Frontszínház születik. 2. rész

2021. március 18. 07:30 - nemzetikonyvtar

Volhínia, 1917

„A hazát páratlan hősiességgel védő derék katonáimnak óhajtok ezzel alkalmat nyújtani ahhoz, hogy a hadviselés fáradalmai közepette egy kis szórakozást találjanak.”

Múlt heti blogbejegyzésünk folytatásában elérkeztünk a történet negyedik főszereplőének, Egyed Zoltán hadnagynak, az újonnan alakuló frontszínházi társulat művészi vezetőjének bemutatásához. Egyed Zoltán (1894–1947) újságíró, színikritikus többek között Karády Katalin felfedezője volt.

13_egyed_zoltan_szinhazi_elet_1918_45_szam_cimlap_opti.jpg

Egyed Zoltán 1918-ban. In. Színházi Élet, 7. évf., 1918. 45. sz. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ez a színház már nem az olasz fronton, hanem Kelet-Galíciában alakult meg, Wolhinában – Volhínia, Volinyi terület, Wołyń, Wołyńa, a mai Ukrajna északnyugati részén – mivel ide rendelték ideiglenesen a győztes 20. honvéd gyalogos hadosztályt. A színház megalakulásáról a Színházi Élet is beszámol. A tudósítást teljes terjedelmében közöljük:

A híres húszas honvédhadosztálynak, amelyhez a pesti, székesfehérvári és debreceni honvédek tartoznak, s amely másfél évig védte legendás vitézséggel »Európa poklát« – a Monte San Michelét és a Doberdót – állandó frontszínháza van. A hadosztály most a csöndesebb wolhyn vidéken piheni ki az olasz harctér borzalmas, de dicsőséges emlékű fáradalmait, s így gondoskodhatik arról is, hogy a hadviselés fáradalmaiban kimerült katonák egy kis szellemi táplálékban is részesüljenek; az ötlet a hadosztály vitéz parancsnokáé, somorjai Lukachich Géza vezérőrnagyé, aki minden egyes katonáját úgy szereti, mintha édes gyermeke volna, s akit katonái iránt érzett szeretete vezetett arra a gondolatra, hogy a jelenleg csendesebb viszonyok között harcoló hadosztály pihenő katonáinak állandó szórakozást nyújtson egy frontszínház felállításával.
A társulat művészi vezetője Egyed Zoltán hadnagy, akinek »Szerződés« című egyfelvonásában Medgyaszay Vilma kápráztatta el a Modern Színpad tavalyi műsorán a pesti közönséget, – a társulat tagjai pedig a hadosztály csapataival szolgáló színészek, artisták és egyéb művészek – mindnyájan katonák – akik azonban a színpadon ismét átvedlenek az uniformisból – álomkorbeli emberekké: civilekké, színészekké… A társulatnak két »női« tagja is van. Fityfirity Tusi kisasszony a magyar chansonette, aki civilben fodrász, de akinek igen szép szoprán hangja van, és Brünhilda kisasszony, aki német operaénekesnő, civilben nőimitátor, jelenlegi beosztása előtt tiszti szakács volt.
A társulat már meg is tartotta az első előadásokat az ezredek katonaotthonaiban, mindenütt a legfényesebb erkölcsi és anyagi sikerrel. Minden tiszta jövedelem a hadiözvegyek és árvák alapját növeli.

A huszadik honvéd hadosztály állandó frontszínháza. In. Színházi Élet, 6. évf., 1917. 35. szám, augusztus 26-szeptember 2-ig, 38. Törzsgyűjtemény

Az említett darabról egy évvel korábban így szól a rövid tudósítás a Színházi Élet című lapban, melynek címlapján az írásunkban is szereplő Beöthy László látható, aki éppen ekkor nyitotta meg a Népoperát.

