A második, s egyben legrövidebb – a Szent Péter szóbeli tanítása nyomán a Rómában élő első keresztények kérésére írt – evangélium szerzője, Szent Márk (I. sz.) a hagyomány szerint Alexandria közelében április 25-én lett vértanú. Sírját már az V. század elejétől nagy tisztelettel vették körül. Ereklyéit velencei kereskedők 828-ban magukkal vitték, így vált Márk Velence védőszentjévé. Alakját az újszövetségi könyvek megjegyzései és az apokrif hagyomány őrizte meg.
Márk, a négy evangélista egyike, a Bika első dekádjának másik előkelő szentje. Pál és Barnabás apostolokat kísérte volt misszióikon, később Pált Rómába is követte. Zsidó származású volt, eredetileg Johanannak (János) hívták, de mivel nem zsidók között térített, latin nevén (Marcus) vált ismertté. A hagyomány szerint Szent Péter „tolmácsolója” volt, az ő diktálása nyomán írta meg evangéliumát. Állítólag ő volt Alexandria első püspöke, ott is szenvedett mártírhalált április 25-én, húsvét napján (Márk a legkésőbbi szent a naptárban, akinek a névnapja még húsvéttal egybeeshet). Állítólagos maradványait Velence szerezte meg a IX. században, azóta ő a „tenger királynőjének” védőszentje. Attribútuma a szárnyas oroszlán, középkori kommentárok szerint azért, mert evangéliumát Keresztelő Szent János pusztában „bömbölő” kiáltásával kezdi.
Jankovics Marcell: „Márk jő zöld búzával”. In. Uő.: Jelkép-kalendárium. (Részlet), [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Szent Márk. Roskovics Ignácz falfestménye a budapesti józsefvárosi templomban. Forrás: Vasárnapi Újság, 1895. május 12. – (Digitális Képarchívum)
Az ókeresztény hagyomány szerint Márk Alexandriának volt első püspöke, így az alexandriai egyház alapítója is, ahol valószínűleg Traianus császár idejében (98–117) a húsvéti ünnepi mise alatt az oltárnál szenvedett vértanúságot.
Márk evangélista, a Lévi törzséből való pap, Péter apostolnak fia a keresztségben s tanítványa Isten igéjében, magával Szent Péterrel ment Rómába. Midőn Péter ott hirdette az evangéliumot, a római hívek megkérték Szent Márkot, hogy írná meg az evangéliumot a hívők örök emlékezetére. Amit mesterének, Szent Péternek szájából hallott, híven lejegyezte, Péter pedig alaposan átvizsgálva azt, a teljes igazságot találta benne, s minden hívőnek elfogadásra ajánlotta. Látva Márk állhatatosságát a hitben, Aquileiába küldte, ahol Isten igéjét hirdetve a népek számtalan sokaságát térítette Krisztus hitére. Azt mondják, hogy ott is lejegyezte evangéliumát, amit különös becsben tartva az aquileiai egyházban mind a mai napig mutogatnak.
Jacobus de Voragine: Szent Márk evangélista. (Részlet). In. Uő.: Legenda aurea, [Budapest], Helikon, 1990. – Magyar Elektronikus Könyvtár
———
Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Én vízzel keresztellek, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.”
Márk evangéliuma (1,1–8). Szent István Társulati Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár
Márk evangéliumának egyik lapja a XII. században keletkezett Esztergomi evangelistariumban, melyet az Esztergomi főszékesegyház kincstára őriz. Forrás: Szilágyi Loránd: Irodalmunk kezdetei. In. Magyar művelődéstörténet I. Szerk.: Domanovszky Sándor et al., Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1939. – (Digitális Képarchívum)
Jézus négy evangéliumi portréja közül Márk változata mutatja be a legjobban Jézus emberi oldalát. Bár legtöbbször úgy látjuk Jézust, amint az irgalom csodálatos, Istenfiúságát feltáró tetteit viszi végbe, mégis nagyon gyakran jelenik meg emberi Úrként is. Csak Márk őrzi meg azokat a részeket, amelyek kiemelik, hogy Jézus milyen élesen tudott fogalmazni (1,25), milyen mélységesen szomorú, milyen haragos (3,5), vagy felháborodott (10,14) tudott lenni azokkal szemben, akik őt körülvették. A halott kislány feltámasztásának történetében egyedül Márk említi azt a megható részletet, hogy Jézus emlékezteti a gyermek szüleit: „adjanak neki valamit enni” (5,43). Csak Márk Jézusa az, aki „ránézett (a gazdag ifjúra) és megkedvelte” (10,21), mielőtt felszólította volna, hogy adja el mindenét és kövesse őt. Márk Jézusát gyakran elkeseríti, hogy még saját tanítványai sem értik őt és küldetését (pl. 4,13; 8,14– 21). Márk egy olyan Jézust mutat be, aki egyszerre Isten hatalmas Fia és ugyanakkor nagyon emberi személy is. Márk olvasói érezni fogják, hogy ennek az evangéliumnak a Jézusa könnyen megközelíthető, mert ő is megtapasztalta az életet, annak minden csalódásával és szeretetével, örömével és bánatával együtt.
Philip Van Linden, C. M.: Evangélium Szent Márk szerint. Szegedi Újszövetség-kommentár. – Magyar Elektronikus Könyvtár
----
Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.
Apostolok Cselekedetei (1,1–3). Szent István Társulati Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár
---
A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint ,,Péter tolmácsáról”. Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50 és 60 között), és Szent Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot.
Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz meghallani Péter szavát, aki a résztvevő szemtanú elevenségével mondja el a Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat. Ezért találhatunk apró részleteket Márknál – és csak nála! – amelyek csak szemtanútól származhatnak. Pl. hogy Kafarnaumban az egész város ott tolongott az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy hogy Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).
Ha ezt az evangéliumot a másik hárommal összehasonlítjuk, Máté logikusabb rendszert alkotott, Lukács pontosabb időrendet követ, János pedig mintha ki akarná egészíteni az előtte készült három művet. Máté ugyanis 40 körül, Márk 50 és 60 között, Lukács 62 körül, János pedig a század végén, 90 és 100 között írt.
Diós István: Szent Márk evangélista. In. Uő: A szentek élete I. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Szent Márk Velence védőszentje, akinek ereklyéit velencei kereskedők vitték az arabok pusztítása elől városukba 828-ban.
… a velenceiek Alexandriából Velencébe vitték át Szent Márk testét, ahol egy csodálatos szépségű templomot építettek a tiszteletére. Néhány velencei kereskedő ugyanis, akik eljutottak Alexandriába, két papot, akik Szent Márk testét őrizték, kérésekkel és ígéretekkel rávettek, engedjék meg, hogy a testet titokban elemeljék, és Velencébe vigyék. Ám, mikor a testet kiemelték a sírból, olyan erős illat árasztotta el egész Alexandriát, hogy mindenki csodálkozott, honnan ez az édes illat. Mikor pedig a tengeren más hajók utasainak is elmondták, miként hozták el Szent Márk testét, az egyik közülük így szólt: „Meglehet tán, hogy valami egyiptominak a testét adták tinektek, miközben azt hiszitek, hogy Szent Márk testét viszitek.” Erre a hajó, melyben Szent Márk teste feküdt, csodálatos gyorsasággal magától megfordult, s a másik hajóra rátámadva, oldalát egy helyen betörte, s nem engedte el mindaddig, míg azon a hajón mindenki azt nem kiáltotta, hogy ott Szent Márk testét szállítják. Mikor egy éjjel a hajó gyors iramban siklott, s a vihartól megrémült és sötétségbe borult hajósok azt sem tudták, merre tartanak, megjelent Szent Márk a testét őrző szerzetes előtt, mondván: „Mondd meg ezeknek, hogy gyorsan húzzák be a vitorlákat, mert közel a szárazföld!” Miután a vitorlákat bevonták, megvirradt, s ők egy sziget mellett találták magukat. Végighajóztak a partvidéken, s bár szent kincsüket mindenki előtt titkolták, a lakosok kijőve a partra azt kiáltozták: „Ó, mily boldogok vagytok, kik Szent Márk testét hordozzátok! Engedjétek meg, hogy imádsággal hódoljunk előtte!”
Jacobus de Voragine: Szent Márk evangélista. (Részlet). In. Uő.: Legenda aurea, [Budapest], Helikon, 1990. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Szent Márk oroszlánja a Piazzettán, Velencében. In: Nagy képes világtörténet. VII. kötet: A reformatio kora. Szerk.: Marczali Henrik. Elektronikus kiadás – Magyar Elektronikus Könyvtár
Jesus Evangeliomát Szent Mark meg irta;
Igaz Hit fondamentomát, Ugy ki-atta;
sok társait ahoz szabta.
Eppen Szent Húsvétnek napján, Jesusért szenved;
Oltárnál meg-foggattatván, Jesust hirdet:
Szent Márk mindnyájunk melled vedd.
XXV. apr: Szent Markrol. Notája, Egeknek fényes villámja (Cantus catholici. Kassa, 1674.) Katolikus egyházi énekek. (Régi magyar költők tára XVII. század), Budapest, Argumentum, Akadémiai, 1992. – Magyar Elektronikus Könyvtár
---
Miképpen a ház fundamentum nélkül, a termőfa gyökér nélkül fel nem nevekedhetik: szinte úgy az igaz hit nélkül senki az igazságba fel nem állapodhatik, a boldogságra fel nem nevekedhetik; mert az igaz ember hitből él, lehetetlen a hit nélkül, hogy Istennek kedvébe juthassunk, és aki nem hiszen, immár megítíltetett, azaz, amint Szent Márk magyarázza: elkárhozik, aki pedig üdvözül, a hit által üdvözül, úgymond Szent Pál, és ezáltal jegyzi az Úr magának a mi lelkünket. Mert noha a hit megholt és elégtelen a szeretet nélkül, mindazonáltal oly szükséges az igaz hit, hogy e nélkül az üdvösségre senki nem juthat.
Pázmány Péter Mely szükséges az igaz hit? In: Pázmány Péter művei, vál., szerk.: Tarnóc Márton, Budapest, Szépirodalmi, 1983. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Szent Márk ünnepén zajlik a búzaszentelés melyet vagy a templomban végeznek vagy a határban a friss vetésnél. A Mindenszentek litániáját éneklő hívek zászlós körmenetben vonultak ki a vetéshez, ahol a pap a négy égtáj felé fordulva szentelt vízzel meghintette a zsendülő búzát. A néphit szerint a szentelt búza különös erejű; a férfiak gyakran a kalapjuk mellé tűzték, az asszonyok pedig az imakönyvükbe tették.
Búzaszentelő körmenet a két világháború között. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Amíg századunk első évtizedeiben a búzaszentelést még nyilvánosan, kint a mezőn körmenettel is megünnepelték, a Szegedalsóvárosi asszonyok közül sokan a maguk földjéből is szoktak vinni zöldbúzát a szentelésre, amelyet aztán jószágaikkal etettek meg. A helybeli kinyérsütögetők, vagyis házikenyeret sütő és piacon áruló felsővárosi asszonyok körében még a múlt század végén is járta, hogy a kovászba Szent György-nap előtti harmatot és búzaszentelőkor szentelt búzaszálakat tettek, hogy a kenyér minél szebbre keljen meg. Régivágású gazdasszonyok ilyen búzaszálat már a készülő komlóba is aprítottak. Amíg a búcsú, azaz a búzaszentelési szertartás tartott, régi szegedi parasztok nem fogtak be és nem kezdtek semmiféle mezei munkához.
Tápén búzaszenteléskor szertartás alatt sok koszorút szoktak készíteni a templom zászlóira, keresztjeire. Nyolc napig ottmarad rajtuk a templomban, utána leveszik, és a szántóföld négy sarkában elrejtik. Jégverésről tartották foganatosnak. A kenyérkosárba is szoktak tenni belőle. Egyes családokban a koszorút beteg feje alá rakták.
Bálint Sándor: Április 25. (Részlet). In. Uő.: Ünnepi kalendárium 1. December 1. – június 30. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár
---
[Nagy Gergely pápának (590–604)] korába esik a szavahihető hagyomány szerint a tavaszi könyörgő és bűnbánati körmenetek szabályozása is. Ezek közül az úgynevezett „nagyobb litánia” napja, a Szent György napját követő Márk evangélista ünnepére, a „kisebb” könyörgések, vagy „Keresztjáró napok” pedig az Áldozócsütörtök előtti hétfőre, keddre és szerdára esnek. Emezek tehát „mozgó” napok és a húsvét dátumától függnek, míg amaz állandó ünnep. Az előbbi könyörgő körmenet célját eléggé elárulja annak magyar neve, búzaszentelő, amely ugyan valamivel szűkebb értelmű, mint a német, Fruchtweibe, de azon elv szerint, hogy „a potiori fit denominatio” [a leglényegesebb fogalomjegy adja a nevet], elég jól képviselteti az egész nemet a legbecsesebb fajjal. Ez elnevezésben egyúttal a magyar föld legnemesebb, legjellemzőbb terméke, s így a magyar nép életének e földbe nyúló legerősebb gyökérszála jut kifejezésre. Azt tehát kiválóan szerencsés alkotásának, nemzeti szellemünk egyéb analóg nyilvánulásaihoz teljesen méltónak ítélhetjük. Mert habár az egyház e napon a föld összes gyümölcsire lekéri az ég áldását, a magyar mezőgazdának a pap imájához szegődő fohásza elsősorban mégis a neki legdrágább, szívéhez legközelebb álló termés, a búza bőségéért esedezik.
Katona Lajos: Keresztjáró napok. (Részlet). In. Uő.: Folklór-kalendárium, Budapest, Gondolat, 1982. – Magyar Elektronikus Könyvtár
