A turini remete hangja fonográfhengeren

2013. szeptember 19. 08:00 - nemzetikonyvtar

Kossuth Lajos születésnapja – szeptember 19.

„Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi azt a két fonográfhengert, melyekre Kossuth Lajosnak az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi beszédét rögzítették. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó, Felner Károly és Barna Tivadar készítették 1890. szeptember 20-án Torinóban. Kossuth rövidebb-hosszabb megszakításokkal 1865 óta élt itt önkéntes száműzetésben, bár nem elszigetelten, „remeteként”, hiszen magyarországi híveivel állandó levelezésben állt, üzeneteket küldött nekik és olykor látogatókat is fogadott. Hívták az 1890. október 6-i aradi ünnepségre is, de a kiegyezést teljes egészében elutasító, önmagát osztrák – magyarnak soha el nem ismerő Kossuth tudta, hogy személyes részvétele a „kibékülés ünnepén” (Pesti Napló 274. sz.) erkölcsileg lehetetlen. Ezt fejtegeti az aradiak meghívására válaszképpen írt köszönőlevelében is. Arra viszont ráállt, hogy ünnepi beszédét a fonográf segítségével megörökítsék és elvigyék Aradra.”

A felvétel és továbbiak a Kossuth hangja fonográfhengeren című szolgáltatásunkban. 

A Kossuth-beszéd részletét megőrző fonográfhengerek. A felvétel 1890. szeptember 20-án Torinóban készült (Zeneműtár) 

Kossuth Lajos azt üzente:
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer azt üzeni:
Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

Esik eső karikára
Kossuth Lajos kalapjára,
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

Kossuth Lajos íródiák.
Nem kell neki gyertyavilág:
Megírja ő a levelet
A csillagok fénye mellett.
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

[Kossuth Lajos azt üzente: …] – In: Magyar népdalok, szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula. Válogatta és jegyzetekkel ellátta Katona Imre. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1976, cop. 1975 (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A fenti szöveg az 1848/49-es szabadságharc legnépszerűbb dalának, három legismertebb versszaka. A dal egy régebbi dalformula felhasználásával Kossuth toborzó útja során keletkezett (1848-ban négyévi szolgálatra toborozták a honvédeket), s csaknem félezer variánsáról tudunk.

Kossuth Lajos mellképe. Másolat. Eredetijén a kép alatt Kossuth-autográf: „Kossuth / Turin april 9. 1867” (Kézirattár – Digitális Képkönyvtár) 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr325522483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása