A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJÁ-nak megünneplését. Ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). Minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk.

Fényképtárunkban számos különleges fotó található a magyar fotográfia múltjából. Kollégánk, Kovács Ádám 5 izgalmas felvételt választott ki a tárunkból. A fotók kattintásra nagy méretben is megtekinthetők.

„Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára. Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak. Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.” Ferenc József

Az SMS Huszár I az Osztrák–Magyar Monarchia Huszár-osztályú rombolója (Zerstörer) volt az első világháborúban. 1905. július 4-én állt szolgálatba. December 3-án 07.00-kor kifutott a Cattarói-öbölből, és a partmegfigyelési akció miatt még egy másik parancsnok is a fedélzeten tartózkodott. Miután 12 csomó sebességgel elhaladt a Traste Fok előtt, 163°-os útirányba fordult Budua felé. Az idő tiszta volt, gyenge északi szellő fújt. A hajó parancsnoka átadta a navigációt az őrszolgálatos sorhajóhadnagynak és beszélgetni kezdett a hídon jelenlévő többi tiszttel. 08.10-kor a hajó zátonyra futott az Albanese Szirten.

Az SM U-4 a Császári és Királyi Haditengerészet Germania-típusú tengeralattjárója volt. A hajót az Osztrák-Magyar Monarchia megrendelésére kezdték el építeni 1907-ben a németországi Kiel városában, az ára akkori értéken 1 275 000 korona volt. Az első komolyabb hadi sikerét a hajó 1915. június 4-én érte el, amikor komoly sérüléseket okozva, megtorpedózta a brit HMS Dublin könnyűcirkálót. Július 18-án az SM U-4 észlelt egy a Monarchia partvidékét bombázó olasz hadihajó-köteléket, majd megközelítve őket két torpedót lőtt ki a zászlóshajóra, a Giuseppe Garibaldi páncélos cirkálóra, amely rövid időn belül elsüllyedt.

„Parancsnokunk már kedvező távolságra és helyzetbe jutott el. Gyorsan torpedót lőtt a vezérhajóra és azután teljesen a víz alá merült. Néhány pillanatig izgalmas várakozás. Ekkor hevesen megremegnek a naszád falai. Nyomban utána még egy tompán hangzó lökés. Az öröm kiáltása tör ki minden torokból. A Garibaldin minden valószínűség szerint egy muníciós kamara levegőbe repült, ez sietteti a megsemmisítés művét. A három másik ellenséges cirkáló maximális erőkifejtéssel menekül, hogy kikerülje a vezérhajója sorsát. A Garibaldi süllyedőben van.” - Részlet a Garibaldi páncélos cirkáló elsüllyesztésének hivatalos jelentéséből.

A Maschinengewehr 08 egy, a német hadsereg számára kifejlesztett géppuska volt, mely a Maxim-géppuskán alapult. Az MG 08-at később több más ország is rendszeresítette, egyes hadseregek még az 1960-as években is használták. Az MG 08 a Maschinengewehr 01 módosított változata, mely a Maxim-géppuska licenc alapján gyártott változata volt. Akárcsak a Maxim-géppuska, az MG 08 is vízhűtést igényelt, a csövet körülölelő köpenybe megközelítőleg 5 liter víz fért. Működési elvét tekintve is a Maxim-géppuskát követte, rövid csőhátrasiklású, öntöltő fegyver lévén.

Habsburg-Toscanai József Ferdinánd Szalvátor főherceg. Osztrák főherceg, Toszkána hercege, császári és királyi vezérezredes, léghajós. Mellette legifjabb katonája, a 13 éves Josef Kaswurm.

A Fotótár gyűjteménye jelenleg nem kutatható. Munkatársaink telefonon vagy e-mailen keresztül is szívesen adnak felvilágosítást.

A digitális kultúránk fontos részét képező magyar webhelyek hosszú távú megőrzésével másfél évvel ezelőtt kezdett foglalkozni az OSZK az országos könyvtári rendszer megújítását célzó program keretében. A munka többféle irányban folyik: létre kell hozni a webarchívum informatikai hátterét, és meg kell tanulni az archiváláshoz használható szoftverek működését. Ki kell dolgozni a válogatási elveket, majd a lementett anyag feldolgozásának, ellenőrzésének és szolgáltatásának módját, továbbá jogilag is szabályozni kell az egész folyamatot.

A projekt előrehaladását külön weboldalon lehet követni, ahol wiki is elérhető az internetes tartalmak megőrzésével kapcsolatos ismeretekről.

Az elmúlt másfél évben már több, mint 5 ezer, főként kulturális és tudományos témájú webhelyről készült egy-két alkalommal mentés, és szeptembertől ezeket újra learatjuk, hogy a nyár folyamán történt változások is bekerüljenek az archívumba. A gyűjtemény még csak tesztelési célokra alkalmas, szolgáltatás nincs belőle, de egy kis részéről – a honlaptulajdonosok engedélyével – egy nyilvános demó bárki számára elérhető.

Ez főként intézményi honlapokat tartalmaz, de van benne néhány blog, folyóirat, magazin és személyes oldal is. Amellett, hogy böngészhetők az OSZK-ban archivált példányok az OpenWayback nevű megjelenítő felületen, további lehetőségek is vannak: megtekinthető az első mentéskor a nyitólapról készült kép, a külső kapcsolatokat mutató linktérkép, az amerikai Internet Archive-ban archivált webhely, valamint a „katalóguscédula”, vagyis azok a metaadatok, amiket az archiváló munkatársak készítettek, és természetesen kattintható az eredeti honlapra vezető link is, feltéve, ha az még létezik. A demó gyűjtemény teljes szövegében keresni is lehet, egy saját és egy dán fejlesztésű szoftverrel, utóbbi képkereső funkciót is tartalmaz.

A tervek szerint 2018 novemberében ismét megrendezzük a „404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet?” című workshop az OSZK-ban, ahol a webaratási projekt eddigi eredményeiről és a közgyűjtemények közötti lehetséges együttműködésekről lesz szó. (A tavalyi rendezvény weboldala itt található.) A munkamegosztás fontos feltétele egy fenntartható magyar internetarchívum létrehozásának, hiszen hatalmas feladatról van szó: a digitális kultúránk már most sokkal nagyobb, mint az, ami hagyományos hordozókon megjelenik vagy megjelent, és ez az arány a jövőben még inkább eltolódik az előbbi irányába.

Az értékmentő munkába már most bárki bekapcsolódhat úgy, hogy ezen az űrlapon keresztül javasol kevésbé ismert, de megőrzésre érdemes fontos magyar webhelyeket. Köszönjük a segítséget!

Drótos László

Közel hatvan esztendő telt el azóta, hogy – 1961-ben – közreadták a katalogizálási alapelvekről szóló első nemzetközi nyilatkozatot, ami „Párizsi alapelvek” címmel vált ismertté. A dokumentum célja a katalogizálás nemzetközi szabványosításának megalapozása, a katalogizálási szabályzatokra vonatkozó egységes, globális elvek megfogalmazása volt.

Az IFLA előbb 2009-ben, majd 2016-ban új alapelveket adott ki, ezek hatálya immár a dokumentumtípusok szélesebb körére terjed ki, valamint figyelembe veszi a technológia változásait. A legújabb szövegezés nem csupán felhasználóbarát, újszerű, szolgáltatásközpontú szemléletet tükröz, hanem egyszersmind külön hangsúlyt helyez a metaadatok elérhetőségére, a rendszerek átjárhatóságára, stb.

A nyilatkozat magyarítása egyfelől fontos mérföldkő a hazai könyvtári katalogizálás megújítása szempontjából, másfelől szakszókincsünk újragondolásának alapdokumentuma. Vagy alapforrása? Ez is egyike azoknak a terminológiai kérdéseknek, amelyek megvitatására a szakma közönségét ezúton, az alapelvek sajátos formában történő közreadásával buzdítani szándékozunk. (Az angol szakirodalomban használt „source” és „resource” kifejezések magyarítása kulcskérdés: elég csak az új angol–amerikai katalogizálási szabályzat elnevezésére gondolnunk: „Resource Description and Access”.)

A sajátos közreadás azt jelenti, hogy mindazon kérdésekben, ahol éles véleménykülönbség alakult ki a fordító és a szöveget lektorálók között, az eltérő javaslatokat az angol eredetivel együtt közöljük, egyben arra kérjük az olvasót, maga is nyilvánuljon meg a kérdésben, lehetőleg már itt, „kommentátorként”, avagy akár a Könyvtári Figyelő hasábjain, ahol az első, vitaindítónak szánt írást is közreadjuk.

A Nemzetközi Katalogizálási Alapelvek magyar fordítása letölthető! 

Reméljük, a szakma nem hagyja szó nélkül a könyvtári terminológia megújítására tett kísérletet.

Recenzió a „Volt a hazának egy-két énekem”– Arany 200, Bibliotheca Scientiae & Artis 10. (Országos Széchényi Könyvtár–Gondolat Kiadó, 2018) című tanulmánykötetről 

A recenzió a Reformátusok Lapjában jelent meg 2018. aug. 12-én.

Az Arany János Emlékévnek nagyon méltó lezárása ez a kötet, a Boka László szerkesztésében megjelenő Bibliotheca scientiae et artis sorozat 10. kötete. Az OSZK tudományos igazgatója és munkatársai nagyon sokat tettek azért, hogy az Arany-bicentenárium megünneplése méltó legyen az ünnepelthez. Vállalásaik sorában kitüntetett helye volt a könyv anyagát képező, novemberben megrendezett zárókonferenciának, amely – olvashatjuk Rózsafalvi Zsuzsanna szép előszavában is – vállaltan interdiszciplináris volt. A könyv segítségével most elénk lép nem csupán a költő Arany János, de a műfordító, a kritikus, a nagykőrösi tudós tanár, s a társművészeteket – festőket, grafikusokat, muzsikusokat – megszólító poéta is. Továbbá a holtig tartó barátság művésze, aki bajban és örömben egy életen át társa, támasza volt kor- és évtársának, a mi Tompa Mihályunknak.

Tudományos konferenciaköteteket ritkán szoktunk bemutatni, ez a könyv azonban valósággal kincsestára a közérdekű református vonatkozásoknak, az Arany-Tompa barátságon túl is. Olyannyira, hogy iskoláink és felsőfokú tanintézményeink diákjai és hallgatói nagyon sok olyan ismerethez jutnak általa, amelyek az eddigi Arany-képet árnyalhatják és elmélyíthetik. Többek között Szűts-Novák Rita „A lélek él és találkozunk!” című tanulmánya, a két költő levelezéséről. Benne azzal a megrendítő dokumentummal, a halálra készülő Tompa Mihály búcsúlevelével, amelynek záró soraiban a búcsúzó költő-barát abból a versből idéz, amelyet Arany János Juliska leánya sírkövére vésetett: „Egy volt közös, szent vigaszunk: /A LÉLEK ÉL: találkozunk!” Ugyancsak figyelemre méltó az a Praznovszky Mihály-írás, amely azt mutatja be, mi volt nagy költőnk szerepe a legbiblikusabb magyar dráma első megjelenésében, s abban, hogy Madách a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lehetett.

Külön nyomatékkal kell kiemelnünk Kiss Domonkos Dániel értékes és a mai református pedagógusok számára is méltó társulási modellt kínáló tanulmányát, az „Arany János »bizodalmas köre« és hatása a történettudományra” című írását, középpontjában azzal a hatékony és színvonalas nagykőrösi tudós társasággal, amelyben Arany szoros baráti munkakapcsolatba került – e körön belül is különösen Szilágyi Sándorral, Salamon Ferenccel és Szabó Károllyal. Hármójuk közül a Kolozsvárott született, s a Rákóczi család levelezését, írásos hagyatékát gondozó Szilágyi neve csenghet sokak számára ismerősen! S éppen ez az 1851-től 1860-ig Nagykőrösön töltött kilenc tanári esztendő hozott egy olyan felkérést Arany János számára, 1875. május 22-én, a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén, amelyet a már betegeskedő költő nem tudott ugyan elfogadni, a református énekeskönyv szövegrevíziójában nem tudott tevékenyen részt venni, az egyházi hátterű és gyökerű költészet azonban egész életében foglalkoztatta. 1860-ban például ezt írta egy bírálatában: „A stíl, melyben Istennek egyháza épül, nem kölcsönözheti elé sem a színház csillogó díszítményeit, sem a vásári bódék rikító tarkaságát. Egyszerű komoly fönnség illik ahhoz. Mi a közelebbi évek vallásos költeményein, a mennyiben ezeket ismerjük, nem találjuk ez egyszerű fönnséget. Többnyire képhajhászatban fuladnak el.” Fájdalom, Nagyszalonta mindig igazmondó, Istenéhez mindig hiteles szavakkal odahajló szülötte ma sem írhatna másként!

Egy évvel később, 1861-ben pedig – épp az énekeskönyv-megújítás terve kapcsán – így nyilatkozott, sajnos, ismét csak jelenünkre is vonatkoztatható módon: „Mi olvastunk néhány újabb korban keletkezett vallási éneket, de megvalljuk, egyikben sem találtuk azon negélylés nélküli, igaz bensőséget, azon szívből jövő vallásos érzelmet, a melytől régi énekeink jobbjai át vannak hatva. »Igazság!« itt is, mint a költői productio minden ágában: ha ez nincs, akkor a szép szavak árja csak zengő érc és pengő cimbalom.”

A gazdagon illusztrált, nagyszerű kötet záró fejezete, Tóth Zsuzsanna „Helyzetjelentés”-e kiváló útikalauz lehet – például egy nagykőrösi, de bárhonnan érkező egyházi kirándulócsoport számára – a valósággal újjászületett nagyszalontai Csonka toronyban, ahol költőnk életének és életművének légköre szinte tapintható valósággá válik, hála Boka László, E. Csorba Csilla, továbbá Szilágyi Judit főmuzeológus és kollégáik áldozatos munkájának.

A többi téma pedig szép és építő ráadás, Arany-illusztrációkról, Arany-megzenésítésekről, verselésének jellemző vonásairól.

Petrőczi Éva

A bibliográfiai jegyzetek szerkesztésével járó pepecsmunka valószínűleg nem tartozik a tanulmányírók kedvenc foglalatosságai közé. Főként, ha tanáronként, folyóiratonként egymásnak ellentmondó instrukciókat kapnak – például – az elektronikus, távoli elérésű (online) források meghivatkozását illetően.

Jó hír, hogy a bibliográfiai hivatkozásoknak van saját – példákkal telespékelt! – nemzetközi szabványa, és még jobb hír, hogy jelenleg zajlanak a magyar kiadás előkészületei. Egy szabvány átültetése nem egyszerű feladat: a „nyers fordítást” késhegyig menő terminológiai viták közben véglegesítik, de a megszakadt régi barátságok, szakmai öriharik árán általában jó minőségű, kellőképp „stabil”, a szakszókincset kellemesen felfrissítő dokumentumot kaphatunk a kezünkbe.

A nemzeti könyvtár, a Magyar Szabványügyi Testülettel együttműködve, igyekszik aktívan kivenni a részét nemcsak a szabványok honosításából, de magából a szabványosítási tevékenységből is: az OSZK a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization , ISO) „Információ és Dokumentáció” műszaki bizottságán (TC 46) belül két albizottság munkájában működik közre, ezek a műszaki interoperabilitásért felelős SC 4-es és az „Azonosítás és leírás” elnevezésű SC 9-es albizottság.

Utóbbin belül működik az a munkacsoport, amely a bibliográfiai hivatkozások szabványa (ISO 690) kidolgozásáért felel. A szabvány teljes címe egyébként:

„ISO 690 Információ és dokumentáció. Irányelvek az információforrások bibliográfiai hivatkozásaihoz és idézéseihez”.

A hivatkozások globális szintű egységesítésére ma már nagyrészt azért van szükség, hogy elősegítsük gépi „értelmezhetőségüket”. Ennek az igénynek tudható be a fejlemény, hogy a jövőben a hivatkozásokban lévő egyes adatelemeket normalizálni szeretnék, igazítva azokat a már meglévő, egyéb ISO-szabványokhoz.

A dátum pl. az ISO 8601 előírásai szerint a bibliográfiai hivatkozás részeként is így mutatna: év-hónap-dátum, vagyis 2018-05-28. Szintén említést érdemel, hogy általános elvként vezetnék be az elektronikus lelőhelyek, konkrét URI-k megadásának mellőzését, mivel ezek az idők során legtöbbször elévülnek, „a semmibe mutatnak”. Ezek helyett esetleg valamely azonosítót (pl. DOI) érdemes használni, kiegészítve egy archívumra (pl. Internet Archive) való hivatkozással, jóllehet ez utóbbiak tartós fennmaradására sincs garancia.

Az ISO 690 magyar kiadásáról, amint elkészült, igyekszünk hírt adni, bemutatva néhány példán keresztül, milyen hivatkozási formákat támogat a szabvány. Addig is az eredeti, angol nyelvű változat a Könyvtártudományi és Könyvtártörténeti Szakkönyvtárban megtekinthető.

Dancs Szabolcs

Az olvasói tekintetektől jól elrejtve, egy poros irodában valakik adatokat rögzítenek egy könyvről, kottáról, folyóiratcikkről, ne adj isten e-bookról – ilyesmi képzete támad az egyszeri halandónak, ha könyvtári katalogizálásról hall. Lehet-e hírértéke annak, hogy az „adatrögzítés” mostantól megváltozik, hogy a katalogizálók ezután más szabályokat követnek? Hatással lehet a könyvtári munkafolyamatok átalakulása az életünkre? Talán ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a választ az alábbi blogbejegyzésben.

Cikket írok a Margaret Island együttes legutóbbi fellépéséről. Szeretnék egészen pontos lenni: melyik albumon is szerepel az „Eső” című slágerük? Felteszem a kérdést a legnépszerűbb keresőmotornak:

Egyből azt is megtudom, mikor jelent meg az album. Kezdő újságíró vagyok, és az együttesről sincs semmi különös ismeretem. Például „kik a tagok?”, kérdezem „a barátom”:

A tapasztalat azt mutatja, a kereső egyre jobban érti a kérdéseimet. A releváns válaszokat pedig úgy gyűjti össze, hogy azokat ugrópontként használva haladhassunk (szökkenhessünk?) tovább az információk szövevényes hálózatában.

No de mi húzódik mindezek mögött? És mit tehetünk, hogy a könyvtári adatok is a nagy, globális háló részévé váljanak?

A szolgáltatásközpontú látásmód elterjedésével a könyvtári információfeldolgozás elméleti szakemberei felismerték, hogy új, a felhasználói igényekre szabott adatmodellekre van szükség. E felismeréssel szinte egy időben tört magának utat az információs technológiában az a – szemantikusnak nevezett – megközelítés, amely az adatok és adatkapcsolatok normalizálásának előmozdításával, az információk nyílt újrafelhasználásának propagálásával egy olyan világot teremtett, amelyben a felhasználó kényelmesen építhet az információk nagyfokú rendszerezettségére.

Apropó kényelem: a katalogizálás nemzetközi alapelveinek 2009-es, valamint – a szemantikus elvárásokra szabott – 2016-os kiadása is a felhasználó kényelmét nevezi meg első és mindenek fölötti alapelvként. Az IFLA (Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Egyesülete) szakemberei az új alapelveket és információtechnológiai tendenciákat szem előtt tartva 2017-re érlelték meg a könyvtári katalogizálási szabályzatok elkészítése szempontjából irányadó dokumentumot, a könyvtári referenciamodellt (IFLA LRM). E modell az elméleti alapja és kiindulópontja a hazánkban jelenleg bevezetés alatt lévő Forrásleírás és hozzáférés (Resource Description and Access, RDA) angol-amerikai katalogizálási szabályzatnak.

Az RDA bevezetésétől tehát nem csupán azt várjuk, hogy a könyvtári felhasználó (olvasó) könnyebben legyen képes ellátni az LRM által definiált feladatait (az információforrás megtalálása, azonosítása, kiválasztása és elérése), hanem hogy egyszersmind a hagyományos adatbázisainkban „sínylődő” adatok szabadon hasznosuljanak a web világában, tovább gazdagítva a nyílt adatok hálóját, egyszerűsítve az információkeresést.

(Megjegyzés: a nemzeti könyvtár a jövőben nemcsak elszenvedője, hanem aktív formálója is szeretne lenni a katalogizálás nemzetközi szabályozásának. Ezért is léptünk be az RDA európai érdekképviseletét ellátó EURIG szervezetbe.)

Dancs Szabolcs

Árpád-házi Szent Kinga (1224 körül Esztergom – 1292.) IV. Béla király legidősebb leánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére. V. (Piast) Boleszláv lengyel király felesége lett, noha már gyermekkorától kezdve apácának készült. A fiatalok józsefi házasságban, szüzességben éltek. Kinga sokat tett a tatárok dúlta ország újjáépítéséért. Kolostorokat, templomokat építtetett. Egész hozományát választott hazája újjáépítésére fordította. A lengyelek Kinga egyik legjelesebb tettének azt tartják, hogy megnyittatta a wieliczkai sóbányát. (A középkorban a sót aranyért mérték.) 1690-ben VIII. Sándor pápa boldoggá avatta, 1695-ben XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette, majd 1999-ben II. János Pál pápa szentté avatta IV. Béla legidősebb lányát.

Árpád-házi Szent Kinga, barokk metszet – In: Hevenesi Gábor, Régi magyar szentség, Nagyszombat, 1692. Forrás

Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot. Mélyen vallásos volt már gyerekkorától kezdve szülei, atyai nagynénje, Szent Erzsébet, valamint nagybátyja, Kálmán herceg és felesége, Szent Szalóme példáját követve, s valószínűleg nagy hatással voltak rá a IV. Béla udvarában szívesen látott domonkos és ferences lelkivezetők és tanácsadók is. Ezek együttesen vezethették arra a fiatal lányt, hogy életét teljesen Istennek szentelve szüzességi fogadalmat tegyen.

Élete azonban más fordulatot vett. A lengyel származású Szalóme vetette föl a Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel való házasság gondolatát az öt éves Kinga szüleinek. Kezdetben a királyi pár elutasította ezt, utóbb azonban (1239-ben) mégis beleegyeztek a házasságba, mert már nem a korábbi dinasztikus tervek, hanem a közeledő tatár fenyegetés volt a döntő szempont, s katonai segítséget reméltek a frigy létrejöttével.

Kinga Krakkóba vezető útja az akkori Észak-Magyarországon és Szandecen keresztül valóságos diadalmenet volt, mert életszentségének és szépségének híre ezreket vonzott. Az esküvő után – mint erről Kinga legendája is tudósít – nem minden nehézség nélkül tudta férjét rávenni, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, ill. hogy ő is hasonló fogadalmat tegyen.

A tatárok a muhi csata évében Lengyelországba is betörtek, s nagy pusztítást végeztek. Klára és Boleszláv is menekülni kényszerült. Kinga a tatárok elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apjától, IV. Béla királytól kapott bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).

Szent Margit és Boldog Kinga egy 1992-ben kiadott bélyegen Szent Margit (1242–1271) születésének 750., Boldog Kinga (1224–1292) halálának 700. évfordulója tiszteletére. (Digitális Képarchívum)

FFérje, Boleszláv halála után (1279), akinek a temetésén Kinga már a klarisszák habitusát viselte, egyik húgával, a fél évvel korábban megözvegyült Jolánnal együtt belépett az ószandeci klarissza zárdába. Ezt a zárdát korábban Kinga a férjével együtt építtette és látta el javadalmakkal. 1284-ben a kolostor apácái főnöknőjükké választották meg. Három évvel később (1287) egy tatár betörés elől ismét menekülnie kellett a nővérekkel együtt. A Csorsztin várát ostromlókat Baksa Simonfia György vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták. Kingának 63 évesen kellett irányítania az újjáépítés munkáját.

Árpád-házi Szent Kinga szobra az Esztergomi Bazilika egyik oltárán – In: Magyar Szentek tisztelete és ereklyéi. Kiállítás a Keresztény Múzeumban, Keresztény Múzeum, Esztergom, 2000

1291 őszén betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján szentségekkel megerősítve fejezte be áldásos földi életét.

Árpád-házi Boldog Jolánhoz és Árpád-házi Szent Kingához hasonlóan Anjou Nagy Lajos király (1342–1382) kisebbik leányát, Szent Hedviget (1374 körül –1399) is Lengyelországban övezi tisztelet, hazánkban pedig szinte számon sem tartjuk Anjou-ház szülöttét, Hedviget, a lengyelek Jadwiga királynőjét, akit humanitárius cselekedetei, valamint a Litvánia és a rutének (ruszinok) megtérítésében szerzett érdemei okán már a halála után azonnal szentként tiszteltek alattvalói. A királynő testét nem a Wawel-katedrális kriptájába temették – mint a többi uralkodóét –, hanem a főoltár alá, abban a meggyőződésben, hogy csak kis ideig, addig marad ott, míg föl nem emelik az oltár dicsőségébe.

A boldoggá avatási eljárás azonban, noha Hedvig halála után szinte azonnal megindult, politikai okok miatt évszázadokra megakadt. 1933. szeptember 29-én a lengyel püspöki kar a Częstochowában – a magyar alapítású Pálos Rend központjában – megtartott ülésén úgy határozott, hogy ismét kéri Hedvig (Jadwiga) boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben újították fel. A lengyel pápa, II. János Pál pedig 1997. június 8-án szentté avatta Hedviget Krakkóban.

Szent Hedvig, festmény, Jasna Góra kolostora, Częstochowa, a lovagteremhez vezető díszlépcsőház  In: Pálosaink, a fehér barátok – 3D-s kiállítás 

Anjou Hedviget, a gyermeket, egy szerződés értelmében, melyet atyja, Nagy Lajos király kötött Lipót ausztriai herceggel, Lipót fiának, Vilmosnak szánták. A házasságkötésre a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378-ban került sor. Ezután a két gyermeket együtt nevelték Bécsben. Amikor Hedvig hat éves lett, hazahozták, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságkötésre. Atyja, Nagy Lajos Vilmossal együtt a magyar trónra szánta őt, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték.

Hedvig 1384 őszén érkezett Krakkóba, ahol megkoronázták, Vilmost azonban a lengyelek nem akarták a trónon látni. Ezért amikor Jagelló ULászló követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét, szívesen meghallgatták kérését, annál is inkább, mert azt is megígérte, hogy vele együtt az egész litván nép is megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal. Erre a hírre, a Habsburgok Krakkóba küldték Vilmost, aki be akart törni Wawel várába, hogy érvényesítse jogait, azaz megerősítse a Hedviggel gyermekkorukban megkötött házasságot. A lengyelek azonban Vilmost kiűzték az országból. Jagelló ULászló 1386. február 12-én érkezett Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Hedvig Isten akaratát látta abban, hogy a nála 28 évvel idősebb László felesége legyen, s február 18-án megtartották az esküvőt.

A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és Hedvig korábbi együttéléséről. Hedvig a Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. VI. Orbán pápa legátusa által vizsgálta ki az ügyet, s meggyőződvén Vilmos vádjainak alaptalanságáról 1388. április 18-án bullát adott Jagelló ULászlónak, amelyben dicséri megtérését és kinyilvánítja, hogy Hedviggel kötött házassága érvényességéhez nem fér kétség. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot tartott fenn később is a királyi párral, utóda, IX. Bonifác pedig elfogadta, hogy keresztapja legyen születendő gyermeküknek.

Hedvig lengyel királynő. A krakkói székesegyházban őrzött kép után (Digitális Képarchívum)

Hedvig királynő tevékenysége – noha szívén viselte a betegek, az árvák, a szegények és az elesettek sorsát is – nem pusztán a szokásos királynői feladatokra korlátozódott: mindent megtett országa hatalma érdekében is. Egyszerű és tiszta életvitele, széles körű műveltsége révén sok emlékezetes dolgot művelt rövid élete során. Elérte azt, amit sem a törvények, sem a fegyverek nem tudtak elérni: a pogány Litvániát megtérítette, a litván teológusok számára pedig Prágában kollégiumot is alapított 1397-ben. Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudta, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez, s fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az egyháznak, ha meghagyják saját nyelvük és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult és kérte, nyissanak Krakkóban noviciátust a rutének számára. Rómában elérte, hogy a pápa engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását a krakkói egyetemen (1399)

Szent Hedvig szobra Vácott a Fehérek Templomának oldalában Horváth Tibor és Sáros László alkotása – 2006 (Digitális Képarchívum)

–s–

Farkas Gábrielnek a különbség a festészet és a zene között olyan, mintha más hangszeren játszana. Hofi Géza a kedvenc hazai előadója, de a két világháború közti időszak zenéje áll hozzá legközelebb. Farkas Gábriel & His Band különleges koncerttel készül a Múzeumok Éjszakájára az Országos Széchényi Könyvtárba.

Múzeumok Éjszakája
Farkas Gábriel & His Band
Időpont: 2018. június 23. 21.45–23.30

Farkas Gábriel & His Band. Fotó: Kiss Csanád

Gyermekkorában a cselló és a klarinét kipróbálása után elkezdett zongorázni tanulni. Mi vonzotta utóbbi hangszerhez?

A zongora egy harmónia-, a cselló és a klarinét pedig szólamhangszer, főleg dallamokat lehet játszani rajtuk. A zongorának sokszínűbb a hangja, ez az, ami leginkább tetszett.

Miért nem lett zongoraművész?

Azokhoz képest, akik később neves zongoristákká váltak, nagyon későn, hatodik osztályos koromban kezdtem el zongorázni tanulni. Akik a zeneiskolában játszottak a hangszeren, azok ennyi idősen már Bach preludiumokat játszottak.

Kiket céloz meg a zenéje?

A fiataloknak ez egy ráismerés a kulturális örökségünkre, a középkorosztálynak egyfajta nosztalgia, mert a szülők vagy a nagyszülők ezt hallgatták, utóbbiaknak pedig már a fiatalságot jelenti. A dzsesszalapú klasszikus könnyűzene őse a gospel és a fekete zenék indíttatásából alakult ki, a magyar klasszikus könnyűzene kutatása közben viszont arra jöttem rá, hogy szemben az amerikaiakkal, nekünk nincs nemzeti daloskönyvünk. Amikor elkezdtük feldolgozni ezt az anyagot, mindig párba tettük az amerikai dzsessz-sztenderd dalokkal és a magyar könnyűzene klasszikusai nagyon szépen beleillettek ebbe a közegbe.

Miért pont ezt a műfajt választotta?

Gyerekkoromban a padláson találtam egy gramofonlejátszót néhány lemezzel. A zenei televíziókból már ekkor Madonna, Michael Jackson, George Michael és a Depeche Mode dalai szóltak, de nekem nagyon megtetszett az a zene, amit a lemezek tartalmaztak. A nagyapám, aki méhész volt, nagyon szépen tudott nótákat énekelni, ezért nekem ez egyfajta családi örökség, ami nagyon mostohán volt kezelve a magyar kultúrában. A mulatós zene némileg lerontotta az ázsióját, de úgy érzem, hogy az élőzenés hazai feldolgozásokkal vissza lehet hozni ezek pozitív megítélését.

Farkas Gábriel. Fotó: Szemerédi Ágnes

Nem csupán énekes, színész, hanem festőművész is. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett.

Az avantgard születésének a gyökereit keresem. Kutatom, hogy a nagy európai művészetben miért volt akkora robbanás az impresszionizmus és annak néhány alakja. A technika és az okostelefonok fejlődésével antiszociálissá válik a társadalom és elfordul a természettől, ezért úgy gondolom, a természethez való visszanyúlás ma ugyanolyan fontos, mint akkor volt.

A festészet vagy a zene áll közelebb önhöz?

Nekem mind a kettő ugyanaz. A különbség olyan, mintha más hangszeren játszanék. A képzőművészet egy hosszú alkotói folyamat, amelynek van egy vége, amikor az ember kiengedi a kezéből az alkotást és a reakciót közvetve kapja meg. Maga a festmény szembesül a közönséggel, de nem a közönség elismerése az, ami motiválja az alkotót. A zene pedig egy valós időben megfogalmazott gondolat és érzelem, amire rögtön visszaigazolás érkezik a közönségtől.

A Múzeumok Éjszakáján Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa vagy Máté Péter legismertebb melódiái csendülnek fel nem megszokott feldolgozásban, hiszen a magyar könnyűzene dalait dzsessz-sztenderdként nem játszották korábban. Ki a kedvenc előadója?

A magyar előadók közül Hofi Géza a kedvencem. A dzsesszénekes kvalitásai ugyan nem kaptak nagy elismerést, de a közlésében volt valami egészen különleges. Egy fájó dalt is úgy tudott énekelni, hogy az ember azt érezze, van kiút abból a helyzetből. Cserháti Zsuzsánál, Máté Péternél és Szécsi Pálnál viszont a tragikus sorsuk nagy mértékben visszatükröződött az előadásukban. Őket is szeretem hallgatni, de Hofi Gézánál találtam meg leginkább azt a fajta könnyedséget, ami utat mutat arra, hogyan lehet feldolgozni a traumákat és hogyan legyünk képesek könnyedén megerősíteni a boldogságot.

Farkas Gábriel. Fotó: Szemerédi Ágnes

A zenekar a 20-as évektől kezdve, az 50-es éveken keresztül egészen a 80-as évekig tartó időszak kedvelt kabarészámaiból, táncdalaiból és a korszakokat meghatározó slágerekből válogat. Melyik korszak áll önhöz a legközelebb?

A két háború közötti időszak. Az első világégés és a gazdasági válság után a remény és az önfeledtség jellemezte az emberek hangulatát, éppen ezért ez a világ a zenéiben is egy nagyon termékeny időszak. A másik kedvencem az ’50-es évek Magyarországa.

Több mint 15 éve énekli Frank Sinatra legismertebb dalait hazánkon innen és túl, klubokban, fesztiválokon és revüszínházakban. Miért pont Sinatra?

Sinatra elénekelte a teljes amerikai daloskönyvet. A neve egy hívószó, egy összegző brand, amit az emberek az amerikai könnyűzenei klasszikusokkal azonosítanak. 2015-ben, születésének századik évfordulójára az általa készített hangszerelésben állítottunk elő dalokat.

Múzeumok Éjszakája
Farkas Gábriel & His Band
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Díszterem
1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.
Budavári Palota "F" épület
Időpont: 2018. június 23. 21.45–23.30

Múzeumok Éjszakája - Farkas Gábriel & His Band

Egy mindenbe beleszóló édesanya és a saját véleményét felvállaló lánya között komoly konfliktusok húzódnak. Ilyen Tordai Teri és Horváth Lili kapcsolata, persze csak a színpadon. A Kossuth-díjas és a Jászai Mari-díjas színésznő egy életduettel készül a Múzeumok Éjszakájára az Országos Széchényi Könyvtárban.

Múzeumok Éjszakája
Nőkből is megárt…
Játsszák: Tordai Teri, Horváth Lili
Időpont: 2018. június 23. 19:00

Anya és lánya – Tordai Teri és Horváth Lili színművésznők. Fotó: Kállai Tóth Anett

A Nőkből is megárt… című darab a harmadik, amelyben együtt szerepelnek. Hogyan emlékeznek vissza az első közös fellépésre?

Horváth Lili: Pályakezdőként léptem színpadra a Warrenné mestersége című darabban. Veszprémben volt az első közös színpadi előadásunk, amit Benedek Miklós rendezett. Azóta három gyermekem született és érettebb személyiségű színésznővé váltam, viszont akkor is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Nem, mama?

Tordai Teri: Szerencsére hamar kiderült, hogy teljesen más karakterek vagyunk. Ez azért fontos, mert így soha nem fogják Lilin számon kérni, hogy olyan vagy, mint az anyád. Azt szoktam mondani, hogy én vagyok a pasztell, Lili meg a bársonybarna. Ettől függetlenül, mint anya, úgy érzem, hogy Lilit több szerepre lehet beállítani, mint engem. Nem véletlen, hogy a legújabb darabban ő játszotta a pszichológusnőt, a barátom feleségét és a lányomat is. Nekem a magasságom, szőkeségem és piszeségem miatt mindig is meg volt határozva a karakterem. Ha az ember olyan szerencsétlen, vagy szerencsés, hogy a lánya is ezt a szakmát választja, akkor jó, hogy ilyen konkrétan lehet látni a különbséget.

Ahogy a darabban, úgy az életben is anya-lánya párost alkotnak. Ez megkönnyítette, vagy inkább megnehezítette a próbákat?

Horváth Lili: Amikor reggel azt látom a naptárban, hogy aznap este fellépünk, mindig jó érzéssel tölt el és hál ’istennek, ezt valahogy a nézők is érezhetik. A próbák ettől függetlenül nem voltak se könnyebbek, se nehezebbek. Azt tudom, van létjogosultsága annak, hogy mi jóban vagyunk, viszont a darabban nagyon sok konfliktus húzódik anya és lánya között.

Tordai Teri: Egy idő után a közönség elfeledkezik arról, hogy úgy nézzen minket, mint anyát és lányát. Az előadás elején ugyanis olyan éles feszültség van jelen, amiért a mama mindenbe beleszól, az első mondatoknál úgy megpendül a vita, hogy két színésznőt látnak. Ezt nagyon lehet érezni. Mind a ketten durván beleéljük magunkat abba, hogy milyen az, amikor egy anya mindenbe beleszól és kellemetlenné válik.

Horváth Lili színművésznő. Fotó: Kállai Tóth Anett

Mennyire mutat tükröt a darab?

Horváth Lili: Meglepődtem, de nagyon erősen hat a nézőkre. Mi csak egy jót akartunk együtt játszani, de valószínűleg jelenleg nincs még egy ilyen típusú előadás. Van, aki többször is megnézi és olyan is, aki azt mondta, hogy legközelebb elhozza az édesanyját vagy a nagymamáját. Sőt, férfiak is kíváncsiak rá.

Tordai Teri: Egyrészt modern, másrészt azt üzeni, hogy az én korosztályomnak meg kell tanulni elfogadni a fiatalok függetlenségét. Ez azért aktuális, mert már egy tizenkét éves sem nagyon szereti, ha beleszólnak az életébe.

A darabbéli szerepük mennyire jellemzi önöket?

Horváth Lili: Nem voltam ennyire odaszólós, mi máshogy veszekedtünk. Az alaptermészetemből adódóan sokáig csöndben vagyok, aztán egyszer nagyon összevitatkozunk, de hamar ki is békülünk. Ez a lány az elején nagyon osztja az édesanyját, ám ahogy anyuka lesz, változik, hozzám ez áll közelebb. Az elején nehéz volt felvenni ezt a stílust, mama mondta is, hogy ennél jobban szóljak oda. A darab elején nincs jó viszonyban anya és lánya, viszont ez később változik és ez a nagy ív a végére összeér.

Tordai Teri: A premieren ült egy pszichológusnő, aki el volt képedve, honnan tudta Lili, hogyan viselkedik egy szakember. Könnyű olyan szerzőt játszani, aki minőségi író és ez fontos, mert ez lehetett volna egy viccelődő, butácska kommersz is. Jó érzés, hogy olyat játszik az ember, amire emlékeznek, olyan, mint egy jó könyvre. Benned marad, és öröm, hogy az ember a közönségnek élményt tud adni.

Tordai Teri színművésznő. Fotó: Kállai Tóth Anett

Hogyan élte meg a nagymamaságot?

Tordai Teri: Lilin a teher, rajtam pedig az élvezet van. Nagymamának lenni hatalmas ajándék, mert három gyermeket felvállalni ebben a szakmában nem egyszerű dolog. Amikor nagymama lettem, már túl voltam azon, hogy különösebben foglalkozzam a külsőmmel. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy 120 éves koromig meg akarom őrizni a nőiségem. Van a darabban egy szép mondat, ami azt mondja, hogy az ember kívülről megöregszik, de belül van egy mag, az „én”, és az aztán szabadon kószál, ezt ennél jobban nem tudnám megfogalmazni. Amikor az unokámmal beszélek, azt mondom neki, hogy nagyanyád mindig fiatal marad, mert az „én” független a külsőtől. Egy kicsit jó lenne példát mutatni arra, hogy mosolygós idős emberek legyünk.

A gyermekei hogyan fogadták, hogy az édesanyjuk és a nagymamájuk együtt játszanak a színpadon?

Horváth Lili: A két fiam eljött a bemutatóra és a nagyobbik azt mondta, nagyon sírt a végén. Ő korábban beült a próbákra és az elején zavarta, hogy ez a lány kezdetben ilyen volt a mamájával, holott ő ugyanilyen szörnyű velem az életben.

Tordai Teri: Azt kérdezte, miért veszekszel így a mamával? Erre kiderül, hogy ő is ugyanúgy szokott veszekedni. Magunkra ismerünk a darabban. Az előadás előnye, hogy filmszerű, az életbe pillant bele az ember. Itt őszintén és szívből kell játszani, mert rögtön lereagálják, ha valamiben nem vagy igaz.

Anya és lánya – Tordai Teri és Horváth Lili színművésznők Fotó: Kállai Tóth Anett

Cseh Judit rendező úgy fogalmazott, a történet ráébreszt arra, hogy merjük kimondani, ha valami már elmúlt, hogy ne féljünk találkozni új helyzetekkel. 

Horváth Lili: A darabbéli pszichológus azt javasolja az anyának, hogy ne féljen a változástól, ez egy új helyzet, amit el kell tudni fogadni. Egyébként tényleg ilyen az élet, az ember feltesz miérteket. Miért történik velem? Mi lett volna, ha? Én mindig később jövök rá arra, hogy mi miért történt. Lefordítom magamban, és rögtön nem egy negatív útra tévedek. 

Tordai Teri: Az én korosztályomban az embernek tréningeztetnie kell magát a változásokra, ez a fiataloknak lassan természetes. Például most még nem tudom használni a számítógépet, de az egyik unokám megtanít. Nem lehet rögtön azt mondani, hogy én ugyan azt meg nem tanulom. Benne van a világ lüktetése, hogy ne maradj le és menj akkor is, ha akadályokba ütközöl, mert a világ változik. 

Kiket céloz meg a darab? 

Tordai Teri: Nincs korhoz kötve, ha kihagyod, sajnálni fogod, mert valami mindenkit megérinthet benne. Ad valamit az embereknek. 

Horváth Lili: Egy ismerősöm nem volt annyira jóban az anyukájával, de miután eljöttek az előadásra, valami feloldódott. Én szeretem, ha több a fiatal, és vannak férfiak, mert ők máshogy reagálnak. Az idősebbek inkább szentimentálisak, ha ők vannak többségben a nézőtéren, érezhető, hogy mama van a központban, vele azonosulnak, viszont ha a fiatalok, akkor érzem, hogy velem. 

- Szilágyi Magdolna -

Múzeumok Éjszakája
Nőkből is megárt…
Játsszák: Tordai Teri, Horváth Lili
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Díszterem
1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.
Budavári Palota "F" épület
Időpont: 2018. június 23. 19:00

Múzeumok Éjszakája - Nőkből is megárt…