1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton (Martin Luther, 1483–1546) német Ágoston-rendi szerzetes, a szász választófejedelemség teológiai doktora a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.
Bár az egyház megújulását célzó katolikus reformtörekvések (új vallási igények és a középkori egyházi struktúrák átalakítása) már Luther fellépését megelőzően is megjelentek, átfogó reformprogram csak a reformáció hatására jött létre ezekből, amelyet a tridenti zsinat (1545–1563) fogalmazott meg. A zsinat rendelkezéseivel megszilárdította az egyházfegyelmet, s a papság legfontosabb feladatául a lelkipásztori szolgálatot határozta meg. Mindenekelőtt pedig pontosította a katolikus egyház tanítását mindazokban a kérdésekben, amelyeket a reformátorok támadtak.
Luther arcképe Cranach Lukács fametszete. Fraknói Vilmos: Werbőczi István életrajza, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1899. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Luther tanításának lényege, hogy egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) jutunk el az üdvösségre. Tanításának forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Csak két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hétből, elvetette az egyházi rendet, a misét és a szentek tiszteletét. Téziseiben mindenekelőtt bírálta a bűnök pénzzel való megváltását, azaz az egyházi búcsúk pénzért való árusításának gyakorlatát (búcsúcédulák), támadva annak teológiai hátterét is:
