Molnár Dániel színháztörténész, a Vörös csillagok. A Rákosi-korszak szórakoztatóipara és a szocialista revük című kiállítás kurátora szerint a magyarországi sztálinizmus pesti show businessének máig tart a hatása.

Molnár Dániel, a kiállítás kurátora (fotó: Karasz Lajos)

A gyerekkorod fele azzal telt, hogy különböző varietéműsorokban szerepeltél. Hogyan csöppentél ebbe a világba?

Alapvetően egy véletlen és egy „miért ne?” által kezdődött, nincs különösebb családi kötődésem. Azoknál, akik felnőttkorban kezdik a kérdés sokkal érdekesebb, mert egy szórakoztatóipari karrier nem magától értetődő dolog. A szórakoztató színházba „természetesen” kevesen érkeznek az Színház- és Filmművészeti Egyetemről, nincs bejáratott, elfogadott bekerülési út, ez főképp az egyén érdekérvényesítő képességén múlik.

Hogyan lett a bohócból színháztörténész?

Még mindig mindkettő vagyok, mármint csak a végzettségem bohóc, inkább komikusnak tartom magam. Párhuzamosan futott, sőt fut ez a két dolog, de az élet sűrűsödésével már periodikusan egyszerre csak hol az egyikkel, hol a másikkal foglalkozom. Alapvetően tanulni szeretek és sok engem érdeklő jelenséget vagy viselkedésmódot csak kutató, feltáró munkával lehet megérteni.

A nemzeti könyvtárban és magángyűjteményekben őrzött fényképek és dokumentumok segítségével a kamarakiállítás az ötvenes évek elfelejteni kívánt szórakoztató műsorait és azok ma is ismert szereplőit idézi meg. Hogyan próbálta átformálni a magyarországi sztálinizmus a pesti show businesst?

Jó tömény kérdés, remélem, hogy az az ötszáz oldal és a kilencven négyzetméter kellően bemutatja a korszak sajátosságait, de szerintem talán a legfontosabb, hogy ennek máig tartó hatása van. Idén hetven éve a pesti színházak államosításának-községesítésének; gyakorlatilag ennek maradványaképp kapnak ma állami támogatást a bulvárszínházak és a cirkusz. Máig vannak időszakok, amikor ezért cserébe az állam közvetett vagy közvetlen módon elvárásokat támaszt a színházzal szemben, ami bármilyen formában nonszensz, és a hatalommal való visszaélés; vagy az igazgató maga rendelkezik politikai tisztséggel, ami Németországban például elképzelhetetlen.

Molnár Dániel vezetést tart a tárlaton. (fotó: Karasz Lajos)

A korszak sajátos terméke volt a szocialista revü. Mit takar pontosan ez a kifejezés?

Fogalmam sincs. Ugyanakkor a műsorok készítőinek, köztük Fényes Szabolcsnak, Szenes Ivánnak, Romhányi Józsefnek sem volt. Olyan szórakoztató műsorokat kényszerültek gyártani, amely kielégíti az elvárt (de meg nem határozott!) politikai követelményeket és jegyet is el tudtak rá adni. Showműsorokról van szó, amiket sokkal nehezebb volt bármiféle ideológiai mázzal lekenni, mint megcsinálni egy bányászdarabot a szereplősémát és a tematikai sémák szerint. Plusz anélkül kellett megénekeltetni, megtáncoltatni, zsonglőrködtetni a traktoristalányokat, hogy azt mondták volna rá, ez operett.

A mai „orfeumi hangulat” mennyiben azonos a múlt századforduló pesti orfeumainak hangulatával?

Attól függ, ki mondja. Ha valami színház vagy műsorszervező, fussanak az ellenkező irányba! Jelen pillanatban semmit nem tud a magyar színháztudomány arról, pontosan mi folyt ott, miért és hogyan, ergo mit jelent egyáltalán ez a szókapcsolat. Az első pesti orfeumok műsorát éppen csak elkezdtem összegyűjteni, rendszerezni; a könyvhöz és a kiállításhoz hasonló mélységű feldolgozására még nagyon-nagyon-nagyon sok munkára van szükség. Ehhez szívesen várok mindenféle anyagi, szakmai, magángyűjtői támogatást vagy emlékeket egyaránt!

 A kiállítás részlete (fotó: Karasz Lajos) 

Vörös csillagok – A Rákosi korszak szórakoztatóipara és a szocialista revűk