„Csak a színpad jövője lebegett előttem”

2025. június 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

100 éve hunyt el Kéméndy Jenő, az Operaház legendás díszlet- és jelmeztervezője

Kéméndy Jenő portréja. Uher Ödön felvétele, ante 1900. Jelzet: SZT Album 152/11/2. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kéméndy Jenő festőművész, díszlet- és jelmeztervező, a 20. századi színpadtechnika magyarországi megújítója, az Operaház örökös tagja, első szcenikai főfelügyelője.
1860. április 8-án, Szászvárosban született. Gépészmérnöknek készült, gyerekkorától kezdve rajzolt, festett. A budapesti Mintarajziskola után Münchenbe került, ahol Benczúr Gyulánál és Rudolf Seitznál tanulta a festészetet. Korai képei kis méretű rokokó életképek, humoros zsánerképek, történelmi környezetbe helyezett jelenetek voltak. A kor divatos témái voltak ezek, amelyekből Kéméndy több mint százat készített, majd el is adott, így jelentős vagyonra tett szert. A Magyar Szalon 1892-ben közölte fiatalkori önéletrajzát, melyben őszintén vall festői sikereiről:

„Gyártom a képet egyre-másra, és nem törődöm vele, valjon azt hiszik-e, hogy nagy művésznek tartom-e magam, vagy nem. Én eltaláltam azt a cikket, amely divatba jött és kelendő.”

Kéméndy Jenő. In: Magyar Szalon, 9. évf. 16. kötet 1892, 157. – Törzsgyűjtemény

1895-ben báró Nopcsa Elek – kormánybiztos, majd az állami színházak intendánsa – hívására hazatért és az Operaházba került szcenikai felügyelőnek, Spannraft Ágoston mellé. Munkássága itt teljesedett ki: a díszlet- és jelmeztervezés mellett librettót is írt, rendezett, számos színpadtechnikai újítást vezetett be. A 19. század végére elavult kulisszaszínpad megváltoztatására törekedett, a hagyományos díszletszínpad helyére szabadon alakítható teret képzelt el. A huszadik század színpadja című művében (1907) részletesen bemutatta saját megoldását. A festői és valószerű díszletezés érdekében megnövelte a színpadot: két oldat körszelvény alakjában, a hátsó falat pedig ívesen képzelte el. Magasságát megemelte, így tágítva ki a horizontot. A korszak újításának számító forgószínpaddal szemben tolószínpadot képzelt el: a két oldalról betolható díszletelemek a gyors jelenetváltásra is megoldást jelentettek. Tervei megvalósulását az akkor napirenden lévő új Nemzeti Színház felépítésében látta. Végül a világháború kitörése miatt a színházépítés elmaradt és így Kéméndy tervei is meghiúsultak.

A tolószínpad terve. In: Kéméndy Jenő: A huszadik század színpadja, Budapest, Hornyánszky, 1907. – Törzsgyűjtemény

„A színház tulajdonképpeni célja nemcsak az, hogy a közönség néhány unalmas órát kellemesen eltöltsön, hanem iskolának kell lennie, ahol a közönség szellemileg művelődik a szépművészetek minden terén. Az összes művészeti ágak egyesülve kell hogy közrehassanak abban, hogy a közönség jó ízlését és a szép iránti fogékonyságát gyarapítsák. A jó és nemes ízlésnek főképpen a jelenetek képhatásában kell megnyilatkoznia, azaz mindennek, amit a színpadon látunk, olyannak kell lennie, mintha jó művész által alkotott kép lenne.”

Kéméndy Jenő: A huszadik század színpadja. Budapest, Hornyánszky, 1907, 5. – Törzsgyűjtemény

Technikai újításokat vezetett be az Operaház színpadán: megújította a világítást, a díszletet diorámaszerűen építette fel: a körhorizontra festett háttér előtt plasztikusan megformált és berendezett játékteret valósított meg. 1916-tól látványelemként filmvetítést is alkalmazott. Izgalmas színpadi gépezeteket szerkesztett: legendásak a Wagner-operákban alkalmazott megoldásai: a Lohengrin hattyúja, a Siegfried 12 méteres, tűzokádó sárkánya. A Rajna kincse sellőinek problematikája állandóan foglalkoztatta, és különböző megoldásokkal kísérletezett: az 1907-es előadásban az úszás illúzióját keltő automata babákat szerepeltetett sellőként, az énekesek pedig a díszlet mögött énekelték a szerepet. Később, az 1920-as bemutatóhoz olyan szerkezetet alkotott, amely a levegőben lógva rögzítette az énekesnőket úgy, hogy azért aránylag kényelmes helyzetben tudjanak énekelni. Ezt a megoldását azután átvették és alkalmazták más európai operaházak is.

A sellők mozgatásának technikája Richard Wagner A Rajna kincse című operájában. Operaház, 1920. Vasadi Ottó felvétele. Jelzet: SZT KB 23.897 – Színháztörténeti és Zeneműtár

„Kéméndy Jenő festőművész, az Opera közismert szcenikai főfelügyelője huszonöt esztendeig törte a fejét, amig rájött arra a dologra, ami, íme, most milyen egyszerűnek látszik. A találmány teljes mozgási szabadságot biztosít a bármily magasságban lebegő énekesnőnek és éneklésében sem gátolja egy cseppet sem a már néhány méternyi távolságról láthatatlan drótszerkezet. Kéméndy mestert, aki az efféle találmányokat csak úgy az ingujjából rázza ki szabad óráiban, már ismét a festőállványnál találtam, amikor próba után felkerestem, hogy néhány magyarázó felvételt készítsek a segítségével. Fotografálás közben Kéméndy elmondja, hogy különösen arra büszke, hogy új találmánya egyúttal elsőrendű torna- és testegyenesitő eszköz is.”

Vasadi Ottó: Akasztás az Operában. In: Színházi Élet, 9. évf. 21. sz. (1920. május 23–29.), 14. – Törzsgyűjtemény

Munkássága a jelmeztervezés területén is új korszakot nyitott. Véget vetett annak a világszerte gyakorolt szokásnak, hogy a színészek saját tervezésű kosztümökben lépjenek színpadra. A meinigenizmus hatása alatt eleinte aprólékosan kidolgozott, szigorúan a korhűségre törekvő pompás ruhakölteményeket tervezett, amelyeket hosszas előtanulmányok után készített el. Miután megtapasztalta, hogy a közelről részletgazdag megoldások nem érvényesülnek a színpadon, a századforduló után stilizáltabb terveket kezdett készíteni.

„[…] a színpadon sok dolog nem tesz hatást, ami közelről nagyon finom és szép. Az esti világítás és a távolság megkívánja, hogy a szövet mintája, vagy a ruhára alkalmazott ékítés széles és nagyméretű legyen, sőt szabás dolgában is minél egyszerűbb, annál jobb. Az apró detailek a nézőtérről nem látszanak és így fölösleges az általános hatást haszontalan apróságokkal csökkenteni.”

Kéméndy Jenő: Színházi kosztümök. In: A Színház, 1904/21, 346. – Törzsgyűjtemény

Kéméndy életművéből a jelmeztervek maradtak fenn nagyobb számban: az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti gyűjteménye több mint 1800 jelmeztervet, vázlatot őriz, azonban színpadterveiről csupán néhány vázlata alapján alkothatunk képet.

Kéméndy Jenő az Operaház és a Nemzeti Színház műhelyében eltöltött harmincéves pályafutás után, 1925. június 25-én hunyt el. Sokoldalú színpadművészeti tevékenységét kiváló tanítványa, Oláh Gusztáv folytatta, aki a következő évtizedekben mestere szellemi öröksége méltó utódjának bizonyult.

Díszletépítés az Operaház színpadán. Középen Kéméndy Jenő és Oláh Gusztáv. 1924. Ismeretlen fényképész felvétele. Jelzet: SZT KB 4168/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár