Szent György a hagyomány szerint a III. és a IV. század fordulóján élt római katona volt, aki Diocletianus császár uralkodása idején szenvedett vértanúhalált. Tisztelete egész Európában elterjedt a középkorban, s ezzel magyarázható az is, hogy vértanúsága körülményeit sok legendás elemmel szőtték át. A történet, mely szerint legyőzi a sárkányt, majd kiszabadítja a királylányt, valamennyi nép folklórjában megtalálható és az ikonográfiai ábrázolásokon is igen gyakori. Szent György magyarországi tiszteletéről már Szent István király 1080 körül keletkezett ún. Nagy legendája is beszámol: A király a pogánylázadást „a dicsőséges kereszt jelének pártfogásával, Isten szülőanyja, az Örök Szűz Mária érdemeinek oltalmával Isten kedveltje, Márton főpap és Szent György vértanú zászlaja alatt verte le.” A szent későbbi hazai népszerűségét mutatja, hogy számos nemzetségi monostor és templom választotta patrónusául a középkorban. A barokk korban aztán kultusza elhalványodott, de a Szent György napjához kapcsolódó néphit és népszokások szerepe igen jelentős maradt. Erre utal az is, hogy április egyik régi magyar neve Szent György hava volt.
„A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. A IV. századból már tudunk kultuszáról, amely a keresztény légionáriusok révén terjedt el a birodalomban. Előbb a görög részeken, nyugati tisztelete csak a XIII. században vált általánossá. A keleti egyházban Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik. Közöttük is ő a »zászlótartó«, hiszen Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse, Györgyöt a címerébe emelte, s később a legmagasabb katonai rendjelet (györgykereszt) róla nevezte el. Rómában az V. században már temploma volt, a frank Meroving királyok (448?–751) ősatyjuknak vallották. Különös tekintélyre tett szert a Brit-szigeteken. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Jelvényét – fehér, illetve ezüst alapon vörös kereszt – a legelőkelőbb angol rend, a térdszalagrend viseli (alapítását 1345-re teszik), s a brit lobogó is a skót andrás- és az angol györgykereszt kombinációja. A lovagkorban tisztelete általánossá vált, más lovasszentekkel együtt […]”
A sárkányölő (részlet) – Jankovics Marcell: Jelkép-kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Szent György vértanú – Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505; Cod. Lat. 309., f. 141v (Kézirattár)
Szent György zománcképe a magyar Szent Korona alsó részén (corona Graeca) is szerepel. A középkori magyar Szent György-kultuszt pedig jól példázza, hogy Károly Róbert 1326-ban lovagrendet is alapított Szent György-vitézek néven.
„A rendnek ötven tagja volt, aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. Jelszava: IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI, vagyis: valósággal igaz vagyok e testvéri társaság iránt. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek. Fogadják, hogy pénteki napon ebédig lovagot vagy mást nem gyaláznak, nem kötekednek. Aki nem vigyáz a nyelvére, annyi hamus kenyérfalatot eszik éhgyomorra, ahányszor mást gyalázott.” […]
A középkori főnemességnek a sárkányrendtől is ihletett eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a híres Báthoriak a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a XIII. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi. Későbbi Báthori István vajda is Szent György oltalmában bizakodva vív meg Kenyérmezőnél (1479) a pogány török sárkánnyal. Ennek a győzelemnek emlékezetére építi a családi védőszent tiszteletére a nyírbátori, máig álló templomot, a gótika egyik nagy magyar remeklését. Falára került a családi címer sárkány-alakja is.”
Április 24. (részlet) – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban
A nyírbátori Szent György-templom (Digitális Képarchívum)
Szent György leghíresebb magyar ábrázolása a kolozsvári testvérpár, Márton és György prágai Szent György-szobra. A bronzból készült, egykor aranyozott szobornak másolatai Kolozsvárott és Budapesten is láthatók.
„Márton és György kolozsvári szobrász testvérek […] Sárkányölő Szent György-szobra az ember apoteózisa! Az öntudatos, fegyelmezett, művelt ember dicsőítése, aki nagy szellemi koncentrációval, halálmegvető bátorsággal megsokszorozza fizikai erejét, és legyőzi a sokszoros túlerőt. A hatalmas, kígyótestű, denevérszárnyú, emberevő sárkány már éppen a bátor harci ménen vágtató lovag lábfejébe akar harapni, farkát már a ló mellső lábára tekerte, amikor a Vitéz megállítja lovát, magasra emeli jobbjában lándzsáját, és biztosan célozva a sárkány torkába döfi. Nem csatázik vele, hanem egy perc alatt megöli. E tett végérvényességét hangsúlyozza a kompozíció a függőleges tengelyében: a hosszú lándzsa, amelyet meghosszabbít és ezáltal kiemel a hős magasra nyújtott, energiával teli, lándzsavető jobbja. Ez a jobb kar kapcsolja össze a lándzsát az azt irányító Vitéz – ugyancsak – függőleges alakjával: az értelemtől, szellemtől, megfeszített akarattól sugárzó arcával, a vértbe öltözött, a léleknek engedelmeskedő testtel és a halálos döfés erejét tovább fokozó, a kengyelben szinte felálló, a függőleges irányt erősítő, megfeszített lábszárral. A jelenet bal szélén a ló klasszikus szépségű, ugyancsak izgalomtól feszülő feje és mellső lábszárai is a győztes csapás függőleges irányát hangsúlyozzák.”
Prokopp Mária: Márton és György Sárkányölő Szent György-szobra: 1373 – A Korunk c. folyóirat 2001 júliusi számának digitalizált változata az Elektronikus Periodika Archívumban
Kolozsvári Márton és György Prágában álló Szent György-szobrának egyik másolata Kolozsvárott, a Farkas utcai református templom előtt (Digitális Képarchívum)
„E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. A tűzön a nyájat is áthajtották, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is mutattak be, majd kezet mostak a reggeli harmatban. Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra. A hiedelmek és a népszokások azonban nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, a hit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja […]”
Szent György napja (részlet) – A Magyar Néprajzi Lexikon V. kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban
A diófa porzója Szent György napján (Digitális Képarchívum)
„Hazánkban igen jelentős ünnep volt; olyan szerepet töltött be a magyar néphitben, mint május 1. nyugati szomszédainknál. Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. A régi boszorkányperekben állandóan felbukkan Szent György napja mint olyan időpont, amikor a boszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban azt mondogatták: „szedem, szedem, felét szedem”, ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.”
Tavaszi népszokások (részlet) – Dömötör Tekla: Magyar népszokások című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban
A ma 100 esztendeje Nagyenyeden született Jékely Zoltán, könyvtárunk Hírlaptárának egykori munkatársa, több művében is megemlékezik Szent György napi születéséről:
Nemhiába Szent György-napján születtem:
a Sárkány minden évben eljön értem.
Formát változtat és nemet cserélget,
de jön, de jön és rámtámad bizonnyal.
Ki sose tértem! Küzdöttem iszonnyal,
viaskodtam szablyával és szigonnyal,
s noha fejét eddig mindig levágtam,
szívét, belátom, el sosem találtam!
Most tört reám a legnagyobb haraggal!
Megszorított s már-már torkom harapja.
Szörnyű testét, tudom, hiába vágom.
S egyedül vívok vele a világon!
Kolozsvár, 1941. november
Jékely Zoltán: Szent György-komplexum – In: Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988 (Törzsgyűjtemény)
Szent György és a sárkány – a Lechner Ödön tervezte kőbányai Szent László-templom egyik üvegablaka (Digitális Képarchívum)
„Van bűne s büntetést nem ismer,
mert minden bűne szertelen,
égből jött: az itéleten
jelen kell hogy legyen az Isten.
Mert ki teremté ily gonosznak,
hogy éjjel jár, mint denevér,
hogy nem kell földi pályabér
s könnyei örömet okoznak?
Ilyen vásottnak ki teremté,
hogy csak forrásvizet szeret,
s ha nincs, bort iszik, ha lehet,
és a szegénységtől sosem fél?”
Jékely Zoltán: Aki Szent György napján született (részlet) – In: Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988 (Törzsgyűjtemény)
