És mit ír „a Pukánszkyné”?

2017. október 18. 09:29 - nemzetikonyvtar

2017. október 19-én emlékszimpóziumot tartunk Pukánszkyné Kádár Jolán munkásságának felelevenítésére. Emlékülésünkön köszöntjük Pukánszky Béla akadémikus professzor urat, az ünnepelt unokáját is. 

Rajnai Edit, a Színháztörténeti Tár tudományos kutatója írta meg azt, amit tudni érdemes Pukánszkyné Kádár Jolánról:

„Az anyag jelen állapotában használhatatlan, annak szakszerű kezelésére sem költségvetési fedezet, sem helyiség a Nemzeti Színház rendelkezésére nem áll és így mély tisztelettel arra kérem Nagyméltóságodat, legyen kegyes hozzájárulását adni ahhoz, hogy ez a jelentős, megbecsülhetetlen értékű anyag külön kezelendő letétként az Országos Levéltárnak adassék át, ahol avatott kezek a készülő mű számára szakszerűen feldolgozzák, csoportosítják […]”

– szólította meg Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója 1936 novemberében Hóman Bálint vallás- és közoktatási minisztert a Nemzeti Színház épületében őrzött színházi irattár sorsának rendezéséhez kérve hozzájárulását. A Nemzeti Színház levéltárának áttekintését az átadás után, 1938-ban Pukánszkyné Kádár Jolán kezdte meg. Pukánszkyné, aki 1920-tól az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa (1923-tól a Kötelespéldány Osztály, majd a Régi Nyomtatványok Tárának könyvtárosa) volt, 1944-ig dolgozott az Országos Levéltárban. Az 1938-as intézmény- (munkahely)váltás nem volt véletlen. A Nemzeti Színház 1937-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Az eseménysorozatot igen átgondoltan megszervező Németh Antal nem szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy a centenáriumi ünnepségeken túl maradandó eredménye is legyen a jubileumnak, és mert színházelmélettel és színháztörténettel foglalkozó kutató elme is volt, alapos, modern, tudományos szemléletű munkát képzelt el.

pukanszky02_nemzetikonyvtar.jpg

Az elkészült mű, Pukánszkyné Kádár Jolán monográfiája, A Nemzeti Színház százéves története, egy új tudományterület, a színháztörténet teljes korabeli fegyverzetét bemutatta. A két kötet a forráskutatás iskolapéldája, mely az intézmény történetét a színház, a színjátszás jellegzetes kérdései felől nézi. Ha figyelmen kívül hagynánk ezeket az erényeit, a munka akkor is felbecsülhetetlen értékű lenne: a második kötetben közölt iratok eredeti példányai – azok, amelyeket 1937-ben az Országos Levéltár átvett – Budapest 1945-ös ostromakor megsemmisültek. Ám az első kötet, a monográfia adatait, leírásait, elemzéseit is érdemes megismerni. A Nemzeti Színház történetével foglalkozók számára máig érdekes a kérdés: mit írt erről Pukánszkyné?

Pukánszkyné Kádár Jolánnak nem ez volt az első munkája, Németh Antal és a korabeli tudományos közvélemény nem véletlenül bízta rá az irattár rendezését, rendszerezését és a Nemzeti Színház történetének megírását. Színháztörténészi pályája az 1910-es években indult. 1914-ben végzett a Budapesti Tudományegyetemen, magyar–francia–német szakon, doktori értekezése témájául a pest-budai német színészet korai, 1812-ig terjedő történetét választotta. Bayer József „tanítványaként” (a munka során konzultált vele) színháztörténetét rendkívül alapos levéltári adatgyűjtésre alapozta. A munka előszavában leszögezte: „külső történetet” ír, azaz az intézmény működését a bevételeken, a műsoradatokon, a fellépők számbavételén és rövid jellemzésén keresztül meséli el. Az azonban, ahogy a bevezetésben korszakokra bontja az ismertetett fél évszázadot, másfajta érdeklődésről is árulkodik. „A kezdet az extempore-darabok [színészi rögtönzés az előadás cselekményének gerince], majd első rendszeres-darabok [a cselekmény gerince megírt és betanult szöveg] és a ballet kultuszának kora, erre következik a mutatványoktól megtisztított színészet kora, a fénykor, végre a külső fejlődés, a külső kiállítás fényének virágkora […]” Figyelemre méltó mondat ez, mert a korábbi színháztörténet-írók egy-egy színház, korszak vagy település történetének elbeszélését hagyományosan a színigazgatók működése köré szervezték. (Más kérdés, hogy Kádár Jolán szövegében és a tanulmány szerkezetében ez a korszakolás, ez az új szemlélet csak részben valósult meg.)

