„Az esmeretes napkeleti útazó, erdélyi hazánkfija…” 1. rész

2019. december 18. 08:30 - nemzetikonyvtar

150 éve halt meg Honigberger Márton János

Az erdélyi szász Johann Martin Honigberger, avagy Honigberger János Márton (1795. március 10. – 1869. december 18.) Brassóban látta meg a napvilágot. Gyógyszerésznek tanult szülővárosában és Besztercén, de nem akarta patikáriusként leélni az életét, korán magával ragadta az utazás szenvedélye. Kelet iránti vonzódását titkos belső hangnak, impulzusoknak tulajdonította, a Kelet mint a kultúra, a művészetek, a tudomány szülőhazája mindig csodálattal töltötte el. 1815-ben hagyta el Brassót, majd Bukovinán, Moldávián keresztül 1816 őszén érkezett Várnába, ahonnan behajózott Konstantinápoly felé. A hajóút mély nyomot hagyott benne, a szörnyű viharra 35 év után is úgy emlékezett, mintha tegnap történt volna. Levantén, Egyiptomon, Arábián és Perzsián keresztül érte el Indiát, ahová még kétszer tért vissza. Több évig élt Láhórban, ahol a mahárádzsák udvari orvosa volt. Útja során nem gyógyszerészként, hanem orvosként kereste a kenyerét, az út folytatásához szükséges pénzt és olyan sikeresen gyógyított, hogy jelentős vagyonra tett szert. Vagyonából először Anatóliában kezdett régiségeket, görög pénzeket, faragott köveket vásárolni, gyűjteni, amelyekhez nagyon olcsón jutott hozzá. Később Alexandriába is azért utazott, hogy e szenvedélyének hódoljon, majd Szíriában sikerült szert tennie újabb tekintélyes számú régiségre, amelyeket Európába visszatérve részben értékesített, részben az archaeológusok figyelmébe ajánlott. Láhórból első alkalommal Afganisztánon, Bokharán és Oroszországon keresztül tért haza. Az ő korában ezek az országok kevéssé voltak ismertek az európaiak körében, ezért elhatározta, hogy emlékeit, benyomásait hazaérkezése után mindenképpen megírja. Végül erre csak később, harmadik utazása előtt kerített sort. Könyve, melyben megörökítette Keleten töltött, rendkívül érdekes, kalandokkal teli harmincöt évét, 1851-ben németül, majd egy évvel később, 1852-ben angolul is (Thirty Five Years int the East. London, 1852.; John Martin Honigberger: Thirty five years in the East. Adventures, discoveries, experiments, and historical sketches relating to the Punjab and Kashmir in connection with medicine, botany, pharmacy etc. New Delhi, Madras, Asian Educational Services, 1995. Reprint) napvilágot látott.

fruechte_aus_dem_morgenlande_blog.jpg

Johann Martin Honigberger: Früchte aus dem Morgenlande, Wien, Druck Gerold, 1851, 1853. – Törzsgyűjtemény

Művét emlékezetből vetette papírra, mert utazása során, amikor éppen volt ideje írni, elsősorban a gyógyításra és a gyógyszerekre vonatkozó dolgokat jegyezte fel. Ezért, ahogy maga is utalt rá, előfordulhatott, hogy kisebb részleteket olykor nem pontosan idézett fel, és az is, hogy sok fontos dolog, amit érdemes lett volna feljegyeznie, kiesett az emlékezetéből. Művének első kötetében úti kalandjairól, Pandzsáb történetéről, a keleti karakterekről, szokásokról, az udvari intrikákról, érdekes orvosi esetekről írt rendkívül élvezetes stílusban, míg a második kötetben elsősorban a gyógyszerekről és a gyógynövényekről ejtett szót, de ezeket sem kizárólag orvosoknak szánta, hanem minden érdeklődőnek.

Első, Indiáig tartó hosszú utazása során nemcsak másokat gyógyított sikeresen, hanem saját magát is. 1822-ben, amikor Szíriában járt, a himlő ellen kezdte oltani pácienseit. Ő maga még szülőhazájában 1800-ban megkapta a himlő elleni oltást, amelynek hatása az akkori vélemények szerint húsz évig tartott, de Honigberger sem Szíriában, sem 1848-49-ben, amikor ugyancsak himlővel kezelt betegeket, nem betegedett meg. Amikor viszont Karacsiból egy tevekaravánnal utazott, útközben megkóstolt egy tamarinduszt, amelytől borzalmasan rosszul lett, a növény úgy hatott rá, mintha mérgezést kapott volna, és májgyulladása lett. Miután nem tudott piócát szerezni, sebészkésével saját magán kényszerült eret vágni, de még ezután is hosszú ideig tartott a felépülése, bár a karavánhoz – útitársai legnagyobb elképedésére, akik azt hitték, hogy belehal a betegségébe –, már öt nap múlva csatlakozhatott.

A Keleten töltött hosszú idő alatt minden alkalmat megragadott arra, hogy tanulmányozza a különböző betegségeket, járványokat, pl. a kolerát és a bubópestist, amelyeket ő maga is elkapott, de sikeresen felgyógyult belőlük, és kíváncsi volt a helyben alkalmazott gyógyítási módszerekre is. Európában ekkoriban kétféle gyógyító rendszert használtak, az allopátiát (a tüneti kezelést alkalmazó gyógymódot) és a homeopátiát (hasonszenvi gyógymódot), s bár Honigberger a homeopátia elkötelezett híve volt, mégis a középutat tartotta célravezetőnek, mert hosszú évek tapasztalata, a saját magán és másokon kikísérletezett, kipróbált kezelései alapján ez bizonyult számára a leghatékonyabbnak és a legjobbnak. Ezenfelül az általa kifejlesztett új eljárás kevésbé volt veszélyes, amellett, hogy jóval olcsóbb, és kellemesebb is volt. Az allopátiát azért nem tartotta teljesen célravezetőnek, mert az szerinte nagyon erőszakosan próbálta a betegséget orvosolni, ha a gyógyszerek dózisát például egy kicsit is pontatlanul adagolták a betegnek, az vagy nem használt, vagy olyan mellékhatásokat eredményezett, melyek akár végzetessé is válhattak. A homeopátia elvét, a „similia similibus curantur”-t Honigberger hosszasan méltatja könyve bevezetőjében és később is, amikor első útjáról Európába visszatért, mindig élt az alkalommal, hogy e gyógyítórendszer jeles képviselőit, Dr. Samuel Hahnemannt, a homeopátia atyját, és Dr. Gottfried Lehmant, felkeresse. Az utóbbitól jelentős mennyiségű gyógyszert is vásárolt, mielőtt újból visszatért volna Keletre.

A muszlim és a hindu orvosokról nagy elismeréssel szólt, bár megjegyezte, hogy ők még mindig az ősi kézirataikban leírtak alapján gyógyították pácienseiket, és tudományuk azóta szinte semmit nem fejlődött. Kezeléseikben a babona mellett az asztrológiát is figyelembe vették. Ennek ellenére nem javasolta a kéziratokban foglaltak teljes mellőzését, mert szerinte akadtak bennük hasznos, megfontolandó tanácsok. Ahogy írta, ő maga is kipróbált egyszerűbb gyógymódokat az ősi könyvek javaslata alapján, és néhány esetben nagyon hatékonynak találta azokat. Nagyra értékelte például a Himalája különböző terményeit, azonban megjegyezte, hogy tárolásuk és előkészítésük jelentősen befolyásolta hatásukat. Amikor másodszor ment Láhórba, megint kinevezték udvari orvossá, és egyúttal a lőpormalom és a fegyvergyár főfelügyelőjévé is.

Amikor az angolok átvették az irányítást a Pandzsáb felett, a fegyvergyárat és a lőpormalmot bezárták, és utasították az udvart, hogy a városon kívül nyisson új nyilvános kórházat. Ennek vezetésével Honigbergert bízták meg, aki itt ellenőrzés nélkül folytathatta kísérleteit. Később még a börtönkórház is az ő irányítása alá került. Váróterme mindig tele volt betegekkel, akik el voltak kápráztatva a gyógyszeres dobozaitól, meg édes ízű gyógyszereitől, amelyek olyanok voltak, mint a bonbonok, és ráadásul még hatékonynak is bizonyultak. Rendelője inkább hasonlított egy édességboltra, mint gyógyszertárra, és a gyógyszereket mindig úgy adta ki a pácienseinek, hogy a dobozokon megtalálható volt a betegség leírása, a tünetek, amelyekre használták, a gyógyszerek pontos alkalmazása, és a dátum is, amikor kiadta azokat. A helyi gyógyszerésszel, az attárral kapcsolatban megjegyezte, hogy annak orvosságos üvegein, edényein semmilyen felirat nem látható, mert a helyi orvosok, a fakír és a hakim, ezek tartalmát titokban akarták tartani az emberek előtt.

ahtar_blog.jpg

Indiai gyógyszerész: Attár

Honigberger, ahogy könyvében írta, távgyógyítással is foglalkozott, gyakran kellett úgy kezelnie a betegeit, hogy azok meg sem jelentek a rendelésén. Tüneteiket mások mondták el helyettük, majd az orvos ennek alapján készítette el a gyógyszert számukra. Egyszer például vakságra küldött orvosságot egy páciensének, amitől az visszanyerte a látását, de Honigberger soha nem tudta meg, hogy valójában mi volt a baja a beteg szemének.

Öt év Láhórban töltött szolgálat után leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy viszontlássa szülőföldjét, amelyet már évek óta nem látott. Az volt a terve, hogy Bokharából Oroszországot érintve tér haza. Közben megtudta, hogy miután elhagyta Láhórt, a mahárádzsa, Randzsít Szingh gyengélkedni kezdett, és küldöncöket menesztett utána, hogy rábírják, menjen velük vissza, de nem érték őt utol. Útközben elfogyott az oltóanyaga, amit különösen sajnált, mert Kabulban tombolt a himlőjárvány. A naváb, akinek a házában lakott, elküldte embereit, hogy szerezzenek teheneket, amelyek hordozzák a vírust, de üres kézzel tértek vissza. Ebből is látszik, hogy Honigbergernek az orvosi hivatása, a gyógyítás volt a legfontosabb szenvedélye, ezt mindennél fontosabbnak tartotta. Később Indiában csak „koleradoktorként” tisztelték, mert sikerrel gyógyította a betegséget. A régiségek iránti érdeklődése Kabulban is megmutatkozott, a naváb segítségével számos sírt nyittatott ki.

Honigberger napkeleti útjáról és hazatéréséről részletesen beszámoltak a magyar folyóiratok. 1834-ben a Jelenkor – német lapok tudósításai alapján – kétszer is hírt adott róla. Az első beszámolóban indiai tartózkodását nem említették, de a másodikban megírták, hogy orvosi munkájával ott szerzett vagyont és élményeiről könyvet fog írni, igaz indulását, amit „bujdosásnak” állítottak be, tíz évvel későbbre tették:

„Pétervárról következőt olvasunk a’ Hamb. Correspondentben: Honigberger úr, erdélyi születésű (Brassóból) ki 1825-ben mint gyógyszerész bujdosott ki külföldre, ’s Aegyptust, Syriát, Törökországot és Indiát bejárta, ’s többek közt Lahoreban Radsche Rundschik Singnél mint házi orvos több évet tölte, nagy vagyonával, mellyet Indiában gyűjte, Moszkován keresztül ide (Pétervárba) érkezett. Utazási munkáját ki szándékozik adni.”

Oroszország. In. Jelenkor, 1834. 3. évf., 92. sz., 736. – Törzsgyűjtemény

Brassai Sámuelnek (W.) a Nemzeti Társalkodóban megjelent cikkéből az olvasók arról értesültek, hogy Honigberger napkeleti utazásának egyik oka gyenge egészségi állapota lehetett.

„Egy ellenállhatatlan vágyodás, a’ külföld’ ’s különösen a’ csuda teljes napkelet látásának vágyja, azon édes reményel párosulva, hogy egéssége a’ déli éghajlat alatt megerössödik, arra bírták őtet, hogy hazánkat elhagyván Konstanczinápolyon és Syrián keresztül Egyiptomba ment, és itt Kahiro várossában Mehemed Ali basa patikájában szolgálatba lépett.”

W. [Brassai Sámuel]: Honigberger utazása napkeleten. In. Nemzeti Társalkodó, 1834, 3. évf., 25. sz., 396. – Törzsgyűjtemény

Brassai nagy figyelmet szentelt a Honigberger által gyűjtött régiségeknek, különösen a kusán pénzeknek, amelyek feliratával és a rajtuk lévő ábrázolásokkal behatóan foglalkozott cikkében.

A Rajzolatok című folyóirat, a bécsi Theaterzeitung tudósítását osztotta meg olvasóival 1835 májusában, az éppen Bécsben tartózkodó Honigbergerről. A cikket író Metzger K. J. kissé keserűen jegyezte meg, hogy Honigberger érdemeit „mi tán – mint magyarok – méltóbban elmondhatnánk?” Bécsben Honigberger az Afganisztánban általa gyűjtött növényeket átadta dr. Jacquin bárónak, az egyetem botanika professzorának, onnan pedig Olaszországon át Franciaországba és Angliába ment. Cikke elején Metzger – valószínűleg Honigberger öltözékére utalva – találóan „keleti európai vagy európai keleti-fi” jelzővel illette őt, aki még a magyar nyelvet sem felejtette el:

„Ezen honfink szép, egészséges testalkatú; és keleti öltözetét csak akkor teszi le, midőn zarándokságának rokoni körében egészen véget vetett.” […] A’ magyar nyelven kívül, mellyben még most is teljes ügyességgel fejezi ki magát, ezen keleti európa-fi beszél még oláhul, moldávul, törökül, ujgörögül, arabul, persaul, syriusul, indusul, tatárul, azonfelül francziául, olaszul, angolul és németül nagy könnyedséggel.”

Metzger K. J.: Tudósítás. In. Rajzolatok, 1835, 1. évf., 37. sz., 226. – Törzsgyűjtemény

Metzger is tudott a készülő úti élményeket tartalmazó munkáról, „melly, az ország- és népösmertetésre nézve valóban érdekes nyereség leend.” Honigberger tehát művével az utazási irodalmat kívánta gyarapítani, igaz, nem magyar nyelven, és sajnos régiséggyűjteményeivel sem a magyar közgyűjteményeket tette gazdagabbá. Európában keleti öltözékével nagy sikert aratott, és valójában 14 nyelven beszélt folyékonyan. 1836-ban az Erdélyi Híradó (márc. 1. 137.) adta hírül, hogy Párizsban az ottani ázsiai társaság tagjai sorába választotta az orvost, amelyhez a cs. kir. Felsége is megadta hozzájárulását.

A Figyelmező cikke (1837. febr 14. 48–50.) fontos, új adatokkal egészítette ki az addigi híreket Honigbergerről. A folyóirat szerint Honigberger nem India angol uralom alatt álló keleti részébe kívánt eljutni, hanem kifejezetten az akkor még független Nyugat-Indiát választotta úti céljául.

„Ekkor feltett czéljának határa India volt, nem az, melly európai uralkodás alatt, élénk kíváncsiságának nem ígért megfelelő tárgyat, ’s hol nevezetes fölfedezésekhez reménysége nem lehetett, hanem a független Nyugotindia, mellynek vizsgálatához szintannyi buzgóság mint bátorság kelle; a’ Perzsia ’s ezen India közt fekvő majdnem ismeretlen vidékek, fedvék nevezetes omladékokkal, ’s most már csak néhány nem bátorságos kereskedőutak által keresztülvágvák.”

Magyar dolgok külföldi munkákban. In. Figyelmező, 1837. 1. évf., febr. 14. 49. – Törzsgyűjtemény

Honigberger becsvágya a szöveg alapján nemcsak arra terjedt ki, hogy az angol orvosokat felülmúlja, hanem arra is, hogy új ismeretekkel gazdagítsa az egyetemes orvostudományt, ahogyan ezt a veszettség elleni gyógymód publikálásával meg is valósította. Új területek, az európai utazók által kevésbé látogatott helyek felfedezése, sőt egyfajta „feltérképezése” szintén az egyetemes tudomány eredményeihez való hozzájárulásának igényét mutatta. Három évvel később a Tudománytárban (1840/IV. 299.) is az ázsiai földtanra vonatkozó eredmények közlését várták tőle. Az ismeretlen vidékek „feltérképezését” Honigberger ugyanakkor a régiséggyűjtés iránti szenvedélyével is összekapcsolta. Az általa talált kincsek, „mellyektől Afghanistant kifosztotta”, a régészek számára jelenthettek újdonságot, habár nem valószínű, hogy e tevékenysége szakszerű feltáró munkával párosult volna.

„Továbbá a’ cabuli vidéknek, a’ dselalabadi síknak ’s több egyéb tájaknak olly pontos helyterveiket készíté, millyeket, ahhoz való eszközök nélkül csak lehet; végre nevezetes kiásásokat eszközlött, mellyeknek olly emlékek fölfedezését köszönjük, mik szintolly jelesek, újságuk –, mint azon történeti kérdéseknél fogva, mellyek létezésükkel összefüggnek.” Kiadandó munkájától tehát azt várták, hogy „sok hibás nézeteket és adatokat fog megigazítani vagy czáfolni, miket olly európai utazók terjesztettek azon tájakról, kik inkább elfogúlva az út’ veszélyeitől, mint eltelve az e’ puszta országokat népesítő historiai emlékezetektől, azokon ugy szólván csak átrepültek; midőn ellenben a’ mi jeles honfi társunk tovább mulatott, név szerint Afghanistanban, mint bármellyike a’ legújabb utazóknak.”

Magyar dolgok külföldi munkákban. In. Figyelmező, 1837. 1. évf., febr. 14. 49. – Törzsgyűjtemény

A láhóri udvartól való elbocsátásával kapcsolatban pedig a lap azt írta – talán a kalkuttai ázsiai társaság folyóiratában közölt naplórészlet alapján –, hogy Honigberger, távozása előtt egy muszlim fiatalembert avatott be az európai orvostudomány alapelveibe, aki az udvarnál, mint a mahárádzsa udvari orvosa, a helyébe tudott lépni.

Folytatjuk…

Pap Ágnes – Tájékoztató Osztály

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7715356068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.