A „legnagyobb magyar indogermanista”

2018. december 25. 10:34 - nemzetikonyvtar

Schmidt József (1868. december 25 – 1933. október 1.) tudományos ismeretterjesztő műveiről – születésének 150. évfordulójára

A címben szereplő jelzőt Schmidt József tanárától, Szidarovszky Jánostól érdemelte ki. Neve indogermanistaként, nyelvészként és indológusként egyaránt ismertté vált. Születésének 150. évfordulója alkalmából néhány kevéssé ismert írására szeretném felhívni a figyelmet, amellett hogy egy-két adattal kiegészítem életrajzát is.

Mindenekelőtt a fényképével kapcsolatos tévedésre hívnám fel a figyelmet. Schmidt József portréját több helyen (pl. a Magyar Életrajzi Lexikonban, az ELTE Indológia tanszékének a magyar indológia történetét tárgyaló szövegénél, a Tan Kapuja Buddhista Egyház honlapján, a Terebess Ázsia E-Tárban) tévesen közölték, mert a fénykép nem őt, hanem Schmidt József jogászt, közgazdászt, politikust (1848–1928) ábrázolja, akiről az ezredévi országos kiállítás kapcsán a Vasárnapi Ujság több alkalommal is írt, és közzétette a fényképe alapján készült metszeteket is, amelyeken egy kissé kopaszodó, köpcös, szakállas férfi látható (42/1895. február 24. 8. sz. 121. o.; 43/1896. május 3. 18. sz. 281. o.; 45/1898. augusztus 14. 33. sz. 557. o.). Az „igazi” Schmidt József ekkor még csak 27 éves volt.

Jó pár évvel később, ugyancsak a Vasárnapi Ujságban jelent meg az a csoportkép, amelyen már valóban ő szerepel, dús hajjal és bajusszal, és amit 1911-ben abból az alkalomból közölt a lap, hogy Schmidtet a csoportkép többi szereplőjével együtt megválasztották a MTA levelező tagjává

vasarnapiujsag_1911_schmidt_indologus_pages405-405.jpgVasárnapi Újság, 58. évf. 1911. május 14. 20. sz. 397. o.

Mády Zoltán Schmidt József halálának 30. évfordulóján, 1963-ban, két nagy cikkel emlékezett rá az Antik Tanulmányok című folyóiratban (Mády Zoltán. Schmidt József (halálának 30. évfordulójára), Antik Tanulmányok, 1963/3–4. 131–153. o.; Schmidt József (halálának 30. évfordulójára) II. Tudományos működése. Antik Tanulmányok, 1964/3–4. 157–188. o. Első írásában a tudós életpályáját ismertette, a másodikban pedig tudományos működését tárgyalta korszakokra bontva. Schmidt meredeken felívelő karrierjében az 1919-es Tanácsköztársaságban vállalt szerepe hozott nagy változást, tagja lett az egyetemi direktóriumnak, és ügyvezető elnöke a Tanárvizsgáló Bizottságnak, ezért a Tanácsköztársaság bukása után több eljárást is indítottak ellene. Mády Zoltán szerint üldöztetése idején egy indiai tudós levelet írt érdekében a magyar kormánynak, bár e levél hollétéről nem volt információja. (Antik Tanulmányok, 1963/3–4. 147. o.). Ez az indiai tudós, akit cikkében „Sirdar Umravsnigh Mallinath”-ként említ – hozzátéve, hogy az Akadémiai Könyvtárban található egy Kálidásza-kiadása –, volt az egyetlen külföldi szakmai kapcsolata Schmidtnek. A Kálidásza-kommentátor Mallináth a 14–15. században működött, így vélhetően a név mögött inkább Sirdar Umarosingh Sher-Gil of Majithia rejlik, aki Baktay Ervin sógora volt, és 1912 és 1921 között Magyarországon élt családjával. Umraosingh itt tartózkodása alatt több magyar tudóssal is kapcsolatba került, pl. Germanus Gyulával, Kégl Sándorral, és vélhetően felfigyelt Schmidt József indiai fordításaira, cikkeire is, bár kapcsolatukra a fenti, egyelőre lappangó levélen kívül nincs más bizonyíték.

Az ellene indított vizsgálatok idejére Schmidtet tanári állásából felfüggesztették, és 1924-ben végül nyugdíjazták. Ennek ellenére a nyugdíjazásáig tartó időszak életének legtermékenyebb korszaka volt. Ekkor láttak napvilágot a „Buddha élete, tana és egyháza” (1920), amelyet néhány évvel később „Ázsia világossága. Buddha élete, tan és egyháza” (1925) címmel is kiadtak, a „Kálidásza” (1921), „A szanszkrit irodalom története” (1923), „A nyelv és a nyelvek. Bevezetés a nyelvtudományba” (1923), „Az ind filozófia” (1923) című kötetei.

Schmidt József értekező kötetei

Kner Imre bibliofil kiadásában jelentek meg „Kálidásza: A király és a bajadér. Málaviká és Agnimitra” „Súdraka: Agyagkocsika” című művei az ő fordításában. Bár a Nyelvtudomány című folyóirat megszűnésével nem volt olyan fórum, ahol terjedelmesebb cikkeket közölhetett volna, de a Magyar Nyelvőrben rendszeresen megjelentek írásai. Számos tudományos ismeretterjesztő cikket írt különböző napilapok, folyóiratok, pl. a Független Szemle, Az Est, Az Ujság és a Pesti Napló számára is, melyekről Mády Zoltán tanulmányában nem tett említést. Ezekben az írásaiban olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek méltán számíthattak a művelt nagyközönség érdeklődésére. Nemcsak India történelmével, évezredes hagyományokon alapuló kultuszaival foglalkozott, hanem napi politikai kérdésekkel, pl. Gandhi mozgalmával is.

Schmidt József műfordításkötetei

1921 és 1923 között a Független Szemlében öt írása jelent meg. Az elsőben Kőrösi Csoma Sándorról írt, annak kapcsán, hogy 1920-ban megalakult a Kőrösi Csoma Társaság. A nagy magyar tudós életéről való megemlékezésben azonban nem rejtette véka alá, hogy Csoma nem idegenkedett az ábrándos nyelvészkedéstől, de Schmidt szerint ennek megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a korabeli hazafias közhangulatot sem. Írása második felében Csoma igazi kutatási területét, a tibeti nyelv tanulmányozását vette górcső alá, és méltatta e téren elért világhírű eredményeit, hiszen az ő tibeti nyelvtana és szótára segítségével vált közkinccsé a tibeti irodalom.

„Csoma az igazi nagyok közül való, akiket igazán csak a szívével érthet meg az ember, mert nem csak nagy tudós volt, hanem nagy jellem, nagy lélek, nagy ember. Még közelebb hozza őt szívünkhöz, hogy ízig-vérig, testestől-lelkestől magyar volt, aki egész életét, minden testi és lelki erejét a magyarságnak szentelte, aki a magyar nyelvet a tőle oly nagyra becsült szanszkrit és arab nyelvnél sem tartotta alábbvalónak, aki mindig és mindenütt magyarnak vallotta magát s mindig és mindenütt rajta volt, hogy magyarnak tudja őt a nagy világ.”  Független Szemle, 1921/1. sz. 46. o.

korosi_csoma.jpgKőrösi Csoma. Metszetről készült fénykép – Kézirattár

Második cikkében a kasztrendszer jellegzetességeit tárta olvasói elé, kiemelve a papság, a bráhmanák szerepét a rendszer megalapozásában és megszilárdításában, „amely halotti merevség és mozdulatlanság dolgában párját ritkítja a világon.” Manu törvénykönyvéből vett bőséges idézetekkel világította meg azt, hogy milyen érdekszövetség jött létre a papság és a király között, milyen szerepe volt a bráhmanáknak a király nimbuszának fenntartásában, amit találóan így jellemzett: „Míg tehát egy nyugati szuverén legfeljebb ha Isten kegyelméből király, egy ind király a papság kegyelméből isten.” De cikke végén megjegyezte, hogy a papságnak a tudomány és kultúra letéteményeseiként vitathatatlan érdemei vannak. Ugyancsak a Független Szemlében jelent meg az indiai özvegyégetésről írt tanulmánya, amelyben a védikus, epikus és ókori görög történetírók forrásaira alapozva arra kereste a választ, hogyan keletkezett és fejlődött ki ez a kegyetlen szokás Indiában, mely társadalmi rétegekre vonatkozott elsősorban, önkéntes, elvárt vagy kötelező érvényű volt-e, milyen szertartások kapcsolódtak hozzá, s vajon hogyan tudta ezeket a papság összeegyeztetni az ahimszá (nem-ártás) elvével. „Az özvegyelégetés dolgában tanúsított magatartásuk bosszúért kiált az égbe, örökös bélyeget süt reájuk s méltóképpen sorakozik másik megbocsáthatatlan bűnükhöz, a kasztrendszer kialakításához, amely tekintélyes részben az ő művük s amellyel hazájukat és nemzetüket menthetetlen romlásba döntötték” – írta Schmidt. A szokás megszüntetése az angol uralom egyik áldásos hatása volt. E lapban írt negyedik cikkében a buddhizmus nyugati kultúrára gyakorolt befolyását vizsgálta meg, és számba vette a buddhizmus és kereszténység közötti párhuzamokat is. A keresztény legendairodalomban szintén kimutatható a buddhizmus hatása, ennek legismertebb példája a Barlaam és Josaphat legenda, melynek főhőse, Josaphat királyfi nem más, mint Buddha. A nyugati világ érdeklődése azonban nem csupán tudományos és esztétikai szempontú volt, hiszen a vallás a neobuddhizmus formájában Európa és Amerika több pontján is elterjedt, és Schmidt szerint a kereszténységgel vállvetve működtek közre a nyugati világ erkölcsi színvonalának emelésében. Utolsó cikkében, a Független Szemlében egy ős-iráni titánmítosz ind és görög párhuzamait járta körül.

A kasztrendszerről, a hindu nők társadalmi helyzetéről, illetve az indiai kereszténységről a napilapok számára is írt cikkeket, jellegükből adódóan természetesen kisebb terjedelemben. Ahogyan több tudós és művész kortársát, úgy őt is foglalkoztatta a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat, különbözőségük, lehetséges párhuzamaik, és egymásra hatásuk kérdése. A Nyugati és Keleti bölcsességet ötvöző titkos, isteni tanítással, a teozófiával „Blavackyné és az ő „teozófiája” című cikkében foglalkozott, nem rejtve véka alá nemtetszését. A Teozófiai Társaság alapítójának, Blavatskynénak, majd a halála után őt követő Olcott ezredesnek a tevékenységét így summázta: „Mint Blavackyné, ő [Olcott] is jól ismerte az embereket, mind a ketten tudták, hogy a világ akarja, hogy becsapják, s készséggel teljesítették óhajtását. Közös fáradozásuk eredménye, a Teozófiai Társaság, mindig imponáló emléke lesz a vakmerő szélhámosságnak.” Külön cikket szentelt az Európában hódító neobuddhizmusnak és az Indiában másfél ezer éves múltra visszatekintő kereszténységnek. A buddhizmusnak a nyugati filozófiára gyakorolt termékenyítő hatását elismerte Schmidt, de szerinte azt a kulturális missziót, amit a buddhizmus keleten teljesített, nyugaton nem teljesítheti, mert a világtól való teljes elfordulás nyugaton szinte lehetetlen. 1923-ban a Világ című lap kétmillió koronás pályázatán „A kereszténység Indiában” című munkájával 200.000 koronát nyert, ugyanannyit, mint Baktay Ervin „Az elme öt állapota” című pályamunkájával. A Világ ezeket a díjnyertes műveket hamarosan hasábjain is közzétette.

A hindu nők társadalmi helyzetéről írt cikkében is tárgyalja Schmidt a nyugati és a keleti kultúrák közötti különbségeket. „Egy nép kulturális színvonalának egyik fő mértéke a nő társadalmi helyzete. E részben többé-kevésbé mély űr tátong a nyugati és a keleti civilizáció között. A nőnek minden tekintetben kedvezőbb és magasabb társadalmi állása nyugaton kétségkívül a kereszténység befolyása.” Már Manu törvénykönyvében tetten érhető a hindu nők jogainak csorbítása, méltatlan helyzetük születésükkel kezdődik, és neveltetésükön, vagy inkább tudatlanságban tartásukon, gyermekkorban kötött házasságukon keresztül folytatódik, s özvegységükben már szinte elviselhetetlenné válik, hiszen a hindu felfogás szerint a férj halálát a nő bűnének tulajdonították. Cikke végén megemlíti Pandita Ramabai mozgalmát is, aki sokat tett a nők helyzetének javításáért.

A fakírok, vagyis inkább jógik tetszhalála, csodái mindig élénken foglalkoztatták az olvasóközönséget, és Schmidt e kérdéssel kapcsolatban is igyekezett a tisztánlátást elősegíteni. Első cikkében mindenekelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a muszlim fakír nem azonos az indiai jógival, csak az európaiak mosták egybe a két kategóriát. A Jóga-szútra alapján a laikusok számára is közérthetővé tette a jóga nyolc fokozatát, amelyeken keresztül a jógi már a földi létében az istenség közelébe kívánt eljutni. A tetszhalállal kapcsolatban pedig Haridász jógi esetét említette meg, akit negyven napra temettek el élve. Róla részletesebben írt a másik, fakírokról szóló cikkében, ahol többek között hitelt érdemlő szemtanúk, így Johann Martin Honigberger, Randzsit Szingh mahárádzsa erdélyi származású háziorvosának feljegyzéseire hivatkozott. A jelenséget Schmidt Haridász fiziológiai abnormitásával és erős narkotikumok használatával magyarázta.

Ugyancsak sokakat foglalkoztatott az alkimisták aranycsinálása, amiről Schmidt „A bölcsek köve” című cikkében írt, bemutatva az alkimisták elgondolásait és a modern fizikusok kísérleteit. Indiával kapcsolatban a tehén-kultusz is közismert volt, de ennek oka, hogy miért vált a tehén kultusz tárgyává, és lett politikai faktor, vallási ellentétek kiváltója, talán nem volt mindenki előtt világos.

„Élő istenek”-kel foglalkozó cikkét a lamaista hierarchia magasabb méltóságot viselő embereiről írta, akiket élő istenekként tiszteltek. Bemutatta, hogyan alakult ki ez a hit, és azt, hogy hogyan kutattak a lámák egész Tibetet bejárva olyan rendkívüli jelek – valójában „kormányozható csodák” – után, amelyek megmutatták, hogy melyik csecsemőben született újjá az elhunyt dalai láma, a pancsen láma, vagy Tárá istennő. A jelölteket próbáknak vetették alá, s csak ezt követően választották meg, kidolgozott szertartás keretében. „Szegény istenek ezek, akik folytonos önmegtagadásban és örömtelen magánosságban élnek, folytonos felügyelet és ellenőrzés alatt állanak – szomorú madarak aranyos kalitkában.”

Napi politikai kérdéseket érintett Schmidt József Gandhi mozgalmáról szóló kétrészes írásában, melynek első részében a mozgalom gyökereit, az angol gyarmati berendezkedést vizsgálta meg, amely, bár sok jó dolgot is eredményezett, de gyámsága alatt kívánta tartani Indiát, s ez hatalmas reakciót váltott ki velük szemben. „Szemünk előtt játszódik le egy rendkívül érdekes és tanulságos folyamat, az, hogy miképpen jön létre egy nemzet. Hogy éppen Indiában jön létre, az valóban elképesztő, szinte hihetetlen jelenség, hogy az embereket nem egymásnak a szeretete, hanem a közös ellenség gyűlölete hozza és tartja össze.” A második részben a mozgalom lefolyását tárgyalta, a Nemzeti Kongresszus megalakulását, 1907-ben bekövetkezett szakadását, és vezetői, Tilak és Gandhi tevékenységét. Az egyetemes ind parlament magalakulását Schmidt brit uralom alatt tartotta volna szerencsésnek. „Önálló, pártatlan, idegen uralom nélkül India nem állhat fönn, mert az oly különnemű elemek, főleg a hinduk és a mohamedánok, ha egy időre fegyverszünetet kötöttek és egyesültek is, az első kínálkozó alkalommal nekiesnek egymásnak.” Politikai éleslátása India függetlenné válásakor beigazolódott.

A Pesti Naplóban megjelent egyik utolsó cikkében irodalmi témáról írt, a kasmíri misztikus költészetet mutatta be, utalva Stein Aurél Kalhana-fordítására is.

Mády Zoltán cikkében Grexa Gyula feljegyzéseire hivatkozva írta, hogy mintegy húszezer lapnyi kézirat maradt Schmidt József hagyatékában, bár ezeknek jelentős része megsemmisült. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára is őriz egy 172 oldalnyi „Zarathustra élete és tana” című gépiratot.

Pap Ágnes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5514495170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása