Az Újszövetség harmadik evangéliumának, valamint az Apostolok cselekedeteinek szerzőjére, Szent Lukácsra emlékezünk.
Az angyali üdvözlet az evangélisták közül csak Szent Lukács könyvében olvasható.

Angyali üdvözlet. Szent Lukács evangélista. A szerző által készített montázs – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Emlékszem serdülő koromból a tanév végi hittanórák egyik programjára, amikor levetítettek az eszét már a rohamosan közelgő vakáción jártató ifjúság számára, figyelmüket lekötendő, egy világrekorder filmet. A világrekorder teljesítmény pedig abból állt, hogy ez volt a legtöbb más nyelvre lefordított angol nyelven készült filmalkotás. Hogy melyik filmet vetítették? Senki ne gondoljon az akkor már „futószalagon készült” valamelyik Disney-feldolgozásra, a Csillagok háborúja egyik epizódjára, esetleg valamiféle Harry Potter-szerű filmipari termékre. Vagy még csak nem is a nagy természettudós, David Attenborough valamelyik természetfilmje előtt rontottuk a szemünket a ’80-as évek képcsöves tévéinek egyike előtt ülve. Az Illés prófétáról szóló blogbejegyzésemben megemlítettem, hogy a világ mindenkori bestsellerlistájának első helyén a Biblia áll. Így nem meglepő, hogy az említett világrekorder film témája is ebből az alapműből merített, hiszen az 1979-ben készült Jézus élete című filmről van szó. A film narrátora, a sokak által az egri várkapitánnyal, Dobó Istvánnal azonosított Sinkovits Imre utánozhatatlan orgánumú hangján többek között a következőkkel vezeti be a cselekményt:

Egy korábbi, Szent Máté apostolról és evangélistáról szóló blogbejegyzésemben említettem, hogy:

Szent Lukács a Bibliában szereplő négy evangélista egyike, evangéliuma az Újszövetség harmadik könyve. Kétrészes életművének második fele, a Jézus földi ténykedését követő ősegyház időszakát, azon belül is elsősorban Szent Pál apostol megtérését és hittérítő útjait feldolgozó Apostolok cselekedetei a „kedves tanítvány”, János evangéliuma után következik, az Újszövetség ötödik könyveként. Mint mind a négy evangélistának, neki is van jelképe, ahogy a már említett Szent Mátéról szóló blogbejegyzésemben is írtam:

A római katolikus egyház három egymást ciklikusan követő liturgikus, advent első vasárnapjával kezdődő évet különböztet meg, melyeket A, B és C betűvel jelöl. Az A-évben az első evangélista, Szent Máté könyvéből merítik az, ún. „évközi vasárnapok” felolvasott evangéliumát. A B-év évközi vasárnapi evangéliumi olvasmányát Szent Márk könyve adja, de mivel ez a többihez képest nagyon rövid terjedelmű, ezért a nyári időszakban – Mátétól, Márktól és Lukácstól, vagyis az ún. „szinoptikusoktól” eltérő – Szent János evangéliuma is „besegít”. A liturgia során a C-évben kerül elő Szent Lukács evangéliuma. A következő C-év idén, 2024 advent első vasárnapjával kezdődik.

Az olvasó Lukács evangélista. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás) 

Szent Lukácsról tudjuk, hogy a szíriai Antiokheia városában született, de az időpontról nincs fennmaradt forrás. Foglalkozására nézve orvos volt, legalábbis erről tájékoztat a Kolossébeliekhez írott levél, ahol Pál apostol a következőket írja:

Emellett tudomásunk van más foglalkozásáról is, legalábbis a hagyomány szerint. Festő is volt, Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában, és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, amelyet Lukács ecsetjének tulajdonítanak. Ezért a középkorban a festők védőszentjének fogadták, és sok városban a rokon művészeti ágakkal ún. Lukács-céheket alkottak. De ez a hagyomány napjainkban is él, hiszen ezen a napon van A magyar festészet napja. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában Lukács hazai kultuszáról a következőket írja:

„Lukács az orvosok és kórházak, fürdők jeles védőszentje. Hazánkban az ő nevét viseli a budai Lukács-fürdő és kórház, amelyet az irgalmasrend alapított”. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A festészet mellett Lukácsnak a retorika tudományában való jeleskedését is számon tartják, ezt két bibliai műve jól tükrözi. Evangéliuma kapcsán Herczeg Pál hittankönyve a következőket fogalmazta meg:

Továbbá – és ez számunkra különösen fontos – természetesen történetíró is volt. Szent Lukács – ahogy az idézetből is kiderült – Pál apostol révén kerül kapcsolatba a kereszténységgel. Eredetileg történeti művet szándékozott készíteni a világtörténelem „legnagyobb” eseményéről. Így került kapcsolatba a „véreskezű”, fanatikus keresztényüldöző, héber farizeus hittudós Saulból lett „13-ik apostollal”, Szent Pállal. Pál térítette meg őt, aki ezek után apostoli útjában nemcsak mint krónikás követte őt. Az Apostolok cselekedeteinek jó része is tulajdonképpen Pál missziós útjairól számol be. Pál halála után Lukács bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedóniát. Egyes források szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tébaiszban is. Hitéletét szigorú böjt és vezeklés jellemezte, végül a (Szent János kivételével) többi apostolhoz hasonlóan vértanúhalált halt az achájai Patrasban. De haláláról más hagyományok is szólnak. A Magyar katolikus lexikon szerint:

Lukács evangéliumának első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában. – Digitális Könyvtár

Lukács evangéliuma

Ahogy említettem, Lukács szoros kapcsolatban állt Pál apostollal, azonban az evangéliumában nem sok szerepet játszott Pál hatása. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az Apostolok cselekedeteinek eseményeivel ellentétben Pál nem volt szemtanúja Jézus életének, így arról legfeljebb csak közvetett információkkal szolgálhatott. Lukács egyértelműen felhasználta a két szemtanú evangélista, Máté és Márk szövegét. A másik két szinoptikustól, és a tőlük sok mindenben eltérő evangéliumot írt Jánostól abban is különbözik, hogy történeti keretbe foglalt írásának van egy címzettje, aki a Theofilus névre hallgat. Theofilus személyéről nincsenek adatok, lehetséges, hogy egy gazdag mecénása volt Lukácsnak, aki emellett esetleg még érdeklődött is a kibontakozó keresztény hit iránt. Lukács pallérozott irodalmi műveltsége egyértelműen a latin kultúrára épül, szemben a szintén „értelmiségiből” lett Máté apostollal, aki sokkal inkább a héber kulturális hagyományokból, elsősorban az Ószövetségből merít. Lukács pedig a latin-hellenista kultúra számára jobban érthető kifejezésekkel és gondolatokkal operál. Ebbe valószínűleg belejátszott, hogy ő, eltérően a többi bibliai szerzőtől, nem volt héber származású, és nyilván a számára megszokott világkép kifejezései kézenfekvők. „Pogány”, vagyis nem héber származása evangéliumának egyfajta sajátosságot is adott. Nála nagy hangsúly van az evangélium „univerzális” mivoltán, vagyis hogy Jézus nemcsak a zsidó nép, de az egész világ megváltója. A Jézus születését hírül adó angyal is arról beszél: „ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen” (Lk, 2:10) vagy a jeruzsálemi nagytemplomban lévő agg Simeon szavai szerint a kis Jézus „Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Lk, 2:32) született. A tizenkét (héber) apostol mellett egy hetven tanítványból álló szélesebb kört is megemlít. A zsidó nép által megvetett samaritánusok is többször példaként jelennek meg művében, így csak az ő evangéliumában található meg az „Irgalmas samaritánus” (Lk, 10:25-37) története, melyben a zsiványok által kirabolt és megvert áldozatot két, „kegyes” és a vallás terén köztiszteletben álló zsidó ember elkerüli, de egy pogánynak tartott, megvetett nép tagja segít rajta. A képet csak tovább árnyalja, hogy zsidó vallási elit, az írástudók, a farizeusok, a szaddaceusok tagjai közül kerülnek ki Jézus ellenfelei. Ők azok, akik halálra adják, Poncius Pilátus római helytartó is az ő hamis vádjaik miatt ítéli kereszthalálra Jézust.
De Lukácsnál Jézus a vallási elitet sokszor sarkosan szembeállítja a zsidó nép „perifériár került rétegeivel is, például a római birodalommal paktáló adószedőkkel (lásd Máté vagy Zakaeus), vagy a parázna nőkkel (Mária Magdolna). Jézus nagy hangsúlyt fektet az elveszettek megmentésére. Ahogy egy korábbi, Szent Máté apostolról szóló blogbejegyzésemben írtam:

De csak Lukácsnál található meg a Dürer ceruzája és Rembrandt ecsetje által kedvelt „Tékozló fiú története” (Lk 15:11-32) is, melyet Franco Zeffirelli Názáreti Jézus című filmdrámájában Jézus a megvetett vámszedő, a fényűző életet élő „aranyifjú”, a későbbi Szent Máté apostol és evangélista házában mesél el megrendítő módon az ott összegyűlt „bűnös és parázna” hallgatóságnak.  

A Dürer és Rembrandt művei által is ábrázolt „Tékozló fiú” története csak Lukács evangéliumában szerepel. A kép forrása: Dürer és Rembrandt műveinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Amíg Szent János evangéliuma egy, a többihez képest bővített befejezést tartalmaz a második csodálatos halfogás eseményének bemutatásával, addig Szent Lukács az evangéliumi események kezdetét tárgyalja jóval bővebben mint a többiek. Csak ez az evangélium kezdődik Keresztelő János születésének előzményeivel, amikor Zakariásnak megjelenik Gábor arkangyal, hírül adva, hogy idős és meddő felesége, Erzsébet gyermeket szül majd, akit Jánosnak fognak elnevezni. Mivel a bemutatott áldozat egy tulok volt, így vált ez az állat Lukács attribútumává. De az egy korábbi blogbejegyzésemben már bemutatott, az „Üdvözlégy Mária” katolikus imának alapjául szolgáló Angyali üdvözletről is csak Lukácsnál olvashatunk. Csak a harmadik fejezetnél lesz valóban „szinoptikus”, közös eseményeket tárgyaló Mátéval és Márkkal. Ettől kezdve lényegében, némineműleg eltérő módon ugyan, de azonos eseményeket és tanításokat tárgyal az A és B liturgikus év evangélistáival. Az evangéliumának végén találhatunk még egy, csak itt szereplő, a művészeti ábrázolásokban kedvelt eseményt (Lk, 24:13-33). Jézus feltámadása után a Jeruzsálemből az egynapi járóföldre fekvő Emmaus nevű faluba vezető úton találkozik két tanítványával, akik elképzelhető, hogy abba a „szélesebb körű”, bizonyos hetven tanítvány közé tartozhattak. A Jézus halálán búsuló tanítványok csak akkor ismerték fel a hozzájuk csatlakozó jövevényben Jézust, amikor otthonukban vacsorához ültették, „de ő eltünt előlük.”
Robert Zünd ismert festményén azt a jelenetet ábrázolta, amikor Jézus feltámadása után a Jeruzsálemből az egynapi járóföldre fekvő Emmaus nevű faluba vezető úton találkozott két tanítványával.

Robert Zünd: Az emmausi út. A kép forrása: Wikipedia (német nyelvű kiadás)

Lukács evangéliumának vége tulajdonképpen egy afféle „folytatás következik” típusú „nyitott” befejezés, ez nem véletlen, hiszen az Apostolok cselekedetei valóban folytatja a történet „fonalát”. A C-liturgikus év evangéliuma e szavakkal zárul:

Apostolok cselekedetei

Az Apostolok cselekedeteinek első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában – Digitális Könyvtár

A Lukács evangéliumának folytatása nem maradt el, ahogy annak bevezetőjében is olvashatjuk:

A Magyar katolikus lexikonban a következőket olvashatjuk erről a műről:

Herczeg Pál Bibliaismereti hittankönyve ezt a történeti elbeszélő műfajban íródott művet szintén két nagyobb részre osztja, de a 12. fejezet végét határozza meg választóvonalként:

A Károli Biblia és Káldi György-féle Neovulgáta alapján készült revideált fordításának szerkezete is inkább ez utóbbi felosztást indokolja.
A történeti szál az evangélium tömör összefoglalásával veszi fel a fonalat, majd a Jeruzsálemben várakozó tanítványoknak egy fontos feladatot kell megoldaniuk. A Jézust eláruló Iskarióti Júdás helyett egy új tanítványt kell választaniuk, hiszen a tizenkettes szám betöltése – Izrael 12 törzse miatt – nagyon fontossá vált. Sorsvetéssel egy József és Mátyás nevű tanítvány közül Mátyást választják. Róluk sem korábban, sem később nem olvashatunk. Egyes teológiai vélemények szerint ez a választás nem is tekinthető igazából „isteni akaratnak”, hiszen a Júdás helyét betöltő apostol majd a 9. fejezetben megtérő Szent Pál lesz. Más – Mátyás apostoli mivoltát elvenni nem akaró – vélemények Pált nemes egyszerűséggel a 13. apostolnak tartják.
A második fejezet írja le az aratási háladó ünnepen, vagyis pünkösdkor létrejött csodát, a Jézus által megígért Szentlélek kiáradását a tanítványokra és a korábban Jézus megfeszítését helyeslő, de az események hatására odasereglett és Péter prédikációját – nyelvi nehézségeket áthidaló módon – értő nép mintegy háromezer megtérő tagjára. A nyelvi nehézség áthidalása talán afféle anti-Bábel történetként is felfogható. A keresztény felekezetek ezt az eseményt tekintik az egyházuk kezdetének.
A tizenkét apostol közül többen feltűnnek, leginkább Péter. Jánossal együtt ő kerül a Jézus-hitet betiltani akaró zsidó Nagytanács elé, több tortúrát is elszenvedve. Működésük egy jézusi gyógyító csodával kezdődik, mely során Péter meggyógyít egy bénát (ApCsel 3: 1-89.) Az őskeresztény egyház üldöztetése egyre nagyobb méreteket ölt, a 6-7. fejezetben megjelenik az első vértanú, a diakónussá választott István. Nem mellesleg róla nevezték el első megkoronázott királyunkat is. István brutális megkövezésén jelen volt egy írástudó farizeus is, akit Saulnak hívtak. Ez a Saul annyira gyűlölte a keresztényeket, hogy a zsidó Nagytanács jóváhagyásával még Damaszkuszba is képes volt elmenni megkeresni és letartóztatni ennek a „szektának” a híveit. A kilencedik fejezetben meséli el Lukács a Caravaggio és Murillo ecsetje által is oly érzékletesen ábrázolt eseményt, mikor a lovon ülő Sault földre döntve megjelent Jézus. Ezután következett be a szó szerinti értelemben vett „pálfordulás”, vagyis a megtérő Saulból Szent Pál apostol vált.

Caravaggio: Szent Pál megtérése. A kép forrása: Wikipedia (angol nyelvű kiadás)

Mintegy betoldásként István megkövezése és Saul pálfordulása között olvashatunk Fülöp apostol (vagy esetleg az Istvánnal megválasztott diakónus) egy fontos, Samáriában lezajlott „kalandjáról”, mely id. Markó Károly ecsetjét is megihlette. Tulajdonképpen az afrikai misszió vette itt kezdetét, hiszen Fülöp az úton találkozott Kandakéval, Etiópia kincstartójával, aki – a kor szokása szerint – hangosan olvasta Izaiás (Ézsaiás) prófétát. A hozzá csatlakozó Fülöp az út végén megkeresztelte az etióp főembert. De fontos „betéttörténet” Kornéliusz, a római százados Péter általi megkeresztelkedése is, melyben Lukács ismét hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus megváltása nemcsak a zsidókra, hanem „minden népre” kiterjed, mondván:

A Jeruzsálemben zajló történeti szakaszt három jelentős esemény zárja: Heródes király kivégezteti Jakab apostolt, Pétert bebörtönzik, de a szigorú őrizet alól egy angyal kiszabadítja, illetve a gyűlölt Heródes Agrippa egy istenkáromlás miatt meghal. A fejezet végén feltűnik a második evangélista, Márk neve is, akiről kiderül, hogy Pál és Barnabás munkatársa:

Ők hárman indulnak el arra a misszióra, amelyet a kereszténység európai területen történő hittérítésének kezdeteként tart számon az egyháztörténet.
Szent Pálnak összesen négy hittérítő útjáról számol be Lukács, ebből csak az elsőben voltak útitársai Barnabás és Márk. Azt történt ugyanis, hogy:

Később Lisztrában Pálékhoz csatlakozik Timóteus is.
Pál és társai első három útjukat gyakorlatilag a hellenisztikus világban és Kis-Ázsiában (a mai Törökország területén) tették meg, ahol Lukács korábban említett „pogány”, vagyis nem zsidó mivoltából származó szemléletmódja jól tetten érhető. Leírása szerint ugyanis a helyi zsidóság ellenállása után általában végül mindig sikerrel hirdették az igét a „pogányoknak”. Pál első útja után került sor a heves véleménykülönbségek szülte csatározásoktól nem mentes Apostoli zsinatra, ahol Pál és – a Kornéliusz házanépét már megtérítő – Péter is kiállt amellett, hogy a pogányok számára nem előfeltétel, hogy „körülmetélkedjenek”, vagyis felvegyék a zsidó vallást és megtartsák annak szokásait, ha meg akarnak keresztelkedni.
Útjai során Pál eljutott több görög nagyvárosba: Antiochiába, Lisztrába, Theszalonikába, Athénbe; Korintusba, Efézusba. A Korintusban, Galátiában, Efézusban, Filippiben, Kolosszében, Tesszalonikában alapított gyülekezeteknek írott levelei a Biblia szerves részét képezik. Ezen levelekben Pál a címzett gyülekezeteket tanítja hitélet, a vallás gyakorlati megélése, az embertársakhoz való viszony terén. Legtöbbet emlegetett része ezen leveleknek a korintusi gyülekezet számára írott első levélben olvasható 13 fejezet, mely a Szeretet himnusza címen is ismeretes:

Szent Pál negyedik útja, mai szóhasználattal élve, nem volt „retúr” utazás. Ráadásul ezt az utat fogolyként tette meg Rómába, ahol hajótörésben és egyéb kalandokban volt része. A hagyomány szerint a Néró-féle keresztényüldözés vértanújává vált, ahogy Szent Péter is. Erről azonban Lukács az Apostolok cselekedeteiben már nem számol be. De talán kárpótolhat ezért a hiányért az egyik legszebb szépirodalmi – nem mellesleg Nobel-díjas – alkotás Henryk Sienkiewicz Quo vadis? című műve, amely ennek a vészterhes korszaknak a keresztényüldözéseiről szól, és a regényben Pál és Péter is szereplőként jelenik meg. Rómában Pál fogolyként írta meg több, már említett levelét (Efézus; Kolossé; Filippi; Filemonnak), azonban a Rómaiakhoz írott levelét nem ekkor, hanem korábban írta, mikor még nem került kapcsolatba ezzel a gyülekezettel. Nem mellesleg a 4-5. században élt Hippói püspök, Szent Ágoston ennek, a római gyülekezethez írt levélnek a hatására tért meg „aranyifjú” életéből.
Lukács szintén ott volt Rómában, amikor Péter és Pál vértanúhalált szenvedtek, de ezt túlélte, majd később – a legelfogadottabb hagyomány szerint – nyolcvannégy éves(?) korában követte őket ő is „ezen az úton”, vagyis halt meg ő is Krisztus vértanújaként Patrasban.

Szent Lukács miniatúra, VIII. sz. In: Sain Márton: Nincs királyi út! Matematikatörténet, Budapest, Gondolat, 1986. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Július elsejétől november harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból, Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Biblia lexikon. K–Zs, Budapest, Kálvin Kiadó, 1995.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. I. kötet. A–Bor, Budapest, Szent István Társulat, 1993.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. VIII. kötet. Lone–Meszl, Budapest, Szent István Társulat, 2003.
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984.
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989.
• Hamvai-Kovács Gábor: „…láta egy embert ülni a vámszedő helyen a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem!”. In: OSZK-blog, 2023.09.20.
• Herczeg Pál: „Érted is amit olvasol?”. Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak. Második  kiadás, Budapest, Kálvin, 2000.
• Jézus élete. Filmdráma. John Krish, Peter Sykes, 1979, Warner Bros.
• Lukács evangélista. Wikipédia-szócikk (magyar kiadás)
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2012.
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Budapest, Arcanum, 1995.
• Újszövetségi Szentírás. Második kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1985.