Kuncz Aladár-kötettel folytatódott az együttműködés az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Művészeti Akadémia között

2019. július 03. 17:00 - nemzetikonyvtar

„A mai nap nemcsak egy könyvbemutató, hanem egy együttműködés nyilvános bejelentése is a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) között” – jelentette ki Borbély László író, az MMA titkárságának munkatársa „A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia című kötet bemutatóján június 25-én az intézmény irodaházában.

2_9.jpg

A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia című kötet bemutatója 2019. június 25-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodaházában.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hangsúlyozta, a két intézmény közti megállapodás azért jelentős, mert ahogy a nemzet egységes, úgy a nemzeti kulturális intézményeknek is egy irányban haladva kell dolgozniuk, tehát közösen kell sokat tenniük, ami azonban nem zárja ki az önálló munka lehetőségét. Példaként elhangzott, hogy az OSZK és az MMA is tervezi jövőre a trianoni békediktátumról való megemlékezést. „Ez külön-külön is megy nekünk, de úgy jó, ha együtt cselekszünk. Megkezdünk egy olyan munkát, amely a jövő évben akár a trianoni tematika köré épülve is folyhat” – fogalmazott a főtitkár. Hozzátette, amikor együttműködésről beszélnek, akkor a nemzeti könyvtárral mint kutatóintézettel, kutatóhellyel dolgoznak együtt. A kötetről szólva megjegyezte, hogy Kuncz életművét kettősség jellemzi, egyrészt az 1914 előtti, másrészt az 1919 utáni időszak. Az író szellemi értelemben tartozott a nyugatos körhöz és a Huszadik Század szellemi köréhez is, de a frankofón hatás is nagyon erős a szellemi töltekezése során. Mindezek mellett az erdélyi magyar irodalom felvirágoztatása a két világháború között nagymértékben az ő munkájához köthető.

kuncz-emlekkonferencia-borito.jpg

„A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia. Szerkesztette: Boka László – Brok Bernadett. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – MMA Kiadó, 2019

Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója, kiadóvezetője úgy fogalmazott, hogy a most bemutatott Kuncz Aladár-kötetet, illetve az azt megelőző őszi konferenciát is határkőnek tekinthetjük, hiszen az 1918-as és az 1919-es centenáriumi évforduló nagyon fontos Kuncz Aladár életében. Megjegyezte, a kutatóintézet – amely a nemzeti könyvtárban 60-65 főt számlál – jelenti a páratlan állomány mellett azt a szürkeállományt, amely fémjelzi a nemzeti könyvtárat. Felidézte, hogy a kutatóintézet mellett, mögött a kutatási eredmények bemutatására hozták létre a kiadót, amely az utóbbi tizenöt esztendőben tizenöt díjat kapott, és bízik benne, hogy a most bemutatott közös kötet akár a jövő évi Szép Magyar Könyv versenyen is indulhat.

kuncz_boka.jpg

Boka László köszöntője a 2018. október 4-én megrendezett Kuncz Aladár-emlékkonferencián az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében az OSZK és az MMA együttműködésének első nagyobb volumenű közös rendezésű eseményén.

Az együttműködésről szólva kiemelte, hogy emellett szeretnének évente legalább egy közös konferenciát szervezni, illetve kiadói együttműködéssel megjelentetni évente egy tanulmánykötetet vagy akár díszalbumot. „Ez a hármas pillér bővülhet egy-egy évfordulóhoz kapcsolódó közös esemény szervezésével, ilyen lenne jövőre a trianoni emlékév. A nemzeti könyvtár egy komoly emlékkiállítással készül, és bízunk benne, hogy ezt is a művészeti akadémia támogatásával tudjuk megvalósítani” – emelte ki. Hozzátette, a könyvtár egy ’89-es kiállítást is tervez, illetve Ady Endre halálának centenáriuma alkalmából januárig egy olyan kötetet is szeretnének megjelentetni, amelyben az akadémia is érdekelt lehet. Mint mondta, az OSZK Kiadó évente 25–40 könyvet ad ki, amelynek körülbelül a fele kiadói együttműködés révén jelenik meg hazai és Kárpát-medencei kiadókkal közösen. A Kuncz Aladár-életműsorozat, amelyet Filep Tamás Gusztávval együtt szerkesztenek, a kolozsvári Kriterionnal közösen jelenik meg.

Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy kiadójuk második alkalommal állított önálló pavilont az Ünnepi Könyvhéten, ahol egyik sikerkönyvük Cs. Szabó László képzőművészeti tanulmánykötete volt. „Dilemmás volt számunkra, hogy Cs. Szabót mennyire ismerik, de a sorozatot folytatni fogjuk, hiszen az MMA Cs. Szabó László-díjat is alapított az esszéíróknak, amelyet negyedik éve adunk át, hozzájárulva az író életművének rekanonizációjához” – szögezte le. Ahogy fogalmazott, a Kuncz Aladár-könyv a tizenhetedik a tanulmánykötetek sorában, s örömteli, hogy az OSZK Kiadóval közösen adhatták ki. Megjegyezte, a rendezvényeken nagy számban jelennek meg a határon túli szerzőkről tartott konferenciák anyagai – az MMA természetes gondolkodásának része az az egyetemes szemlélet, hogy nem tesz különbséget határon innen és túl. Hozzátette, ennek az az oka, hogy így tudnak leginkább hozzájárulni a két háború közti meghatározó szerzők rekanonizációjához.

Szilágyi Magdolna

A szakmai együttműködés híre intézményi honlapunkon

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6114924212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása