125 éve 1892-ben ezen a napon hunyt el Budapesten Klapka György honvédtábornok, emlékiratíró (1820–1892). Ebből az alkalomból a Magyar Elektronikus Könyvtár Klapka György néhány művéből és a rá vonatkozó irodalomból digitális válogatást tesz közzé.
1820. április 6-án Temesvárott született művelt polgárcsaládban. 1842-től a magyar királyi testőrség hadnagyaként szolgált Bécsben, ahonnan öt év után főhadnagyi rangban távozott a 12. határőrezredbe. 1848 májusában jelentkezett a magyar honvédségbe, amelynek 6. zászlóaljába századosi rangban nyert kinevezést, miután társaival sikeresen végrehajtotta a Batthyány Lajos miniszterelnök által rájuk bízott erdélyi missziót, azaz a székelyek megnyerését a magyar forradalom ügyének.
Klapka György. Fotó: Klösz György. In. Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Megjárva a bánáti, bácskai hadszínteret, 1848. szeptember 20-án Batthyány rábízta Komárom várának megmentését. Klapka szeptember 29-én, a pákozdi csata napján érkezett meg Komáromba, ahol a várőrséget föleskette a magyar alkotmányra, majd határozott fellépésével elérte, hogy Majthényi alezredes ne nyissa meg a vár kapuit a Győr felé visszavonuló Jelačić csapatainak. Ezt követően Nagyszombatnál vezet hadmozdulatokat, majd a bánáti hadtest törzskari főnöke lesz. 1849 januárjában ezredesként Tokaj mellett több győzelmet aratott, április 6-án tábornokká nevezték ki. Fontos része volt az 1849. április 19-én kivívott nagysallói diadalban.
A nagysallói csata. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme, Budapest, Grill, 1928–1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Valóban ott találtam az ellenséget, a mint éppen a Nagy-Sarló falu kijáratát megszállani s a falu mögötti dombokon seregének zömét csatarendben kifejteni kezdette. Nem volt nehéz, hogy az emelkedett pontról, a hol állottam, seregének erejét hozzávetőleg megbecsüljem: úgy 15–16 ezer főre rúghatott. Határozatommal legott készen voltam. Tudósítottam Damjanichot, a ki hadtestével utánam jött, az ellenség jelenlétéről s kertem őt, hogy tőlem balra vonuljon fel. Mihelyest Damjanich első osztályai a harcvonalba értek, s engem támogatni képesek valának, azonnal megadtam a jelt a támadásra. Kezdetet vette a veres nagysarlói csata, a melyben mi hat órai nehéz küzdelem után győztesek maradtunk. Az ellenség visszavonulása rendetlen futassa fajult, a mint megérkezett a hetedik hadtestnek egy lovasdandára, a mely a Garam felől jőve, megeresztett kantárral oldalába tort, épen a mikor már kezdett állásából kimozdulni. A Nagy-Sarlónal kivívott győzelem a legdöntőbb volt minden eddigiek között. Az ellenség a legnagyobb sietséggel és erőfeszítéssel tudott hét dandárt összehozni, a mellyel a Komaromba vivő utat el akarta előlünk állani. Szándékát meghiúsította a magyar csapatok vitézsége, s csak alig sikerült neki a Vagon túl újra összeszedelőzködni. Egy erős, ellenséges csapatot, mely kissé megkésve, abban a pillanatban érkezett meg, a mikor a nap sorsa már el volt döntve, s a mely minket oldalba és hátba akart fogni, könnyű szerrel szétrobbantottunk s bajtársai sorsára juttattunk.
Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 136–137. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A nagysallói csata. In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény
Az utóbbi nézet, a melyet én is élénken képviseltem, jutott érvényre, s az operatio legközelebbi tárgyául Komárom fölmentése jelöltetett ki.”
Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 130–131. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Than Mór: Az első komáromi csata (1849. április 26.) In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény
A hídfőről intézett ezzel a támadással egyidejűleg föntebb a Dunán néhány ezer ember kelt át kompokon és dereglyéken, hogy az ellenséget hátulról támadja meg.
Öt óra után az ellenség egész állása birtokunkban volt, s az Ácsra vonult vissza. Erre több órai nyugalom állott be, a mit arra használtunk fel, hogy az első és harmadik hadtestnek meg bent maradt csapatait is átszállítsuk a Dunán, mert csak így, – és ha később a hetedik hadtest is megérkezik, – lehetett gondolni a kivívott siker teljes kihasználására.
Eközben azonban az ellenséges oldalon is megérkezett a főhadsereg segítsége, különösen Schlick hadteste, minek következtében a két fél között a harc az egész vonalon megújult. Damjanich a középsereget vezette Csém és Herkál felé, Görgei személyesen a jobb szárnyat Ács felé, és én a bal szárnyat vezényeltem, a mely már napfelkölte előtt fegyvert letenni kényszerítette Ó-Szőnyben az ott levő osztrák őrséget.
Tért nyertünk és minden ponton állandólag nyomultunk előre, a mint egyszerre Nagy Sándor hadtestem lovasságával az ellenség jobb szárnyat megkerülni akarván, az ellenség túlnyomó lovassága által megtámadtatott, s a gyalogságra visszaveretett. Sikerült ugyan a küzdelmet helyreállítani, mindazáltal a csata ezzel véget ért.
Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 139–140. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A második komáromi csatára július 2-án, a harmadikra július 11-én került sor.
Than Mór: A második komáromi csata (1849. július 2.) In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény
Az első Dunán folytatott sok sikertelen küzdelem után meg is csak az az alternatíva állott előttünk, hogy vagy az egész sereg Komaromban maradjon táborozásra, vagy pedig a Duna balpartján a visszavonulást legott megkezdje. Görgei az utóbbira határozta el magát. Erre vonatkozólag megtetettek a szükséges intézkedések s a Tiszához való indulás idejéül 12-ikenek estéje tűzetett ki. Ugyanazon este búcsút vettem Görgeitől, ez alkalommal nem oly szívélyesen, mint máskor s ugyanekkor utoljára szorítottam kezet több hű és becsületes barátom és bajtársammal, a kik később hóhér által fosztattak meg dicső életüktől.
13-an virradatkor elhagyta a sereg – az első, harmadik és hetedik hadtest – a várat, s megindult útjára Vác fele. Dél fele hajtattak át az utolsó társzekerek a Vág hídján és én két hadtesttel egyedül maradtam Komaromban, hogy a nemzet e védbástyáját megtartsam s ott Magyarország fegyvereinek becsületét védelmezzem.”
Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 203–205. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Föl, föl, vitézek, a csatára. In. Kossuth Lajos táborában. Negyvennyolcas dalok, összeállító Katona Tamás, Budapest, Neumann Kht., 2006. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Klapka Komáromból igyekezett híreket szerezni az ellenség hadmozdulatairól és erről tájékoztatni Görgeit is. Augusztus 3-án a Duna jobb partján rajtaütve az ellenséges haderőn, sikerült azt állásainak feladására kényszerítenie s Pozsonyig visszaszorítania, segítve ezzel a magyar hadsereg délen küzdő egységeit. Ezt követően bevonult Győrbe. Lelkesítő sikerei nyomán nagy számú önkéntes jelentkezett honvédnek még a szabadságharc utolsó napjaiban is.
Klapka György: Nyilt rendelet. A komáromi feldunai vitéz hadsereg e folyó hó 3-án a vártkörnyező osztrák zsoldosokat, olly hatalmasan verte szét, ... 1849. augusztus 5. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Kny.1848.2°/644
Ezekben a napokban azonban lassan eldőlt a magyar szabadságharc sorsa. Az augusztus 13-i fegyverletétel hírét eleinte az ellenség által terjesztett álhírnek tartotta, amíg Görgei seregéből a várba érkező szemtanúk nem igazolták annak valódiságát. Ennek ellenére, Komárom védői nem tették le a fegyvert. Klapka megpróbált a délvidéki Péterváraddal karöltve végvárként megmaradni, de Pétervárad időközben kapitulált. Több hetes alkudozás kezdődött Haynauval. A vár végül szeptember 27-én megadta magát. Klapka október 3-án adta ki utolsó napiparancsát bajtársaihoz.
Keblem elszorúl, a midőn utoljára szólok hozzátok, hozzátok, a kikhez engem oly sok öröm és bánat, annyi drága honfivéren vásárolt dicsőség és a legszentebb kötelesség közös érzelme eltéphetlen láncokkal kötöz.
Nem régen léptünk erre a szép, de küzdelmes pályára. A legnemesebb önfeláldozással küzdöttünk kitűzött célunk eléréséért. Megtettük, a mit emberi erő megtenni képes és pirulás nélkül állhatunk meg Isten és a világ ítélőszéke előtt.
De a sors könyvében máskép volt megírva! – És így lelépünk a pályáról, a melyre a közjó iránti érzület egykor oly szép reményvirágokat hintett volt, és a melyen ugyan elvérezhetünk még, de a haza ügyének nem tehetünk többe szolgálatot!
Lelépünk, mert úgy kívánja a haza, melynek a jövőben is szüksége van hű fiakra; – lelépünk, mert még szent kötelezettségeink vannak azon haza iránt, a melynek a jövőre vonatkozólag egyetlen vigasztalását a mi törhetlen ragaszkodásunkban találja.
Maradjatok azért továbbra is a haza oszlopai és támaszai! A rátok bízott feladatot az utolsó pillanatig férfiasan és következetesen végrehajtottátok. Meghajoltatok, mert meg kellett hajolnotok! – Az események vas vesszeje alatt hajoltatok meg, – ez a körülmény és a megmentett becsület mindnyájatokat megnyugvással tölthet el!
Fogadjátok azért férfias és elszánt küzdelmeitekért a hazának legforróbb köszönetét. Fogadjátok egyszersmind az én legszívesebb, legbensőbb búcsúmat is. Isten veletek!!”
Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 233–234. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A szabadságharc leverése után előbb Törökországban, majd Olaszországban és Svájcban élt emigrációban. Ezekben az években is aktívan politizált, az 1859-i osztrák–olasz–francia háború idején a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjaként részt vett az Olaszországi Magyar Légió megszervezésében és 1864-ben támogatta Garibaldi Ausztria elleni fegyveres akciójának előkészületeit. Az 1866-i osztrák-német háború idején Bismarck támogatásával felállította a Klapka Légiót, amely azonban már nem vett részt a hadműveletekben. A kiegyezés után hazatért, és az illavai kerület országgyűlési képviselője lett Tisza Kálmán balközép pártjában.
Klapka György síremléke a Kerepesi temetőben: 29-1–4. Szobrász: Róna József. Fényképezte: Varga József. – Digitális Képarchívum
Klapka György művei és a rá vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
- Klapka: Memoirs of the war of independence in Hungary 1–2.; transl. by Otto Wenckstern, London, Gilpin, 1850.
- Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/1849-ből, Pest, Heckenast, 1850.
- Klapka György temesvári barátai és polgártársaihoz, [Pest], Pesti Kny., 1869.
- Hamary Dániel: Komáromi napok 1849-ben, Klapka György honvédtábornok alatt, Pest, Heckenast, 1869.
- Krivácsy József: Görgey és Klapka vagy Az 1848/9-ki önvédelmi harcz, Budapest, Schlesinger – Wohlauer Ny., 1881.
- Georg Klapka: Aus meinen Erinnerungen, Zürich–Budapest, Verlags-Magazin–Singer-Wolfner, 1887.
- Bulla György: Pöltenberg Ernő és a kápolnai csata: Klapka czáfolatául, Kolozsvár, Közművelődés Ny., 1894.
- Vajda Emil: Komárom hőse, Budapest, Franklin, 1894. Ifjúsági regény
- La plaque commémorative Klapka à Genève inaugurée le 10 Juillet 1908 par la Hungaria Société des Étudiants Hongrois à Genève, Budapest, Budapesti Hírlap Ny., 1910.
- Lengyel Tamás: Klapka György emlékiratai és emigrációs működése, Budapest, Bethlen Ny., 1936.
Az összeállításunkban idézett Klapka-emlékirat újabb kiadása, amely kiegészíti az 1886-i kiadás hiányait, Törzsgyűjteményünkben olvasható:
Klapka György: Emlékeimből [a szöveget gondozta, kiegészítette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Katona Tamás], Budapest, Szépirodalmi, 1986.
Klapka György halálának 125 éves évfordulójára emlékezve a Plakát és Kisnyomtatványtárunkban található, honvédtábornokunk nevéhez köthető nyomtatványainkat – a szabadságharc dokumentumait és a dualizmus korának aprónyomtatványait – ugyancsak digitalizáltuk, s ezeket összeállításunk második részében mutatjuk meg.
Mann Jolán (szerk.)
