A 19–20. század fordulója izgalmas időszak, a sport kibontakozásának kora, amikor kialakulnak a különféle sportágak szabályai, elindulnak az első bajnokságok, egyszóval egy igazán pezsgő periódusa ez a történelemnek, Magyarország történelmének is. Az új sportokról természetesen írni kell. 1903-ban el is indult a Nemzeti Sport, de a napilapok is közöltek sporthíreket. Íróink maguk is beálltak a sorba, hogy kifejtsék véleményüket erről az új hóbortról.
A századforduló irodalma kevéssé ismert, pedig nagyon sok író remekebbnél-remekebb regényekkel halmozta el az olvasóközönséget. Nevük a többség számára mégis feledésbe merült. Közéjük tartozik Lovik Károly, aki elsősorban a novelláival és tárcáival szerzett hírnevet magának, melyek kitűnő korképét nyújtják annak a századfordulós úri világnak, melyben Lovik is élt. A sporthoz a lovakon keresztül kapcsolódott, hiszen irodalmi tevékenysége mellett neves lószakértő is volt. Tíz éven keresztül volt a Vadász- és versenylap főszerkesztője egyszersmind tulajdonosa is. Maga is sportolt, elsősorban a téli sportokat, köztük a szánkózást favorizálta. Pályája sajnálatos módon nem teljesedhetett ki igazán, mert 1915-ben fiatalon, 41 évesen elhunyt.
A futballal már az 1900-as évek legelején kapcsolatba került. Első cikkét a témában 1902-ben írta a hetente megjelenő A Hét című társadalmi, irodalmi, művészeti folyóiratba Lapda- és emberrúgás címmel. Sokatmondó címe megfelel a cikk tartalmának: a sport feszültséglevezetésre való, hogy az ember kiadjon magából mindenféle fölös negatív energiát, és amíg ezt a fölös energiát egy élettelen tárgyba vezeti át, addig semmi gond. A futballban azonban ott a testi kontaktus:
„...míg a többi sportok javarészében holt tárgyakon fut végig a fölös erő, itt (t.i. a futballban) húson és véren, még pedig emberi húson és véren siklik tova.”
Lovik Károly: Lapda- és emberrúgás. A Hét, 13. évf., 21. sz., május 25, (1902), 334. – Törzsgyűjtemény
A southamptoni csapat a magyar testgyakorlók körével. A southamptoni csapat a budapesti torna-klubbal. Vasárnapi Ujság, 50. évf. 17. sz., április 26. (1903.) – Digitális Képarchívum. DKA-067115
A cikknek szomorú apropója van: az ütközések és rugdosások egy ember halálát okozták. A délibáb álnéven író Lovik fontos megállapítást tesz: minden nemzet a maga vérmérséklete szerint válasszon sportot – a forróbb vérmérsékletű magyarnak nem való az angolok számára gyógyszert jelentő futball. Éppen ezért nálunk nem célszerű a futballt népszerűsíteni, egy „előrelátó rendőrségnek régen be kellett volna szüntetnie a lapdarugó mérkőzéseket, mert durvákká teszik a lelkeket s a társadalmat.” Az mindenesetre kiderül ebből az írásából, hogy mennyire fontosnak tartja a sportot, de nem mint valami múló divatot, vagy szeszélyt, hanem mint igazi, komoly testedzést.
Két évvel később már egészen más hangnemben kezdődik A Korinthiánok című írása:
„A footballról érdemes czikket írni, mert a footballnak van lelke, életereje, keze-lába, van múltja és jövője, következésképp szerves lény, amely itt él közöttünk, napról-napra jobban meghízván és helyet foglalván.”
Lovik Károly: A Korinthiánok. A Hét, 15. évfolyam, 14. sz., április 3. (1904), 219.– Törzsgyűjtemény
És ugyanígy folytatódik a cikk – ez egy óda a futballhoz, szívem szerint ide idézném az egész írást. Megír benne mindent a Syrion álnevű Lovik, amiért is csodáltuk/csodáljuk a focit: mert élet van benne és lélek.
„A footballnál, ahogy a tribünről nézem, fő a helyes judiczium, a hirtelen ítélőképesség, amelynek minden pillanatban meg kell tudni nyilatkoznia. S az ítéletben is az a legfőbb regula, hogy állandóan készek legyünk a riposztra és minden helyzetben s körülmények között feltaláljuk magunkat.”
Lovik Károly: A Korinthiánok. A Hét, 15. évfolyam, 14. sz., április 3. (1904), 220.– Törzsgyűjtemény
Így lesz a kisember sportja a futball, mert az élet más területein nem tudja ezt a tudását kamatoztatni. De miről is szól igazán a futball? Lovik erre így felel:
„A footballt az idők folyamán gyönyörűen kiesztergályozták, univerzális sporttá tették. Az egész szervezet erős munkában dolgozik: a láb, a mell, a tüdő, a szív, a fej, csak a kezek vannak pihenésre kényszerítve, mintegy szép szimbólumaként annak, hogy a kezekre az életben szükség van, ők pihenjenek meg vasárnap. A jó játékos csupa elevenség, csupa esprit, csupa taktika, amellett pedig tetőtől talpig ember, tehát kíméletlen és durva is. Az angol nem hazudta el azt a vonást, módot nyújtott rá, hogy minden emberi vonás megnyilatkozhassék sportjában. Jobb, ha a gyöpön tombolja ki magát, mint a polgári életben – mondja a football-játék szelleme.”
Lovik Károly: A Korinthiánok. A Hét, 15. évfolyam, 14. sz., április 3. (1904), 220.– Törzsgyűjtemény
Volt olyan, hogy Lovik Károly írása volt az újság vezércikke, mint például 1911. április 23-án. Futball-dicsőség című publicisztikája nem a hét évvel korábbi lelkesedését mutatja – a futball már nem lelkesíti: a sportág fejlődése szerinte elérte végcélját, így a néző számára már nincs benne semmi vonzó, semmi lelkesítő. A futball ekkoriban a magyarság exportcikke lehetett, mert több korabeli írás is azon rágódik, mint Lovik ebben a vezércikkben, hogy a futballon kívül jócskán akad más is, ami a magyar nevet külföldön híressé, ismertté tenné.
„Ameddig a football kicsiny volt, nem szégyelltük magunkat miatta; most, hogy nagyra nőtt, egy kis pír száll az arcunkra, amikor nemcsak a külvilág, de már magunk is elsősorban labdarugókat látunk magunkban. Avagy Magyarország tényleg csak egy óriási footballpálya...?”
Lovik Károly: Futball-dicsőség. A Hét, 22. évfolyam, 17. sz., április 23. (1911.), 266.– Törzsgyűjtemény
Az bizonyos, hogy a futball megkerülhetetlen volt, beszéltek róla mindenfelé, ám ennek a létjogosultságát Lovik vitatja:
„Talán inkább az az igazság, hogy a győztes team leverhet mindeneket, akik tudnak labdát rúgni, de azokat, akik e hazában nem tudnak és nem akarnak footballozni, talán mégsem, vagy, mondjuk: még nem. Ha ugyan nem tévedek. S ha ugyan egyáltalán nem becsülöm túl ezt a kérdést, amelyről izgatottan debattálok, holott az első orgonabokor ibolyaszín rügye százszor magvasabb és fontosabb nála.”
Lovik Károly: Futball-dicsőség. A Hét, 22. évfolyam, 17. sz., április 23. (1911.), 266.– Törzsgyűjtemény
A ferenczvárosi tornaklub és a magyar testgyakorlók köre mérkőzése márczius 16-án a ferenczvárosi pályán a football bajnokságért: A nézőközönség. fényképész Balogh Rudolf. Vasárnapi Ujság, 60. évf. 12. sz. márczius 23. (1913.) – Digitális Képarchívum. DKA-085672
1912-es Futball-láz című írása a focinak a társadalomra gyakorolt hatását ecseteli, kevéssé fennkölten, mint a fentebb idézett publicisztikája. Az apropó: az FTC hazatér angliai túrájáról, amikor a polgármester és ünneplő tömeg várja a csapatot a pályaudvaron, ahol a polgármester beszédet is tart. Lovik értetlenül áll a jelenség előtt, hiszen siker lett volna több is, ünneplésre méltóbb is, mégis ez az esemény váltotta ki a leghangosabb reakciót. És ebből kell levonni a megfelelő következtetést: a sikert meg kell lovagolni, hiszen ez lesz hatással az egész magyar kultúrára és művelődésre, mert ami pénz a futball-sikerekből bejön, az szépen lassan átszivárog a művelődés területére:
„A kor nem lett jobb, figyelmesebb; csak okosabb. A kor átlátta, hogy a siker nem csupán elvont fogalom, hanem, ha kell, derék fejőstehén, amely megfizet a szénáért; hogy a siker parcellázható, sőt néha köztulajdon. ... Igen, a siker használható termék, és előállítási költsége alig valami.”
Lovik Károly: Futball-láz. A Hét, 23. évf., 3. sz., január 21. (1912), 34. – Törzsgyűjtemény
Lovik Károly már ismerte a futballt, gondolatai ma is érvényesek. Ha a futball keretei meg is változtak ebben a több mint száz esztendőben, mindaz, amiért elkezdték rúgni a bőrt, ma is áthat minden labdarúgót.
Janzsó Miklós
A bejegyzés először a szerző blogján jelent meg.
