A Magyar nők a Gulágon című 1992-ben bemutatott emblematikus háromrészes dokumentumsorozatban szovjet kényszermunkatáborokat megjárt asszonyok idézték fel megrendítő emlékeiket.

Sára Sándor 1990-ben készítette a film alapjául szolgáló interjúkat, mintegy 70 órányi felvételt, melyeket 25 éve az OSZK Történeti Interjúk Tárában őrzünk.

A páratlan interjúanyag a XX század közepének kutatói szempontból kiemelt forrása, ezért az elmúlt év során digitalizáltuk a vágatlan filmfelvételeket, lehetővé téve így a könnyű hozzáférést olvasóink, a korszak iránt érdeklődők számára.

Az itt látható részletben Sára Sándor beszél a dokumentumfilm keletkezéstörténetéről. A Történeti Interjúk Tára gyűjteményéből választottuk az interjút, melyet Pörös Géza szerkesztő 1996-ban készített a rendezővel Köveskálon.  

Patonai Anikó Ágnessel és Szűts-Novák Ritával, a kiállítás két kurátorával a megnyitó előtti napon beszélgettünk.

A kokárdát Szendrey Júliának köszönhetjük, aki lemásolta a párizsi trikolórt?

Szatmári Judit Anna viselettörténész szerint az ilyen formájú díszítés, amit régen rozettának hívtak, már a barokk korban is használatos volt. A trikolor színvilág pedig már a francia forradalom idejéből származik. Arra vonatkozólag, hogy ezt a kettőt Magyarországon Szendrey Júlia alkalmazta volna együtt először, nincsen hiteles forrásunk, így tekinthetjük március 15-tel kapcsolatos városi legendának.

Hogy tudott George Sandot olvasni Júlia? Abban az időben, hogy jutott hozzá a művekhez?

Júlia taníttatását az édesapja komolyan vette, a neves Lejtei Lilla leánynevelő iskolájába járt Pesten. Júlia már fiatalkorában beszélt idegen nyelveket, franciául és németül is biztosan jól tudott. A lányok ekkoriban is hozzáférhettek újságokhoz és könyvekhez eredeti nyelven, illetve fordításai is voltak már. A kiállításon például helyet kap egy 1843-as kiadású Sand kötet is.

Különcnek mondják Júliát. Mi volt a legfontosabb, amiben eltért az akkori nőképtől?

Júlia valójában nem volt különc. Időnként szeretett extrém ruhákat felvenni, de ezzel az első férje, Petőfi Sándor is így volt. A nőktől azt várták el akkoriban, hogy kizárólag családanyai szerepet töltsenek be. Szendrey Júlia ezt maradéktalanul teljesítette, még író- és költőinői pályafutását is a nőknek előírt keretek szabták meg. Érdekes olvasni húgával, Szendrey Máriával, későbbi Gyulai Pálnéval folytatott levelezését, akivel nagyon szoros kapcsolatban álltak, annak 1866-os haláláig. A kortörténeti dokumentum bemutatja az akkori nőképeket is. Hamarosan megjelennek összes versei Gyimesi Emese gondozásában.

Furcsa, hogy, miután eltűnt Petőfi, és Júlia elkezdte őt keresni, egyszer csak egy nap alatt hozzáment a történész Horvát Árpádhoz.

Tavasszal kétségbeesett naplóbejegyzésekben számolt be a reménytelen keresésről, de nyárra már reálisan látta annak esélyét, hogy örökre elvesztette férjét. Abban az időben egy özvegy asszonynak nem volt más esélye az egzisztenciális fennmaradásra, csak ha visszavonul szüleihez, vagy újra férjhez megy. Különösen így volt ez egy forradalmár özvegyének esetében, hiszen Júliát még rendőri zaklatások is érték. 

Ady,  Arany és több neves író, költő is véleményezte Júliát, ennyire fontos volt a személye?

Petőfi feleségeként ikonikus személy volt, és a későbbi gondolkodók is feljogosítva érezték magukat arra, hogy véleményt formáljanak róla.

Hogy kezdett el fordítani Júlia? Andersen meséinek fordításai jól sikerültek?

Amellett, hogy iskolai elvárás is volt idegen nyelvekről fordítani, törekedtek minél színvonalasabb, eredeti magyar nyelvű szövegek létrehozására törekedtek amihez pedig mintaként szolgálhatott a példaképnek tekintett európai irodalom.

Öt gyermeket szült, egyet Petőfitől, róla tudjuk, hogy fiatalon meghalt, mi történt a többi gyermekkel?

Az öt gyermek közül az egyik, Horvát Viola  pár napos korában meghalt. Attila, Árpád és Zoltán fiatal felnőtt korukban vesztették életüket. Ilona idős kort élt meg, leszármazottai a mai napig élnek, róluk szól Buza Péter Bagolyröpte Pest felett című kötete.

Júlia naplóját olvasva, melyik rész volt a lefurcsább számotokra?

Júliának voltak naplói élete különböző időszakaiból. Van, amit kiadásra írt, de olyan is van, amit nem szeretett volna nyilvánosságra hozni. A szövegek legutóbbi kiadását Ajkay Alinka és Szentes Éva szerkesztették.

Ezerszer Júlia, arcok és kérdőjelek - megnyitó

Törvény jön a webarchiválásról? Több százezer weboldalt mentett már le egy csapat a nemzeti könyvtárban! Webhistográfia mint önálló segédtudomány? Lesz magyar webarchívum, kutatható lesz digitális kultúránk! Te is bekapcsolódhatsz az értékmentő munkába!

2018. november 15-én második alkalommal tartottunk workshop-szerű szakmai napot 404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet? címmel, ami a webes és egyéb internetes tartalmak archiválásával kapcsolatos közgyűjteményi feladatokkal foglalkozott.

A rendezvényen áttekintést adtunk az OKR program keretében zajló webarchiválási pilot projekt tapasztalatairól, eredményeiről és jövőbeni terveinkről.

Drótos László, az OSZK webarchiválási projektjének témafelelőse beszámolt arról, hogy szelektív módszerrel eddig mintegy hatezer magyar webhelyet mentettek le, ezek között vannak a múzeumok, könyvtárak, galériák, egyetemek és kutatóintézetek oldalai is.

A munka többféle irányban folyik: létre kell hozni a webarchívum informatikai hátterét, és meg kell tanulni az archiváláshoz használható szoftverek működését. Ki kell dolgozni a válogatási elveket, majd a lementett anyag feldolgozásának, ellenőrzésének és szolgáltatásának módját, továbbá jogilag is szabályozni kell az egész folyamatot.

A projekt keretében a  webarchiválás másik módszereként megpróbálják félévente egyszer a egész webtéren szelektálás nélkül is lementeni a magyar webcímeket. 1995 óta hétszázharmincnégyezer nevet jegyeztek be a .hu országdomén alá, ezek közül szeptemberben kétszázkilencvenegyezerről töltöttek le weboldalakat az "aratógépnek" nevezett szoftverrel. Ez az anyag tömörítve jelenleg 5 terabájtnyi helyet foglal el. Egy domainen lehet, hogy egy webhely van, lehet, hogy egy sem, mert pl. csak levelezésre használják. Az is előfordul, hogy több tíz, vagy több tízezer webhely van rajta aldomain címekkel. 

A nemzeti könyvtár weboldala egy cím a hétszázharmincnégyezerből. De a Magyar Elektronikus Könyvtár,  vagy a digitális corvinákat bemutató oldalunk már aldomain címek, amelyek nincsenek országosan nyilvántartva. Viszont mi mentjük ezeket az oldalakat is.

"A magyar webarchívum célja a magyar webtartalom, ennek is nyilvános, illetve korlátozottan nyilvános részének összegyűjtése. Ezen belül is kiemelten a kulturális, tudományos, oktatási, közéleti jellegű dokumentumok és egyéb információs tartalmak képezik gyűjtőkörünk fő részét" - jelentette ki Drótos László. Forrás: MTI.

