Második keleti útjára 1836-ban indult el és 1839 tavaszán érkezett meg Láhórba. Konstantinápolyban, ahol két évig, 1836-tól 1838-ig időzött, az ausztriai pápai követtől, Paron Sturmertől hallotta, hogy a követ találkozott Ventura generálissal, akit a láhóri mahárádzsa azzal bízott meg, hogy érdeklődjön Honigberger után és beszélje rá, hogy térjen vissza hozzá. Honigberger engedett a kérésnek, és Ventura társaságában Alexandriából Bombay-be utazott. Bombayból Láhórba tartó útja során ő is megfertőződött a bubópestissel, amit azonban homeopátiás gyógyszereivel sikerült teljesen kikezelnie. Dr. Keir angol orvos kérésére feljegyezte a betegséggel kapcsolatos észrevételeit is, amellyel az egész orvostudományt szolgálta, mert eredményeit Keir közöltetni kívánta. Amikor megérkezett Láhórba, korábbi patrónusát, Randzsít Szinghet igen rossz állapotban találta.
Maharadzsák
A nagybeteg uralkodó csak gesztusokkal és jelekkel volt képes megértetni magát a környezetével, mert beszédszervei megbénultak és nem tanult meg írni. Honigberger elmesélte az udvarban, hogyan gyógyította meg magát a kolerától Bécsben, és a bubópestistől Hindusztánban, és bár nem kételkedtek szavaiban, de a mahárádzsa kezelését nem akarták rábízni. A helyi orvosok a kedvező évszak, a tavasz közeledtével új gyógymódokat próbáltak ki a betegen. Hiába ért el közben Honigberger jelentős sikereket más pácienseivel, csak nyáron hívták újból az uralkodóhoz, aki akkor volt hajlandó bevenni a gyógyszereket, ha Honigberger a jelenlétében készíti el azokat. A mahárádzsa három nap múlva javulni kezdett, amit aranykarpereccel hálált meg az orvosnak. Azonban az orvosi tanács nem hagyhatta. hogy egy európai mentse meg az uralkodót, ezért újból ők vették át a kezelést, de Randzsít Szingh két hét múlva meghalt.
Hakim
Az uralkodó haláláról Honigberger a Jelenkorban számolt be.
„Eleinte szerencsés valék a’ beteg szultán elibe bocsáttatni, ’s néhány napig szabad volt őt gyógyítanom; de utóbb bekövetkeztek a’ szokott ármányok; a’ benszülött orvosok és kuruzslók (Quacksalber) gyémántból készítettek gyógyszereket, és maga a szultán is orvosi rendelményeket iratott egy sanskrit nyelven írt mesés munkából betegségekrül ’s azok gyógyításáról. A’ halál véget vetett ez ármányoknak és jun. 28ikán eltemeték a’ nagy uralkodót. A’ temetési kíséret reggeli 7 órakor indult meg a’ nagy téren fölállított díszes máglyához, hol 4 özvegyével ’s 7 rabhölgyével vala megégetendő az elhunyt fejedelem. A’ hölgyek önként elhagyták a’ háremet; ’s míg máskor nem mutatják arczaikat férfinak, most fátyol nélkül, mezítláb, de egyébiránt igen csinosan öltözve követék a’ holttestet. Utközben minden díszszereiket elajándékozák. A’ legelőbbkelő elibe gyakran tükröt tartottak, hogy láthassa: nem változik e arczszíne, ’s nem mutat é tekintete félelmet. E’ tükröt egyik haláltársnője vivé gyűrűjében hüvelykúján. Mind a’ négyen megható hangon szólottak a’ néphez és semmi rettegést nem mutattak; a’ történeti évkönyvek leghíresb hősei sem mutathattak nagyobb elszántságot. Leírhatatlan lelkesüléssel fekütt a’ négy hölgy a’ szultán mellé a máglyán, ’s arczkifejezésük félelem helyett legédesb lelki nyugalmat és örömet tanusíta. Mindent csupán ünnepi szertartásnak hívék; de midőn szőnyegekkel letakarák a’ holtat ’s élőket, és a’ szőnyegekre szagos fát raktak, alól pedig vörösen kezdének fölfelé kígyózni a’ lángok, akkor jéghideg borzalom futá végig tagjaimat. A’ nép csöndesen nézé a’ lángok emelkedésit, ’s egyetlen sóhaj sem volt hallható, mert a’ szerencsétlen áldozatokat hihetőleg azonnal megfojtá a’ föltolongó sűrű füst. Az első minister is meg akará magát égettetni, ’s csak nehezen tudá őt e’ szándékról lebeszélni az uj fejedelem. Az elégettek csontjait és hamvait csinos palankinokban a’ szent folyamba vivék.”
Jelenkor, 1839, 8. évf., 96. sz., 384. – Törzsgyűjtemény
Könyvében az uralkodó halála utáni intrikákról is részletesen beszámolt Honigberger, akinek a tiszte, mint udvari orvos ezt követően is megmaradt, megbecsüléséről a magyar lapok is beszámoltak. A Jelenkorban ezt olvashatták a lap előfizetői:
„Honigberger erdélyi hazánkfia a’ lahorei király házi orvosa, szintén köztiszteletben tartatik ’s tudományos ügyessége tetemesen gyümölcsözik. Mi csak örvendhetünk, hogy azon néhányan is, kik közülünk a’ világ messze országaira vetődnek, csak fényt és dicsőséget derítenek a’ még annyira isméretlen hazánkra.”
Jelenkor, 1842, 11. évf., 45. sz., 208. – Törzsgyűjtemény
Az új uralkodó ekkor Sér Szingh mahárádzsa volt, akinek Honigberger később honfitársát, Schoefft Ágoston festőművészt is bemutatta, aki képein megörökítette a láhóri udvart. Egyik festményén Honigbergert is láthatjuk.
Schoefft Ágoston: A lahori udvar. Forrás: Wikimédia
Még Rándzsít Szingh idejében történt, hogy egy fakírról azt állították, képes előidézni a tetszhalott állapotot. Élve eltemettette magát egy időre, de később, amikor exhumálják, még képes volt visszaállítani élő állapotát. Az uralkodó azt kívánta, hogy előtte is bizonyítsa be, nem pusztán csalás, amit róla állítanak. Honigberger maga is tanúja volt a kísérletnek, és a Haridas nevű fakír, akinek a képét a könyvében is közölte, megismételte a „mutatványt”. 40 napig volt eltemetve, és amikor kihantolták, ugyanabban az állapotban találták, mint amikor a sírba tették. Honigberger, miután saját szemével látta, hogyan nyeri vissza eszméletét, azt írta, hogy a leghalványabb kétség sem fér hozzá, hogy Haridas valóban képes tetszhalott állapotot felvenni és abból visszatérni. 1885-ben a Vasárnapi Ujság is Hongibergerre hivatkozott „Mesterséges tetszhalál” című cikkében, mint olyan tanura, aki saját szemével is meggyőződött a kísérlet valódiságáról. (1885/35. 566-567.)
A Haridas nevű fakír
Az Erdélyi Híradó egy elborzasztó történetet osztott meg olvasóival, amelyről Honigberger tájékoztatta a lapot.
„Lahore, jul. 11. Erdélyi brassai fi Honigberger Márton, az idvezült király Rundsit Singh udvari orvosa közli: A’ volt királyné Bibi Cendkour – (Karsing [Kharak Szingh, Randzsít Szingh legidősebb fia] nője, Hounval Sing [Nau Nihál Szingh] anyja) megöletett. A’ szerencsétlen régóta kemény fogság és őrizet alatt tartatott, de párthívei őtet ismét a’ trónra emelni törekedvén a’ Pesaurba [Pésávar (Peshawar)] gyűjtött 50,000 főből álló sereg egy részét föllázasztották; ’s a’ király megindult a’ lázadást lecsendesíteni. De a’ király távollétében a’ királynét szolgálatára rendelt rabnői téglákkal agyon verték. Visszatérvén a’ király, a’ nép zugni kezdett – mert a’ nagy jutalom ’s szabadság ígéretével elcsábított, de várakozásukban megcsalatott esztelen rabnők kivallották, hogy a’ gyilkosságot a’ király és várnagy parancsára mívelték – ’s kevésbe mult, hogy a’ király komolyan nem lakolt. Hanem ő keleti bölcsességgel a’ bűnt a’ szegény rabnőkre kenvén, megfogatta, ’s keményen megfeddette. Azaz: a’ négy közül a’ legbűnösebb rabnőnek, a tánczosnőnek (bayadere) nyolcz szolgálatra termett hóhérok (bengi) segedelmével előbb két kezét, aztán orrát ’s füleit levágatta; két más rabnőnek kegyelmesen csak egyik kezét, de mind kettőnek füleit és orrát; a’ negyediknek pedig csak – éljen az igazság – füleit és orrát vágatta le. Meghordozták, vagy hurczolták ezután a’ bünösöket Lahore utczáin, kiáltozva szüntelen: éljen az igazságszerető Sir-Singh király. – Nyolcz napok mulva egy ünnepély alkalmával, tömérdek kincs: aranyos, ezüstös palankin, arany ezüst edények, sálok, legyezők, drágakövek valának a’ nyilvános szemlélésre kirakva. Ki számára mind ez? Felelet: a’ nagylelkü király a’ kegyes braminokat ajándékozta meg vele. Vagy tán arany lakat a’ csácsogni szokott ajkakra. – Éljen Sir-Singh!”
„Pendsáb”. In. Erdélyi Híradó, 1842. nov. 18. 555. – Törzsgyűjtemény
Ugyanezt a történetet, talán kissé kevésbé „színesen”, a Jelenkor is közölte. (Jelenkor, 1842/92. 624.) A szörnyű büntetési móddal kapcsolatban Honigberger a könyvében feljegyezte, hogy egyszer alkalma volt találkozni olyan bűnössel, szerinte egy akasztófáravalóval, aki hasonló büntetésben részesült, de az orrát az ősidők óta alkalmazott hindu módszer szerint szinte tökéletesen helyreállították. Ezt Honigberger azzal magyarázta, hogy az orrot a homlok felhámjából formálták ki, ami jóval tökéletesebbnek bizonyult, mint az európai orvosok által alkalmazott módszer, akik a kar felhámját használták hasonló, helyreállító plasztikai eljárásoknál. Igaz, hogy keleten a turbán elfedte az érintett részt, így a hiányosság nem volt visszataszító.
Honigberger az új uralkodót, Sér Szinghet egyébként nagyon udvariasnak és kedvesnek írta le a könyvében, olyan királynak, aki érdeklődött a tudományok iránt és nagy figyelmet szentelt az európai tudománynak, iparnak és szakértelemnek. Gyakran megesett, hogy az etika szabályait is mellőzve élénk eszmecserébe bocsátkozott az európaiakkal. Amikor egyszer afelől érdeklődött Honigbergertől, hogy vannak-e rokonai Európában, megtudta tőle, hogy van egy öccse, aki korábban katonatiszt volt, de most órásmesterséggel keresi a kenyerét. Az uralkodó kérdésére, hogy képes-e megjavítani az elromlott szerkezeteket, Honigberger igennel válaszolt, mire Sér Szingh arra kérte, hogy beszélje rá a testvérét, jöjjön el Láhórba, és javítsa meg angol zenedobozát, és rossz óráit. Öccse el is indult Indiába, s bár útközben arról értesült, hogy a mahárádzsát és vezírét meggyilkolták, és az összes európai – Honigbergert kivéve – otthagyta hivatalát és távozott, mégis folytatta utazását. Pandzsáb határánál azonban feltartóztatták, de mivel Honigberger ekkor éppen nagyon beteg volt, ezért megengedték neki, hogy átlépje a határt és meglátogassa őt. Azonban Honigberger testvérét a megváltozott politikai helyzetben nem tudták alkalmazni, ezért hamarosan visszatért Európába. Hazaérkezéséről a Jelenkorban olvashattak az érdeklődők:
„Honigberger József múlt hó 22kén érkezett vissza 15 hónapi távollét után családja körébe Brassóba; ő testvére azon Honigbergernek, ki Lahoreban, főleg az utóbbi politikai zavarok közt olly jelentékes szerepet játszék. Keletindiából Egyptuson ’s Görögországon át 5 hónap alatt ért haza Erdélybe, ’s a’ Siebenbürger Wochenblattnak ígéretet tőn, miszerint mindazt, mit e’ látogatási utazás alatt közérdekűt látott ’s tapasztalt, az említett lapban közlendi.”
Jelenkor, 1844, 13. évf., 98. sz., 587. – Törzsgyűjtemény
1845-ben Láhórban kitört a kolerajárvány, amely lehetőséget adott Honigbergernek, hogy kísérleteket folytasson a betegség kezelésére vonatkozóan. Megelőző gyógymódját kissé későn, a járvány utolsó három hetében volt alkalma kipróbálni betegein, ezért nem tudta egyértelműen igazolni módszere csalhatatlanságát. Pácienseinek ingyen osztott szét kétfajta gyűrűt. Az egyik gyűrű cinkből és rézből, míg a másik cinkből és ezüstből készült. Akik az előbbi összetételű gyűrűt hordták, elkapták a betegséget, míg azok, akik az utóbbit viselték, ha meg is betegedtek, de meggyógyultak, és betegségük enyhe lefolyású volt. Később 1850-ben Bécsben is sikerült kipróbálnia a módszerét, ami ott is eredményesnek bizonyult, noha több orvos kétségbe vonta és nevetségesnek találta azt. Gyűrűi nem talizmánok vagy amulettek voltak, gyógyító hatásuk elektro-mágneses elven alapult. Második indiai tartózkodásának utolsó évében, 1849-ben figyelt fel az angol orvosi folyóiratokban azokra a galvano-elektronikus készülékekről szóló hírekre, amelyek cinkből és ezüstből valamint ezüst huzalból álltak, s amelyekkel a fekélyeket lehetett eredményesen kezelni. Második útja során alkalma volt ellátogatni Kásmírba, és Másszúriba is, ahol a lányait taníttatta egy francia iskolában. Innen Kalkuttába ment, ahonnan hajóval utazott vissza Európába, s ezt követően írta meg a könyvét.
Harmadik útjára 1853-ban indult el, ekkor Kásmírban Guláb Szingh mahárádzsa alkalmazta udvari orvosaként, aki már korábban, 1849-ben is ezzel a tisztséggel kívánta megbízni őt, de akkor Honigberger mindenképpen vissza akart térni Európába. Erre az időszakra esik unokaöccsének, Honigberger Vilmosnak (1837–1865) az útja is, aki nagybátyja segítségével jutott ki Indiába. Eleinte képesítés nélküli orvosként tevékenykedett, majd nyomdát alapított Kalkuttában. 1855-ben nagybátyja is éppen ott tartózkodott, amikor a Budapesti Hírlap tájékoztatta olvasóit arról, hogy a bizonytalan politikai helyzet ellenére az orvos még életben van.
„Brassóból f. hó 19ről ezen érdekes sorokat közli az ottani lap. A híres utazó dr. Honigberger minden barátait tudósítjuk, hogy a doktor úr még életben van és jelenleg Calcuttában tartózkodik, honnan levelet is írt, mely nov. 9-én kelt. Mindazon iszonyú jelenetek, melyekről a lapok írta, igazolva vannak e levélben. Az európaiak még benn Calcuttában is nagy veszélyben forogtak, de ez miután Angliából Keletindiába nagy csapatok jöttek, megszűnt. A leveleket Európából Bombayon keresztül Calcuttába, Mussurin és Lahorén át kell küldeni s 4-6 hét beletellik, míg rendeltetésük helyére érnek. Dr. Honigberger a gyógyászatban nevezetes felfödözést tett, t.i. a cholerát beoltás által gyógyítani. Ez arcanumot az angol kormánynak 100.000 rupiáért akarja eladni, és e miatt alkudozásban van vele. Közel 600 cholerabeteget gyógyított már ki e szerrel, s Calcuttában csak a choleradoktornak nevezik.”
Budapesti Hírlap, 1855. 3. évf., dec. 24. 3. – Törzsgyűjtemény
Erről az útjáról is szerencsésen hazatért, de mint 1870-ben, a halálakor írt nekrológjából kiderült, újabb utazásra készült.
„(Brassóban) m. hó 20-án temettek el egy 75 éves öreg urat: Honigberger Mártont, ki Indiában a lahorei király nyugalmazott orvosa volt. – Vén kora daczára a jövő tavasszal ismét egy utat akart tenni Kelet-Indiába, de a sors nem engedé. Különben óhajtása volt mindig, hogy hazai földben pihenjen.”
Vasárnapi Ujság, 1870, 17. évf., 2. sz., 22. – Törzsgyűjtemény
Pap Ágnes – Tájékoztató Osztály
![Bibliothecae Abba[tis] Zirczensi. Harmadik rész](https://m.blog.hu/ne/nemzetikonyvtar/image/.external/.thumbs/f787c4fb6a02b360775b58c96f4ff288_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)