A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő. E hónap (a hetedik hónap) 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be. Emlékezzünk meg ezzel kapcsolatban magának a „septem” szónak az eredetéről. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire „rámutatunk”, amit az ujjunkkal „követünk”, „üldözünk”.
Supka Géza: Szeptember 13. – szerencsétlen nap. In. Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Szeptember – „Kalendarium, es az ielen valo…”, 1583 (RMNY 503) – Régi Nyomtatványok Tára Ezt az egyetlen példányban fennmaradt magyar nyelvű kalendáriumot Piotr Słowacki (1588†) krakkói matematikus és csillagász állította össze, kinek kalendáriumai népszerűek voltak idehaza, míg a fordító Pál Sebestyénről mindössze annyit tudunk, hogy a nyomtatvány megjelenésekor a bécsi egyetemen tanult. – Farkas Gábor Farkas írása a kalendáriumról
Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.
Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.
Egy kőre dől s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szívében kínok és fájdalmak üszke
s még hallja, amint fújja-fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
Kosztolányi Dezső: Nyárutó – Magyar Elektronikus Könyvtár
Margitsziget, szép őszi délután – Digitális Képarchívum
Ne menjetek tovább, egy sárga hulla vár fönn,
A tisztáson a Nyár fekszik holtan, hanyatt,
Fejéről elgurult a víg szalmakalap,
S ruhájából komor szagokkal száll a párfőm.
Melléről messze még egy harsány szín ragyog,
Az utolsó virág tán, mit gomblyukába tett,
Vagy tán a tőr nyele, mely gőggel felmered,
És konok smaragd fénye a bús légbe fagyott...
Tóth Árpád: Szeptember (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Kernstok Károly: Szilvaszedők (festmény) – Magyar Elektronikus Könyvtár (Száz szép kép)
Hűtlen-hű szeretőm, gyönyörű ősz,
mér is mész el, ha mindég visszajössz?
Arcom megint eged könnyei mossák:
hát így kell néked a változatosság?
Jékely Zoltán: Közelítő ősz (részlet) In. Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Törzsgyűjtemény
Órák a Waldorf-iskolában Vekerdy Tamás: Álmok és lidércek. Iskolaalapítás Magyarországon, Budapest, T-Twins, 1992. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Az iskolában hatvanan vagyunk.
Szilaj legénykék. Picik és nagyok
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka,
s a kapunál – az arcom nézi tán? –
egy idegen és merev tulipán.
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai [Az iskolában hatvanan vagyunk] (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár
