1923. október 28-án született Kormos István († Bp., 1977. október 6.) költő, műfordító, a „lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó” Vackor halhatatlan alakjának megteremtője. Népi költőként indult, és a Válasz című folyóirat köréhez tartozott. Erdélyi József, Sinka István és Illyés Gyula voltak mesterei. Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Ezen kívül életében még csak két verseskötete jelent meg: a Szegény Yorick (1971) című második verseskötete az év irodalmi szenzációja volt. Harmadik kötete az N. N. bolyongásai (1975). Költészete időközben átalakult: a népi hagyományokat természetes módon egészítették ki a modern francia líra vívmányai. Az ötvenes évektől két évtizeden át szinte csak verses gyermekmeséivel (Vackor-mesék, 1956–, A repülő kastély, 1957; A muzsikás kismalac, 1960; Két bors ökröcske, 1960, Bohóc rókák és egyéb mókák, 1971; Zöldbajusz Marci királysága 1972; A zsiráfnyakú cica, Pincérfrakk utcai cicák, 1976) és műfordításaival volt jelen a költészetben; önálló verseskötettel hosszú ideig nem jelentkezett.
Jelentős műfordítói tevékenysége is: elsősorban angol – Geoffrey Chaucer (Canterbury mesék); Robert Burns, William Blake –, francia – Molière, Max Jacob, André Frénaud –, valamint orosz – Puskin és népköltészet (Ékes, fejér hattyú, 1962, második feleségével, Rab Zsuzsával) – nyelvű műveket ültetett át magyarra.
Kormos István. Fotó. (Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Budapest, Magyar Helikon, Móra, 1981.) In: A Dunánál: magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001, hálózati változat – Magyar Elektronikus Könyvtár