Moldován István, az OSZK E-könyvtári Szolgáltatások Osztályának vezetője a webarchívum üzemszerű működésének terveiről beszélt. Az ehhez szükséges hardvert várhatóan 2019 nyarán helyezik üzembe, a szoftvereket pedig összekötik a szintén fejlesztés alatt levő Országos Könyvtári Platformmal.

Dr. Halász Annamária, az OSZK jogásza a webarchiválás jogi keretének biztosításával kapcsolatos eddigi munkálatokat foglalta össze és elmondta azt is, hogy egy – előkészítés alatt álló – önálló törvény fogja szabályozni nálunk ezt a tevékenységet, ami világviszonylatban ritkaságnak számít.

Kokas Károly, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárának főigazgató-helyettese előadást tartott arról, hogy a webhistoriográfia, vagyis az archivált webtartalmak kutatása ugyanolyan önálló segédtudománnyá fog válni, mint amilyen az oklevéltan vagy a címertan.

Végezetül Parti Ádám, az Országgyűlési Könyvtár csoportvezetője az állami és kormányzati online tartalmak megőrzésének külföldi gyakorlatát mutatta be, és külön kiemelte, hogy az ausztrál PANDORA archívumban a weboldalak mellett, a kormánytagok nyilvános Twitter üzeneteit, és a helyi önkormányzatok üléseiről interneten sugárzott videókat is gyűjtik.

A rendezvény egy kerekasztallal zárult, melyen a könyvtárosok mellett múzeumi és levéltári szakemberek beszélgettek egymással és a közönséggel a digitálisan születő tartalmak megőrzésének fontosságáról és lehetőségeiről.

Az előadások prezentációja hamarosan elérhető lesz a projekt oldalán.

Az OSZK-ban az internetes források hosszú távú megőrzését célzó kísérlet informatikai hátterét a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség biztosítja. 

Az értékmentő munkába már most bárki bekapcsolódhat úgy, hogy ezen az űrlapon keresztül javasol kevésbé ismert, de megőrzésre érdemes fontos magyar webhelyeket. Köszönjük a segítséget!

Drótos László

Ismét rangos kiállításon szerepelnek az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának kincsei, ezúttal Csehországban. Bortnyik Sándor hat plakátja utazott 2018 szeptemberében a morvaországi Olomoucba (Olmütz). Itt rendezte meg a városi művészeti múzeum A felbomlás évei című kiállítását, melynek alcíme - Szorongás és élvezet között: az új közép-európai polgár születése 1908-1928. A tárlat főszervezője az Olomouci Művészeti Múzeum, közreműködői a Krakkói Nemzetközi Kulturális Központ, a Pozsonyi Városi Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.

A 2019. január 27-ig látható kiállítás az I. világháború végére, az egységes Közép-Európa fölbomlását megelőző, illetve követő tíz-tíz évre összpontosít, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése során a Magyarország számára rendkívül tragikus trianoni döntés is bekövetkezett. A munka során azokat a feltételeket és sajátosságokat vizsgálják, amelyek a modern művészet megszületéséhez vezettek az egykori monarchiában majd az utódállamokban.

A felbomlás és az új államok kialakulása jelentős hatást gyakorolt az itt élő emberek életére. Ez a változás a képzőművészet területén is érződött: befolyásolta a művészek kommunikációját, érintette személyes és politikai magatartásukat, szerepet játszott témáik megváltozásában és az új formai megközelítések kialakulásában. A kiállítás foglalkozik az egykorú berlini művészeti élettel, ahol számos művésznek nyílt lehetősége publikálni és kiállítani, például Bortnyik Sándornak is; 1922-ben a Sturm Galériában. A kitekintés Párizsra is kiterjed, ami továbbra is a „fény városa” volt a művészek számára, ahol sokuk élt hosszabb ideig és szerzett fontos, inspiráló művészi élményeket. A művészek személyes ismeretségei kapcsolati hálót alkottak az Osztrák–Magyar Monarchián belül éppúgy, mint később Csehszlovákiában, Magyarországon, Ausztriában, Lengyelországban és Jugoszláviában. Így vált lehetővé a kommunikáció a modern művészet olyan központjai között, mint Bécs, Budapest, Prága, Krakkó, Kassa, Ljubljana, Lvov, Bukarest vagy Újvidék. Az együttműködés vándorkiállítások, különböző folyóiratok, a kiterjedt kölcsönös levelezés, a művészek utazásai, olykor pedig emigrációjuk révén valósult meg.

A kiállítás középpontjában az emberi egyéniség megváltozásának kérdése áll, amelyet mélyen befolyásolt az I. világháború. A modern és avantgarde képzőművészeti mozgalmak kialakulását Közép-Európában számos festmény, kollázs, plakát, szobor és más műfajú alkotás mutatja be. A kiállítás 12 tematikai egységből épül fel, amelynek „Vizuális beszéd” című részében láthatók például Bortnyik Sándor Modiano cigarettapapír-reklámjai mint a nyomdai tipográfiának a képi ábrázolásban megnövekedett szerepét bemutatni hivatott művek. Bortnyik Sándornak nemcsak plakátjai, hanem – számos kiváló magyar festő, többek között Moholy Nagy László, Kassák Lajos, Kmetty János, Dénes Valéria műve mellett – festménye is szerepel a kiállításon.

A felbomlás évei című kiállítást a Cseh Köztársaságon kívül Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon is megrendezik 2019-ben és 2020-ban. A programhoz csatlakozni fog egy nagyszabású négynyelvű monográfia, amelyet az 1908 és 1928 közötti időszakkal foglalkozó közép-európai művészettörténészek nemzetközi csoportja készít.

Tasnády Attila

A több mint 120 éves mozgókép a XX. század első felétől kezdve az események megörökítésének és a múlt felidézésének, dokumentálásának egyaránt az eszköze lett. A múlt század második felében pedig már mindennapossá vált a mozgókép használata, és joggal merült fel a gondolat, hogy a szemtanúk emlékeit ne csak írásban vagy hangban, de filmen is megőrizzék a jövő kutatói számára. A Történeti Interjúk Tára, az OSZK audiovizuális gyűjteménye. Munkatársainak egyik alapfeladata a történeti értékű mozgóképes életútinterjúk, az úgynevezett oral-history interjúk készítése, gyűjtése és őrzése.

Egyik korai, gyűjtött, még 16 mm-es filmtekercsre forgatott interjúnk – mellyel Bokor Péter dokumentumfilmes nem csupán a napi műsorkészítési igényt próbálta kielégíteni, hanem hosszabban megőrizni az interjúalany történeteit, gondolatait, életéről, történelemről, a XX századról –, Cserépfalvi Imre magyar könyvkiadóval készült 1981-ben.

A most közreadott/bemutatott részletben Kovács Imre íróval, politikussal való találkozását meséli el Cserépfalvi Imre.

A Mikes Kelemen Program elmúlt 4 éve során dobozok ezreit bontottuk már ki. Kicsit mintha minden nap karácsony lenne raktárunkban, a legtöbb esetben ugyanis meglepetés, hogy mit találunk. Túlnyomó többségben könyveket és periodikumokat, kisebb mennyiségben zenei, hangzó anyagokat, VHS kazettákat, kéziratokat, aprónyomtatványokat, fotókat küldenek haza az adományozók; de akadnak meglepő tárgyak is, mint például táncversenyen nyert kupák, „Vote for Nixon” feliratú kitűző, szemüveg, dollárok, pengők vagy akár egy méretes csikóbőrös kulacs.

Mikor egy dobozt kinyitunk, az első lépés a benne lévő anyag dokumentumtípus szerinti szétválogatása. A feldolgozás során az egyes típusokba tartozó dokumentumok külön-külön utat járnak be, amely végén vagy a nemzeti könyvtár állományát fogják gazdagítani, vagy felkerülnek a honlapunkon lévő, hetente megújuló válogatólistákra, hogy a hazai és a határon túli közgyűjteményeket gyarapíthassák.

A feldolgozandó anyag nagy többsége könyv. A könyveket két csoportba soroljuk, mivel az ún. hungarica-könyvekre és a nem hungarica-könyvekre külön eljárási rend vonatkozik, illetve a honlapunkon a partnerintézményeink számára is e szempont szerint bontva kínáljuk fel a könyveket. Ennek az a gyakorlati magyarázata, hogy az OSZK gyűjtőköre a hungarikumokra terjed ki elsődlegesen, ennélfogva ezekről az online katalógusunk részletes leírást ad, a nem-hungarikumokról azonban csak más forrásokból tudunk adatokat szolgáltatni.

De mik ezek a hungarikumok? Magyarország mindenkori területén előállított, illetve az ország határain kívül megjelent, de nyelvében, közreműködője szerint vagy tartalmában hazai vonatkozású minden dokumentum hungarikum. Magyarán minden könyv, ami kicsit is magyar, az az OSZK gyűjtőkörébe tartozik, s megőrzik azokat.

Adott például egy 1965-ös kiadású New Yorkban megjelent könyv, George Orwell nagy hatású műve, az Animal Farm, ami első látásra semmiféle hungarica-tartalmat nem ígér. Angol nyelv, angol szerző, amerikai kiadás, és tartalmában sem magyar. Ez a kiadás a MOKKA nyilvántartása szerint Magyarországon egy könyvtárban sincs meg. Ugyan világirodalmi jelentősége miatt található amerikai megjelenésű Animal Farm a nemzeti könyvtár állományában (az 1946-os első kiadás), de tekintve, hogy nem hungarikum, nem gyűjtjük minden egyes kiadását. Így tehát hiába nincs meg nekünk, nevezett példányunk kiajánlásra kerülne a nem-hungarica listákon, hogy egy olyan könyvtárba kerüljön, ahol a gyűjtőkörbe tartozik. Igen ám, de alaposabb vizsgálat során észrevesszük , hogy a benne lévő nagyszerű illusztrációkat egy bizonyos John Halas készítette, így könyvünkről máris kiderül, hogy bizony hungaricum.

A világhírű grafikus és rajzfilmrendező John Halas, azaz Halász János, alapítója volt az első magyar animációs stúdiónak, a Coloritonnak 1932-ben, de a magyar mellett a brit rajzfilmipar úttörőjének is számított. A háború miatt Londonba költözött, ahol feleségével, Joy Batchelorral közös filmstúdiójukban számtalan reklámfilm, ismeretterjesztő és propagandafilm mellett rajzfilmeket is készítettek. A stúdió legnagyobb sikere az 1954-ben bemutatott, BAFTA-díjra jelölt animációs film, az Állatfarm volt az első egész estés film a kontinensen. Ez külön kuriozitást is ad a Halas által illusztrált könyvnek. Gyakorlati munkássága mellett animációs és filmes szakkönyvek írásával is nagyban hozzájárult a filmművészet fejlődéséhez. A nemzeti könyvtárban 14 szakkönyve található meg, és ezek mellett most már az első könyvillusztrációja is hozzáférhető, hiszen a fent említett könyvet természetesen állományunkba vettük, a szakma kutatói számára értékes forrást, az irodalom kedvelői számára élvezetes olvasmányt kínálva.

A könyv adatai online katalógusunkban. 

Wilfrid Michael Voynich, a Szibériát megjárt lengyel–litván nemes, majd szökését követően Londonban és New Yorkban antikváriumot nyitó könyvkereskedő jó száz éve jutott hozzá ahhoz a 15. századi kézirathoz, amiről a mainstream médiában újra és újra felröppen a hír, hogy most végre tényleg a megfejtésének küszöbén állunk. A kódexet ugyanis, ami számos növényi, asztrológiai ábrája alapján valamilyen fűvészkönyvnek tűnik, és a „világ legtitkosabb kézirata” címmel dicsekedhet, máig megfejtetlen nyelven írták.

Hírére mi sem jellemzőbb, mint hogy Umberto Eco, A rózsa neve szerzője, amikor előadást tartott a Yale Egyetemen, amelynek roppant gazdag könyvtárában a Voynich-kéziratot őrzik, semmi mást, csak ezt a kódexet kívánta látni.

Ezzel szemben kevesen, szinte senki nem tudja, hogy a Széchényi Könyvtár ugyancsak őriz egy Voynich-kéziratot. Mégpedig nem akármilyen kötetről, egy corvináról van szó!

Minden mást elmondunk november 6-tól látogatható corvinakiállításunkon – de addig is, részletek a kéziratból.

A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye 

A nemzeti könyvtár november 6-tól látogatható nagyszabású corvinakiállítása egy eddig rejtett, kevésbé hangsúlyozott oldalát kívánja feltárni annak a gyűjteménynek, amely Hunyadi Mátyás udvari reprezentációjának egyik legkülönlegesebb része volt. 

Eddig kevés szó esett arról, hogy a pompás itáliai kódexek megrendelése mellett a királyi udvarban is készültek hasonlóan értékes, díszes kéziratok. A kiállítás célja, hogy feltárja és bemutassa azt a szisztematikus és nagyszabású vállalkozást, amely a budai udvarban szolgálta az uralkodói bibliotéka formálódását. 

Hogy a királyi könyvesházból egységes megjelenésű reneszánsz díszkönyvtár lett, az a budai könyvfestők, könyvkötők, másolók és a könyvtárat megálmodó humanisták együttes munkájának köszönhető. Az elkészült művek szétszóródtak a világban, de legalább nem pusztultak el. 

Számos különleges darab fog hazalátogatni a kiállításra, köztük a nemrégiben felfedezett, legújabb corvina is.

A kiállítás 2019. február 9-ig látogatható, keddtől szombatig 9 és 18 óra között.

A Corvina Könyvtár budai műhelye

2018. november 6. és 2019. február 9. között lesz látható az Országos Széchényi Könyvtár: A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye című kiállítása.

Az 1559-ben kiadott, több példányban fennmaradt, a háborút is megjárt könyvet Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója október 3-án adta át Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum főigazgatójának. A Székely-krónika visszakerül Erdélybe. 

Országos Széchényi Könyvtár

Farkas Gábor Farkas Visszakerül Erdélybe a Székely-krónika A könyvritkaságot Tüske László, az Országos Széchényi főigazgatója adja át Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum főigazgatójának,...

Hosszú ideig a Régi Nyomtatványok Tára egyik páncélszekrényében őriztük a most visszaadott kötetet, amely Székely István krónikája a világ jeles dolgairól (Krakkó, 1559). Valamikor az 1940-es évek végén kerülhetett az Országos Széchényi Könyvtárba, sajnos nem tudjuk, hogy pontosan mikor. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a könyvtárosok féltették a kincset, nehogy vissza kelljen szolgáltatni Romániának, mert esélye volt annak, hogy a példány örökre eltűnik és nem kerül vissza a Székely Nemzeti Múzeumba.

Képeink a mai eseményről:

Ilyen állapotban volt a Székely-krónika:: 

Érdi Marianne, az OSZK Restauráló és Kötészeti Osztály vezetője a kötet restaurálásáról:

Farkas Gábor Farkas, az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárának vezetője az október 3-i átadón felidézte, hogy amikor Kis Böndi János vasutas a romok eltakarítása közben rábukkant a könyvre és odaajándékozta az OSZK-nak, a régi nyomtatványok tárának akkori vezetője jól tudta, mekkora értékről van szó, ezért elrejtette, nehogy a történelmi körülmények miatt örökre eltűnjön, megsemmisüljön. Hosszú ideig az OSZK egyik páncélszekrényében lapult a kötet, amelynek létezése a könyvtár munkatársai között “fülbesúgásos módon” hagyományozódott tovább.
Az 1559-ben Krakkóban kiadott könyvritkaság tudományos értékei közül kiemelte: az első magyar nyelvű krónikáról van szó, másrészt ez a könyv volt egykoron a Csereyné-kódex őrző kötete, évszázadokon keresztül megőrizve az első magyar nyelvű kéziratos énekeskönyvünket, verseskötetünket. “Valóságos kincs, ami visszakerülhet most a helyére” – hangsúlyozta az OSZK munkatársa. Forrás: MTI

—

A Corvina Könyvtár budai műhelye / tudomány, mesterség, művészet

Bodor Ádám több művét, többek között A borbély és a Plusz-minusz egy nap című alkotását is megfilmesítették. A Sinistra körzetet viszont nem szeretné mozivásznon látni az író. A Kossuth-díjas művész az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának szeptemberi 27-i vendége lesz.

Szilágyi Magdolna beszélgetett az íróval.

Gothár Péter vitte filmre A részleg című elbeszélését, amely 1995-ben megnyerte a Magyar Filmszemle nagydíját. Egy korábbi interjúban viszont úgy nyilatkozott, nehezen viseli a sikert. Van ennek valami oka?

Bizonyára van, és az az alkatomban rejlik. Nem okoz különösebb örömöt, ha ünnepelnek, főleg ha ez nyilvánosan történik. De az említett esetben ez nem is történt meg. A filmet Gothár Péter rendezte, így teljes mértékben őt illeti a siker is. Nem is emlékszem, mozdult-e akkor körülöttem valami. Nem hiszem. Nem tekintettem magam a film társszerzőjének, a rendező sem tartott igényt számottevő együttműködésre. De ez nem is elvárható, a film szuverén műfaj, az ötlet, az alapmű szerzőjét legföljebb udvariasságból illik olykor meghallgatni, illetve beavatni az alkotás folyamatába. Egyébként hasonló okból kifolyólag még a szakmán belül sem szokás a film forrásvidékén különösebb vehemenciával kutakodni, illetve feszegetni például egy novella és az abból készült film kapcsolatának tartalmi, eszmei, végső soron morális összefüggéseit, mert ilyenek nincsenek, amennyiben a végeredmény döntő: jó filmről beszélünk vagy sem. A próza erényeit nem lehet a filmen számon kérni, mivel azok gyökeresen más természetűek, és annak csak külön örülni lehet, ha a film, bár történetesen sok mindenben eltér az ihlető anyagtól és más súlypontokat és hatásokat érvényesít, ám az eredeti mű szellemét valamelyest tovább viszi. Ez egyébként valójában kelepce, a próza látszólag filmre kívánkozó részei nem biztos, hogy ott valóban hasonló súllyal, méltó körülmények között megállják a helyüket, tovább is élnek. A részleg, mint film tehát nem az én művem. A film sikere természetesen megérinthet, főleg, ha valamelyest találkozik a saját elvárásaimmal is.

A Sinistra körzet című művével robbant be a magyar köztudatba, de ekkorra már több prózával jelentkezett. Ez a könyv hozta meg a közönségsikert, a regényt mintegy húsz nyelvre fordították le. Mi az, ami miatt ez a mű hozta meg az áttörést?

Egy sikeres mű életpályája nemegyszer rejtély. Kiszámíthatatlan, nem mindig tudjuk, min múlik. Ha most a korábbi köteteimet újra olvasom, azt látom, az életművem Sinistra előtti része legalább annyira jelentős. Bizonyos szempontól fontosabb is, mert egy elnyomó rendszer körülményei között keletkezett, fittyet hányva annak elvárásaira, mintegy egy írói magatartás és szemlélet deklarációja. Nota bene: A részleg is a múlt rendszerben keletkezett – és ott is jelent meg! Csak hát korábbi köteteim megjelenésükkor nem volt alkalmas a társadalmi-politikai légkör a méltatásukra. Írásaim kezdettől fogva egy megvert társadalomról, szorongásokról, egy elnyomó berendezkedés belső viszonyairól és kényszerű emberi magatartásokról szóltak, óvatlanság lett volna a kritika részéről erre felfigyelni. Hogy akkor egyáltalán hogyan jelenhettek meg? Úgy, hogy meg kellett őket írni és be kellett őket vinni egy szerkesztőségbe, majd a könyvkiadóba. A meg nem írt művek ugyanis valóban nem is jelennek meg soha.

Ez nem azt jelentette, hogy a magatartásom ugyanakkor ne ingerelt volna egyeseket, köztük pályatársakat, akik elfogadták a korabeli feltételeket, a rendszer elvárásait. És ahogy ez lenni szokott, azokat, akik nekem próbáltak úton-útfélen keresztbe tenni – voltak jó páran –, azóta is nagyobb becsben tartja számon az irodalmi emlékezet. Ez is oka lehetett, hogy bár a Sinistra megjelenésekor már József Attila-díjas voltam, mégis, íróként a hazai tájakon nem voltam eléggé ismert, így a regény feltűnést keltett. De hogy a kérdésre próbáljak mégis válaszolni, a Sinistra esetében talán az elbeszélés hangja volt újszerű, a történet belső viszonyai tűnhettek akkoriban annyira szokatlannak, hogy ez megkülönböztetett helyet jelölt ki számára. És talán nem mellékes, a legjobbkor jelent meg, mindjárt a rendszerváltást követően, amikor a történelmi emlékezetben még nem kezdett homályosulni a kommunista diktatúra élménye.

A főszereplő-elbeszélő Andrej Bodor autisztikus közönnyel, érdektelenséget mutatva dokumentálja a körülötte lezajló eseményeket, saját cselekedeteit. Párhuzamot von a főszereplő és önmaga között?

Nem, semmiképpen sem. Ez láttatás, előadásmód, írói eljárás, végső soron stílus kérdése. Ez a szenvtelen nézőpont tulajdonképpen nagyjából egész tevékenységemet végigkíséri. Elég ritkán tettem engedményeket ellenkező irányba. Azt tartom, a prózaíró legyen tárgyilagos, akkor is, ha alanyi köntösbe bújik, és nem szerencsés, ha érzelmeit, véleményét érzékelteti, és ha burkoltan is, de valamilyen formában kommentálja, minősíti történeteit, azok belső viszonyait.

Több művét, többek között A borbély és a Plusz-minusz egy nap című alkotását is megfilmesítették. A Sinistra körzetet is láthatjuk majd filmvásznon?

Remélem, nem. A könyv művészi értékei, azok az erények, amelyek miatt kedvelni lehet, a megfilmesítés során bizonyára elvesznének. A Sinistra körzet tizenöt, egymástól elkülönülő, lazán kapcsolódó novellisztikus fejezetből áll, nem lenne szerencsés ezeket szorosabbra kötve egyetlen filmbe sűríteni, abban elveszne a történetek egyéni hangulata. Van a regénynek néhány fejezete, amelyből valóban akár film is készülhetne, de úgy érzem, gondolkodásunk, így az érdeklődésünk is épp eltávolodóban van annak a korszaknak a gondjaitól. Egyszóval nem szívesen lesném, hogy mit kezd egy rendező ezzel a nem könnyű anyaggal.

Úgy fogalmazott, a képzelet a valóság elemeiből építkezik. Csak létező dolgokat bírunk kitalálni. Ez a könyveire is igaz?

Tényleg mondtam ilyesmit, beleértve azt is: ha valami a képzeletben létezik, az már része a valóságnak. Lehet, pontatlan voltam. Illetve, nehéz pontosan meghatározni a létezhető valóság és a képzelet határvonalát. Tehát korábbi állításom egyszerre igaz és hamis. Szemlélet kérdése. Amikor az ember a Bibliát olvassa, történéseit tényként kezeli, illetve kénytelen annak fogalmi rendszerében elhelyezkedni, egyszersmind elfogadni koordinátáit, másként értelmetlen lenne olvasni. A világnak ezt a fiktív, rendhagyó látványát képes az ember valóságként is kezelni, a látnoki pillanat, a prófécia beleépül a világképünkbe. A lét abszurditása végső soron minden korban apokaliptikus képzetekhez vezetett: az abszurditás feloldása csak kataklizma során teljesedhet be. Ennek sejtése végigkíséri az emberiség egész gondolkodását, ma is része félelmeinknek. Akkor pedig a létező dolgok közé tartozik.

Szilágyi Magdolna

Filmjáték-játékfilm - kerekasztal-beszélgetés az újraalkotásról