-ben 

Múzeumok Éjszakája 2014. június 21. 
Gyűjteményeink és műhelyeink több mint kétszáz éve őrzői az írott magyar kultúra teljességének. A Múzeumok Éjszakáján nemcsak a gyűjteményeink izgalmas darabjait mutatjuk be, hanem bevezetjük látogatóinkat az ŐRZŐK, a nemzeti könyvtár munkatársainak gyűjtő, konzerváló, tudományos tevékenységébe is. Csatlakozz az eseményhez most!

Hogyan került egy 16. századi kódexre XII. Ince pápa címere? Mátyás király miért nem támogatta a kézirat nyomtatott kiadását? A híres milánói miniátor gyönyörű címlapjával mi történhetett?

A Múzeumok Éjszakáján minden kérdésedre válaszolunk!

Kézirattárunk különleges tárlatán újra látható lesz egy corvina – sok más izgalmas kézzel írott dokumentum mellett. Baptista Mantuanus munkája tűzön és vízen keresztül élte túl az évszázadokat. 

Baptista Mantuanus: Parthenice. Pars I. sive Mariana 1485-1488 között. Milano, Pergamen.

Múzeumok Éjszakája 2014. június 21.
Gyűjteményeink és műhelyeink több mint kétszáz éve őrzői az írott magyar kultúra teljességének. A Múzeumok Éjszakáján nemcsak a gyűjteményeink izgalmas darabjait mutatjuk be, hanem bevezetjük látogatóinkat az ŐRZŐK, a nemzeti könyvtár munkatársainak gyűjtő, konzerváló, tudományos tevékenységébe is. Csatlakozz az eseményhez most!

 A szerző (†1516) Szűz Mária életéről szóló munkájának kéziratát Mátyásnak ajánlotta, talán abban a reményben, hogy a király támogatni fogja a nyomtatott kiadást is. Az illuminálás Giovanni Pietro da Birago milánói miniátor munkája. Az architektonikus díszítésű címlap sajnálatosan megrongálódott: elmosódott az aedicula pilasztereinek díszítése, a Madonna-kép fölötti tábla ajánlószövege, s a realisztikus tájképi hátteret is csak nyomokban érzékelhetjük.

Mátyás címerére Antonio Pignatelli, a későbbi XII. Ince pápa címerét festették rá. A szignálatlan kódex miniátora stílusjegyei alapján azonosítható annak a Vatikánban őrzött Pontificalénak a festőjével, amelyet ifj. Vitéz János rendelt meg Mátyás számára, továbbá egy imakönyv festőjével, amelyet Corvin János jegyese, Bianca Maria Sforza anyjának készítettek. Az ismeretlen mestert – egy szignált miniatúra segítségével – Giovanni Pietro da Birago személyében határozták meg a kutatók. A Széchényi Könyvtár 1939-ben vásárolta a kódexet Ernst Lajos antikváriustól.

 A kürenbergi lovag 12. századi verseitől Babits könyvtárszobájának fényéig – az ismeretlenségből, a feledésből, a pusztulásból új életre kelt kincseket mutatunk a Kézirattár gyűjteményéből. A kéziratok őrei, a restaurátorok és a tudósok azon dolgoznak, hogy a művek testét és lelkét megmentsék a falánk idő pusztításától. Tárlatvezetések 19, 20 és 21 órakor, fotókészítési lehetőség Babits Mihály lámpaernyője alatt folyamatosan.
Hol: 6. szint, Corvina-kiállítótermek

Pünkösd a feltámadást, a húsvétot követő ötvenedik nap (pentékoszté) – a harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradásának és az Egyház megszületésének, valamint a missziós munka elindulásának ünnepe – amely lezárja az ún. húsvéti időt is. A pünkösdi csodát a Szentírás egyik könyve, a Lukács evangélistának tulajdonított Apostolok Cselekedetei örökíti meg:

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.
Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: »Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.«”

ApCsel 2,1–11 (Pünkösd) – A Szent István Társulat által kiadott Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

[Pünkösd vasárnap; S iniciálé („Spiritus”)] – In: Mátyás-Graduale, korvina, 1480–1488 között; Cod. Lat. 424., f.64r (Kézirattár)

„A pünkösdi csoda ábrázolása ritka, s nem követi pontosan a Szentírásban foglaltakat. A 6–6 apostol karéjában, középen rendszerint ott ül Mária (az anyaszentegyház képviseletében), s míg az apostolok feje felett 12 lángocska lebeg, Mária fölé a Szentlélek terjeszti ki szárnyait galamb képében.”

[Pünkösd] (részlet) – Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

„Jöjj Szentlélek Isten, jöjj
s áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát!
Jöjj, ki árvák atyja vagy,
jöjj, ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!

Jöjj áldott vigasztalás,
drága vendég, lelkitárs,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!”

Veni sancte spiritus (részlet, Babits Mihály fordítása) – In : A tűz cselekedetei. (Magyar ünnepek), összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Pünkösdi királynéjárás − a felkeresett ház udvarán a pünkösdölők körülállják a királynét. (Nemesládony, Vas m., 1952.), Magyar Néprajzi Lexikon (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem. Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék. Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál. És most mondtam meg néktek, mielott meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek. Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije. De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.”

Jn 14,23–31 (Pünkösd ünnepe) – Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pünkösdi rózsa –  (Digitális Képarchívum)

„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.”

Balassi Bálint: Tizenegyedik: Borivóknak való, In laudem verni temporis [Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje…] (részlet) (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Balassi-honlapunkon a vers meghallgatható  Lázár Csaba színművész, Szabó András előadóművész, valamint Kobzos Kiss Tamás és a Kecskés együttes előadásában.

−s−

 Az 1920. június 4-én, a Trianon palotában aláírt békeszerződés tartalma és következményei közismertek, s a törvénybe iktatott szöveg mindenki számára elérhető az 1000 év törvényei online adatbázisban.

 A Magyar Törvénytárba becikkelyezett törvényszöveg első oldala, 1921 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

De vajon a kor embere hogy viszonyult valójában a szerződés aláírásához? A kérdés megválaszolásához érdekes adalékot nyújtanak a korabeli újságok. A Nemzeti Összetartozás napjára írt bejegyzésünkben három korabeli napilapot vizsgáltunk meg. A Pesti Hírlap június 4-én tudósított a magyar megbízottak Versailles-ba érkezéséről, egyúttal a román, a csehszlovák és a szerb sürgetésről a békeszerződés aláírásával kapcsolatban.

Pesti Hírlap, 1920. június 4., XLII. évf., 133. szám – Törzsgyűjtemény

A címlapon egy további tárca is olvasható, melynek szerzője reményét fejezte ki a határok későbbi felülvizsgálatával kapcsolatban, ugyanakkor felhívta a figyelmet a békeszerződés aláírásának fontosságára, mivel enélkül nem kezdődhet meg a békés termelő munka. Június 5-én a címlapon tárca jelent meg a nemzeti egység fontosságáról. Egyúttal tudósítottak a békeszerződés aláírásával párhuzamosan zajló budapesti demonstrációkról. A lap 6-án címlapi tárcájában a kormány statáriumáról számolt be, és felhívta az olvasók figyelmét a közrend megtartásának fontosságára. Mellette címlapon tudósítottak a békeszerződés aláírásának rövid, tíz perces aktusáról.

Népszava, 1920. június 4., XLVIII. évf., 133. szám – Törzsgyűjtemény

A Népszava június 4-én a békeszerződés elleni tiltakozó akciókról számolt be. 5-én tovább folytatták a tűntetések leírását, s felhívták a figyelmet az életbe lépő statáriumra. Leszögezték ugyanakkor, hogy „a békeszerződés igazságtalanságait mindenki átérzi, ellenük lélekben mindenki tiltakozik, mindenkiben él a vágy és akarat ezek megváltoztatására, de itt előbb életet kell teremteni, a hosszú háború romjait el kell takarítani, a népnek nyugalmat, életkedvet, életlehetőséget kell biztosítani.” 6-án 2. oldalas cikkben tudósítottak a rövid aláírási ceremóniáról.

