Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi és a lovas Széchényi után következzen Széchenyi Ödön bemutatásának harmadik része. Ödön, akit, miután itthon és Törökországban is megszervezte a tűzoltóságot, Japánba is meghívtak ugyanezzel a céllal.

Az ifjú Széchenyi Ödön életének meghatározó élménye volt az 1860. szeptember 2-án Nagycenken és Fertőszentmiklóson kitört két tűzeset, amikor személyes példát mutatva vett részt a mentésben. A korabeli újsághír szerint

„A nagy Széchényi Istvánnak egyik fia, Ödön [...] legott a szerencsétlenség színhelyére sietett, s a nemes szívű grófok elsők voltak az oltók között, magukat veszélynek téve ki úgy, hogy gróf Széchényi Ödön ruhája testén égni kezdett.”

1862-ben a 23 éves ifjút a Londonban megrendezett nemzetközi világkiállítás kormánybiztosának nevezték ki. Londoni tartózkodását felhasználva megismerkedett a világhírű helyi tűzoltó gárdával, és szolgálatra jelentkezett, hogy gyakorlati tűzoltói ismereteket szerezzen. Az angol tűzoltókapitány, Shaw Eyre Massey (1830–1908), akinek nevéhez fűződik a híres „bronz sisak" és a színházakban használt vasfüggöny bevezetése, a legnehezebb munkákat is elvégeztette vele. A gróf lelkesedésével és szeretetreméltó modorával megkedveltette magát, és önfeláldozó tevékenységével kivívta nemcsak a kapitány, hanem a tisztikar elismerését és megbecsülését is.

A hazafelé vezető úton francia és német városokat látogatott meg, hogy az ottani tűzvédelem helyzetét tanulmányozza. Londoni tapasztalatait felhasználva kezdett hozzá a fővárosi tűzoltóság megszervezéséhez. Tervezetét 1862-ben megvitatásra adta közzé; 1863-ban személyesen kérte a tehetősebb emberek anyagi támogatását. Pénzgyűjtő körútján az akkor Pest-Budán tartózkodó világhírű írót, Alexandre Dumas-t is felkereste, aki 110 frankot adományozott, amit a gróf egy díszkard ajándékozásával viszonzott. 1865-ben kérvényt adott be a Kancelláriához. 1868-ban kézi tűzoltó készüléket mutatott be a közönségnek, melynek sikere hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szimpátiáját megnyerje, az érdektelenséget legyőzze. Az 1869 októberében tartott közgyűlés kidolgozta a Tűzoltó Egylet alapszabályait, és a Londonban vásárolt tűzoltóautóval megkezdték a kiképzést. Az önkéntes tűzoltóság mellé Széchenyi fizetett, hivatásos tűzoltóság létrehozását indítványozta. 1870. február 1-jén felállt a 12 főből álló csapat, mely az Eskü téri őrségen megkezdte munkáját. Mindkét szervezetnek, az Önkéntes és a Hivatásos Tűzoltóságnak is gróf Széchenyi Ödön lett a főparancsnoka, és az 1870. december 5-én megalakított Magyar Országos Tűzoltó Szövetség is elnökévé választotta. Széchenyi mint főparancsnok szinte minden tűzesetnél személyesen jelen volt. 1871. november 14-én a király gróf Széchenyi Ödönt „a közérdekek előmozdítása, s különösen a tűzoltás körül tanúsított buzgó és sikeres tevékenysége elismeréséül [...] a Lipótrend lovagkeresztjével" tüntette ki. 

A török tűzoltóság megszervezése

A török szultán egy Konstantinápolyt ért jelentősebb tűzvész után a már világhírnevet szerzett Széchenyi Ödönt hívta meg diplomáciai úton a helyi tűzoltóság magyar mintára történő megszervezésére. Elfogadván a megtisztelő felkérést, 1874. október 12-én elindult Törökországba. Rendkívül nehéz körülmények között kezdte meg tevékenységét. Az egymást váltó török szultánok megbecsülték munkáját, több kitüntetést és magas katonai rangot kapott. 1878-ban Abdul Hamid szultán török császári ezredessé, 1880-ban pasává nevezte ki. Ez volt az első eset, amikor keresztény ember az iszlám vallásra való áttérés nélkül kapta meg ezt a rangot.

1892-ben harmincéves tűzoltói jubileuma nagy esemény volt, „Jangin pasa" vagyis a „Tűzpasa" jubileumáról nemcsak a törökországi, de a magyar és más országok napilapjai is megemlékeztek. 1899-ben a legnagyobb török kitüntetést, az Ozmanie-rend nagyszalagját adományozták számára. 1912-ben török császári táborszernagy lett. IV. Károly király 1918-ban a Vaskorona-rend I. osztályával tüntette ki. A háború befejezése és a török birodalom összeomlása után 1921-ben Széchenyi pasa vezetésével megkezdték az újjászervezett tűzoltóság felállítását. Élete végéig Törökországban maradt, de amikor tehette, hazalátogatott. 1922. március 24-én hunyt el Isztambulban, nyolcvankét éves korában. A város európai oldalán, a Feriköy keresztény temetőben helyezték örök nyugalomra katonai pompával második felesége mellé.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi és a lovas Széchényi után következzen Széchenyi Ödön bemutatásának második része. Ödön – apjához, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – számtalan korát megelőző újítást képzelt el Magyarországra.

A fiatal Széchenyi Ödön szeme előtt apja, Széchenyi István nagyszabású vízi tervei lebegtek: szabályozás, gőzhajózás, vízi közlekedés. Megfelelő gyakorlat elsajátítása érdekében önkéntes szolgálatot vállalt a Dunagőzhajózási Társaság hajóin, és hajóskapitányi oklevelet szerzett. Évekig készült föld- és vízrajzi tanulmányokkal régi terve, a Pesttől Párizsig tartó vízi út végighajózására. Az utat mindenki kivihetetlennek tartotta, ő azonban kitartott a terv mellett, az utazással be akarta bizonyítani, hogy az ország vízi úton összeköttetést teremthet a nyugattal.

