Egy rendkívüli asszony a 17. századból: Széchy Mária (2. rész)

2019. július 18. 16:50 - nemzetikonyvtar

340 évvel ezelőtt hunyt el Széchy Mária

Máig élő hírnevét leginkább a Gyöngyösi István (1629–1704) Márssal társolkodó Murányi Vénus című művének, és a történet későbbi feldolgozásainak köszönheti.

A történelmi alakot nem könnyű elválasztani az irodalmi művekben létrehozott alaktól, hiszen a történelmi szakirodalomban gyakran hivatkoznak a Széchy Mária alakját így vagy úgy szerepeltető szépirodalmi művekre, az irodalmi feldolgozások pedig a valaha élt történelmi személyiséget (is) igyekeztek megjeleníteni. Blogbejegyzésünk második részében a Széchy Mária alakja köré fölépített irodalmi konstrukciót mutatjuk be.

Széchy Mária arcképe. Egykorú festmény az Eszterházy hercegek fraknói várkastélyában – Digitális Képarchívum. A kép forrása: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchy Mária alakját a Mársal Társolkodó Muranyi Venus. Avagy annak emlekezete. Miképpen az Méltoságos Groff Hadádi Wesseleni Ferencz, Mágyar Ország Palatinussa akkor Füleki fö Kapitány, az Tékéntetes, és Nagyságos Groff Rima-Szécsi, Szecsi Maria Aszszonyal, jövendőbeli házasságokrul való titkos vegezése által csudálatos képen meg-vette az hires Murany varat. Iratot ugyán az ő N[agys]ágok Komornikja Gyöngössi István által című mű vezette be az irodalmi köztudatba. Népszerűségét nemcsak számos további kiadása, hanem a művet felhasználó, vagy a történetet alapul vevő egyéb irodalmi és történeti szövegek nagy száma is mutatja. Az 1664-es első változatot a későbbi kiadók-nyomdászok nem ismerték: a 18. és a 19. század Murányi Vénus-kiadásai mind az 1702-es változat alapján készültek el. Ez a szövegváltozat szolgált a kanonizáció alapjául egészen a 20. század elejéig.

Gyöngyösi István: Mársal társolkodó Muranyi Venus, avagy annak emlekezete, miképpen az Méltóságos Grof Hadádi Wesseleni Ferenc, Magyar Ország Palatinussa akkor füleki főkapitány, az Tekéntetes és Nagyságos Grof Rima-Szécsi Szécsi Mária Aszszonnyal, jövendőbeli házasságokrúl való titkos végezése által csudálatos képen megvette az híres Murany várát, Kassa, 1664. Az első kiadás címlapja. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchy Mária és Wesselényi Ferenc murányi kalandjáról létezett még egy kortárs leírás Jean Le Laboureur 1647-ben megjelent kötetében, ez azonban kevésbé volt ismert Magyarországon.

Gyöngyösi még nem a várparancsnok szerepében lépteti fel Széchy Máriát, hiszen nem is volt az, hanem egy olyan nőt látunk, aki számára és a másik fél, Wesselényi számára is előnyt kovácsol hátrányos helyzetéből, és akinek ebbéli döntését észérvek is alátámasztják. A szöveg igazi hőse ugyanakkor a hódító Wesselényi Ferenc. Török Zsuzsa megállapítása szerint „A várparancsnoki szerepben tetszelgő Széchy Mária alakja utólagos konstrukció a magyar irodalomtörténeti hagyományban, és eredete a romantika korszakára tehető.”

R. Várkonyi Ágnes A rejtőzködő Vénus című könyvében azt feltételezi, hogy Gyöngyösi művének létezhet(ett) egy olyan politikai olvasata, mi szerint a szöveg istennője nem is Széchy Mária, hanem Wesselényi Ferenc, Mars pedig nem a vőlegény, hanem Zrínyi Miklós, akivel a költeményben nyilvánvalóan pontatlanul megadott időpontban kezdtek közeledni az álláspontjaik.

Gyöngyösi elbeszélő költeményében „a társolkodó szó nem a szerelem istennője, Vénusz, és a hadakozás istene, Mars beszélgetésére utal, hanem arra, hogy a két antik isten összeesküdött arra, hogy a mű főszereplői, a katona Wesselényi Ferenc és az ideiglenes várúrnő, Széchy Mária, a szerelem révén házassági, s annak égisze alatt hadi szövetséget kössön” – írja Jankovics József.

Az 1790-es években Verseghy Ferenc, az 1800-as évek elején Vitkovics Mihály is írt a murányi ostrom történetéből drámát, ám egyik szöveg sem maradt fenn.

A 19. század elején elkészül Kisfaludy Károly drámája (1820) és báró Mednyánszky Alajos történeti novellája (1829: német; 1832: magyar nyelvű) – tulajdonképpen ez az utóbbi szöveg határozta meg a 19. századi feldolgozások irányát, a cselekmény és Széchy Mária alakja egyértelműen ez alapján öröklődik tovább.” – állapítja meg Pálfy Eszter.

1846-ban jelenik meg Vahot Imre Magyarföld és népei című folyóiratában a Murány váráról szóló lapszámban Széchy Mária és Wesselényi házasságának története. A kiadvány célja, hogy az olvasót megismertesse a honi látnivalókkal, a történelemmel és ezáltal honszeretetre buzdítsa.

„Czélja e vállalatnak: a Magyar birodalom (ide értvén Erdélyt s a hozzá kapcsolt részeket is) nevezetesebb helységeit, várait, érdekesebb épületeit, fürdőit, szebb‚ regényesebb tájait, s egyszersmind különféle népfajait, sajátosabb népviseleteit, természet után dolgozott eredeti képekben, nagy gyüjteménybe öszpontositva, megismertetni, különösen olly szöveg (textus) kiséretében, melly a képek hű leirását, a rájok vonatkozó statistikai, történeti adatokat, hagyományokat, regéket, mondákat, népszokásokat foglalandja magában; hogy igy а hölgyeknek is gyönyörködtető olvasmányúl szolgáljon, s a tanulóifjuság is mulatva okuljon belőle.”

Fényes Elek, Előszó. In. Magyarföld és népei, eredeti képekben: Föld- és népismei, statistikai és történeti folyóirat, szerk. Vahot Imre, 1. évf. 1. sz. 1846. 1. – Törzsgyűjtemény

Vahot történetében egyértelműen felismerhető Gyöngyösié mellett Mednyánszky szövege is.

A téma igazán ismert feldolgozásai a Kisfaludy Társaság Széchy Máriáról szóló „költői beszély” megírására kiírt pályázatára születnek. Arany János, Tompa Mihály és Petőfi Sándor is megírja a maga Széchy Mária-történetét, de az eredeti tervekkel ellentétben végül egyikük sem nyújtja be a pályázatra. Hármójuk levelezésének tanúsága szerint a murányi eseményekről készült költői műveknek köszönhető Petőfi és Tompa korábban is ingatag barátságának teljes megromlása, amelyet Arany hiába próbál megakadályozni. Tompa és Petőfi ugyanis kölcsönösen negatív bírálattal szólnak egymás alkotásairól („középszerűnk” titulálják a másikét), Petőfi meggyőződése az, hogy Tompa igyekszik őt (sikertelenül) legyőzni az irodalom terén. Petőfi a versengés feltételezett szándéka, Tompa pedig a lesújtó bírálat miatt haragszik meg, és nem is békülnek ki többé. Petőfi és Arany viszonyáról is sokat elárulnak az egymás műveiről írt sorok.

„Immáron pedig a mi Rumány ostromát illeti, arra való nézvest czethalszájamnak kéne lenni, hogy méltóképen megdicsérjem, azért bele sem kezdek, csak annyit mondok, hogy mind a hárman (t.i én, Petőfiné és Jókay) elragadódtunk általa. (...) Nevetséges és kisszerű minden irodalmi versenyzés. Én soha sem mondtam, hogy ez meg ez eddig fut, tehát én egy mérfölddel még tovább nyargalok; hanem föltettem, hogy eddig s eddig megyek, ha mehetek, a többivel aztán nem gondolok, nem nézek sem jobbra, sem balra. Vége van annak, kit csak a versenyzési vágy kerget, s nem lelke viharja ragadja!”

Petőfi Sándor Arany Jánosnak, Pest, 1848. jan. 2. In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 162–163. – Törzsgyűjtemény

Arany Petőfinek írt válaszában a következőket olvashatjuk:

„a mi a te Máriádat illeti: nem hogy engem az versenyre szurkált volna, sőt, megvallom, eltávoztad után az okozta leginkább csüggedésemet hogy hátha versenyezni akarni láttatom olly művel melly mögött hátra kell maradnom. De végre erőt vettem magamon, s felgondolván, hogy én elébb terveztem Murányt, mint veled valamelly viszonyban lettem, következéskép szándékodat tudhattam volna, – hogy, bár nem tudom micsoda véletlennél fogva mindketten ugyanazon alapeszmét vettük fel, de nálam a kifejtés mégis különböző; hogy végre nálam az irmodor sem az, mint nálad, az enyém inkább a népies felé hajolván s elbeszélő folyamú lévén, mig a tied balladai gyorsasággal nyargal a cselekvényeken: neki dültem s bevégeztem. Azért, édes pajtás, azt ne gondold valahogy’ mintha verseny nélkül »Murány (nem Murányvár; ne szaporítsuk benne a macskariasztó r betűt) ostroma« meg nem született volna.”

Arany János Petőfi Sándornak, Szalonta, 1848. jan. 8. In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 116., 167–168. Törzsgyűjtemény

Arany nem sokkal később Szilágyi Istvánnak is írt a „versengés” történetéről:

„»Murány ostromát« én is írtam, az igaz, de pályamű nem lehetett 1-mo: mert csak decz. 11-én, anni currentis lettem kész vele, holott a beküldési határidő nov. 20. Ha ez nem elég ok 2-do: mert belészeretvén a tárgyba, ötszáz s egy néhány négy soros strophában absolváltam azt; tehát nem volt kedvem 12 aranyért bizonytalanra odavetni, annál kevésbbé, mert, ha valami ármánytól, például universalis nyerőtárstól nem volt is okom tartani 3-io: a mű nem az ugy nevezhető hoch-magyar nyelven van írva, hanem ollyanon, melly a mivelt irói s erőteljes népi nyelv közt középuton jár, tehát, mint népiest, könnyen odább lökhették volna. Hogy Petőfi, Tompa is írtak, azt én csak később tudtam meg, valamint azt is hogy az én alapeszmém: isten a némbert szerelemre teremté Petőfi praeripiálta, melly eszmét ugyan nem hiszem hogy kegyednek már nálam létekor ne említettem legyen, tehát tanum lehet, ha plagium per keletkeznék. Egyéb iránt nálam a kivitel annyira különböző, miszerint nemhiszem hogy valaki az eredetiséget tőlem elvítassa. De Petőfi sem fogja azt tenni mert midőn nálam létekor, oktober végén, én az ő Szécsi Máriáját kéziratban olvastam, ő is olvasta az én Murányomnak már készen volt felét, miből az alap-eszme már nagyon tisztán kitünvén, bámulva tekintettünk egymásra s Petőfi lélekrokonságot vélt fölfedezni ebben is, mint ujabb bizonyságát máskori mondásának: „te, ebadta, te sokszor ollyat gondolsz és mondasz, hogy nekem ugy tetszik, mintha én mondtam, vagy gondoltam volna;” én pedig azt válaszoltam: mindketten megleltük az egyetlen archimedesi pontot, mellyből Szécsi Máriát művészileg felfogni lehet és kell; (ha az ember ugy nem akar vele járni mint Tompa Miska).”

Arany János Szilágyi Istvánnak, Szalonta, 1848. jan. 27., In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 120., 172. – Törzsgyűjtemény

A murányi vár átjátszásának történetében a 19. században Mária alakjára tevődik át a hangsúly. Ez azzal is együtt jár, hogy Széchy Mária alakja a férfiasan viselkedő, majd a szerelem hatására saját neméhez megtérő asszony szerepét veszi fel.

Ez még Jókai Mór 1860-as vígjátékában (A murányi hölgy) is így van, annak ellenére, hogy Jókai sokkal inkább a Gyöngyösi-féle irodalmi hagyományhoz tér vissza, mint kortársai. „Jókainál tehát nemcsak kisebb Gyöngyösi-allúziókat találhatunk, hanem alapjaiban épít a Murányi Vénus hagyományára, s sajátságosan értelmezi újra azt.” – állapítja meg Pálfy Eszter. Jókainál nem fontos a történelmi közeg, a darab központi témája egyedül a két szerelmes egymásra találása, hiszen a vígjáték műfaja nem is teszi az előbbit szükségessé.

Széchy Mária alakja az említett szerzőkön kívül számos író fantáziáját ihlette alkotásra különböző műfajokban, a regénytől a drámán keresztül a rádiójátékig – többek között Jósika Miklóst, Kemény Zsigmondot (A két boldog, Özvegy és leánya), Berzsenyi Dánielt, Kisfaludy Károlyt (Szécsi Mária, vagy Murányvár ostromlása), Mikszáth Kálmánt (A Kürthyné uborkái), Móricz Zsigmondot és a közelmúlt irodalmában Hegedüs Gézát.

Források és felhasznált irodalom: