1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. Az ENSZ határozata alapján január 27. 2006 óta a holokauszt nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.
Varga Imre: Emanuel-emlékfa a Dohány utcai zsinagóga Wesselényi utca felőli udvarán a Raoul Wallenberg-emlékparkban, Budapest, 1990. (A magyar zsidó mártírok emlékmű leveleire a holokauszt áldozatainak neveit jegyezték föl.) - Digitális Képarchívum
„Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái. A passé realitásába egyedül az áldozatok jutottak el. Övék ma minden jelentés. A botránykeltők eleve megrekedtek valamiféle örökös conditionnel-ben. Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.”
Pilinszky János: Ars poetica helyett (részlet). In. Pilinszky János összes versei, Budapest, Osiris, 1999. – Törzsgyűjtemény
----
„Ahova estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.
Menekül előled a táj.
Lehet az ház, malom vagy nyárfa,
Minden csak küszködik veled,
mintha a semmiben mutálna.
De most már te nem tágitasz.
Megvakitottunk? Szemmel tartasz.
Kifosztottunk? Meggazdagodtál.
Némán, némán is reánkvallasz.”
Pilinszky János: Egy KZ-láger falára. In. Pilinszky János összes versei, Budapest, Osiris, 1999. – Törzsgyűjtemény
M. J.