A gróf naplója így tanúskodik az utazás motivációjáról és az előkészületekről: 

„Azon eszmétől áthatva, hogy boldogult atyám áldásdús nyomdokát követve csekély tehetségem szerint hazánk anyagi jólétét én is előmozdítsam, hogy hazánkat a legszélsőbb Nyugat-Európa államaival egy már létező ugyan, de alig vagy éppen nem ismert vízi út által összeköttetésbe hozzam. Egyszersmint pedig gazdászati iparunk roppant fejlődéséhez honi terményeink iránt a külföldön örömünkre nyilatkozó és naponként jobban növekvő kereséshez arányban álló közlekedési utat nyissak meg. E kitűzött nagy és szent cél elérésére nem kímélve sem fáradságot sem költséget egyrészt, másrészt pedig nem törődve az annyi oldalról felém intézett visszariasztó ijesztgetésekkel rendíthetetlen elhatározással hozzáfogtam még a jövő leplében elburkolt, kétes kimenetelű utam előmunkálataihoz.” 

A Hableány nevű gőzhajót kifejezetten erre az útra építtette, magyar anyagokból, magyar iparosokkal és magyar munkásokkal. A hajó hossza 20 m, szélessége 2,33 m volt. Ő volt a hajóskapitány, a helyettese és kormányosa Follmann Alajos, legénysége 3 matróz: egy gépész, egy fűtő és egy szakács voltak.

Tavaly volt 150 éve, hogy a 28 éves ifjú 1867. április 6-án indult az újpesti Téli Kikötőből, és 1867. május 18-án érkezett Párizsba, 43 nap után a Duna–Majna–Rajna–Szajna folyókon keresztül a párizsi világkiállításra. 

Az utazás megannyi kalandjából egy jellemző részlet a naplóból:

„Május 3-án este 7 órakor Frankfurtban kötöttünk ki, hol kis hajónkkal egyetemben általános csodálkozás és bámulat tárgyi lettünk.” 

Ugyanerről a Frankfurter Nachrichten 1867 május 5-i száma a következőket írja: 

„Mégegy kis gőzhajócska érkezett ide tegnap este a Dunán és a Majna-csatornán át. (…) A hajócska szalonja, amelyben a gróf az egész úton lakott, szerfölött ízlésesen van berendezve. Még az esti órákban is nagy embertömeg vonult a Leonhard-kapun át, hogy láthassa a parányi hajócskát. Sokáig kellett azonban keresniük, míg végre egy erősen a parthoz tapadó uszályhajó mögött felfedezték és annak a fedélzetéről a mélybe tekintve megcsodálták a gőzhajók Benjáminját."

Célba éréskor a hajó nagy feltűnést keltett a Szajnán: mindkét part megtelt emberekkel, a párizsiak csodájára jártak a magyar gróf gőzhajójának, „ezren és ezren akarták látni a csodát, mert magyar lobogóval a Szajnán még sohasem jelent meg magyar hajó.” Jules Verne fogadta elsőként – valószínűleg sohasem felejtette el ezt a találkozást, és később Széchenyi Ödönrõl mintázta meg dunai hajósa, Borus Demeter alakját. III. Napóleon francia császár is járt a Hableány fedélzetén. Széchenyi Ödön teljesítményét, egyedülálló, vakmerő vállalkozását a francia Becsületrenddel ismerte el a francia uralkodó, hajóját aranyéremmel jutalmazta a párizsi világkiállítás. A Szajna partján ma is látható az a kétnyelvű emléktábla, ahol Ödön 1867. május 18-án partra szállt.

Széchenyi Ödön miután itthon és Törökországban is megszervezte a tűzoltóságot, Japánba is meghívták ugyanezzel a céllal... Hamarosan folytatjuk a történetet.

Szendrey Júlia 1828. december 29-én Keszthelyen, az Újmajorban született, Szendrey Ignác – Festetics László uradalmi jószágigazgatója – és Gálovics Anna első gyermekeként. Az apa munkája miatt a család az 1830-as éveket a Festeticsekkel rokonságban álló Károlyi család birtokain töltötte. Júlia 1838-tól a közeli, mezőberényi, jó hírű Festetich Vincéné-féle leánynevelő intézetbe került, később, 1840 és 1844 között Pesten, Tänzer (Lejtei) Lilla intézetében tanult. Tanulmányai végeztével zongorázott, olvasott, tudott németül és franciául, ügyesen rajzolt, festett, kézimunkázott.

1846 szeptemberében Erdődön találkozott először Petőfi Sándorral, aki akkor már elismert költőként jelent meg a társaságban. Az ismeretségből Júlia bizonytalankodása, némi rosszindulatú pletykálkodás, Petőfi néhány egyéb szerelmi kalandja, valamint Szendrey Ignác határozott tiltása ellenére 1847. szeptember 8-án házasság lett.

Petőfi feleségeként Szendrey Júlia lehetőséget kapott arra, hogy bekapcsolódjon a pesti irodalmi és társadalmi életbe, egyúttal arra is, hogy saját jogon is az írói pályára lépjen. Petőfiné naplója címen, előzetes beharangozás után az Életképekben jelentette meg Jókai Mór Szendrey Júlia naplórészleteit.

Ebben az időszakban, nem utolsó sorban éppen Petőfi Sándor és Jókai Mór hathatós közreműködésével, már „beindul az irodalmi gépezet” : a folyamatos piaci megjelenés, mint az irodalom létformája, nemcsak állandó jelenlétet, hanem személyes, a magánéletet a közönség igényeinek kiszolgálására felhasználó megnyilvánulást is követelt. Ennek egyik lenyomata Szendrey Júlia naplórészleteinek és Petőfi Sándor Úti levelek című írásainak párhuzamos publikálása.

Nemzeti Könyvtárunk igen érdekes kéziratai közé tartozik Petőfi Sándornak Zoltán fiáról készült feljegyzése: „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig”. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságából egy Zoltán nevű fiúgyermek született 1848. december 15-én, azaz a szabadságharc idején. Petőfi Sándornak, aki épp katonai szolgálatot teljesített, külön is gondoskodnia kellett családjáról, hogy őket biztonságba helyezze. A három oldalas írásban szó van Petőfi Sándor szüleiről, továbbá a költő és családja kapcsolatairól, melyek érdekes fényt vetnek a „szabadságharc költője” hétköznapjaira, emberi kapcsolataira is. Máris olvasom

A forradalom és a szabadságharc eseményei sokszorosan megterhelőek voltak Júlia számára. Továbbra is a nyilvánosság előtt élte életét és osztozott férjével a társadalmi szerepvállalásban: a Közlöny 1848. április 8-i számában megjelent a Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című röpirata, Petőfi pedig olyan verseket publikált, mint a Feleségem és kardom (1848. április) Búcsú (ÉK 1848. nov. 5. 19. sz. 592-593), Hogy volna kedvem? (ÉK 1848. dec. 3. 23. sz 721.) Közben pedig férjből és feleségből szülővé váltak: gyermekük, Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született; ám idillinek induló családi életüket a szabadságharc teljesen feldúlta. 1849. július 20-án találkoztak utoljára.

Júlia megpróbálta felkutatni a férjét, majd kénytelen volt feladni a keresést és halottá nyilváníttatni Petőfit. 1850 július 21-én hozzáment Horvát Árpád, köztiszteletben álló egyetemi tanárhoz. Az új házasság menedéket nyújtott neki a rendőri zaklatásoktól, illetve biztosította az anyagi hátteret és a társadalmi státuszt fia felneveléséhez, emellett nem kellett hazaköltöznie vidékre, kiszakadnia a városi közegből. A korántsem boldog házasságból négy gyermek született, Horvát Attila (1851. szept. 6.) ifj. Horvát Árpád (1855. júl. 18.), Viola (1857. júl. 2., pár napos korában meghalt) és Ilona (1859. júl. 26.).

Júlia kényszerű tettét a korabeli közvélemény mélységesen elítélte, majd részleges felmentést adott neki akkor, amikor a fiaihoz írt Három rózsabimbó című versének megjelentetésével visszatért az irodalomba. A költemény 1857. szeptember 27-én jelent meg a Vahot Imre által szerkesztett Napkelet c. folyóiratban. Szendrey Júlia műveihez készített külön feljegyzései tudatos költői pályára utalnak. Azzal, hogy az anyaságról szóló írással jelentkezett, megfelelt a kor nőírói számára támasztott kívánalmaknak.

Tehetségét Andersen-fordításai is igazolták, amelyek 1858-ban jelentek meg. A kötetet fiainak ajánlotta. Az 1860-as években elismert költőnő volt, önálló kötete azonban az Andersen-fordításokat leszámítva nem jelent meg. Írásait, verseit folyóiratokban és divatos, kimondottan nők számára készített kiadványokban – albumban, évkönyvben, naptárban, például a Kánya Emília  (a Monarchia első szerkesztőnője) által szerkesztett Magyar Nők Évkönyvében – publikálta.

Férje zaklatásai mellett lassan elhatalmasodó betegsége nehezítette meg utolsó éveit. 1867-ben végül elköltözött férjétől, és arra készült, hogy elválik tőle. Családja mellett Tóth József támogatta, ápolta, hátrahagyott iratainak gondozását is őrá bízta.

Szendrey Júlia 1868 szeptember 6-án halt meg, temetése szeptember 9-én volt. Eredeti sírján leánykori neve szerepelt, a Petőfi Társaság 1908-ban újratemettette, így ma közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával, Petőfi szüleivel és öccsével a Kerepesi úti temetőben. Sírjára ez áll felvésve: Petőfiné, Szendrey Júlia 1830–1868 – születési dátumát tévesen adták meg.

Szendrey Júlia alakjához többnyire még ma is azok a sztereotípiák kapcsolódnak, amelyek a 19. század második felében született visszaemlékezések szövegében jelen voltak, és sokkal inkább Szendrey Júlia személyiségét igyekeznek értékelni velük, nem pedig az irodalmi munkásságát. Ennek oka egyfelől az, hogy már saját korában is szorosan összekapcsolódott magánélete a nyilvánosság előtt betöltött szerepeivel, másfelől pedig, hogy a halála után megjelenő szövegkiadások is ezt a nézőpontot erősítették.

Szendrey Júlia naplószövegeinek első olyan kiadása, amely eredeti kéziratokon alapult, 1930-ban jelent meg Mikes Lajos szerkesztésében. Szathmáry Éva 1999-ben a Ciceró kiadónál, a korábbit kiegészítő életrajz elhagyásával újra kiadta a naplót, Ajkay Alinka és Szentes Éva 2015-ben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található eredeti kéziratok alapján jelentették meg Szendrey Júlia naplóit „Naponként árvább” címmel, amelyben a korábbiakon túl három, még meg nem jelent rövidebb szöveget is közreadtak. Húgához írott leveleit pedig Családi levelek. Szendrey Júlia élete, pályája és levelezése Szendrey Máriával címen rendezte sajtó alá Ratzky Rita. Családtagjainak sorsáról Buza Péter könyvéből tájékozódhatunk, amely Bagolyröpte Pest felett: Szendrey Júlia nemzetsége címen jelent meg 2016-ban a Budapest Városvédő Egyesület kiadásában. Verseskötete várhatóan novemberben jelenik majd meg, Gyimesi Emese gondozásában a Kortárs kiadónál.

Az Országos Széchényi Könyvtár az NKA támogatásával rendezvénysorozattal emlékezik meg Szendrey Júlia születésének 190. és halálának 150. évfordulójáról, amelynek részeként a MOME együttmüködésével kiállítás is nyílik a könyvtárban 2018. november 20-án.

források:

• Gyimesi Emese, „… sem árt, sem használ”? A Gyulai-féle nővita kontextusai, Első század, 12. évf. 2. sz. 2013 nyár 
• Gyimesi Emese, “Ugy jártok, mint a pillangó, mely a tűzbe száll” 2000, 2013, 2. sz.
• Gyimesi Emese, Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában, Irodalomtörténeti Közlemények, 2012. 116. 1. sz. 
• Margócsy István, Petőfi Sándor: Kísérlet, Korona, Budapest, 1999.
• Sipos Lajos, Szendrey Júlia „apotheózisa” mint a Petőfi-kultusz része, Szeptember végén: 160: a Koltón, 2007. szeptember 28-30-án rendezett konferencia előadásainak szerkesztett és bővített anyaga / alkotó szerk. Fűzfa Balázs. - [Szombathely] : Savaria Univ. Press, 2008. 89-101. 

Patonai Anikó Ágnes
Szűts-Novák Rita

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, a zenész Széchényi és a lovas Széchényi után következzen Ödön, aki apjához, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan számtalan korát megelőző újítást képzelt el Magyarországra.

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Ödön 1839. december 14-én, Pozsonyban, Széchenyi István és Seilern Crescencia grófnő kisebbik fiaként látta meg a napvilágot. Fivérével, Bélával (1837–1918) Nagycenken töltötték gyermekéveiket és ifjúkorukat. Tanulmányait Sopronban és Nagycenken a szülői házban végezte. Kitűnően beszélt franciául, németül, angolul, olaszul, törökül, ismerte a latin és a görög nyelvet. Korán megmutatkozott kiváló műszaki érzéke és érdeklődése az újdonságok iránt, különösen a hajózás és a gépészet érdekelte.

Számos kezdeményezés, újítás fűződik Széchenyi Ödön nevéhez. Sok egyesület, egylet és társulat vezetésében vállalt szerepet. Alapító tagja lett az Első Magyar Utazási Társaságnak. Nevéhez fűződik a Budapesti Hajós Egylet megalapítása, melyet még édesapja, Széchenyi István honosított meg hazánkban. Évekig készült föld- és vízrajzi tanulmányokkal régi tervének, a Pesttől Párizsig tartó vízi út végighajózásának megvalósítására. 1867. április 6-án indult Hableány nevű gőzösével Pestről, és 1867. május 18-án érkezett Párizsba, a Duna–Majna–Rajna–Szajna folyókon keresztül a párizsi világkiállításra. A Budai Népszínház támogatására alakult segélyező bizottmány elnöke volt. Kezdeményezte a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet létrehozását. Az Országos Magyar Kertészeti Társulat megválasztotta az igazgató választmány egyik tagjává. 1867-ben részt vett a későbbi MÁVAG gyár alapjául szolgáló Magyar Svájci Gépgyár Rt. alapításában.

Széchenyi Ödön a Közmunkák Tanácsának tagjaként a főváros fejlesztése ügyében is munkálkodott. Az 1867-ben megrendezett párizsi világkiállításról hazatérve kérvénnyel fordult Buda székesfőváros tanácsához, melyben egy személy- és áruszállításra alkalmas „emelőgép”, egy „kötélvontatású hegyi vasút” megépítését javasolta a budai várhegy oldalában, mely „megkímél nemcsak fáradságot és időt, hanem a budai vár lakóinak és háztulajdonosainak csekély ár fizetése mellett a legnagyobb kényelmére válna”.

Amikor híre ment a gróf beadványának, sokan kinevették, mások azt mondták: ha az „emelőgép” fel is épül, bele nem ülnének, mert, akik beleülnek, azok biztosan ki fogják a nyakukat törni. „A Hon” című lap 1867. november 8-ai száma már írt a tervről, s arra hivatkozott, hogy a párizsi világkiállításon is működött egy ilyen gép, amely a közönséget gőzerővel a „roppant magas palota” tetejére emelte. 1868. május 25-ére elhárult az utolsó akadály is a budai gőzsikló megépítése elől, mivel Széchenyi megszerezte az összes szükséges támogatást. A gőzsikló az 1870. év elejére készült el. Addig, amíg a közforgalomba helyezésre a hatóság az engedélyt megadta, ingyen szállították le és fel az embereket, hogy „a veszélyesnek látszó úthoz hozzászoktassa őket”. A „Budai Hegypálya”, a Sikló ünnepélyes megnyitására 1870. március 2-án került sor, Európában másodikként. A Pesti Napló így méltatta: „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve.” A budai gőzsikló olyan nagy sikert aratott, hogy több helyen terveztek hasonlót építeni a budai hegyek oldalában, pl. a Tabán és a Svábhegy között, valamint a Döbrentei tér és a Citadella között, ezek megépítésére azonban a pénzhiány miatt nem került sor.

1868-ban Széchenyi Ödön hozta létre az Első Magyar Szálloda Rt.-t, 1870-ben kapta meg a működési engedélyt a Fő utcai háromemeletes házából átalakított „Széchenyi” szálloda, majd egy év múlva már vendégeket fogadhatott a Duna-parton álló Grand Hotel Hungária is, ami akkor Európa egyik legjobban berendezett luxusszállodája volt. Kérvényt adott be „olcsó éji tanyák” felállításának engedélyezésére is a főváros tanácsához, ez a terv azonban pénzügyi akadályok miatt nem valósult meg.

Tervei között szerepelt egy folyami hajóút létesítése a Fekete-tenger és az Atlanti-óceán között, gőzkompjárat Buda és Pest között, országúti gőzmozdony-közlekedés, utcai hirdetőtáblák elhelyezése, a Gellért-hegy rendezése és Nemzeti Pantheon kialakítása, valamint magántávírdák felállítása. Széchenyinek kitűnő elgondolásai voltak, amelyek sokszor évtizedekkel megelőzték korát, kortársai azonban kevéssé méltányolták, megvalósíthatatlannak tartották azokat. Terveinek, elképzeléseinek nagy része évek, évtizedek múlva valósult meg, például 1874-ben a Fogaskerekű Vasút vagy 1911-ben a népszálló építése.

Széchenyi Ödön miután itthon és Törökországban is megszervezte a tűzoltóságot, Japánba is meghívtak ugyanezzel a céllal... Hamarosan folytatjuk a történetet.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, a legnagyobb magyar, és a zenész Széchényi után következzen Széchényi Dénes, akinek már gyerekkorában is a lovaglás és a fogatok hajtása volt a legszebb elfoglaltsága.

Széchényi Dénes Széchényi Lajos és Wurmbrand Franciska fia, Széchényi Imre öccse, Széchenyi István unokaöccse. Édesapja főudvarmesteri feladata révén sokat forogtak a császári udvarban, játszótársa volt a későbbi Ferenc József és a későbbi uralkodó testvérei is. Vonzalma a lovakhoz, a fogathajtáshoz korán jelentkezett. Jogot végzett, ifjú éveiben katona volt, 21 évesen részt vett a szabadságharcban is, és mint tartalékos huszár főhadnagy szerelt le. Nagybátyja, Széchenyi István ezt írja róla szüleinek:

„Szeretnélek meggyőzni benneteket, hogy Dénesre büszkék lehettek, irigyellek benneteket, hogy ilyen fiatok van. Ő hazájának és nektek is csak örömöt és dicsőséget fog hozni! Ő közlegényként akar belépni, annak ellenére, hogy hadnagyként léphetnék be. … Egyelőre nálunk lakik, mintha saját gyerekünk lenne.”

A közügyekben állandóan tevékenyen részt vett, bár hivatalt nem vállalt. Kitűnő gazda és nagy sportember volt, kivételes tehetségű lovas és kocsihajtó. Egész életében szenvedélyesen foglalkoztatta a lovak képzése, idomítása. Rendkívüli humorérzéke és kiemelkedő rajztehetsége is volt, rajzai is elsősorban lovas témájúak. Boldog, szeretetteli családi életet élt feleségével, gróf Hoyos Mariettával(1838–1926), először a sopronhorpácsi kastélyban, majd Somogyváron. Fiaik: Géza, Lajos, Imre, Viktor. Boldogságára árnyékot csak türelemmel viselt betegsége vetett: 33 évesen erős derékfájdalmak támadták meg, ami enyhébben vagy erősebben egész életében kísérője maradt, ezután már alig-alig tudott lóra ülni.

Széchényi Dénes megújította a lovaglás oktatását. Saját gyermekein kezdte, majd a pozsonyi nyilvános lovardában barátainak gyermekeit tanította, akikkel rendkívül látványos lovasbemutatókat is szervezett. Mindennek olyan visszhangja lett, hogy megkérték, módszerét írja le könyvben is. 1871-ben jelent meg Pesten magyar nyelven az „Adalékok a lovaglás tanításához” című, korszakalkotó újításokat bemutató könyve. 1872-ben ugyanezt a művet német nyelven Bécsben is kinyomtatták. A könyvében leírt két újdonsággal meghökkentette a korabeli lovaskultúrát. Az egyik, hogy a lovagolni kezdő ifjak a futószáron körben mozgó lovon labdát dobáljanak, amivel elérte, hogy a lovasok magabiztosan ültek a lovon és a kantárszárat később sem használták kapaszkodásra. A másik, hogy az akadály felett nem hátra kell hajolni – ahogy azt addig oktatták – hanem előre. A lovak kiképzésének általa kidolgozott módszere is újdonságnak számított. A bécsi olasz nagykövet gróf Széchényi Dénes könyvét elküldte Federico Caprillinek, aki új alapokra fektette a lovas ugrósportot azzal, hogy felső testével követte az ugró ló mozgását. Bebizonyosodott, hogy Caprilli ennek a könyvnek olvasásának hatására alakította ki új, az ugrósport megújulását hozó stílusát.

Széchényi Dénes találta ki a fogathajtók között használatos ú.n. Széchényi-szárat. Ez egy olyan hajtószár volt, amivel a keresztágakat lehetett beállítani, és a hajtó ennek az új szárnak a beillesztésével a lovakat egymástól függetlenül tudta irányítani.

1872-ben javaslatára megalapították a „Jól Idomított Használati Lovak Díjazására Alakult Társaságot”, és megrendezték a világ első díjugrató versenyét, amely a modern lovassport elindulásának egyik mérföldkövét jelentette.

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk, és a legnagyobb magyar után következzen Széchényi Imre, akinek egyik polka-mazurkája benne volt abban a 91 zeneművet tartalmazó kazettában, amelyet a Bécsi Zenekedvelők Társasága ajándékozott Ferenc József császár és Erzsébet hercegnő esküvőjére.

Széchényi Lajos fia, Széchényi Ferenc unokája, Széchenyi István unokaöccse. 1825-ben született Bécsben. Gyerekkorában Ferenc József és testvérei játszótársa volt. Húszéves korától kezdve diplomataként bejárta Európát: szolgálatot teljesített a Vatikánban, Stockholmban, Rómában, Brüsszelben, Párizsban és Szentpétervárott. 1865-ben részt vett a kiegyezési országgyűlésen. Mikor Garibaldi 1861-ben Gaeta várát ostromolta, II. Ferenccel együtt a várban tartózkodott, annak bevételéig.

Diplomáciai pályafutása során kapcsolatrendszere is épült: barátságot kötött többek között Bismarckkal, Vilmos császárral, aki látogatást is tett nála. 1878 és 1891 között a monarchia berlini nagykövete volt, ahol jelentősen hozzájárult az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország közötti baráti kapcsolat kialakításához. Érdemei elismeréseképpen Ferenc József császár Széchényi Imrét aranygyapjas lovaggá ütötte, II. Vilmos császár pedig a legmagasabb porosz renddel, a „Fekete Sas” érdemrenddel tüntette ki. 1892-ben visszavonult. 1898-ban hunyt el Bécsben.

A családban általános volt a zenetanulás, Imrének azonban szenvedélye lett a muzsika: fiatal korától kezdve zongorázott és komponált. Művei ismertek voltak a kortársak előtt, jó barátságban volt többek között Johann Strauss-szal és Liszt Ferenccel is, aki Széchényi Imre egyik művét át is dolgozta zongorára. Első művét, melyet egy magyar költeményre írt, 1845-ben nyomtatták ki; mindeddig ez az egyetlen ismert magyar nyelvű dala. Felesége, Gróf Sztáray-Szirmay Alexandra is szintén nagyon kedvelte a zenét, szívesen játszott zongorán.

Táncai a korízlést követik: főként keringőket, polkákat, mazurkákat szerzett, polka-mazurkája például része volt azoknak műveknek, amelyeket Ferenc József császár és Erzsébet hercegnő esküvőjére ajándékoztak. A családi kastélyokban, Sopronhorpácson, Somogyvárban és Nagycenken gyakran rendeztek kisebb koncerteket, amelyeken Imre is rendszeresen eljátszotta saját műveit. Főként dalain, de tánczenéjén is érezhető az európai kultúrában otthonosan mozgó világfi műveltsége. Német, olasz és francia nyelvű verseket zenésített meg, líraiságuk és bensőségességük a kor és Imre egyéni ízlésvilágát is tükrözi.

Neve és zenéje sokáig feledésbe merült, 2014-ben jelent meg az első hangfelvétel a műveiből, azóta koncerteken is többször játszották már őket Európa-szerte. Kottái közül többet az Országos Széchényi Könyvtár őriz, amelyek most láthatók először kiállításon.  

Blogsorozatunkban bemutatjuk a Széchényi család jelesebb képviselőt, könyvtáralapítónk után következzen a fia, Széchenyi István.

Széchényi Ferenc és Festetics Julianna fia. Bécsben született 1791-ben. Katonai pályája alatt és után utazásokat tett Európában, ennek hatására ébredt rá hazájának elmaradottságára és elhatározta, hogy Magyarország fejlődéséért fog munkálkodni. Az 1825-ös országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál felhívására ajánlotta fel birtokai egyévi jövedelmét a Tudományos Akadémia megalapítására. 1826-ban lemondott katonai rangjáról és kilépett a császári hadseregből. 1827-ben megalapította a Nemzeti Casinot, mely kezdeményezést már az 1825-ös országgyűlésen is megkezdte: ideiglenes pozsonyi villájába meghívta a képviselőket, hogy közösen és kötetlenül tudjanak értekezni, nemcsak politikai, de közéleti és egyéb témákról is. 1827-ben rendeztek először lóversenyt Magyarországon – szintén az ő kezdeményezésére.  

Az 1830-ban megjelent Hitel című művében (valamint azt követő Világ és Stádium lapjain) egy új polgári Magyarország társadalmi és gazdasági programját foglalta össze, s ezzel az 1830-as évek reformmozgalmának elindítójává vált. Vállalkozásai célba juttatásához a részvénytársaságot találta megfelelő formának. Ez a korban még ritkán volt jövedelmező, az ő kezdeményezései azonban sorra sikert arattak. Ez is tanúskodik céltudatosságáról és jó üzleti érzékéről. Nevéhez fűződik a Pesti színház megalapítása, kiváló diplomáciai érzékkel vezette az Al-Duna szabályozásának megkezdését is. Az ő kezdeményezésére indult meg az első dunai gőzhajó 1831-ben, illetve később, 1842-ben a balatoni is. Része volt a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank megalapításában. 1832-ben jön létre a Hídegylet, ettől kezdve hosszú évekig, fáradhatatlanul dolgozott a Lánchíd építésének előkészítésén, melynek alapkövét 1842 augusztusában tették le.  

Politikai programja fokozatosan több helyen is elvált az ellenzéki liberális reformerek elveitől, 1841-ben jelent meg a Kelet népe, melyben kifejti aggodalmát Kossuth heves felszólalásai és írásai miatt. Ebben az időben veszített ugyan népszerűségéből, de mindig ragaszkodott elveihez, hiszen nézete szerint a Magyarországon elindult reformokat veszélyeztette a liberális, sürgető politika, amelyet Kossuth is képviselt. A forradalom győzelme után megalakult Batthyány-kormányban 1848. április 7-től szeptember 4-ig a közlekedésügy és a közmunkák minisztere volt. 1848. szeptember 5-én megrendült idegállapotban hagyta el Pestet, a döblingi magán elmegyógyintézet lett menedéke a haláláig. 

Széchenyi István: Hitel A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség. A kiállítás előreláthatóan 2018. szeptember végéig látogatható a nyári időszakban is. Helyszín: VI. szint, a Kézirattár folyosója #bookstagram #book #library #könyvtár #treasure #knowledge

OSZK Nat. Széchényi Library (@nemzetikonyvtar) által megosztott bejegyzés, Aug 22., 2018, időpont: 2:12 (PDT időzóna szerint)

Az 1850-es évek közepétől kezdve újra alkotni kezdett, és ahogy állapota egyre javult, döblingi lakosztálya a magyarországi politikusok találkozóhelyévé vált. Több műve is ismert az utolsó időkből, például az Ein Blick auf den anonymen Rückblick válaszul született Bernhard Meyer Rückblick című, a magyarországi Bach-rendszert dicsőítő röpiratára. Kéziratát Béla fia csempészte ki 1857 végén Döblingből Londonba, ahol névtelenül jelent meg 1859-ben. E röpirat és a magyarországi politikában egyre intenzívebb bekapcsolódása következtében a bécsi rendőrség kíméletlen zaklatásainak szorításában 1860. április 7-én éjjel vetett véget életének.  

