Magyar játékfilmek forgatásán készült fotókból válogatott tárlat látható az V. emeleti folyosón július 16-ig. A kiállítás a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény anyagából huszonöt fényképet mutat be, melyek közül a legkorábbi 1940-ben, míg a legkésőbbi 2006-ban készült. A felvételeken mások mellett Latabár Kálmán, Törőcsik Mari, Bara Margit, Garas Dezső, Makk Károly, Szabó István és Agárdy Gábor látható . A tárlat kurátora B. Müller Magda, a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény munkatársa, amely immár a Fénykép- és Fotóművészeti Tár része.
Escher Károly felvétele
B. Müller Magda elmondta, szeretett volna mindenből egy kicsit megmutatni, olyan színészek, rendezők fotóit kiállítani, akiket ismernek és szeretnek. Nagyon örül, hogy a gyűjtemény be tudott mutatkozni. Negyven ehhez hasonló tárlat van már készen, amelyek bármikor kiállíthatóak. A gyűjteményben majdnem az összes jelentős rendezőről, operatőrről, színészről rendelkezésre állnak fényképfelvételek. Hogy csak az ismertebbeket említsük: Major Tamás, Kállai Ferenc, Törőcsik Mari, Szabó István, Koltai Lajos és a többiek. A teljes gyűjtemény immár a Széchényi Könyvtár Fénykép- és Fotóművészeti Tárának része.
A kiállításon nyolc kép a Fénykép- és Fotóművészeti Tár Escher Károly-gyűjteményéből származik, ezeket Csillag Katalin, a Tár vezetője válogatta. Escher ugyanis a filmszakmából indult, több mint tíz film operatőre volt. Miután állást kapott a Pesti Naplónál, természetesen nem szűnt meg szívében a hely a film világa és a színészek számára.
Escher Károly felvétele
A Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény őrzi az 1948-tól napjainkig készült valamennyi magyar játékfilm standfotóinak negatívjait és pozitív képeit. A felvételeket kiváló magyar fotográfusok készítették az évtizedek során. Ők nemcsak szűkebb értelemben vett szakmájuk mesterei, hanem sajátos érzékenységgel rendelkeztek a filmes világ minden rezdülése iránt. Munkájuk a filmkészítés elmaradhatatlan része. A standfotók nyilvánvalóan nem pusztán a filmszakma tartozékai, hanem társadalom-, politika- és művelődéstörténeti dokumentumok is, korrajzot nyújtanak arról az időszakról is, amikor az adott film készült. A negatívok és az albumokba rendezett fényképanyag 1989-ig a MAFILM, ezután pedig a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény tulajdona volt. Ekkor kezdődött el az anyag digitalizálása. Az újabb tulajdonosváltásokat követően 2011. június 1-től a különleges gyűjtemény az OSZK Fényképtárába került, és rövidesen kutathatóvá válik a teljes anyag. A már feldolgozott, digitalizált képeket a www.mffa.hu oldalon lehet megtekinteni, és a képszolgálat segítségével akár rendelni is lehet az alábbi címeken: filmfoto@t-online.hu fenykeptar@oszk.hu