Serleget tartó melankolikus ifjú vagy felhők között szárnyaló sasmadár?

2021. december 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

Elmélkedés az apostol és evangélista Szent Jánosról

Szent János apostol szobra a városligeti Vajdahunyadvár Jáki kápolnájának bejáratán. A szerző felvétele

A magyar középkori templomépítészet szimbólumának is tekinthető Jáki templom, illetve az annak bélletes kapuját hűen tükröző városligeti Vajdahunyadvár Jáki kápolnája homlokzatán 13 kőfülkében 13 szobor található. Mindegyik feje körül glória, mely a keresztény kultúrkörben a szentséget jelöli. A középső alak glóriáját kereszt is díszíti, jelezvén, hogy ő Jézus Krisztus, a keresztény vallás központi alakja. A többiek a 12 apostol kőből faragott képei. Komoly bölcsekre jellemző, hosszú szakállú emberek, akik kezükben valami rájuk jellemző tárgyat, attribútumot tartanak. Azonban egyikük, mintha kilógna a sorból. A többiek arcviseletétől eltérően neki szakálla sincs, arca szinte gyermekies vonásokat tükröz. Ráadásul kezében is, a bölcsekre jellemző könyv helyett, borissza emberekre emlékeztető serleget tart. A sorból való kilógást fokozza, hogy helyet is csak a kapubejáró mellett, az egyik torony homlokzatán kapott. A szemlélő szinte úgy érzi, mintha őt afféle „cserejátékosként” kispadra ültették, illetve állították volna. „Kívülállóként” az ember nem is gondolná, hogy a tizenkettő közül ő az, aki Jézus „szeretett” tanítványa volt, aki még vállára is hajthatta fejét. Ő az, aki egyedüli tanítványként ott volt Jézus keresztre feszítésekor, aki harmadmagával vele mehetett a Sínai-hegyre, aki már szintén hosszú szakállú, bölcs öregemberként megírta a Biblia talán leghátborzongatóbb, ugyanakkor egyik legtöbbet emlegetett könyvét, az emberiség jövőjét vizionáló Jelenéseket. Ő Szent János apostol. De nemcsak apostol ő, hanem egyike annak a négy szentnek is, aki megírta Jézus földi életét és tevékenységét megörökítő történetét, az evangéliumokat. Ebbéli minőségében is megjelenik a templomok díszítőművészetében, felhők közt szárnyaló sasmadárként ábrázolva. Bár meg kell jegyeznem, a János evangéliumát és a Jelenések könyvét sokan nem János apostolnak tulajdonítják, ezek szerzőségére vonatkozóan nincs egységes álláspont, de az egyházban kialakult hagyomány mindkét művet a „szeretett tanítványnak” tulajdonítja. Ezért én is ennek megfelelően foglalkozom vele és életművével.

János evangéliumának két első oldala a Károli Gáspár fordította vizsolyi bibliában – OSZK Digitális Könyvtár

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Ő volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”

Jn1. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 1997., 1198. – Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

Így kezdődik a másik három evangélistától, az ún. szinoptikusoktól, Mátétól, Márktól és Lukácstól vallástörténészek és teológusok által eltérő stílusúnak tartott evangéliuma.

„Más evangélistákkal összehasonlítva, ő kevesebb eseményről számol be Jézus életéből. Nem az egyes részletek, hanem a központi, alapvető igazságok foglalkoztatják: Krisztus az élet, a világ világossága, Krisztus az igazság, Isten szeretetének megtestesülése. Ezek a gondolatok mélyen érintik, és írásaiban újból és újból, különböző módon kifejezésre juttatja őket.”

Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009., 61. – Törzsgyűjtemény

E gondolatok és az idézett kezdő mondat magasztos és fennen szárnyaló mivolta miatt kapta János evangélista az említett jelképét, a szárnyaló sasmadarat. Hiszen amiként a sasmadár magas röptű, úgy a gondolat is lehet magasröptű.

„A Szellem sasmadarának hangja zeng az Egyház füleiben. Bárcsak külső érzékeink magukba fogadnák a tűnékeny hangot, a belső lélek pedig behatolna maradandó értelmébe. … János a szent teológus nem egyedül az elgondolhatók és kimondhatók fölött szárnyal, hanem bizony azon dolgok fölé ragadtatik, amelyek minden értelmet és jelentést fölülmúlnak. A lélek kibeszélhetetlen röpte által mindenek fölé emelkedik, egészen minden létező eredő elvének titkaihoz; és tisztán megkülönböztetve a Kezdetnek és az Igének, vagyis az Atyának és a Fiúnak fölfoghatatlan lényegfölötti egységét, csakúgy, mint lényegfölötti különbözőségét, elkezdi evangéliumát, mondván: Kezdetben volt az Ige.”

Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, 2018, 31. – Törzsgyűjtemény

Szent János a sassal – szószék részlete a szentendrei Templom téri római katolikus templomban. Fotó: Vimola Ágnes. A kép forrása: Jeles napok – multimédiás oktatási segédanyag

Egy ilyen magasröptű és egyúttal mélyenszántó gondolat csak olyasvalakitől származhat, aki maga is „magasröptű és mélyenszántó” lelki világgal rendelkezik. Mitől lehet valaki ilyen? Nem tudom a következő lélektani tényező mennyire játszott szerepet János életében, de kizártnak tartom, hogy semmiféle adalékot ne nyújtott volna ennek a szellemi óriásnak az életművéhez. Az utóbbi időkben több keresztény, elsősorban protestáns felekezetű lelkész, vagy pszichológus munkája is foglalkozik az antik világban meghatározott lelki temperamentumokkal, az ún. szangvinkus, melankolikus, kolerikus és flegmatikus lelki alkatokkal, illetve az egyház hozzájuk való viszonyulásával. Általában előszeretettel hoznak példaként bibliai szereplőket, vagy hithősöket. Ole Hallesby Személyiségtípusok című könyvében, a heves extrovertált szangvinikus példája a Jézust Isten fiaként elsőként aposztrofáló, majd később őt a kakasszó előtt háromszor megtagadó Péter, a hidegfejű vezéralkat kolerikusé a keresztényeket korábban kegyetlenül üldöző és pusztító, majd az európai kereszténységet megalapító Saulból lett Pál apostol. A búskomorságra is hajlamos, széles spektrumú érzelmi világot megélő melankolikus legjellemzőbb példája pedig nem más, mint Jézus szeretett tanítványa, a serleges ifjúként és szárnyaló sasként is ábrázolt János.
Melankolikus. A keresztény gyökereit sok helyütt drasztikusan elmetsző, úgynevezett „nyugati kultúrkörben” ez az antik világban megállapított lelki karakterjelző szinte szitokszónak számít, de mindenképpen negatív kicsengésű. Akire mai világunk rásüti ezt a jelzőt, azt állandóan búskomor kedélyállapotú, mindennel szemben túlérzékeny, magába forduló „élhetetlen” embernek tartja az ezredforduló dinamikusnak tartott rohanó, „állandóan pörgő” világa. Nemcsak az úgynevezett nyugati kultúra világa, de az itt létrejött protestáns felekezetek sem nagyon tudnak mit kezdeni a befelé forduló, általában a vizualitást fontosnak tartó, hallgatag, meditatív beállítottságú melankolikus temperamentumú hívekkel. A mélyebb történelmi gyökerekkel rendelkező római és görögkatolikus, valamint az ortodox egyháznál már jóval kedvezőbb a helyzet. Hiszen náluk – elsősorban a szerzetesrendek révén – a melankoliusoknak legjobban „fekvő” szemlélődő, meditáló életforma fontos szerepet kapott. Sajnos a „dolgos és aktív” életfelfogás szerint általában a szemlélődő, meditatív kereszténységet élő emberek vagy közösségek – például a szerzetesrendek tagjai – afféle „heréi” voltak és lennének ma is mind a Krisztus egyházának, mind a társadalomnak. Ehhez csak annyi megjegyzést fűznék, ha ezen téves és torz nézet a valóságon alapulna, akkor a középkor gazdaságának és kultúrájának nem lettek volna mozgatórugói a világtól elzárt szerzetesi közösségek. A halastavakkal létrehozott akvakultúrától a korszerű földművelési módszereken át a konyha- és gyógynövénykertészetig számos agrártechnikai újítást köszönhetett a középkori Európa a monasztikus bencéseknek és cisztereknek, az oktatásban és a beteggondozásban pedig a ferencesek és a domonkosok vették ki oroszlánrészüket, később a jezsuiták pedig korukat körülbelül ötszáz évvel megelőző lélektani módszerekkel vezettek vissza sok tönkrement lelket az életnek nevezett kerékvágás nyomdokaiba, vagy közelebb Istenhez és az emberekhez.

Szent János evangélista – Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom. Fotó: Legeza Dénes István A kép forrása: Jeles napok – multimédiás oktatási segédanyag

De térjünk vissza Jánoshoz, hiszen:

„A tanítványok közt ő a melankolikus; leveleiből ez könnyen felismerhető. Az összes tanítvány közül ő volt Jézus felé a legnyitottabb – és az Úr „szerette őt”.

Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009, 61. – Törzsgyűjtemény

Hogy melankolikus temperamentuma mennyire játszott ebben közre, azt nyilván nem lehet „sarkosan” megállapítani, de tény, hogy:

„Jánosban különösen erős vágyakozás élt. Ezért részesült ő a jövő titkainak kinyilatkoztatásában: a Jelenések-ben.”

Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009, 61. – Törzsgyűjtemény

A Karoling-kori bölcs, Johannes Scotus Eriugena még ennél is rajongóbb hangnemben ír Jánosról. Szerinte:

„János ezért nem ember volt, hanem több az embernél, mikor mind önmaga, mind pedig az összes létező fölé emelkedett, és a bölcsesség kimondhatatlan ereje és az értelem legtisztább élessége által elragadtatván bebocsátást nyert azokba a dolgokba, melyek mindenek fölött állnak, vagyis a háromszemélyű egy lényeg és egylényegű három személy titkaiba. Máskülönben nem lett volna képes Istenbe emelkedni, ha előtte nem vált volna Istenné”.

Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, 2018, 41. – Törzsgyűjtemény

János volt az a tanítvány is, aki a Leonardo da Vinci híres festményén is megörökített utolsó vacsora idején Jézus fejére hajtotta fejét. Ezt Telek József nem kis lelkesedéssel említi beszédében:

„Sz. János a Krisztus mellyére hajolván, nagy lelki édességgel telik meg. Lássuk immár, minémű nagy szeretettel egyeledett édességet érzet, midőn a végső vacsorán le hajlott Krisztus mellyére. Tulajdonsága a’ mágneskőnek, hogy nem csak magához húzza a nehéz vasat, hanem ha ezzel együvé helyeztetik, minden természet-béli kivánsága ’s hajlandósága be-töltőzik, a vasnak jelen létébül. Így történt ez más titkos értelmű mágnessel, D.SZ. Jánossal is. Nem csak szeretettel val ő egybe kapcsoltatva az áldott Jesussal: hanem a végső vacsorán fejét Üdvözitőnk mellyére hajtván, minden ki gondolható lelki édességgel ’s-vigassággal be-töltőzött…”

Telek József: Hathatós erejű mágnes-kő az az: A szerelmes tanítvány szent János evangélistának, úgy az oltári-papságnak méltóságát is mágnes-kőhöz képzett hasonlításban egybe-foglaló beszéd mellyet ... Eitzenberger Ny., Pest, 1759. 18. – Törzsgyűjtemény

A „hathatós erejű mágneskőként” aposztrofált János evangéliumából nagyon sok szinoptikusoknál olvasott, a hívek köztudatába beivódott, vagy a bibliai témájú műalkotások ábrázolásaiban is megjelenő esemény kimarad. Ahogy a Káldi György fordította Neovulgáta revideált változatának kísérőszövegében olvashatjuk:

„Az evangélium egyetlen ördögűzésről sem számol be; a szinoptikusoknál elbeszélt 29 csoda közül Jánosnál csak a kenyérszaporítás és a vízen járás szerepel; ugyanakkor 6 saját csoda-elbeszélést közöl. Ezeknek a csodáknak egészen mély, jelképes értelmük van, és gyakran kiindulópontja egy hosszabb, Jézusról szóló tanításnak (vakon született: Jézus a világ világossága; kenyérszaporítás: Jézus az élet kenyere; Lázár feltámasztása: Jézus a feltámadás és az élet; Kánai menyegző: »kinyilatkoztatta dicsőségét«; csodálatos halfogás: »Legeltesd Juhaimat!«) – Az elbeszélések nem szabályosak, mint a szinoptikusoknál: az elbeszélő szabadon, a tanítói célzatnak megfelelően számol be az eseményekről.”

Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 1997, 1197. – Törzsgyűjtemény

Csak ebben az evangéliumban található meg – mintegy betoldásként, vagy második befejezésként- az ún. genfi oltár egyik tábláján is látható második csodálatos halfogás, melyben a halászni visszatért tanítványok – köztük János és Péter – számára a feltámadt Jézus a parton megjelent és a korábban üres hálóval visszatért, lógó orrú halászokat ismét visszaküldte, ahogy korábban, Péter elhívása előtt tette. Most százötvenhárom nagy hallal tértek vissza János szerint, melyek egy részének jóízű elfogyasztása után Jézus Péterre bízza, hogy „legeltesse juhait”.

Konrad Witz: A csodálatos halászat. A genfi oltár egyik táblája, 1444. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A négy evangélista közül János az egyedüli, aki szemtanúként éli meg Jézus kereszthalálát, tekintettel arra, hogy mind a tanítványok, mind az evangélisták közül csak ő volt jelen. Ez nem kis bátorságra és lelki erőre vall, hiszen a többiek – köztük a Jézust háromszor megtagadó Péter – elmenekültek és „biztos fedezékből” várták az események kimenetelét. Ennek köszönhető-e vagy másnak, de Jézus a keresztfán haldokolva őrá bízta az édesanyjáról, Máriáról való gondoskodást is.

„Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány.”

Jn 19,25–27. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 1997. – Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

Spekulációk kedvelt témája az is, hogy vajon emiatt a bátor helytállásáért ő az egyetlen az apostolok között, aki nem halt vértanúhalált, és immár ő is „hosszúszakállú bölcs öregemberként” tisztességes életkort érhetett meg.

„Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán közel hajolt Jézushoz, és megkérdezte: »Uram, ki az, aki téged elárul?« Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: »Uram, és ő?« Jézus azt felelte neki: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!« Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: »Nem hal meg«, hanem: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?«
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.”

Jn 21,20–24. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján., Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 1997, 1221.– Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

A Jelenések könyvének kezdő oldala a Károli Gáspár fordította vizsolyi bibliában. – OSZK Digitális Könyvtár

Mint írtam, a Jelenések könyvének szerzőjének személyéről erősen megoszlanak a vélemények. Sokak számára Szent János apostol szerzői mivolta evidens tény, melyből „jottányit sem engednek”. Ole Hallesby mellett a misztikus és sokak által torznak tartott képeiről híres késő középkori festő, Hyeronimus Bosch egy emblematikus, a többihez képest mégis meglehetősen „konszolidált” képe, a János evangélista Patmosz szigetén ezt a tábort erősíti meg. A képen a festőre oly jellemző groteszk kinézetű figurán kívül ott látható János egyértelmű szimbóluma, egy sas, az égben pedig a „Napba öltözött asszony”, mely kizárólag ebben a bibliai könyvben szerepel (Jelenések 12: 1) Bár a Karoling-kori Eriugena a Hallesby által kolerikusnak titulált Pálnak komoly fricskát adó eszmefuttatásában János evangéliumának kezdő soraira reagál, de ez a rajongva leírt lélekben elragadtatás talán igaz lehet a Jelenések könyvének keletkezésére is.

„Így hát a gyors röptű, istenlátó szellemi madár… fölülemelkedik minden látható és láthatatlan teremtményen, minden értelembe behatol, és megistenülve lép az őt megistenítő Istenbe. Ó, szent Pál, elragadtattál, ahogy te magad állítod a harmadik mennybe, a paradicsomba, de nem ragadtattál el minden menny és paradicsom fölé! János minden megalkotott mennyen és minden teremtett paradicsomon, vagyis minden emberi és angyali természeten túllép. A harmadik mennyben, ó, választott edény, népek tanítója olyan szavakat hallottál, amelyeket ember nem mondhat ki! János, a legbensőbb igazság szemlélője, minden mennyen túl, a paradicsomok paradicsomában, azaz mindenek okában az egyetlen Igét hallotta, mely által minden teremtetett, és szabad volt neki kimondani azt az Igét, és az embereknek meghirdetni – amennyire azt egyáltalán hirdetni lehet az embereknek –, és bizalommal kijelentette: Kezdetben volt az Ige.”

Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, , 2018, 39. – Törzsgyűjtemény

Hyeronimus Bosch: Szent János Patmosz szigetén. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

Nem szabad megfeledkeznünk Szent János három tanító leveléről sem. Az elsőt a második és harmadik levéltől eltérően nem konkrét személynek címezte, hanem egy általános tanításnak szánhatta a keresztények számára. De milyen tanítás! Központi gondolata az élet – Pál apostol által is megfogalmazott – legfontosabb dolga: a Szeretet. Akár a mai kor szorongó, félelemmel telt emberének is hasznára válhatnak eme levél gondolatai. Amellett, hogy embertásainkhoz fűzött viszonyainkhoz is útmutatást ad, figyeljük csak meg, mi a félelem legfőbb ellenszere János szerint. Nem nagy vagyonról beszél, sem rangos tekintélyről, még csak nem is professzori szintű tudás birtoklásáról, de oroszlánhoz illő bátorságról sem. Nem. Nem ezek a félelem legfőbb ellenszerei János szerint, hanem egy mindenki számára elérhető és nagyon egyszerű dolog.

„Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket.
Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben.Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.”

1Ján4,16–21. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 1997. 1197. – Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

Talán, ha ehhez igazítanánk életünket, akkor mi is kevesebbet szoronganánk és félnénk? Ha a szeretetet hagynánk eluralkodni életünkben, az átvenné a helyét a minket sokszor uraló félelemnek? Lehetséges lenne ez? Úgy vélem, egy próbát talán mindenképpen megér. Annál is inkább, mert sokak által beváltnak minősített dologról van szó. Közéjük tartozik Jézus kedves tanítványa, a serleget tartó melankolikus ifjú és égben szárnyaló sasmadár, Szent János is.

Felhasznált irodalom: