Kalandozások az Óperencián innen és túl. „Egészen kis gyerekeknek és egészen nagy felnőtteknek”

2015. május 31. 08:46 - nemzetikonyvtar

A Nemzetközi gyermeknapon a 30 évvel ezelőtt elhunyt Török Sándor íróra (Homoróddaróc, 1904. febr. 25. – Budapest, 1985. ápr. 30.) emlékezünk.

Kedves Sándor bácsi,

szóval, a Gilikoti ott volt a polcomon már gyermekkoromban, de valahogy sosem tudtam megbarátkozni vele. Mert bár igen pici voltam, de idegesített, ahogy két idétlen törpe hablatyol össze meg vissza. Csilicsala bácsival sem tudtam sokáig kibékülni, mert nekem soha nem akart megjelenni. Pláne akkor nem, mikor kifociztuk az ablakot, és el kellett volna intéznie. Persze akkor még nem tudtam, hogy ezeket mind Te írtad. Ahogy azt sem, hogy a szünidei matiné egyik legvártabb két filmjét, a Hahó, Öcsi!-t és a Hahó, a tenger!-t is. Csak annyit tudtam – sok más osztálytársammal együtt – hogy mindenképpen kellene egy olyan tesó, mint a Kovács Krisztián. Egy Öcsi. És persze nagyon ráfaragtunk, mikor Balogh Gyuszi lett a tesónkból. (Bár valljuk be, melyikünknek nem volt olyan hóembere, amit nem fejezett be?! Na, jó… azért nem mindegyikünké csöngetett be az ajtón, hogy szelíden követelje magának a répaorrot.)

torok_sandor_haho_a_tenger_nemzetikonyvtar.jpgTörök Sándor: Hahó, a tenger! Irodalmi forgatókönyv, Budapest, Móra Kiadó, 1974. – Törzsgyűjtemény 

És persze akkor még azt sem tudtam, hogy Te valójában, hivatalosan Török Sándor Baumgarten-díjas (1933), József Attila-díjas (1974) író vagy. Mint ahogy azt sem, hogy az egyik legtöbb külföldi nyelvre lefordított magyar szerző is Te vagy. Bár mennyivel klasszabb a Kököjszi és Bobojsza, mint a Pütgelütt und Bummeroll. Sőt, ha huszonévesen tudom, hogy Katharine Hepburn Az esőcsinálóban tulajdonképpen a Te műved eredetijét követi… mondjuk, ezt is ki tudja ma már, a lexikonszerkesztőkön kívül?! Hogy a Te A komédiás című bukott darabodból írja Richard Nas a világhírt…

torok_sandor_nemzetikonyvtar.pngTörök Sándor ismeretlen, alvó kisgyerekkel a koratavaszi napfényben, a Mechwart-ligetben. 70-es évek. In. Vekerdy Tamás: Álmok és lidércek. Iskolaalapítás Magyarországon, Budapest, T-Twins, (Magyarország felfedezése), 1992. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Később, sokkal később, az albérletkeresés világrekordereként kezembe akadt a Valaki kopog című korai regényed. S mondjon bármit az irodalomtörténet, ennél aprólékosabb, szívfacsaróbb szociográfiai leírásnak beillő korrajz kevés van a 30-as évek nagyvárosáról. 12 szoba, 12 albérlet, 12-nél több élettörténet. „Örömök, melyeknek nem volt alapjuk és nagy tragédiák, melyek kicsi magokból robbantak.” És akkor már elkezdett érdekelni, ki is az a Török Sándor. De ehhez is segítséget adtál a visszaemlékezéseidben. Mert ismerjük el, ha nem két törpe kalandjait veted papírra, hanem a sajátjaid, már akkor letehetetlen olvasmányt alkotsz. Hiszen hányan mondhatják el magukról, hogy abbahagyván a középiskolát elmennek kóristának és színésznek, de előtte – biztos, ami biztos – leteszik a gépszíjgyártó vizsgát, bejárják a havasokat faúsztatóként, vagy éppen fűtőként; s ha kifogytak az alkalmi munkák, elmennek postai alkalmazottnak, hogy aztán különböző lapoknál nekiveselkedjenek az újságírásnak, meg sem állva Budapestig, az első, majd második, majd a sokadik könyvig. Sándor bácsi, fogadjunk, hogy ezt az utat Te is a Szent Kristóffal jártad be! Szent Kristóffal indultál megkeresni az Időkirály birodalmát. Az utazók védőszentjével. Ahogy a vékony hangú Kököjszi és a vastag hangú Bobojsza.

torok_sandor_falatka_kiralysaga_nemzetikonyvtar.jpgTörök Sándor: Falatka királysága. Ill.: Kalmár István, Budapest, Ciceró, (Klasszikusok fiataloknak), 2013. – Törzsgyűjtemény 

Kököjszi és Bobojsza a két legtréfásabb törpe az egész törpebirodalomban. Két csibész. Akik persze lekésik a délutáni szellőt, így kénytelenek az eső elálltát követő szivárvány fonatain utazni, mely az ég és a föld között hajol végig néha. Akik már gyermekkorunkban is hozták az álmot. 9 millió álmot, 11 millió nótát és 64 ezer mesét – költészet ez a javából, az a fajta líra, mely műfajilag sosem volt a sajátod. Mégis, minden műved át- meg átszövi, alkalmanként társulva a leheletfinom iróniával, az apró csipkelődéssel. No, és persze ne feledkezzünk meg az olyan végtelen alapos világbölcsességekről sem, mint pl. „A ripitya az… az ripitya. […] A miszlik sokkal kisebb, és főként a miszliket nem lehet összeragasztani. Ami egyszer miszlik, az miszlik.” És az Óperencián innen és túl is a csiga nem csiga, hanem csigabiga. És ami az Óperencián túl Tavidiru és Tavidiön, az az Óperencián inneni értelemben Úri divat és Női divat. Veled együtt én sem értem, mit nem lehet ezen érteni?! Teljesen egyértelmű. Kár, hogy ezen a nyelven kevesen értenek. Például a felnőttek nemigen – tisztelet a kevés, ámde üdítő kivételnek. Nemcsak, hogy nem tudnak nyelveken szólni, nem is tudnak másokkal beszélgetni, sem a kutyával, sem a virágokkal… sem senkivel. Sőt, a saját gyerekeik hangját sem értik, elveszik játékaikat… nem értik, ha repülök… pedig nem vagyunk mi rosszak, csak éppen repülünk.

torok_sandor_kokojszi_es_bobojsza_2012_nemzetikonyvtar.jpgTörök Sándor: Kököjszi és Bobojsza. Ill.: Kondor Lajos, Budapest, Ciceró, (Klasszikusok fiataloknak), 2012. – Törzsgyűjtemény 

És szükségünk van erre a repülésre, ahogy világháborús regényeid, Titokzatos utazások, A hazug katona hőseinek is szükségük volt az álmokra. És már értem, miért volt neked szükséged rájuk, s miért mondtad mindig: csak

„Egy kis kertet szerettem volna”.

 

Mert az ott elmeséltek mögötti szenvedést és fájdalmat még a legfinomabb irónia, a legüdítőbb humor sem képes teljesen elleplezni. Ahogy elmeséled, miként juttattad el az Auschwitzi Jegyzőkönyvet a kormányzó menyének. Mégis, nem a kor borzalma, a mindent beborító korom és szenny szaga marad meg bennünk, hanem az üdítő, soha el nem pusztuló életigenlés. Mert ki tudná még rajtad kívül ennyire szeretetteljes humorral elmesélni, hogy a legvadabb deportálások közepette hogyan csatangoltatok a városban, hányszor voltál igazoltatásnál Thury Lajos, hogy bújtattak és bújtattatok. Titok, a rád jellemző megannyi titok egyike. S már értem, miért említetted egy interjúban, hogy van egy ember, akit örökre megőrzöl emlékezetedben, Karácsony Sándor. Hiszen mindketten közvetítők vagytok. Közvetítők akkor is, ha éppen nem szabad, vagy alig megtűrten. Mert tudtátok, hogy az álmokat a szívünk közepére tesszük, ahogy a törpék is ott vetik a bukfencet.

torok_sandor_kokojszi_es_bobojsza_ujabb_kalandozasai_nemzetikonyvtar.jpgTörök Sándor: Kököjszi és Bobojsza újabb kalandozásai. Ill.: Máday Gréte, Budapest, Ciceró, 2011. – Törzsgyűjtemény 

„Az az egész dolog úgy kezdődött, hogy a jó Isten körülnézett a földön: hová kellene egy kisgyereket küldeni? Ez a szokása a jó Istennek.” – Irodalomtörténeti közhely, de ez a nyitás aztán eltűnt a későbbi kiadásokból, túl sok volt a hetvenes éveknek… aztán később igazságot szolgáltattak a megcsonkított s itt-ott átírt műnek, és a hiátusok ismét kitöltődtek. Ahogy később, sokkal később, mint ahogy első könyved a mancsaimba került, már nekem is lett gilikotim, ami nem egyszerűen egy sárga rézgolyó, hanem ott tükröződik benne az egész világmindenség. Ahogy már nekem is jutott saját sziget, az Emlékezés szigete. „Idejössz el majd, ha nagy leszel, mindig idejössz, ha bajok érnek a világban. Ha megbántanak… ha megütnek… ha nem érted, amit beszélnek… s ha nem értik, amit te beszélsz, akkor idejössz a szigetre, jól vigyázz rá.” És ott mindig látom a lábnyomom, a régi, gyermekkoriakat is. Jó volt újraolvasni Téged. Nagyon jó!

torok_sandor_csilicsala_csodai_nemzetikonyvtar.jpgTörök Sándor: Csilicsala csodái. Ill.: Kalmár István, Budapest, Ciceró, (Klasszikusok fiataloknak), 2011. – Törzsgyűjtemény 

Szóval, Sándor bácsi, hiányzol. Hiányzik az a végtelen türelem és megértés, ami minden sorodból árad. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek. Hiányzik. Manapság mindenhonnan nagyon hiányzik. Bár múlt héten, amikor a piszok kölköt vittem suliba – aki hetek óta felhőtlenül vigyorogva lesi, hogy az ő könyveit olvasom –, egyszer csak hátrafordult, és azt mondta: ne nézegess mindig vissza, én is látom, hogy jön velünk a ló. És végül is, ha még vagyunk páran, akik látják a lovat caplatni, nincs is olyan nagy baj a világban. Ahogy az emléktábládon is olvasható: „Minden csoda, vagy semmi sem az.”

Kötél Emőke

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr67500268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása