A színházi világnap estéjén folytatjuk Jászai Mari történetét.
Jászai – amint erről naplója is tanúskodik – szüntelen önreflexióval, nagy tudatossággal és sok gyötrelem között készült szerepeire. A Médea kapcsán ezt olvashatjuk egy 1906-os bejegyzésében: „Tegnap Médea. Zsúfolt ház. Ezt nem mertem remélni. El is sírtam magam [...] Ha van még öröm számomra e földön, ez az: telt házak régi tragédiáimra. És az a határtalan lelkesedés! Azok az áttapsolt felvonásközök! Nem szabad panaszkodnom, a legnagyobbat értem el hivatásom terén. Ötvenhat éves koromban Medeát játszom, szűnni nem akaró tapsviharok között.” (1906. június 5-én kelt bejegyzés, Jászai Mari naplója) 
Jászai Mari mint Medea Franz Grillparzer tragédiájának címszerepében. Nemzeti Színház, 1887. november 4. Strelisky Sándor 1904-ben készült ikonszerű fotómontázsa az eredeti fényképfelvétel fölhasználásával; Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár
1901-ben Jászai Mari a Nemzeti Színház örökös tagja lett (előtte egy évadot töltött a Vígszínházban). 1908-ban a Petőfi Társaság tagjai sorába választotta. Fél évszázados nemzeti színházi tagságát 1922-ben ünnepelték. 1925-ben még két új szerepet játszott el: Madách Imre Mózes című drámájának Jókhebedjét és Gloster özvegyét Shakespeare III. Richárdjában.
Mintegy 300 színpadi szerepe mellett versmondóként imádott Petőfije nagyhatású népszerűsítője volt, az első világháború idején pedig mindvégig a katonáknak szavalt.
„Egressy Gábor szavalói gyakorlatát folytatta és egyénítette a Nemzeti Színház nagy tragikája, Jászai Mari, aki a 20. század első évtizedeiben is életben tartotta a romantika őszinte pátoszát. Szavalói »szerepkörét« éppen olyan komolyan vette, mint színpadi szerepeit. Személyes drámává formálta az előadott verseket. A versmondás számára mindig és minden körülmények között ünnepi alkalom volt, akkor is, ha szerény dobogón lépett fel, ha cselédeknek vagy munkásközönségnek szavalt. Felháborodott, ha egy-egy jótékonysági esten a rendezők nem figyeltek előadására.
Jászai Mari mindig ünneplőbe öltözött a versmondáshoz: fiatalon egyszerű fehér ruhában, később magyaros díszöltözékben, zsinóros, meggyszínű kiskabátban lépett fel. Elvei közé tartozott, hogy »a szavalás kizárja a mozgást«. Szavaláskor – Egressytől és a korabeli szokásoktól eltérően – nem tartott kezében könyvet, noha rendkívül lámpalázas volt, s idős korában néha memóriája is cserbenhagyta.
[…]
Jászai Mari fiatal korától kezdve lelkesedett Petőfi Sándorért – azonban sokáig nem szavalt tőle semmit, úgy érezte, nem tudja megközelíteni a költő természetes egyszerűségét.”
Versmondás és színészet, részlet – Magyar színháztörténet II. 1873–1920 a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Jászai Mari 1926-ban hunyt el néhány hónapos betegség után. Még abban az esztendőben napvilágot látott a naplójából készült válogatás Jászai Mari emlékiratai címen.
Jászai Mari emlékiratai Haranghy Jenő plakátja [1926] Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár (Digitális Képkönyvtár)
„Meghalt a legműveltebb magyar asszony. Betegségének második hónapjában, amikor már úgy érezte, hogy minden lehetőséggel számolnia kell, Montaigne Essai-it olvasgatta, régi francia nyelven, szótár nélkül. Az egyik fejezetet megkülönböztetett szorgalommal tanulmányozta. Mondatról-mondatra magyarázta: elvetette vagy helyeselte. Ez a fejezet: Philosphie, c'est apprendre à mourir
Tanult meghalni. Ez volt a legnehezebb szerepe.
– Nagyon erősen éltem ahhoz, hogy könnyen haljak meg – mondta. – Nekem többet adott az élet, mint más ezer embernek. Fáj, hogy itt hagy. Folyton csak adott, bőven örömet és bőven szomorúságot, dicsőséget és megaláztatást. Megveszekedett szerelmesévé tett, rabszolgájává és urává tett, belém adta, hogy minden porcikámban érezzem a lüktetését és most egyszerre elrúg magától, faképnél hagy. Tűrhetem ezt megadással? Most, hogy mindentől búcsúznom kell, még azt sem bírom el, hogy a levegőtől búcsút vegyek. Mindennél jobban szeretem a levegőt. A levegőt is itt kell hagynom, a levegőt, amely édes simogatással becézi az arcom, a levegőt, amelynek belélegzése végtelen gyönyörűség!”
Lehel István Jászai Mari halálára című írása (1926. 20. szám) a Nyugat című folyóirat digitalizált változatában az Elektronikus Periodika Archívumban„Mint a munkás, ha elállítja gépeit
gyásza jeléül: állítsd el titokzatos
szövőszéked, Poézis! Zokogj, mostoha
kitagadott Orestes, mert Elektra tünt
az alvilágba, nővéred, ki gondosan
ápolt és dajkált, áldozott és siratott
és siratott...”
Babits Mihály Jászai Mari halálára, részlet – Babits Mihály összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
