Sirálytoll kalapács címmel tart előadást Lackfi János költő, író műfordító KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk február 15-i estjén. A program hívószava a játék, a játék az irodalomban. A témáról Molnár Zsuzsanna beszélget Lackfi Jánossal.

A KönyvTÁRlat februári estjének témáját megismerve elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben játék az írói munka.

Az írói munka mindenképp játék. Abban az értelemben lehet játéknak tekinteni, ahogy a sportot: amikor Messi vagy Ronaldo focizik, az játék. E mögött azonban rengeteg munka van. Ezt a játékot akkor képes mások számára is élvezhető, magas színvonalon űzni a sportoló, ha kifogástalanul ismeri a játékszabályokat és alaposan felkészül a mérkőzésre. Felkészületlenül is lehet játszani, bárki focizhat a grundon, egy bizonyos szint fölött azonban muszáj komoly erőfeszítéseket tenni ahhoz, hogy a játékos sikereket érjen el. Így van ez az irodalomban is. Ahhoz, hogy minőségi játékosokká válhassunk, rengeteget kell dolgozni. Nem szükséges mindig vérrel-verítékkel, de egy szint fölött ez sem spórolható meg.

Fotó: Raffay Zsófia

Milyen felkészültségre, tudásanyagra van szükség az írói munkához?

Ismerni kell az irodalmi hagyományt, mely nem halott szövegek összességéből áll, hanem élő technikákból, kifejezések használtsági értékéből és így tovább. Ha azt mondom például, hogy virány, holdfény vagy gyöngy, akkor – ha nem is egészen pontosan, de – tudnom kell, hogy ezeket a szavakat kik, milyen céllal használták. Ha nem gondolom át, hogy miként és mire alkalmazhatóak, hol a helyiértékük, akkor életveszélyessé válik a használatuk. Az irodalomba berontani kívánó szerzők gyakori hibája, hogy elmondásuk szerint úgy írnak, ahogy a „lelkükből jön”. Ennek megfelelően azonban sokszor nem a megfelelő eszközt használják mondanivalójuk megfogalmazásához. Nem mindig az az eszköz alkalmas egy munka elvégzéséhez, amely először akad a kezünkbe: kertkapáláshoz nem tésztaszűrőre van szükség. Bár az is hasznos tárgy, de az adott feladat elvégzésében nem segít. Hadd világítsam meg a kérdést egy másik szemszögből is: egy remek irodalmi aranyköpés szerint egy életmű súlyát nem a leírt, hanem a kihúzott szavak adják. Ez egy olyan fontos tapasztalat, amelyet folyamatos gyakorlással lehet elsajátítani, tökéletesíteni. Nem hangos szavakkal kell tehát betörni az irodalom területére, hanem lassan, aprólékosan készülő, folyamatosan javítgatott munkával.

Sirálytoll kalapács. Lackfi János előadása

Sirálytoll kalapács. Lackfi János József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár előadása. Közreműködik a Sebő-együttes.

Visszakanyarodva az írói munkában rejlő játékossághoz: amikor azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne szemléltetni a költészetben rejlő játékosságot, a költőtársak műveit parafrazáló versei jutottak eszembe.

A közelmúltban jelent meg Vörös Istvánnal közös kötetünk, a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, melyben a magyar irodalom – a konszenzus szerint – legszebb versei, illetve a mi átirataink kaptak helyet. Ez a fajta költői tevékenység számomra örömjáték. Mára már nem jelent komoly megpróbáltatást, hogy más költők szellemében írjunk verseket, inkább izgalmas és felemelő kaland saját élmény alapján megírni és áthelyezni a mai világba nagyjaink költeményeit. Ez azonban annak a rengeteg munkának köszönhető, amivel erre a szintre eljutottunk. A napokban számolgattam, hogy több mint 30 éve jelent meg először versem országos folyóiratban. Utolérni soha nem fogom József Attilát, de igyekszem kollegiális viszonyba kerülni vele: megkísérelek olyan átiratokat készíteni a verseiből, amelyekkel nem vallok szégyent. Ahhoz kell tehát az erőfeszítés, hogy idáig eljusson az ember. Ehhez kell a több ezer leírt és kihúzott verssor.

Fotó: Raffay Zsófia

Az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című estjén is az irodalomban rejlő játékosságról beszél majd. Előadását a Sebő-együttes kíséri, közösen adnak ízelítőt a szöveg és a zene játékos kapcsolatából. Hogyan szemléltetik majd mindezt?

A zene és a vers kapcsolata ősi történet, egykor el sem tudták képzelni egymás nélkül a kettőt. A középkor költői nem feltétlenül tudtak írni, költeményeiket elmondták, elénekelték. Mai szemmel nézve rock and roll-sztárok voltak. Egy ehhez hasonló dolgot szeretnénk megjeleníteni az OSZK estjén. Terveim szerint játszani, kísérletezni is fogunk a résztvevők bevonásával. Mivel az Arany János-emlékévet búcsúztatjuk, Arany egyik versének néhány sorát fogjuk kombinatorikailag átformálni, ahhoz hasonlóan, ahogy a Szilágyi Örzsébet… c. kötetben is tettük Vörös Istvánnal. Ez egy nagyon szórakoztató és látványos játék. További tervem a versimpró, melynek során arra buzdítom a közönséget, hogy dobjon be néhány kifejezést, melyek felhasználásával ott helyben írok egy verset, majd ezt a Sebő–együttessel elő is adjuk. Új dal születik tehát a közönség előtt.