1923-ban jelent meg a munka folytatása, A budai és pesti német színészet története 1812–1847. Pukánszkyné az előző korszakról szóló íráshoz képest jóval több forrástípust használt, a történetmesélés szempontjai bővültek. Hogyan hatott az 1812-ben megnyílt új színházépület, a pesti német színház, a Stadttheater a színészi játékra, a díszletek stílusára, a műsorrendre, a közönségre? Milyen társadalmi mozgások/változások, országos és/vagy várospolitikai törekvések befolyásolták a pest-budai német színjátszást? Mindeközben arról sem feledkezett meg, hogy finom portrét rajzoljon gróf Ráday Pálról, a színház 1815–18 közötti bérlő-igazgatójáról.

pukanszky04_nemzetikonyvtar.jpg

A források értelmezésének kerete, a szemlélet megváltoztak, és azt pedig, hogy minek a hatása fedezhető fel az 1923-as német színháztörténeten, ami majd az 1940-es A Nemzeti Színház százéves történetében is uralkodó lesz, 1928-ban beszélte el A színészettörténet tudományos rendszerének kialakulása és a magyar színészet története című tanulmányában. A 20. század elején induló németországi kutatások (elsősorban Max Hermann nézőpontja és színháztörténeti szempontjai és módszertana, a Theaterwissenschaft és a Theaterphilologie) leszakították a színháztörténetet a hely-, a művelődés- és az irodalomtörténet-írásról: így az önálló tudományterületté formálódott. „A színészeti filológia művelője felhasznál minden emléket, amely ezt a rekonstrukciót [a színjáték-rekonstrukciót] teljesebbé teheti. Régi épületek, amelyek a színjáték teréül szolgáltak (így pl. a mesterdalnokszínjátékok rekonstrukciójánál a nürnbergi Márta-templom), tervrajzok, kosztümök, kosztümképek mint közvetlen források, bírálatok, naplók, levelek, színészírók darabjai s különösen az utóbbiaknak színpadi utasításai mint közvetett dokumentumok becsesek a színészettörténet kutatója számára. De magához a rekonstrukcióhoz nem elég a források tömege; ehhez alkotó fantázia kell.” Az alkotó fantázia és a színháztörténet-írás nagy pozitivistájától, Bayer Józseftől tanult sokszálú és alapos forráskutatás követelménye mellé az új német iskolától Pukánszkyné új eszközöket kapott. Mindez nem a pest-budai német színjátszástörténet második részében látható először: világosan felismerhető a hatás az 1910-es évek végén készült, a pest-budai német Shakespeare-előadásokat összegyűjtő résztanulmányokban is.

pukanszky03_nemzetikonyvtar.jpg

Ha színházról vagy drámáról írt, mindvégig ez a szemlélet vezette, akár Csokonai Vitéz Mihály drámáival (1956), akár Ambrus Zoltán dramaturgiájával (1971), akár a népszínmű színjátéktípusával (1930), akár intézménytörténettel (A Budai Népszínház története, 1979) foglalkozott. Huszonnégy, közgyűjteményben töltött év alatt – kutatóként a történeti források közvetlen közelében – megismert és megismertetett gyűjteményeket, dokumentumegyütteseket is: az Országos Széchényi Könyvtár Todoreszku-gyűjteményét (1972), Krecsányi Ignác színigazgató hagyatékát (1925), az Országos Széchényi Könyvtár színészettörténeti forrásanyagát (1928, 1931). „A színészettörténet kutatójára nézve nélkülözhetetlenek a színészeti gyűjtemények, múzeumok, kiállítások” – szögezte le 1928-ban, és fel is sorolta az akkor létezők egy jó részét. Őt magát is jellemzi az a portré, amelyet Bayer Józsefről festett 1921-ben. „Kiváló kutató, a nagy kutató minden erényével, minő a fáradságot nem kimélő utánjárás, s az anyag megbecsülése. Hiába nézem végig a színészettörténeti munkák sorát, a németek közt sem találok egyet sem, a mely ilyen összefoglaló s egyben ilyen részletező lenne; egyet sem, mely ekkora adatkészlettel dolgoznék; egyet sem, mely minden oldalról ennyire kimerítené tárgyát.”

Rajnai Edit

Pukánszkyné Kádár Jolán (Temesvár, 1892. okt. 21.–Bp., 1989. aug. 11.): színháztörténész. 1914-ben magyar–német–francia szakon szerzett diplomát és doktorált a Budapesti Tudományegyetemen. 1915–20 között középiskolai tanár, 1920-tól 1938-ig az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1938-tól 1943-ig az Országos Levéltár levéltárosa. 1948–51 között magántanár a debreceni egyetemen. 1953-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, 1983-ban doktora. Műveiből: A budai és a pesti német színészet története 1812-ig (1914), A pesti és a budai német színészet története 1812-től 1847-ig (1923), A magyar népszínmű bécsi gyökerei (1930), Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn (München, 1933), Goethes Faust auf der ungarischen Bühne (Berlin—Leipzig, 1934), A Nemzeti Színház százéves története I–II (1938–1940), Német és osztrák bábjáték (1955), A drámaíró Csokonai (1956), Az első magyar énekes játék, a „Pikko Hertzeg és Jutka Perzsi” (Zenetudományi tanulmányok, 1961), Csokonai Vitéz Mihály: Színművek (sajtó alá rend., 1978), A Budai Népszínház története y(1979), Gyermekkor, Temesvár. Visszaemlékezés (Kortárs, 1986/11., 89–103.)

Források és irodalom:

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3012999610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása