Ma 105 esztendővel ezelőtt született és az idén 70 évvel ezelőtt hunyt el Radnóti Miklós költő, műfordító (Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) a holokauszt egyik magyar áldozata.

Radnóti Miklós arcképe – In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.”

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

A mindössze 35 évet élt költőnek, a Nyugat ún. harmadik nemzedéke egyik jelentős tagjának születési körülményei és halála egyaránt megrendítően tragikus volt: édesanyja és ikertestvére meghalt születésekor, s hogy életét két „halott árán” nyerte végigkísérte egész sorsát. 1937-ben így írt erről egyik költeményében:

„Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.”

Radnóti Miklós: Huszonnyolc év, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

Valamivel később, harminc esztendős kora körül (1940) Ikrek hava című prózai művében, lírai hangvételű önéletrajzában az önvádról is beszél: „Te maradtál meg? vagy a másik? Megölted őket.”

Radnóti Miklós: Ikrek hava, címlap, [Budapest], Almanach kiadó, [é. n.] – Törzsgyűjtemény

12 éves volt, amikor édesapja is meghalt. Csak ekkor derült ki számára, hogy az asszony, akit anyjaként szeretett, „csak” a nevelőanyja, Ágika pedig a féltestvére.

„– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.
– Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!
– Hogy halt meg? Miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felém fordult, és összekulcsolta a kezét.
– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.
– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam és a kezem ökölbe szaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!
– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.
– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.
– És?
– Mit és?
– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerekei lettek?
–Azért – töröl ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni –, de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!”

Radnóti Miklós: Ikrek hava [napló a gyerekkorról], részlet, Budapest, Magyar Helikon, Szépirodalmi. Kiadó, 1969 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Ezt követően gazdag textilkereskedő nagybátyja nevelte Radnótit, majd egy csehszlovákiai textilipari főiskolán tanult, de csak elszenvedte kereskedelmi tanulmányait. Hazatérve nagybátyja textilkereskedésében dolgozott. Gyötrelmes két év volt ez számára. Végül különbözeti érettségi letétele után magyar–francia szakra jelentkezett. „És felmerül bennem a tanárság gondolata. Menteni akarom a költőt az élettől. Ez a két mesterség nem összeférhetetlen. Azt hittem akkor még, hogy kaphatok katedrát.” – írta később önéletrajzi írásában. De a numerus clausus (1922) miatt nem vették fel a budapesti bölcsészkarra, csak Szegedre. Amikor elkezdte tanulmányait, már egykötetes költő volt. 1930-ban jelent meg Pogány köszöntő című kötete.

Radnóti Miklós: Pogány köszöntő, borító; [Budapest] Kortárs kiadása, 1930. – Törzsgyűjtemény

Radnóti egész pályáját végigkísérte a sorssal való tudatos szembenézés gondolata és ennek sokrétegű kifejezése. Már a harmincas évek költeményeiben többször találkozhatunk azzal a halálraítéltség-tudattal, amit később így fogalmazott meg Juhász Ferenc:

„És nem tudta senki úgy ezt, olyan pontosan, konokan, keményen, tisztán, olyan megmásíthatatlan áhítattal és boldog iszonyattal, olyan makacs meg-nem-adással és pontos könyörtelenséggel, olyan kegyetlen egyszerűséggel, rejtelemtelenűl, olyan dacos tisztasággal és merengő komolysággal, mint ő”[…]

Juhász Ferenc: A boldog halálraítélt, részlet – In: Uő.: Versprózák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 – Törzsgyűjtemény 

A Mint a bika című 1933-as versében a lírai én a veszélyre „fölszagoló” bikához hasonlítja magát, amely „[…] ha megjön az óra, küzd/ és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda.” Majd a vers zárlatában: „Így küzdök én is és így esem el majd,/ S okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.” Az Első ecloga híres sorai pedig a Radnóti költészetében oly gyakori élő fa képével jelenítik meg a sors vállalását.

„Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.”

Radnóti Miklós: Első ecloga, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt, borító; [Budapest] a Nyugat kiadása, 1936  – Törzsgyűjtemény

Háromszor hívták be munkaszolgálatra. Naplója szerinti „tábori könyvtára” a „Károli-Biblia” és Arany János hat füzetnyi válogatott költeményei voltak.

[1942. július 7.] – „[…] H. tizedes motoz, hallom, hogy halkan szitkozódik, »hogy lehet valakinek ennyi kacatja!« »Forduljon meg!« Megfordulok. »Ez mi?« »Arany János költeményei, az a Toldi például« »Minek?« »Olvasni.« A Toldi szerelmének már leszakította kotorászás közben a címlapját, látom. Tűnődik, majd elviszi megmutatni. Csikorgatom a fogam.”

Radnóti Miklós: Napló, részlet,[sajtó alá rend. Radnóti Miklósné] Budapest, Magvető, Bratislava, Madách, 1989 – Törzsgyűjtemény 

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatra hívták be. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban még számos remekművet írt: pl. a két utolsó eclogát és a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verseket. Innen indították el utolsó útjára 1944. szeptember 17-én. Noteszébe, az ún. Bori noteszbe (melyet ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban őriznek), beírt verseit a tömegsír exhumálásakor a már bomló test viharkabátjának zsebében találták meg benne öt nyelven az alábbi szöveggel:

„Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót. Hogy jutassa el Magyarországra, Ortutay Gyula dr. egyetemei magántanár címére.”

[Radnóti Miklós] Bori notesz, hasonmás kiadás Ortutay Gyula kísérőtanulmányával, Budapest, Helikon Kiadó, Szépirodalmi Kiadó, 1985 – Törzsgyűjtemény

A még maga összeállította, s utóbb utolsó verseivel bővített posztumusz kötete, a Tajtékos ég 1946-ban jelent meg.

Radnóti Miklós síremléke a Kerepesi (Fiumei úti) temetőben. 2014 februárjában ide, a férje sírjába temették el a 102 esztendős korában elhunyt Gyarmati Fannit. – Digitális Képkönyvtár

én megneveztem gyilkosaimat
szelíden pontosan és jóelőre
(de bosszú nélkül)
mint Hölderlin a Föld virágait
(hiszen ők is e Föld virágai)

de ti is rájuk ismertek-e még
e mai karnevál forgatagában
a testhezálló új bőr-álruhákban
a fejre húzott harisnyák alatt

szelíden pontosan és még időben
(de bosszú nélkül)

Somlyó György: Radnóti rondója – In: Uő: Palimpszeszt, Budapest, Orpheus Kiadó, 1990  – Törzsgyűjtemény

–s–

Május – másként pünkösd hava vagy tavaszutó, régi székely elnevezése szerint pedig ígéret hava – sokak szerint a legszebb hónapunk. Május a virágzás hónapja. A május elején született Radnóti Miklós (1909) Naptár című költeményének májusra vonatkozó sorai adták a címet a hónapot köszöntő bejegyzésünkhöz.

Tavaszi álom – Digitális Képarchívum

„A »május« hónapnév eredete igen zavaros. Eredetileg volt egy görög Maia istennő (a szó maga görögül »anyókát” vagy »dajkát« jelent), akinek Zeusszal volt viszonya, s ebből született Hermész isten. Aztán volt külön a rómaiaknak is egy Maja nevű istennőjük, Vulcanus isten neje, a tavaszi termékenység istennője. Végül volt egy »deus Majus« istennév, ez a »magnus« (nagy) szó fokozásából eredt, és »hatalmas, nagy istent« jelentett, vagyis Juppiternek volt a mellékneve. A Julianus naptárreform idején, ahogy a márciust Marsnak, az áprilist Venusnak, ugyanúgy a májust Juppiternek szentelték, s elnevezték »mensis Majus«-nak. A hozzáfűződő rituálék azonban a két termékenységi istennő kultuszához kapcsolódtak. Így például a római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét elnevezték »majalis«-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális« fennmaradt. Maja istennő neve különben egy más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis »Majestá«-nak (a görög »megista« = legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró »majesta« címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában »fenséges« fogalmakra is kiterjesztették. Ez újra egyik példája a címek devalvációjának.

Supka Géza: A futó évek margójára, részlet – In. Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek – Magyar Elektronikus Könyvtár

[Május ] – „Kalendarium, es az ielen valo…”, 1583 (RMNY 503). – Digitális Könyvtár

„Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyült a roppant
éj tavába, a völgybe, ahogy
nyomta a párás ég: nehéz
volt, mint sűrű zene, mint sürü méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körűl, mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.”

Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag, részlet – In: Uő.: összes versei, Osiris Kiadó, Budapest, 2003 – Törzsgyűjtemény 

Orgonavirágzás – Digitális Képarchívum

„Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?”

Tóth Árpád: Május, részlet – In: Uő.: összes verse – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kéri?), hogy: ne felejts!”

Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag, részlet – In: Uő.: összes versei, Osiris Kiadó, Budapest, 2003 – Törzsgyűjtemény 

Nefelejcs – Digitális Képarchívum

„Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak dallamos zenebona lett belőle, célzásokkal a gyöngyvirágra és a mérsékelten viszonzott szerelemre. Az igazi májusi dallam mélyebb, s egyáltalán nem érzelgős. Van benne valami a földrengésből. De van benne valami a halál neszéből is. Félelmes hónap. Okos öregek nem szeretik, óvatosan élnek ízeivel, fényeivel és illataival, lehetőleg elbújnak vagy elutaznak előle. […]
A májusi ünnep pogány és harsány. Minden lármázik, mondani akar valamit. A levegő már korán megtelik pezsgő, fanyar illatokkal, barbár fénnyel, egy ókori ünnep kegyetlen, vakító fényességével. Van májusi öngyilkos, ahogy van májusi gyöngyvirág, májusi rántott csirke. Az ember tehetetlenül menekül e támadás elől a civilizáció bástyái mögé. Májusban nem lehet könyvet írni. Olvasni is alig. Minden élet személyes, értelem ellen való támadásnak érzi e sugarakat és illatokat.”

Márai Sándor: Május, részletek – In: Uő.: Négy évszak, [Budapest], Helikon Kiadó, 2000 – Törzsgyűjtemény 

Gyöngyvirág – Digitális Képarchívum

„Gyöngyvirággal virágzik a hegy alja,
De szép kislány lakik itt a szomszédba!
A szememet mégse merem rávetni,
Mert az anyja nem engedi szeretni.”

[Gyöngyvirággal virágzik a hegy alja…], részlet, magyar népdal – In: Magyar népdalok, [Szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula], [Válogatta és jegyzetekkel ellátta Katona Imre], Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1976 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Májusi apró színvilág – Digitális Képarchívum

„Szinte sercent, hogy nőtt a fű,
Zengett a fény, tüzelt a Nap,
Szökkent a lomb, virult a Föld,
Táncolt a Föld, táncolt az Ég
S csókolt minden az Ég alatt
S csókolt minden az Ég alatt.”

Ady Endre: Májusi zápor után, részlet – In: Uő.:összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

A születésnapi poszt végén felvillantottuk a folytatás ígéretét: „Következik: Egypercesek idegen nyelven”. – A beérkező kéréseknek eleget téve viszont úgy döntöttünk, hogy Örkény munkásságának kevésbé reflektorfényben lévő elemeire koncentrálunk, s így az egypercesek fogadtatását is beágyazzuk egy nagyobb tematikába, természetesen megspékelve mondandónkat jó sok Örkény idézettel:

Örkény István az 1930-as években, fotó, é. n., magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Örkény nem véletlenül idézi oly sokszor Renard-t. Még magánleveleiben is emlegeti a francia írót. Az ötvenes évek elejéről származik a következő, akkori feleségének, Nagy Angélának írott levélrészlet:

„Az egész irodalomtörténet csak egy hozzám hasonló írót tart számon, Jules Renard-t, aki sosem csalta meg a feleségét és egyébként is majdnem olyan aranyos volt, mint én…”

In: Örkény István: Levelek egypercben. 1996. 94. – Törzsgyűjtemény 

Nemcsak rá, hanem több más francia szerzőre is támaszkodik, amikor „egyperces” novellákat említ meg, mint példaadó szerzők műfaját. Fiatal korától kezdve gazdag és erős francia kötődései voltak, mind olvasmány, illetve fordítás szintjén, mind pedig életrajzi vonatkozásaiban. E háttérinformáció segítségével talán könnyebb felvázolni Örkény franciaországi sikereit és bemutatni a francia recepció gazdagságát.

1938-tól egészen a világháború kitöréséig tartózkodik Párizsban, ahol megélhetés gyanánt fogpótlékokat árul fogorvosoknak. Ebből az időszakból és erről az időszakról szóló írásai Párizsi novellák cikluscímmel kerültek később kötetbe. (Örkény István: Novellák 1-2. 1998. 1. kötet: Püspökkenyér /1941/ 154–-160., Dionysos (1941) 161–168., 69, Rue du Cardinal Lemoine /1979-es előszó a Hová siettél? című novellához/ 169., Hová siettél? /1939/ 170–180., Búcsú /1946/ 181–191., Párizs, Isten hozzád! /1963/ 192–193.) Hazatérte után sem szakad meg kapcsolata a francia irodalommal és az emigrációval. Utóbbi majd az 1956-os eseményeket követően kap ismét nagyobb hangsúlyt, amikor elítélt barátai és szerzőtársai közül büntetésük letöltése után többen Franciaországba disszidálnak. Többek között akkor megy Párizsba az Egyperces novellákat később franciára fordító Tardos Tibor is.

Mindezeken túl Örkény lefordította a francia irodalom számos remekét. Nevéhez fűződik többek között Laclos Veszedelmes viszonyok, Cocteau Rettenetes szülők és Dumas memoárjainak fordítása. (Laclos, Choderlos de: Veszedelmes viszonyok. Bukarest, Kriterion 1973.; Cocteau, Jean: Rettenetes szülők. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1963.; Dumas, Alexandre, père: Emlékeim. Budapest, Európa Kiadó 1966. Ennek a kötetnek nemcsak fordítója volt, hanem az utószót is ő írta a műhöz.)

Örkény szerint:

„A fordítás nálunk írói hagyomány: úgyszólván mindenki igyekszik legjobb erejéhez mérten fordítani, különösen költőink, a legnagyobbak is. Sőt szent hagyományunk, hogy éppen a fordításba adjuk erőnk legjavát. Nálam a fordítói munka teljesen alkalomszerűnek mondható. Mindig valamelyik kiadó jelentkezett, hogy ezt és ezt a művet szeretnék kiadni, vállalom-e a fordítását. És – bevallom – válogatás nélkül vállaltam. Mostanában ugyan nem szorulok rá anyagi okokból, de vállalnám ma is, mert mindenkitől lehet tanulni, és én rengeteget tanultam fordítás közben. (…) Például Cocteaut-t nem volt könnyű fordítani, de szerettem azt a munkát. És még Dumas-tól is lehetett tanulni, nem is beszélve legkedvesebb fordításomról, amivel persze a legtöbbet is dolgoztam, mert nagyon nehéz volt, Choderlos de Laclos-nak a Veszedelmes viszonyok című regényéről.”

Rácz-Székely Győző: A színház: mesterség. Könyvtáros, 1974/3. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 241–248. 246. és 247. – Törzsgyűjtemény 

Örkényt személyes barátság fűzte Aragonhoz és a Macskajátékot franciára fordító Vercorshoz. (Vercors a Hamleten és az Oidipuszon kívül csak Örkény művét fordította le franciára. Chat! Tragi-comédie en deux parties. Paris, Gallimard 1974.)

Chat! Chat! – A Macskajáték külföldi előadásának plakátja, Brüsszel, 1974, magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Vercors (1902–1991) és Örkény barátsága 1972-ben kezdődött, amikor a magyar származású francia író olvasta a darabot a New Hungarian Quarterly-ben angolul. A fordítás el is készült, de a darab első bemutatója nagy bukás volt – állítólag – a rendezés miatt. A Macskajáték mellett a Tóték drámaváltozatát, a Rózsakiállítást, a Glóriát és az egyperces novellák egy részét fordították le franciára. Párat felvillantva:

La famille Tot. Pièce adaptée par Claude Roy. Paris, Gallimard 1968. (A Théatre du monde entier sorozatban.) Minimythes. Nouvelles choisies, traduites et préfacées par Tibor Tardos. Paris, Gallimard 1970. Chat! Tragi-comédie adaptée par Vercors. Paris, Gallimard 1974. Soeur Gloria. Récit traduit par Jean-Michel Kalmbach. Paris, Publications Orientalistes de France 1983. Floralies. Récit traduit par Jean-Michel Kalmbach. Paris, Publications Orientalistes de France 1984.

Vercor adapte la piece d' un resistant Hongrois, [Vercors adaptációjáról], újságkivágat; magántulajdon, é. n. – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Ahogy Örkény fogalmazta egy interjúban:

„A hazája problémáit ábrázoló magyar íróban is él az álom, hogy írásainak érvénye túlmutat a helyi kereteken. Ha írásait lefordítják, ez az ő számára azt jelenti, hogy áttöri az elszigeteltséget. Nekünk, magyaroknak pedig külön öröm, ha műveinket franciára fordítják. A magyar irodalom mindig szorosan kötődött a francia irodalomhoz, ha tehát műveinket franciára fordítják, ez annyit jelent, hogy forrásainkkal, mestereinkkel találkozunk. Ez komoly kihívás számunkra! Meg aztán itt van a francia nyelv irgalmatlan előnye: itt nem lehet kifejezni semmit, ami homályos vagy zavaros. Halálos veszély ez a mi számunkra, hiszen a nyelv logikája könyörtelen. De ha a próbát megálljuk, ha a fordítás sikerült, az munkánk kétszeres dicsérete.”

Válasz Jean Tailleur francia kritikusnak arra a kérdésére, hogy mit jelent számára, ha lefordítják más nyelvekre a műveit. – Les Lettres Françaises, 1970. október 28. Fordította: Szántó Judit. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 205/206. – Törzsgyűjtemény 

Örkényt drámáin keresztül ismerte meg a francia közönség. Elsőként a Tótékat fordították le, majd mutatták be Párizsban, 1968-ban. Bár Örkény szerint nem volt átütő siker, a Gaîté Montparnasse-ban kilencven előadást megélt, és folyamatosan játszották a Théatre du Gymnase-ben is. A hivatalos elismerést ezért a darabjáért 1970-ben kapta meg: október 27-én elnyerte a 17. alkalommal kiosztott, Xavier Forneret-ről elnevezett „Fekete Humor Nagydíjat”. (Grand Prix de l’Humour Noir Xaver Forneret)

A Fekete Humor Nagydíja, 1970, Franciaország. A fotó 2009 májusában készült az író lakásában, magántulajdon, fotó: Török Máté – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

A díjat azzal a céllal alapították, hogy felhívják a közönség figyelmét a fekete humorról tanúskodó eredeti művekre. Az ilyen művek – az egyik zsűritag, Tristan Maya szerint – „a sarokbaszorítottak visszavágása”. A döntéshozók közé a kortárs francia irodalom írói, kritikusai, irodalmárai tartoztak, pl. Hervé Bazin, J.-P. Chamont, Jean Breton, Anatol Jakovsky. (Örkény István: Drámák I. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1982. 475.) Akár kötete jelent meg Örkénynek franciául, akár darabjait mutatták be, a kritikák, ismertetések vagy interjúk kérdései között általában megemlítették Jarryt, Michaux-ot, Queneau-t, a kelet-európai groteszkség kapcsán Mrožeket, az elődök tekintetében pedig legfőképpen Kafkát. (Claude Bonnefoy: Örkény borotvaélen. La Quinzaine Litteraire, 1970. október 1–15. Fordította: Szántó Judit. In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 207–211. 207.)

Így nyilatkozott erről:

„Stílusom „groteszk”. Van benne egy kevéske Ionesco (ami az abszurdot és a gondolat elsőbbségét illeti), egy kevéske Giraudoux (a költőiség szempontjából) és egy kevéske Kafka (a tragikum révén). Ők az én „rokonaim”.

Interjú a Le Soir című brüsszeli lapban 1974. január 18-án. Fordította: Szántó Judit. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 211–214. 212. – Törzsgyűjtemény 

Következik… az egypercesek recepciója.

Kötél Emőke

Gróf Széchényi Ferenc (Fertőszéplak, 1754 – Bécs, 1820), aki a róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtárat megalapította 1802-ben. 

Még ma sem tisztázott, hogy április 28-án vagy 29-én született Széchényi Ferenc – Bártfai Szabó Lászlónak, a Széchényi család történetét feldolgozó háromkötetes monográfiájában április 28-i születési dátum olvasható.

Gróf Széchényi Zsigmond és gróf Cziráky Mária harmadik gyermeke volt. 1770–1772 között a bécsi Theresianumban tanult, a kőszegi kerületi táblánál kezdte jogi-politikai pályafutását. II. József reformpolitikájának híveként 1783-ban a horvát bán helyettese lett, s több vármegyének főispáni helytartója, királyi biztosa. 1786-ban a pécsi kerület királyi biztosává nevezte ki az uralkodó. A magyar alkotmányos rendet megsértő jozefinista politikával meghasonló Széchényi Ferenc 1786-ban – meggyengült egészségére hivatkozva – összes politikai hivataláról lemondott. Ekkor hosszabb európai utazásra indult Csehországon, Németországon, Belgiumon keresztül Angliába, amelynek során az országok politikai berendezkedését, gazdaságát tanulmányozta, továbbá kulturális intézményeit, könyvtárakat, akadémiákat, tudós társaságokat ismert meg.

Széchényi Ferenc családja körében (Egykorú vízfestmény a Magyar Tud. Akadémia Széchényi Múzeumában) Közli Fraknói Vilmos Széchényi monográfiája.

Széchényi a nyugat-európai út során szerzett tapasztalatai birtokában szembesült igazán Magyarország valós helyzetével; ennek hatására fogalmazódott meg benne a mindennél erősebb elhatározás, hogy hazája elmaradottságát a politikai reformok mellett mindenekelőtt annak szellemi-kulturális felemelésével kívánja orvosolni. Széchényi a magyar kultúra és tudomány egyik legbőkezűbb mecénása volt a 18/19. század fordulóján: írók, tudósok műveinek kiadását, idegen nyelvű művek lefordítását, térképek kiadását támogatta. Az 1790/91. évi országgyűlésen az országgyűlés visszahelyezte hivatalába, s őt bízta meg a király és nemzet képviseletében a nápolyi küldetéssel, amelynek során ő adta át IV. Ferdinánd nápolyi királynak – II. Lipót testvérének – a koronázási emlékérmet. 1792-ben itáliai útján tüntették ki a Szent Januarius-renddel (első külföldi volt, akit a nápolyi uralkodó e magas elismerésben részesített), s audiencián vett részt VI. Pius pápánál. 1798-ban Somogy vármegye főispánja lett, 1799-ben a hétszemélyes tábla elnöke, ezt követően királyi főkamarásmester, majd helyettes országbíró.

Ex libris a nagycenki gyűjteményből

Cenki kastélya a családi könyvtárral már jóval a könyvtáralapítás előtt a magyarországi tudósok rendelkezésére állt, balatonfüredi villája, pesti háza a kor értelmiségének találkozóhelye volt, ahol tervek születtek a magyar nyelv és irodalom pártolására, s foglalkoztak egy tudós társaság létrehozásának gondolatával is. Széchényi Ferenc támogatta a Bécsben a Görög Demeter által kiadott újság, a Magyar Hírmondó körül csoportosuló, literátorokból álló „magyar társaságot”, s a lap által kiírt magyar nyelvi és művelődési pályázatokat.

Széchényi Ferenc életében 1793-tól kezdődik az igazán tudatos, szervezett könyvgyűjtés; a jakobinus szövetkezés vérbefojtása után 1795-től a politikai közélettől visszahúzódva egyre inkább könyvgyűjteménye rendezésének és gyarapításának szentelte magát. Ekkor már a legteljesebb körű hungarikagyűjtés koncepcióját követte, vagyis fő célja lett a Magyar Királyság területén (Erdélyt és Horvátországot is beleértve) élő és alkotó szerzőktől származó nyomdatermékek, valamint a külföldön magyar szerzőtől megjelenő, magyar és idegen nyelvű kiadványok, illetve bármilyen, Magyarországot és a magyarságot érintő mű megszerzése. Gyűjtői jelszava a „Hungariam et Hungaros” volt. Az 1790-es években már a magyarországi írók-tudósok nagy részével kapcsolatban és levelezésben állt, valóságos könyvkereskedői hálózatot alakított ki magyar és külföldi szakemberek bevonásával.

Széchényi Ferenc gróf – Johann Ender festménye, 1825, Magyar Nemzeti Múzeum.

Széchényi felismerte, hogy az általa összegyűjtött könyvanyag úgy őrizhető meg, úgy válik igazán jelentős értékké a magyarországi tudományosság számára, ha rendszerezi azt, és kiadja nyomtatott katalógusát. Kiadásával az a fő cél lebegett a szeme előtt, hogy a hazai és nemzetközi tudományos életet tájékoztassa gyűjteményéről, és példát adjon a további gyarapításra. Az 1799–1800-ban nyomtatásban megjelent Catalogus Bibliothecae Hungaricae első három kötete – a kétkötetes betűrendes jegyzék és a szakrendi mutató – első ízben foglalta össze a Magyarországon megjelent nyomtatványok és a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok megközelítő teljességét. Széchényit már az 1790-es évek második felében foglalkoztatta a könyvtáralapítás terve, majd az 1802 tavaszára összehívott országgyűlés időszakát, a társadalmon úrrá lett bizakodó hangulatot tartotta alkalmas pillanatnak arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket az Országos vagy Nemzeti Könyvtár megalapítására. Szándékát I. Ferenc királynak felségfolyamodvány formájában nyújtotta be márciusban. Ebben gyűjteményét 'A gróf Széchényi család Magyar Könyvtára' (Bibliotheca Hungarica Familiae Comitum Széchényi) néven ajánlotta fel a magyar nemzet javára. Hivatkozik a prágai egyetemi könyvtárnak a Kinský gróf által ajándékozott gyűjtemény feliratára, s ennek mintájára készíti el sajátját:

Francisco II. Caes. Aug. Hung. Rege Josepho Archid. Austriae Prorege Bibliotheca Hungarica Familiae Comitum Széchényi Patriae Sacrata Anno 1802. magyarul:

A gróf Széchényi-család Magyar Könyvtára II. Ferenc császár felségének, Magyarország királyának József ausztriai főherceg nádornak idejében 1802-ben a hazának szentelve.

Az alapító nagy szerénységgel jelenti ki: „Keresztnevemet nem kívánom a feliratban feltüntetni, mert nem akarom, hogy hiú dicsekvésnek tűnjék fel eljárásom. Egyedüli célom, hogy más honfiak, elsősorban pedig leszármazottjaim, hasonló cselekedetekre buzdíttassanak.” I. Ferenc császár 1802. június 23-án kibocsátott határozata jóváhagyta Széchényi felajánlását. 1802. november 25-én nyújtotta be Széchényi az alapítólevelet az udvari kancelláriához, s a 26-án keltezett királyi oklevél azt minden pontjában jóváhagyta. Az alapító okiratban Széchényi Ferenc kinyilvánítja, hogy Magyarországra vonatkozó nyomtatott művekből, kéziratokból, térképekből, metszetekből és pénzérmékből álló magángyűjteményét „édes hazámnak és a közösségnek hasznára és javára mindörökre és visszavonhatatlanul adományozom”. A könyvtárat az ország nádorának fennhatósága alá helyezte, s uralkodói kegyként megkapta a köteles példány bekéretésének jogát.

 

Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi Ferencnek írott korabeli köszöntőlevelekből ad gazdag válogatást a hazai és külföldi kulturális, tudományos és politikai élet meghatározó személyiségeinek tollából.A kiadvány megvásárolható az OSZK könyvesboltjában és megrendelhető az OSZK kiadványtárában.

Széchényi tudta, hogy a nyomtatott katalógusok a legjobb hírvivői a könyvtárnak, ezért a saját költségén megjelentetett „könyvlajstromokat” tiszteletpéldányként küldte szét magyarországi és európai tudományos intézményeknek, könyvtáraknak, főiskoláknak, szerkesztőségeknek, világi és egyházi hatóságoknak, vármegyéknek és szabad királyi városoknak, valamint főrangú méltóságoknak, íróknak, tudósoknak. A külföldre jutó példányok elsősorban osztrák és német területre kerültek, de részesült belőlük Cseh-, Lengyel-, Oroszország, Itália, valamint Anglia is. A válaszul beérkező több mint félezer magyarországi és külföldi köszönőlevél hitelesen tükrözi a könyvtáralapítás korabeli társadalmi fogadtatását. Széchényi Ferenc e levelek eredetijét a Nemzeti Könyvtárban, másolatukat a családi levéltárban helyezte el és őrizte meg az utókor számára. Az alapítót a göttingeni tudós társaság 1803-ban, a jénai akadémia 1804-ben, a varsói tudományos akadémia 1811-ben, a bécsi művészeti akadémia 1812-ben elismerése jeléül tiszteletbeli taggá választotta.

Gróf Széchényi Ferenc az Aranygyapjas-rend díszruhájában. Lehnhardt Sámuel rézmetszete, 1821, OSZK Kisnyomtatványtára

Széchényi Ferenc egyre erősödő szembetegsége következtében 1811-ben lemondott összes közhivataláról, s visszavonulva családjának élt. 1818-ban újabb adományt tett: soproni könyvtárát is az országos könyvtárnak ajándékozta.

Széchényi Ferenc nagy fontosságot tulajdonított gyermekei nemzeti szellemű nevelésének. Fiai, Pál, Lajos és István mellé magyar nevelőket fogadott Petravits Ignác, Tibolth Mihály és Liebenberg János személyében, és külön súlyt fektetett magyar nyelvtanulásukra, sőt még fiai feleségeinek magyar tanítására is. Végrendelete értelmében és a könyvtár 1802. évi alapítólevelében foglaltak alapján, fiainak kötelessége a nemzeti gyűjtemény gyarapítása, további katalógusainak kinyomtatása és a könyvtárral kapcsolatos ügyek felügyelete.

Deák Eszter