A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 október végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát. 

Sorozatunkban a Széchényi család hét tagját mutatjuk be, elsőként a könyvtáralapító Ferencet, aki fiától, Széchenyi Istvántól eltérően, két hosszú é-vel írta a nevét.

A már kortársai által is tisztelt és nagyra becsült gróf Széchényi Ferenc számára egy életen át tartott elhivatást jelentetett gyűjteményei gyarapítása, széleskörű és szerteágazó mecénási és intézményalapítói tevékenysége. Mindezek egy olyan tudatos életprogram szerves elemei voltak, amelyek egyszerre táplálkoztak az arisztokrata családi hagyományokból és felvilágosult neveltetéséből.

Tanulmányait a jezsuita kollégiumban, majd a Mária Terézia által alapított, a birodalom katolikus főúri ifjainak közszolgálatra nevelését végző Teresianumban végezte, ahol a felvilágosodás szellemében sajátíthatta el a korszerű jogi, politikai és államtudományi ismereteket. Tanulmányai mellett itt tökéletesítette magyartudását, valamint könyvtártudományi és bibliofil ismeretekre is szert tehetett. Bécsben és az iskolában köteleződött el a felvilágosodás eszméivel, a közjó szolgálatát tűzve ki életcéljául.

A felvilágosodás eszméinek terjesztésében kiemelkedő szerepet játszó szabadkőműves mozgalom Magyarországon is követőkre talált Széchényi Ferenc idején. A kor társadalmi viszonya között kivételes módon a páholyokban együtt vitatkoztak grófok és bárók, köznemesek és kiváló értelmiségiek, protestánsok és katolikusok. Kazinczy Ferenc számol be egy Széchényi Ferencnél tartott titkos összejöveteléről, 1790 októberében, amelyet egy „magyar tudós társaság létesítése érdekében” hívtak össze. (Ennek megvalósulásáig azonban még több mint harminc esztendőt, a fiú, Széchenyi István 1825-ös fellépéséig kellett várni.)

A magyar tudós társaságot létrehozó nemesek, értelmiségiek maguk is lelkes könyvgyűjtők voltak. Nemzeti király hiányában Hunyadi Mátyás, mint a sikeres magyar király, és vele együtt világhírű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana váltak a nemzeti önállóság és kultúra szimbólumává. Széchényi Ferenc kezdetektől foglalkozott a családi bibliotéka gyarapításával és rendezésével. Könyvtárát főként az európai felvilágosodás neves szerzőinek műveivel, a korabeli tudomány jelentős kézikönyveivel, francia és német nyelvű jogi, politikai és közigazgatási munkákkal, folyóiratokkal gazdagította. A Széchényi Országos Könyvtár, ahogy akkoriban nevezték, alapítóokmánya 1802. november 25-én kelt, a debreceni városi tanács így írt Széchényinek 1807-ben kelt levelében: „Excellenciád nyitott utat, sőt szárnyakat készített kedves Hazánkfiainak, hogy a Tudományok egén más Nemzetekkel vetélkedve repülhessenek”

Pártfogói működésében nemcsak az arisztokrata-udvari családi hagyományt viszi tovább, hanem a felvilágosodás eszményeit is követi. Széchényi mecénási tevékenysége még az 1770-es években, kőszegi táblabírói hivatalának időszakában kezdődött, majd a politikai szerepvállalásától időlegesen visszavonulva a kultúra-, irodalom- és tudománypártolás került figyelme középpontjába. Ő maga is alkot, különösen az irodalom, a szónoklat és a zene területein. Olyan nagyságok dicsérik költeményeit, mint Kazinczy Ferenc vagy Forgách Miklós. Kitűnően zongorázott, maga is számos dal szerzője, kastélyában zenekart tartott, és több zeneszerzőt is pártfogolt.

Széchényi Ferenc 1820. december 13-án Bécsben hunyt el. Az általa építtetett nagycenki családi kriptába december 18-án helyezték testét, minden pompát és halotti beszédet kerülve, csak a család körében, végső utasításait követve. Az utolsó napjaiban magyar nyelven készített végrendelete életének és jellemének hű foglalta, melyben éppúgy megemlékezik a könyvtár sorsáról, mint legutolsó szolgáiról: „Kedves gyermekeimtől is végbúcsút vévén, kérem őket, hogy jó anyjokhoz engedelmesek maradjanak, öreg napjaiban ápolgassák, boldogságukra czélozó feláldozását szeretettel és tisztelő szolgálatjokkal meghálálják, magok között szeretettel és segítséggel, királyokhoz és hazájokhoz hívséggel és szíves áldozásokkal, az alatta valóikkal igazságosan és kegyesen, születésekhez képest illendően, szegényekhez, özvegyekhez és árvákhoz mindenkor kész bőkezűséggel, és minden egyéb felebarátjaihoz tartozó igaz szívességgel éljenek, és ezeknek bételjesítésére atyai áldásomat vévén, kérem őket még arra is, hogy ha példám által, vagy vélek töltött életem napjai között valamiben megbotránkoztattak volna, azt megbocsássák, és azoknak Istenem előtt leendő eltörléséért is imádkozzanak.”

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJÁ-nak megünneplését. Ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). Minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk.

Fényképtárunkban számos különleges fotó található a magyar fotográfia múltjából. Kollégánk, Kovács Ádám 5 izgalmas felvételt választott ki a tárunkból. A fotók kattintásra nagy méretben is megtekinthetők.

„Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára. Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak. Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.” Ferenc József

Az SMS Huszár I az Osztrák–Magyar Monarchia Huszár-osztályú rombolója (Zerstörer) volt az első világháborúban. 1905. július 4-én állt szolgálatba. December 3-án 07.00-kor kifutott a Cattarói-öbölből, és a partmegfigyelési akció miatt még egy másik parancsnok is a fedélzeten tartózkodott. Miután 12 csomó sebességgel elhaladt a Traste Fok előtt, 163°-os útirányba fordult Budua felé. Az idő tiszta volt, gyenge északi szellő fújt. A hajó parancsnoka átadta a navigációt az őrszolgálatos sorhajóhadnagynak és beszélgetni kezdett a hídon jelenlévő többi tiszttel. 08.10-kor a hajó zátonyra futott az Albanese Szirten.

Az SM U-4 a Császári és Királyi Haditengerészet Germania-típusú tengeralattjárója volt. A hajót az Osztrák-Magyar Monarchia megrendelésére kezdték el építeni 1907-ben a németországi Kiel városában, az ára akkori értéken 1 275 000 korona volt. Az első komolyabb hadi sikerét a hajó 1915. június 4-én érte el, amikor komoly sérüléseket okozva, megtorpedózta a brit HMS Dublin könnyűcirkálót. Július 18-án az SM U-4 észlelt egy a Monarchia partvidékét bombázó olasz hadihajó-köteléket, majd megközelítve őket két torpedót lőtt ki a zászlóshajóra, a Giuseppe Garibaldi páncélos cirkálóra, amely rövid időn belül elsüllyedt.

„Parancsnokunk már kedvező távolságra és helyzetbe jutott el. Gyorsan torpedót lőtt a vezérhajóra és azután teljesen a víz alá merült. Néhány pillanatig izgalmas várakozás. Ekkor hevesen megremegnek a naszád falai. Nyomban utána még egy tompán hangzó lökés. Az öröm kiáltása tör ki minden torokból. A Garibaldin minden valószínűség szerint egy muníciós kamara levegőbe repült, ez sietteti a megsemmisítés művét. A három másik ellenséges cirkáló maximális erőkifejtéssel menekül, hogy kikerülje a vezérhajója sorsát. A Garibaldi süllyedőben van.” - Részlet a Garibaldi páncélos cirkáló elsüllyesztésének hivatalos jelentéséből.

A Maschinengewehr 08 egy, a német hadsereg számára kifejlesztett géppuska volt, mely a Maxim-géppuskán alapult. Az MG 08-at később több más ország is rendszeresítette, egyes hadseregek még az 1960-as években is használták. Az MG 08 a Maschinengewehr 01 módosított változata, mely a Maxim-géppuska licenc alapján gyártott változata volt. Akárcsak a Maxim-géppuska, az MG 08 is vízhűtést igényelt, a csövet körülölelő köpenybe megközelítőleg 5 liter víz fért. Működési elvét tekintve is a Maxim-géppuskát követte, rövid csőhátrasiklású, öntöltő fegyver lévén.

Habsburg-Toscanai József Ferdinánd Szalvátor főherceg. Osztrák főherceg, Toszkána hercege, császári és királyi vezérezredes, léghajós. Mellette legifjabb katonája, a 13 éves Josef Kaswurm.

A Fotótár gyűjteménye jelenleg nem kutatható. Munkatársaink telefonon vagy e-mailen keresztül is szívesen adnak felvilágosítást.

A digitális kultúránk fontos részét képező magyar webhelyek hosszú távú megőrzésével másfél évvel ezelőtt kezdett foglalkozni az OSZK az országos könyvtári rendszer megújítását célzó program keretében. A munka többféle irányban folyik: létre kell hozni a webarchívum informatikai hátterét, és meg kell tanulni az archiváláshoz használható szoftverek működését. Ki kell dolgozni a válogatási elveket, majd a lementett anyag feldolgozásának, ellenőrzésének és szolgáltatásának módját, továbbá jogilag is szabályozni kell az egész folyamatot.

A projekt előrehaladását külön weboldalon lehet követni, ahol wiki is elérhető az internetes tartalmak megőrzésével kapcsolatos ismeretekről.

Az elmúlt másfél évben már több, mint 5 ezer, főként kulturális és tudományos témájú webhelyről készült egy-két alkalommal mentés, és szeptembertől ezeket újra learatjuk, hogy a nyár folyamán történt változások is bekerüljenek az archívumba. A gyűjtemény még csak tesztelési célokra alkalmas, szolgáltatás nincs belőle, de egy kis részéről – a honlaptulajdonosok engedélyével – egy nyilvános demó bárki számára elérhető.

Ez főként intézményi honlapokat tartalmaz, de van benne néhány blog, folyóirat, magazin és személyes oldal is. Amellett, hogy böngészhetők az OSZK-ban archivált példányok az OpenWayback nevű megjelenítő felületen, további lehetőségek is vannak: megtekinthető az első mentéskor a nyitólapról készült kép, a külső kapcsolatokat mutató linktérkép, az amerikai Internet Archive-ban archivált webhely, valamint a „katalóguscédula”, vagyis azok a metaadatok, amiket az archiváló munkatársak készítettek, és természetesen kattintható az eredeti honlapra vezető link is, feltéve, ha az még létezik. A demó gyűjtemény teljes szövegében keresni is lehet, egy saját és egy dán fejlesztésű szoftverrel, utóbbi képkereső funkciót is tartalmaz.

A tervek szerint 2018 novemberében ismét megrendezzük a „404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet?” című workshop az OSZK-ban, ahol a webaratási projekt eddigi eredményeiről és a közgyűjtemények közötti lehetséges együttműködésekről lesz szó. (A tavalyi rendezvény weboldala itt található.) A munkamegosztás fontos feltétele egy fenntartható magyar internetarchívum létrehozásának, hiszen hatalmas feladatról van szó: a digitális kultúránk már most sokkal nagyobb, mint az, ami hagyományos hordozókon megjelenik vagy megjelent, és ez az arány a jövőben még inkább eltolódik az előbbi irányába.

Az értékmentő munkába már most bárki bekapcsolódhat úgy, hogy ezen az űrlapon keresztül javasol kevésbé ismert, de megőrzésre érdemes fontos magyar webhelyeket. Köszönjük a segítséget!

Drótos László