 Az Est, 1920. június 4., XI. évf., 133. szám – Törzsgyűjtemény

Az Est 4-i híreit szintén a budapesti demonstrációk leírásával kezdte. Közölték ők is a románok, a szerbek és a csehszlovákok tiltakozását, hangsúlyozva, hogy politikailag nagyobb felelősséggel rendelkező megbízottnak kellene aláírnia a szerződést, mert félő, hogy a magyar törvényhozás enélkül nem ratifikálja majd a szerződést. A június 5-ei írások mély megrendültségről tettek tanúbizonyságot, majd 6-án nagyobb hangsúlyú, címlapon megjelentetett cikket közöltek az aláírási ceremóniáról.

Miről tanúskodik a három napilap? Egyrészt arról, hogy a kortársak csakugyan mélyen megrendültek a szerződés aláírásától. 4-én folyamatos demonstrációk zajlottak Budapesten, s a kormány kénytelen volt statáriumot meghirdetni a rend fenntartása érdekében. Bíztak ugyanakkor a határok revíziójában, mivel úgy gondolták, az antant (ahogy akkoriban írták: entente) képviselői is látják a határvonalak meghúzásának igazságtalan voltát. Végül a megkönnyebbülés is kiolvasható a sorok közül. A szerződés minden szigorúsága és korlátozása ellenére a békét hozta el, mely lehetővé tette a kilépést a nemzetközi elszigeteltségből, valamint a lehetőséget a háborús pusztulás helyreállításának megindítására.

Szőts Zoltán Oszkár

József Attila Nyár című versének kis részlete adta a címét a júniusról – másképp nyárelő haváról vagy székely nevén napisten haváról – szóló bejegyzésünknek. Június a meteorológiai nyár kezdete, az iskolások számára a vakációt, a felsőoktatásban tanulók számára a vizsgákat elhozó hónap is, amelynek 21. napja a nyári napéjegyenlőség, a csillagászati nyár kezdetének ideje, amikor a leghosszabb a Napnak az égen megtett útja, s az északi szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör, a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. Júniust régente Rák havának, illetve Szent Iván havának is nevezték. Utóbbi elnevezését a Rák havának (június 22/23.– július 22/23.) első dekádja legjelentősebb szentjéről, Keresztelő Szent Jánosról nyerte. (Vö.: június 24. Keresztelő Szent János születésének ünnepe, Szent Iván-éj.) Június végén, hagyományosan Péter-Pál napjához (június 29.) kapcsolódóan kezdődik az aratás is.

 „Kalendarium, es az ielen valo…”, 1583 – Régi Nyomtatványok Tára (RMNY 503).  

„A június hónap nevének származtatásánál már maguk a rómaiak is zavarban voltak. Egyesek a régi római »Junius«-nemzetség nevéből eredtették, amelynek leghíresebb tagjai: L. Junius Brutus, a római királyság intézményének megszüntetője, továbbá a két fivér – M. Junius Brutus és D. Junius Brutus – voltak, tudvalevőleg Julius Caesar gyilkosai. Miután ez a Marcus Junius Brutus a naptárt reformáló Caesarnak természetes fia volt, lehetségesnek kell tartanunk, hogy az új kalendáriumban róla nevezték el a június hónapot. Amikor azonban ez a Brutus a saját természetes atyját politikai okból meggyilkolta, akkor őt már nem tartották arra méltónak, hogy az egyik hónap az ő nevét viselje, s ettől fogva – főként Ovidiusnak, a költőnek befolyása alatt – Juno istennőről származtatták a hónap nevét. Ovidius kimondottan »mensis Junonius«-nak, Juno istennő havának mondja.”

Supka Géza: A futó évek margójára, Juno istennő hónapja, részlet – In: Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek. Budapest, Helikon, 1989

–––

„Egyetlenegy hársfa
Csak egyetlenegy hársfa kéne az ablakomhoz,
jóillatú, sürű,
és olyan boldog lennék, vidámságtól harangos,
boldog és egyszerű.
Csak jöjjön az az illat, a sarkáig kitárnám
éjjel az ablakot,
és reggel ő köszönne és ebédidő táján
így szólna: Jónapot.”

Kuczka Péter: Egyetlenegy hársfa, részlet – In: Uő.: Jónapot. Budapest, Szépirodalmi, 1955 – Törzsgyűjtemény

 Virágzó hárs – Digitális Képarchívum

„Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.”

József Attila: Nyár, részlet – In: József Attila összes költeménye – Magyar Elektronikus Könyvtár

Erdei szamóca  – Digitális Képarchívum

Június a nyaralási főszezon kezdete is. A századfordulón az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnépszerűbb nyaralóhelye volt a Fiumétől (ma: Rijeka) néhány kilométerre nyugatra, az Isztriai-félsziget északkeleti részén fekvő Abbázia (ma: Opatija). Később, a XX. század első felében is számos neves író, művész töltötte ott szabadságát. Móra Ferenc pl Abbáziában írta Ének a búzamezőkről című híres művét. A kötet előszavának keltezése: Abbazia, Villa Jeanette, 1927. április 25.

Abbazia Lovrana, nyári saison máj. 1–szept. 30., 1925 – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Digitális Képkönyvtár

Márai Sándor kis írása pedig az Abbáziához való érzelmi kötődés szép megfogalmazása.

Tudom, hogy nem illik, de én mégis szeretlek, Abbázia. Van benned valami kispolgárian közönséges, valami filléresen közeli, valami szégyellnivalóan körúti. Mi is tehetek, ha mégis jól érzem magam nyeszlett pálmáid alatt, a tengerben, amely itt még nem is igazi tenger, csak sós víz egy öbölben, virágaid között, melyek még egészen közép-európaiak, mint sorsod is – mintha Bécs, Budapest és Prága kikötője lennél, s minden kispolgári gégehuruttal, szívidegességgel, álmatlansággal és olcsó szerelemmel ide sietnek, kissé szégyenkezve, mert nem telik messzibbre és többre. A családhoz tartozol, Abbázia. Hát persze, Cannes finomabb. De te ismerősebb vagy, vacakabb, rokonabb. Hadd menjenek ők, a nagy lordok, a Nobel-díjas politikusok, a nagy nők és a nagy stricik, a francia Riviérára. Most, tavasszal, én is készülődöm, a magam sokkal szerényebb, ordenárébb, ismerősebb pálmái alá, Abbáziába.”

Márai Sándor: Abbázia – In: Uő.: A négy évszak. Március, Helikon, 2000, 55–56. o. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

–––

[…] „a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.”

Radnóti Miklós: Naptár / Június, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

A Baumgarten-díjas író, Török Sándor 1944-ben a történelmi események szereplőjévé vált. Mint a Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke, ő juttatta el özvegy Horthy Istvánnén keresztül Horthy Miklós kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát.

Török Sándor íróval Bokor Péter filmrendező beszélgetett 1977-ben
Az OSZK Történeti Interjúk Tára gyűjteményéből

Az interjút teljes terjedelmében május 28-ától láthatják az érdeklődők holokauszt-kiálításunkon.

Török Sándornak a nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett. Erre az időszakra emlékezik az Egy kis kertet szerettem volna című önéletírásában és a Titokzatos utazások című regényében. A harmincas évek közepétől sikeres író országos népszerűsége és ismertsége 1953 nyarán kezdődött a Csilicsala csodái című folytatásos rádiójátékkal, amit havonta, vasárnap a Magyar Rádió közvetített. Meséin, ifjúsági regényein nemzedékek nőttek fel. Máig egyik legismertebb meseregénye az 1939-ben megjelent, klasszikussá vált Kököjszi és Bobojsza. Műveit már a 30-as évektől kezdve számos európai nyelvre lefordították.

Az 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtár Kézirattára akkori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát mutatjuk be legújabb kiállításunkon. 

http://www.oszk.hu/rendezvenyek/veszkorszak-es-az-oszk

A megnyitó előtt, 15 órától konferenciát rendezünk a kiállításon bemutatott események történelmi hátteréről.