Misztikus Korán magyarázat címmel tartott előadást 2017. december 13-án könyvtárunkban Iványi Tamás ny. egyetemi docens, aki az iszlám misztika gyakorlatába nyújtott betekintést. Az Orientalisták az OSZK-ban című programsorozatunk őszi évadának utolsó előadása kapcsán Molnár Zsuzsanna kérdezte Iványi Tamást.
Előadásában a szúfizmus, azaz az iszlám misztika témakörét járta körül. Az arab kultúrában kevésbé jártas közönség számára kérem, hogy ismertesse a szúfizmus fogalmát!
Iványi Tamás: A szúfizmus iszlám misztika. Ez a magyarázat azonban még kevés a pontos meghatározáshoz, mert a szúfizmuson kívül is jelentkeztek az iszlám világban misztikus irányzatok a középkor folyamán, elsősorban a filozófusok között. Magát a szúfi kifejezést is sokféle értelemben használták az elmúlt évezred során. Eredetének a szúf (gyapjú) szót tartják, mert a misztikus irányzat világtól elforduló követői állítólag durvaszövésű gyapjú köpenyt viseltek. Szűkebb értelemben a szúfi olyan muszlim misztikus, aki leveti magáról a látható, emberi világ kötelékeit és közvetlen kapcsolatot akar teremteni a valódi és igaz világgal, Isten láthatatlan világával. Célja megsemmisíteni magát, pontosabban földi emberi tulajdonságait azért, hogy magára ölthesse Isten örökké megmaradó tulajdonságait, hogy Isten közelébe jusson, még ha csak rövid időre is. A szúfizmus elsősorban misztikus gyakorlat, nem pedig elmélet.
A szúfi az iszlám alapvető tanításai körében akarja megismerni a láthatatlan világot, ezért minden gondolata a Koránon alapul vagy arra van visszavezetve még akkor is, ha eredetileg más forrásból származik. A szúfik továbbá Mohamed példáját követik, akit tökéletes embernek tartanak. A szúfik célja az isteni szerelem, amihez megismerésén keresztül vezet az út. Azt tanítják azonban, hogy őt senki sem ismerheti meg, csak azt, akivel megismerteti magát. Az ember azonban nem ismerheti Isten szándékát, ezért csupán egyéni erőfeszítéseire tud támaszkodni az Isten közelségébe vezető úton, remélve, hogy Isten magához fogja vonzani. Az isteni szerelem a reménytelen emberi szerelemhez hasonlít, így az úton a remény és reménytelenség váltakozik. A földi szerelemmel szemben azonban ezek nem okoznak kétségbeesést, az út természetes velejárói. A szúfizmus alapvető gondolatai szerint ezt a boldogságot nemcsak a túlvilágon, hanem még a földi életben el lehet érni. Isten a szívünk mélyén a teremtéskor elrejtett titok feltárásával elérhető. Fő jellegzetessége a személyes vallásosság, amely vezetőt (mestert) és csoportot igényel, mely együtt végzi a misztikus rituálét, segítve egy olyan állapot, révület elérését, mely során a misztikusok könnyebben be tudják fogadni az Istentől származó ihletet.
Miben érhető tetten a Korán magyarázatát illető eltérés a szúfik és az ortodoxok között?
Iványi Tamás: A különbség elsősorban abban rejlik, hogy a misztikusoknak a Korán magyarázata kiinduló pont saját gyakorlati vagy elméleti célkitűzéseik alátámasztására. Számukra a Korán nem értelemmel felfogható tanítás vagy törvény, hanem olyan rejtett utalások összessége, amelyeket Isten elrejtett számukra, azonban titokban tart a beavatatlanok előtt. Az ortodox Korán-magyarázat viszont egyrészt a szavak, mondatok racionálisan felfogható jelentésén kíván alapulni, másrészt a hagyományok által rögzített értelmezéseket veszi figyelembe. Ezek a misztikusok számára érdektelenek, bár elismerik az ortodox magyarázat fontosságát az élet egyéb területein.
Milyen a viszony a misztikus hívek és az ortodoxok között?
Iványi Tamás: Erre a kérdésre nem lehet egyetlen, kortalan választ adni, mert a viszony koronként és területenként változó volt és napjainkban is változik. Az első időkben, a 8–10. században elsősorban az isteni szerelem és az Istennel való egyesülés, a hozzá való kapcsolódás eszméi ellen foglaltak állást az ortodox vallástudósok. Később, amikor az egyéni, illetve kis csoportokból álló misztikusok kora után elkezdődött az a szervezkedés, amelyet az európai szóhasználat némi túlzással dervisrendeknek nevez, akkor – a 13. századot követően – egyre nagyobb tömegeket vonzottak a misztikusok. Kialakult egy kettős kör: az egész életüket a misztikus gyakorlatnak szentelő mester és tanítványai belső köre, valamint a hozzájuk kapcsolódó, szertartásaikon résztvevő hívek külső köre. Ez utóbbiak száma egyre nőtt, a 16. századot követően szinte az egész lakosság valamelyik rend kötelékébe tartozott, vagy annak a vonzáskörében élt. Ekkor már csak a purista vallástudósok egy kis csoportja foglalt állást a szúfizmus ellen, míg a vallási emberek többsége maga is valamelyik rendhez tartozott. Gyakori volt, hogy aki nappal jogtudós vagy vallási bíró volt, este a szúfi szertartásokon vett részt. A 19. század végétől ismét változott a helyzet. A modernista, valamint az iszlám megújítására törekvő fundamentalistának vagy reformistának nevezett vallástudósok a szúfizmus ellen foglaltak állást, a megújulás akadályozóinak tekintve azt. Ennek következtében a dervisrendek számos országban háttérbe szorultak, követőik létszáma csökkent, bár mindennek ellenére számuk így is magas.
Milyen széles körben terjedtek el a szúfi nézetek? Milyen az elfogadottságuk?
Iványi Tamás: A szúfizmus eredete homályba vész, de valószínűleg északkelet Iránban Nisápúr vidéke, illetve Irakban, Bagdad környéke volt az első két térség, ahol létrejöttek szúfi csoportok. A következő évszázadokban az iszlám világ keleti térségében (ebbe Egyiptom is beletartozik) mindenütt elterjedtek a szúfi nézetek. Észak-Afrikában (Líbiától nyugatra) némileg később, a 11–12. században lett népszerű a szúfizmus. Két nagy területen, Indiában és Nyugat-Afrikában az iszlámot gyakorlatilag a szúfik terjesztették el. Mára az iszlám világ minden részén vannak szúfi rendek, egyes helyeken még ma is nagy a népszerűségük, például Afrikában Szenegálban és Szudánban, Ázsiában Pakisztánban, Indiában és Indonéziában. Az említett országokban ma is nagy az elfogadottságuk, Szenegálban például valamennyi nagy politikai párt valamelyik szúfi renden alapul, azonban Szudánban is a szúfi rendekből alakult ki a pártok többsége.
Számos kifejezést magyarázott előadása során, melyek nehezen fordíthatók magyarra, ismeretük mégis szükséges a téma megértéséhez. A magyar és arab nyelv különbsége mennyire nehezíti meg az értelmezést?
Iványi Tamás: Az arab misztikus nyelv, mely a szúfizmus alapját képezi az iszlám világ minden részén, alapvetően köznapi nyelv. Nem a szavak, hanem az értelmezések rendkívüliek. Ezért is volt furcsa, amikor egy 12–13. századi perzsa misztikus „Előkészületek” című művét „Metafizikus kísértések” címen fordítottak le és adtak ki franciául. A misztika azonban kedveli a szójátékokat, amelyek természetesen nem fordíthatók más nyelvre, ezért a szúfi terminológiát az iszlám többi nyelvén is általában arabul használják. Más esetben az arab szó kétértelmű, és nehezen eldönthető, hogy melyik értelméről van szó, legtöbbször egyszerre mindkettőről. Ilyenek pl. a nafsz (lélek ill. saját maga) vagy a hakk (igazság, valóság), vagy a szírr (titok, a szív mélye) szavak. A fordításnál azonban el kell dönteni, melyik jelentést használjam. Más természetű probléma, hogy egyes fogalmakra az arab több szót használ. A misztikusok erre elméletet építenek. Ilyen a „szív”, amelyre négy szót is használnak a szúfik, mindegyiket más-más kiegészítő jelentéssel ruházva fel. Ilyenkor a fordításban a szót ki kell egészíteni egy jelzővel, melynek azonban nincs nyoma az eredeti szövegben. Máskor a szó teljesen más értelmet kap a misztikában, azonban megtartja az eredeti értelmét is, például a kabd (szorongás), amely eredtileg a kézfej ujjainak a becsukását jelenti. Ezt egy arabul tudó érti, a fordításban azonban nem adható vissza.
Az előadás visszanézhető:
