Caravaggio: Szent Máté elhívása. Caravaggio festményén érzékletesen ábrázolja azt a jelenetet, amely Szent Máté (örök)életre szóló „pályamódosításának gyújtópontját” jelenthette. A kép forrása: Wikipedia 

A bibliai Újszövetség első könyvének szerzőjére, Szent Máté apostolra és evangélistára emlékezünk. Egy korábbi, Szent Illés prófétáról szóló blogbejegyzésben megemlítettem, hogy:

Elmélkedésemben szó volt arról is, hogy a „könyvek könyve” első részének, az Ószövetségnek az egyik legnagyobb alakja és egyben legnagyobb prófétája a vészterhes időkben élt Szent Illés. Róla sokszor megemlékezik a második rész, az Újszövetség és tulajdonképpen az egész Biblia legnagyobb alakja, Jézus Krisztus is, akinek Illéssel ellentétben van „külön könyve” a Bibliában. Méghozzá nem is egy, hanem négy könyv foglalkozik életével és cselekedeteivel. Az Újszövetség első négy könyve, az úgynevezett evangéliumok egymás után, négy különböző szemszögből mesélik el az eseményeket, amelyek Jézus – ahogy a hívek mondják – földi életéhez, tanításaihoz és cselekedeteihez, kereszthalálához és feltámadásához kapcsolódtak. A könyvek megnevezése beszédes, hiszen az evangélium szó a görög nyelvben örömhírt jelent. Vagyis az „üdvösség örömhírét”. Az ókori zsidók hite szerint Isten megszabadítja népét és felállítja a királyságát, amelynek székhelye Jeruzsálem lesz. Jézus azt hirdette, hogy az Isten országa már elérkezett és az ő személyében, szavaiban és cselekedeteiben jelenik meg. Ezért is van, hogy ez a négy könyv kitüntetett fontossággal bír a Biblia kanonizált iratai között. A kitüntetett fontosság miatt nem meglepő, hogy szinte minden római katolikus templom, de több egyéb keresztény/tyén felekezethez tartozó templom díszítésében is, freskói, térplasztikái, vagy ólomüvegberakásos ablakdíszei közt ott láthatjuk a szerzőjükre utaló szimbólumokat. A Magyar Katolikus Lexikon szerint ezek a szimbólumok, vagyis az ember vagy angyal, az oroszlán, a bika és a sas a kereszténység ókortól ismert jelképek. Szent Iréneusz és Szent Hippolütosz értelmezte először ezeket az élőlényeket evangéliumi szimbólumként, a Szent János apostol jelenései alapján. De ők még nem kapcsolták ezeket konkrét személyekhez. A négy élőlényt a keresztény üdvtörténet fontos eseményeihez kötötték, az ember Krisztus megtestesülését, a bika áldozati halálát, az oroszlán föltámadását, a sas a mennybemenetelét fejezte ki a művészet eszközeivel. A könyvtárosok védőszentjeként is tisztelt Szent Jeromos és Nagy Szent Gergely társította ezeket a jelképeket a négy kanonizált evangélium szerzőjéhez. A sashoz kapcsolt evangélista az a Szent János, aki egyben apostol, vagyis Jézus tizenkét tanítványainak egyike is volt. Ezért van, hogy őt a keresztény művészet nemcsak sasként, de serleget tartó ifjúként is előszeretettel ábrázolja. Evangélistaként azért kapta meg a „madarak királya”, vagyis a sas szimbólumot, mert a Logoszról szóló kezdő sorai sasként szárnyalók. A Jézus elfogásakor ruháját eldobva menekülő ifjúból lett – a később Pál apostolt is magára haragító – Márk evangélista remeteként élve készítette el visszaemlékezéseit. Ebbéli életmódját egy sivatagban gyakorolta, amelyet a korabeli térképeken sokszor oroszlánrajzzal, vagy az „itt oroszlánok élnek” felirattal láttak el. Így kézenfekvő volt, hogy az oroszlán jelölje őt szimbólumként. Az orvos-polihisztorként tevékenykedő Lukács tulajdonképpen két könyv szerzőjeként is ismert, bár ő eredetileg az evangéliumát egy könyvként írta meg az Apostolok cselekedeteivel. Az ő jelképe a bika, mivel beszámolóját Zakariás égő áldozatával kezdi, melynek során megjelent neki Szent Gábor arkangyal, hírül adva Keresztelő Szent János születését. Az Újszövetség kezdő könyvét, az első Evangéliumot egy Jánoshoz hasonló „státuszú” alak írta, aki szintén egy volt a 12 apostolból. Tehát neki is többféle attribútuma létezik. Apostolként – eredeti foglalkozása miatt – pénzeszacskó vagy vámasztal jelöli, illetve – János kivételével – az összes apostol sorsára utaló vértanúhalálára pedig bárd vagy kard emlékeztet. Ez az evangélista és apostol pedig nem más, mint – a Caravaggio ecsetje által érzékletes módon megörökített jelenetben – a vámszedő asztal mellől elhívott Léviből lett Szent Máté. Máté a Jézussal való életformáló, első (?) találkozására így emlékszik vissza evangéliumában:

Nicolas Poussin: Tájkép Máté evangélistával. In: Philippi Adolf: A képírás régi nagy mesterei színes képekben, Budapest, Franklin, [1909] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Hogy mi mehetett végbe az egykor bűnösnek tartott, számkivetett vámszedő lelkében? Érdekes elképzelést tár elénk erről a jezsuita Jálics Ferenc atya, amikor az általa kidolgozott szemlélődő imamódszert tanítja:

Annak ellenére, hogy tulajdonképpen a szemlélődő imamódhoz ad gyakorlati tanácsot, az idézet mégis nagyszerűen illusztrálja azt is, hogy Máté „pálfordulása”, nem afféle „ad hoc” jellegű, „csapot-papot eldobó kegyes” cselekedet volt. Egy ilyen jellegű tetthez valószínűleg már évekkel, vagy akár évtizedekkel korábban kialakult – hogy így fogalmazzunk – lelki irányultság vezetett, melynek a Jézusi elhívás már csak afféle „gyújtó szikrája” lehetett. Szóval Máténak már ezen eseményt megelőzően vágyakoznia kellett arra az életre, melyre Jézus meghívta őt. Valószínű ugyanez igaz a háló mellől elhívott apostolok esetében is, akik „azonnal otthagyván a hálókat, követék őt”.

Franco Zeffirelli Názereti Jézus (1977) című filmjében Keith Washington játssza el Máté szerepét. A kép forrása: Magyar Filmadatbázis

De mégis, ki lehetett ez az ember, akinek életében ekkora fordulat állt be? Franco Zeffirreli Názáreti Jézus című filmjében láthatunk egy vámasztal mellett unott képpel ülő, „szegény öregasszonyból” még több pénzt sajtoló, kapzsi alakot, aki, amikor meghallotta a csodálatos halfogás történetét, akkor rögvest szaladt a „rengeteg adóval tartozó” halászhoz, Péterhez. Hiszen véleménye szerint Péter már biztosan tud fizetni. Azonban, amikor – nem kis közutálattól körülvéve – a helyszínre érkezik, ott a találja a házban tolongó emberek közt a prédikáló Jézust. Elmondása szerint tulajdonképpen miatta jött ide, így a lelke mélyén már a komolyan kereső embert sejteti a film is. A „vásznon” ekkor játszódik le a megtért vámszedő 9. könyvében (Mt 9: 1–8) leírt esemény. Egy ágyon fekvő gutaütöttet négyen Jézus elé eresztenek a tetőről. Mikor Jézus meggyógyítja a bénát, Máténak tátva marad a szája a döbbenettől. Ezután este – nem kis megbotránkozására Péternek és testvéreinek, köztük a sassal jelölt Jánosnak – Jézus a fényűző életet élő „aranyifjúnak” ábrázolt Máté házában vacsorál. Ott elmeséli a tékozló fiú történetét, melyet Lukács evangélista írt meg (Lk 15: 11–32). A példázat hatására sok bűnös vámszedő és „parázna” – köztük Máté is – megtér és a ház küszöbén álló Péter önmagába roskadva megbékül a hozzá hasonlóan szintén tanítvánnyá vált Mátéval.
A Magyar Katolikus Lexikon a filmben kapzsi aranyifjúnak ábrázolt Szent Máté bemutatását a következőképpen kezdi:

Roskovics Ignác: Négy evangélista. Máté. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 19. szám (1895. május 12.) – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Máté életfordulatának végleges irányát a 10. könyvében írja le (Mt 10: 1-4), amikor Jézus egy másik majdani evangélistával, az akkor még fiatal Jánossal együtt elhívja a „belső” tanítványi körbe, vagyis a 12 apostol közé. Bár a teljesség kedvéért meg kell jegyezzem, hogy János még közelebb lehetett Jézushoz, hiszen ő még a 12 apostolon belüli „belső körbe” is bekerül, mikor bátyjával, Jakabbal és a későbbi első római egyházfővel, Péterrel együtt Jézus meghívja magával a hegyre (Mt 17: 1-18), ahol megjelenik Mózes és Illés próféta nekik. Ez a „belső bizalmas hármas” volt jelen Jézus Gecsemáné-kerti imájánál is (Mt 26: 36-46). Bár nem volt jelenlévő szemtanú, de azért mindkét eseményről beszámol Máté is.
Az előbbit könyvének 17. részében az 1–18-ig terjedő versben, az utóbbit pedig a 26 részében, a 36–46-ig terjedő versben. Ha nagyon erőltetnénk a mai szóhasználatot, akkor azt mondhatnánk, hogy a halászokból és „kétkezi munkát” végzőkből álló apostolok között – a későbbi Pál apostol mellett – Máté lehetett az „értelmiségi”. Bár a „kétkezi munkás”, a halászból lett János apostol szintén írt evangéliumot, sőt ő írta a Jelenések Könyvét is. Azonban neki – mivel Jézus tevékenységekor meglehetősen ifjú volt – még bőven lehetett ideje később megtanulni a betűvetés (akkor kiváltságos) tudományát. A két evangélista apostol stílusa nagyon eltér egymástól. Viszont Mátéé a többiekétől már nem annyira. Vagyis az első három evangélista – Máté, Márk és Lukács evangéliuma annyira hasonlít egymáshoz, hogy „párhuzamosan” egymás mellé lehetett állítani és „egy tekintettel” át lehet őket fogni. A görög synopsis (tekintet) szóból ered a három evangélium közös neve: szinoptikus evangéliumok. Ez a három evangélium képezi javarészt a római katolikus egyház misekönyveiben az „évközi” vasárnaponként felolvasott igék alapját. Éves ciklusokban létezik A-év (pl. 2023), ahol Máté, B-év (pl. 2024), ahol Márk és C-év (pl. 2025), ahol Lukács evangéliuma alapján olvasható az igehirdetés alapját képező bibliai rész. Máté tudományos aprólékosságára jellemző a bevezetőben írt családfa, amelyet még a tudós-polihisztor Lukács sem említ meg ilyen szinten. Egyes vélemények szerint ezen nemzetségtábla miatt az ő attribútuma valójában egy ember és nem angyal. Hiszen a genealógia emberekkel foglalkozó tudomány, ezért logikus, hogy egy emberrel jelölhető leginkább. Az „angyalpárti” többség viszont a folytatásban lévő jelenetet veszi alapul, ahol a – Jézus megfoganásának hírére – menyasszonyát, Máriát titokban elbocsájtani akaró Szent Józsefnek, álmában megjelent az „Úr angyala”, mondván neki: „ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az”. Az „Úr angyala” megnevezésből nem derül ki, Máté vajon a Lukács evangéliumának kezdetén – Zakariásnak és Máriának – megjelent Szent Gábor arkangyalra utal-e, vagy a precízen és pontosan fogalmazó „pénzember” nem véletlenül nevezi így őt, mert lehetett egy másik angyali személy is.
A Biblia egyik legemblematikusabb része, az ún. „Hegyi beszéd” leírása Máténál a legrészletesebb, ennek keretében hangzik el a keresztény/tyén felekezetek általánosan elfogadott imája, a „Miatyánk”. Ennek a ma is használt formája teljes egészében csak Máténál található meg (Mt 6:7-15), Lukács egy „csonka” verzióját közli (Lk 11: 2-4). Viszont módfelett érdekes, hogy sok közismert, gazdag emberekhez köthető történetről Máté egyáltalán nem ír. Így például a kisnövésű „kollégájának”, a Jézust mindenáron látni akaró Zakeusnak a „fügefamászó kalandjáról” csak Lukácsnál olvashatunk (Lk 19: 1-10). De nem Máté ír a Biblia egyik legborzongatóbb példabeszédéről a „Gazdag és a szegény Lázár” történetéről, melyben a gazdag ember bűne, hogy nem törődött a háza előtt kolduló Lázárral. Ezért, amíg Lázár az ősatya Ábrahám társaságában a Mennyországban tölti időtlen idejét, addig a gazdagot a pokol gyötrelmei várják. (Lk 16: 19-31). Ami a legfurcsább, hogy – Máté helyett – szintén Lukács ír Máté egy másik „kollégájának”, a vámszedőnek egy farizeussal szemben ellentétes lelkületű, példamutató imájáról is (Lk: 18: 9-14).

Máté evangéliumának első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában – Digitális Könyvtár

A tálentum szót ma a tehetség szinonimájaként használjuk. Azonban ez a szó valójában egy ókori súlymértéket jelölt, hozzávetőleg 34,272 kg-nak megfelelőt. Hogy ezt a szót ma mégsem a mérlegek skáláján olvashatjuk, hanem a tehetséggel hozzuk összefüggésbe, azt valójában Szent Máténak köszönhetjük. Bár nem tudjuk Jézus hogyan, s milyen szavakkal mesélhette el az alábbi két példázatot, de a talentum mértékegység példaként való használata a pénzzel dolgozó, hivatalt betöltő ember precízségét tükrözi. „A szívtelen szolgáról” való példabeszédben a talentum még mértékegységet jelöl (Mt 18: 21-35), de a „Tálentumokról szóló példabeszéd” már egy olyan történetet mesél el, ahol az elutazó gazda a szolgákra bízta a talentumokban mért tetemes vagyonát. Ezek a szolgák egy kivételével „megforgatták” és kamatoztatták a rájuk bízott vagyont, de az utolsó – arra hivatkozva, hogy keveset kapott – elásta azt. Ez volt a bűne, hogy nem élt a rá bízott talentumával, mely a példabeszédben a tehetséget jelképezi. (Mt 25: 14-30). Lukács később tőle veszi át ez utóbbi történetet (Lk: 19: 12-179). A „tíz hajadonról” szóló példázatban öt szűz tartalékolt olajat a vőlegény érkeztéig, öt szűz pedig nem, így lemaradt a nászéjszakáról. (Mt 25: 1-139). Ebben a példázatban az előrelátás, a felelősségteljes és mindenre kiterjedő alapos tervezés kap hangsúlyt, a felelőtlen, jövőre nem gondoló mentalitással szemben. A „hű szolga” példázata a megbízható, szorgalmas, dolgos embert állítja a hallgatóság elé példaként (Mt 24:45-51), akit „ura hazatérvén munkában talál”. Ez a szolga – ellentétben kicsapongó és részeges társaival – elnyeri jutalmát.
A Rembrandtnak tulajdonított képen érzékletesen ábrázolt földbe „rejtett kincs” és a „gyöngy” példázata (Mt 13: 44-46) szintén a – Máté számára valamikor fontos – földi gazdagság alapjait jelentő kincseket használja „szemléltetető” eszközül a „mennyei kincsek” érzékeltetéséhez. De ne gondoljuk, hogy Máté csak az anyagi javakat jelentő kincsekkel szemléltette a Mennyek országát. Evangéliumában Jézus többször beszél a Jelenések könyvében részletesen megírt „Utolsó ítéletről”, például a híressé vált példázatban, mely a vetett búza közé szórt konkolyról szól (Máté 13: 24-30), amelyben a gazda (Isten) nem engedi kitépni a gyomot, nehogy a szolgák letapossák a friss búzavetést. Viszont a végén együtt aratják le az egészet, a búzát betakarítják, a konkolyt megégetik, mondván: így választják szét az utolsó ítéletkor az „üdvözülőket” a „kárhozat fiaitól”. Ez egy nagyon szép hasonlata a jézusi kor jelképekben gondolkodó világának. Vagy ott van a kosok és a kecskék példázata (Máté 25: 31-46), amelyben az „igazak” (kosok) és a „hamisak” (kecskék) is elnyerik méltó jutalmukat vagy büntetésüket.
János evangéliumának utolsó fejezete (Jn: 21) tartalmaz egy olyan részt, amely csak nála szerepel. Hiszen a második „csodálatos halfogás” és Péter mint „kőszikla” megbízatása, hogy „legeltesse az ő juhait”, csak az ifjú tanítvány visszaemlékezéseiben olvasható. Ez a tanítványok „legeltetésével” való megbízatása azért lényeges, mert később a Római Pápaság intézményének alapját ezért kötik Szent Péterhez. Ugyanígy Máté evangéliumában is található egy – ugyan aprónak tűnő, de a kereszténység későbbi hitvallása szempontjából nagyon fontos – részlet, melyet a többieknél így nem olvashatunk:

A négy közül Máté evangéliuma az egyetlen, amelyben szó esik az együvé tartozó Szentháromságról(!) Tulajdonképpen ez a mondat a monoteista keresztény hit alapját képező paradoxonnak, a „Szentháromság egy Isten” hitén alapul. A keresztény/tyén felekezetek alapvető közös sajátossága a Szentháromság tisztelete. Ezt, úgy tűnik, a Lévi nevű vámosból lett Szent Máté írása hagyományozta az utókorra.

Az Andrej Rubljov ecsetje által mesteri módon megfestett Szentháromságot csak Máté említi együtt a Bibliában. A kép forrása: Wikipédia

A kereszténység, a keresztény hit az évszázadok során sokszor kibogozhatatlanul összefonódott a népi hitvilággal. A legtöbb bibliai szereplő, ahogy a későbbi korok szentjei is, bekerültek a jámbor néplélek által kiszínezett fantáziavilágba. Ezért élettörténetük, cselekedeteik kapcsán sokszor kialakult róluk a „hivatalos” irányvonal mellett egy néplélek által hozzáköltött változat is. Szent Máté „utóéletéről”, a népi hitvilágban, szokásvilágban, ünnepeken való megjelenésével kapcsolatban Bálint Sándornál a következőket olvashatjuk:

Érdekes, hogy a „jámbor néplélekben” a volt pénzember képzete rögzült, annak ellenére, hogy az adószedők, pénzváltók, pénzügyőrök védőszentje nem annyira a pénzforgalomhoz köthető dolgokhoz kapcsolódik. Vélhetően az érzékletes, vetőmagot, búzát, szántóföldet szerepeltető példázatai miatt Szent Máté kultuszának a kenyérhez, a búzához, a vetéshez van köze. Például Szegeden úgy tartották, a búzát legjobb Máté hetében elvetni. Városdombó gazdái viszont Máté napján nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet (a konkolyos búza példázata alapján) felveri majd a gaz. Tilalomra utal a göcsejiek hiedelme is, mely szerint Szent Máté hetének a „pelyvahét” a neve. Aki ilyenkor vet, majd pelyvás gabonát arat. Ezért náluk Szent Ferenc hete a búzahét. A „jó földbe vetett búza” százszoros, hatvanszoros, vagy „csak” harmincszoros példája alapján a régi szegedi öregek vetés előtt imádkoztak, majd a vetőmagra keresztet vetettek. A fohászkodás szövege a következő: „Atyának; Fiúnak, Szentlélök Istennek nevibe elvetöm, szaporodj!” Göcsejben az első szántás alatt a gazda az ekeszarvra téve olvasóját imádkozott. Magvetéskor megmosta lábát és tiszta fehérneműt vett magára. A nyelve alá három búzaszemet tett és a munka végéig ott is tartotta. Ezzel azt kívánta elérni, hogy az „útszélre esett mag felcsipegetős” példáját kerülve a madarak nyelve leragadjon, így ne kapjanak rá a vetésre. A mohácsi sokácok Szent Máté napján a szakajtóba tett búzát megszenteltetik, majd azt a vetőmag közé keverik.
Végezetül egy nagyon szép, „nem hivatalos”, vagyis nem kanonizált példáját mutatom be szent Máté kultuszának. A „Karthauzi Névtelen” által írt, az első ismertetőjéről Érdy-kódexnek nevezett prédikáció- és legendagyűjtemény alapján Bálint Sándor a következő – a Bibliában nem szereplő – legendát említi még Szent Máté kapcsán:

Jusepe de Ribera: Szent Máté. A kép forrása: Wikipédia

Felhasznált irodalom:

• Bálint Sándor: Szeptember 21. In: Uő: Ünnepi kalendárium. Július elsejétől november harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból, Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén biblia lexikon. K–Zs, Budapest, Kálvin Kiadó, 1995.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. VIII. kötet. Lone-Meszl, Budapest, Szent István Társulat, 2003.
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984.
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 1989.
• Jálics Ferenc: Lelkivezetés az evangéliumban, Budapest, Jezsuita Kiadó, 2021.
• A katolikus egyház katekizmusa, Budapest, Szent István Társulat, 1994.
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2012.
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, Budapest, Arcanum, 1995.
• Újszövetségi Szentírás. 2. kiad., Budapest, Szent István Társulat, 1985.
  
  

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)