Június első vasárnapját egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként pedagógusnapnak nyilvánította. Az időpont a tanév közelgő végére utal. Először 1952-ben ünnepelték meg: ekkor adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak és szerveztek országszerte ünnepségeket. Jelenleg a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére adományozható szakmai díjak közül az Arany Katedra Emlékplakett éves keretének a felét adják át e napon.

„Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.”

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Papiros, tanszer és iskolaszer kiállítás Budapesten... (grafikai plakát), 1910. – Plakát- és Kisnyomtatványtár (Magyar Digitális Képkönyvtár)

„Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanitója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.
Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hivattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.”

Ady Endre A magyar tanítókhoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sárospatak. Állami tanítóképezde. Régi képeslap a Digitális Képarchívumban

„FLÓRA: Az álmom, szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, minden parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon. Imádom a parasztgyerekeket. Látott már valaha csúnyát, az egyik szebb, mint a másik. Mikor még apró, mikor még elrontva nincs. Ha a porban játszanak, akkor is tiszták! Csak az orruk, az orrukkal van baj. Nem tudnak rászokni a zsebkendőre, gyertyát öntenek mindig. Nyilván Ázsiából nem hoztunk magunkkal zsebkendőt. Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányaveti vagy kétrétgörbült, ha megnől. Én lennék a főtanítónő, én vigyáznék rájuk, amíg csak tizenöt évesek nem lesznek. Ez az én álmom. És a maga álma? Mit szeretne csinálni maga?”

Bródy Sándor: A tanítónő. (Részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Timár könyvei mellett egészen az iskolának élt. Bár sohasem ereszkedett nagyobb bizalmasságba tanítványaival, azok mindig rajongással tekintettek reá. Kevés emberi viszony van, mely gazdagabb érzelmeket fejtene ki a naiv lélekből, mint a tanár és tanítvány viszonya. S Timárban megvolt a nagy tudósoknak, a celibátus embereinek szent és aszkétikus pederáziája, mely Goethe szerint a nevelés tulajdonképeni ösztöne, a lélek fajfenntartásának ösztöne. Tanítványait magához tartozóknak érezte, mintha örökre hozzá volnának kapcsolva azokkal a lélekdarabokkal, amiket nekik adott. (Hisz másoknak sem adott lelkéből, mint nekik!) És érzékeny, naiv prüdériáját épúgy bántotta a kétes származás és környezet, melyből legjobb tanítványa kinőtt, mintha neki magának volna valami folt az életében, valami szégyelnivaló disszonancia.”

Babits Mihály Timár Virgil fia című regényének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Öveges professzor, Öveges József piarista szerzetes, pap, tanár szobra Tatán – Digitális Képarchívum

„– Jó napot, Tabiné – mondom az udvarra belépve –, már csak eljöttem magam, hogy megnézzem micsoda baj eset t maguknál?
Tabiné éppen a vásznait rakta elő, hogy kiterítse a napra. Látszott az arcán meg a szemén, hogy meglepte a látogatásom. Fekete szemű asszony, de jámbor és félénk, mint akinek kék a szeme.
– Nincs nálunk semmi baj – feleli fölkelve a vászon mellől –, tessék besétálni.
– Már hogyne volna baj – mondom az udvaron maradva –, a Jóska gyerek bizonyosan beteg, ne is tagadja.
– Dehogy beteg – mondja az asszony mosolyogva –, olyan az, mint a fürj.
– No, csak ne tagadja, lelkem, beteg az, ha nem eresztették ma az iskolába. Maga okos asszony, Tabiné, maga tudja, hogy jobb kincset nem hagyhat a fiának, mint a sok szép tudást, meg az emberséget, amit az iskolában tanul. Hát csak hadd lássam azt a gyereket, mi a baja?
Tabiné erre még pirosabbá válik. A kezét dörzsöli, a fejét szégyenlősen oldalt hajlítja:
– Hát bizony, lelkem tanító uram, elküldtem ma Jóskát liba-legeltetni.
S mentegetődzve tette hozzá:
– Nincs több gyermekem, tanító úr, aztán a libáimnak most már legelő kell.
– Hát tudom én azt, szegény Tabiné, hogy ahány liba, kétszerannyi forint ősszel, és hogy maguknak kell az adóra, de látja, lelkem, most már csak egy hét, aztán meglesz a vizsgálat. A Jóska gyerek esze meg éppen most indult kinyílásnak, mint ahogy a rózsa kinyílik, angyalom; aztán ha most kifogja az iskolából, visszahúzódik a gyerek esze, mint a csigabiga, lelkem, aztán elő se jön megint egy esztendeig. Szívesen látom, galambom, a vizsgálaton.

Délután már megint ott ült a kis pisze, elevenszemű gyerek is az iskolában. A haja úgy állott, mint egy csomó zsindelyszeg, és meg volt mosdatva, mint valami királyfi. Az arcáról komoly büszkeség sugárzott. Hogyisne: maga a tanító kívánta őt vissza a libalegelőről.”

Gárdonyi Géza: Gólyák, méhek, kislibák (részlet) In. Uő.:Az én falum, Budapest, Unikornis, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pedagógiai szakfolyóiratok az Elektronikus Periodika Archívumban:
Magyar Pedagógia, 1995–2004. 
Iskolakultúra, 1997–2012. 
Új Katedra. Pedagógusok Lapja, 2088–2010.
Új Pedagógiai Szemle, 1997–2010. 
Óvodai Nevelés. Módszertani szaklap óvodapedagógusoknak, 1953–1954.
Fejlesztő Pedagógia, 2003–2007.
Mester és Tanítvány. Konzervatív pedagógiai folyóirat, 2004–2006.