Április 9-én ünnepeljük második születésnapunkat. Nem kétévesek lettünk, hanem két évfordulónk is van: az egyik 1802. november 25. amikor a könyvtárat alapították, a másik, amikor a Budavári Palotában lévő épületében az első látogatókat fogadtuk, vagyis 1985. április 9-én. A huszonhat évvel ezelőtti dátumig azonban hosszú volt az út, hiszen már 1959-ben elhatározták, hogy a Palotába fogják költöztetni a Nemzeti Múzeumban egyre szűkösebb körülmények között lévő könyvtárat. Minderre végül a könyvtár fennállásának 183. évében került sor.
Huszonhat éve április 1-én reggel sajtófogadást tartottunk, másnap ünnepélyes külsőségek közepette, a külföldi nemzeti könyvtárak vezetőinek jelenlétében megnyitottuk könyvtárunkat és egy hét múlva, a mai napon fogadtuk az első olvasókat.
Képriport az első látogatókról:
1985. április 9-én 9 órakor nyitottuk ki a bejárati ajtót.
Dr. Keresztury Dezső, költő, író, irodalomtörténész, akadémikus, 1945-1947 között vallás és közoktatásügyi miniszter, iratkozott be először. 1950-től az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1952-től a Színháztörténeti Tár vezetője, 1968-tól nyugdíjba vonulásáig a Különgyűjtemények főosztályvezetője volt.
Morvay Zsuzsa, Szalai Márta a beiratkozó pultban
Dr. Fajszi Károly, a könyvtár rendszeres olvasója, gazdag eszperantó könyvtár gyűjtője, valamint Dr. Illyés Katalin, Tomits Ottilia.