„Egyed Zoltán a Szerződés című kis darabjában Medgyaszay Vilma a Modern Színpad kiváló, nagy művésznője nyújt briliáns alakítást. Partnere Varsa Gyula rutinos játékával kelt feltűnést a ripacsszínész szerepében.”

Színházi Élet, 5. évf., 1916. 35. szám, október 8–október 15., 15. o.Törzsgyűjtemény

16_egyed_zoltan_szerzodes_cimu_darabja_opti.jpg

A Szerződés eredeti szereposztása. Bemutatója: Modern Színpad Kabaré, 1916. aug. 19. Újságkivágat. In. Színházi Élet, 5. évf., 1916. 27. szám, augusztus 13–augusztus 20., 29.Törzsgyűjtemény

A 20. hadosztály alakuló színtársulatának tagjait, melynek színészei is a hadosztály ezredeiből kerültek ki, nem ismerjük, de az általuk bemutatott darabról némi fogalmat nyerhetünk a budapesti ősbemutatóról szóló híradásból, melyben a szerzőt is bemutatják:

„A kabaré, híven a maga színvonalas programjához, azzal kezdte az új szezont, hogy felfedezett egy pompásnak ígérkező írói talentumot. A fiatal írót Egyed Zoltánnak hívják. Ez az új név egy csapással kitűnő név lett, s hogy számos olvasónkat előre megkíméljük az érdeklődő levelek fáradságától, eleve már itt elsoroljuk róla, amit tudunk: Egyed Zoltán kolozsvári hírlapíró, abból a gárdából, amely már sok kitűnőséget adott a főváros irodalmi életének. Most a fronton harcol és indulása előtt kevéssel vette feleségül Albert Erzsit, a Kolozsvári Nemzeti Színház tagját. Ez az első darabja. Beküldte a kabarénak, az igazgatóság nyomban elfogadta, s az új író avatásával kezdte meg a szezont.
A szerződés – ez a darab címe –arról szól, hogy a nagy művésznő lakására beállít egy igénytelen fiatalember. Látszik rajta, hogy halálosan szerelmes. Őszinte vallomása, közvetlen, forró naivsága úgy meghatják a tapasztalt és már nem is fiatal dívát, hogy az ifjú karjaiba borul. A forró csók után a naiv fiú hirtelen kiegyenesedik, az egész alakja és modora megváltozik. És kiderül, hogy színész. Csak játszotta ezt a szerelmi komédiát, hogy megmutassa, milyen tehetséges alakító, mert a művésznő protekcióját szeretné igénybe venni. A művésznőt szíven találja a fordulat. Már beleringatta magát az önzetlen, szép szerelem gyönyörébe. Erőt vesz magán, gúnyt erőltet a beszédére, és megvetően veti oda az ifjúnak: »Azt hitted, hogy hiszem? Nem igaz, beleláttam a játékba, mert rosszul játszottál, mert ripacs vagy!« És kidobta. De mikor egyedül marad, megsiratja egy kicsit azt a pár percnyi illúziót, és telefonoz a színigazgatónak, hogy azt a fiatalembert szerződtetni kell, mert – nagyon jó színész… Ezt a két szerepet Medgyaszay Vilma és Varsa Gyula játsszák.”

Színházi Élet, 5. évf., 1916. 29. szám, augusztus 27–szeptember 3., 8–9.Törzsgyűjtemény

21_1_medgyaszay_vilma_1908_opti.jpg

Szirmai Albert szerzeményei. 1. sz. Altató dal. Szövegét írta: Gábor Andor. Énekli: Medgyaszay Vilma. A Modern Színház műsorából. Alberti és Társa, Eberle Józs. és Társa zeneműnyomdája. Bp. É. n. Kotta. A címlap részlete. Jelzet: Z 69.835/b. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Bárdos Artúr által vezetett Modern Színpad Kabaré aznapi estéjén mutatták be Gyóni Géza – valódi nevén Áchim Géza – evangélikus teológiahallgató verseiből készült összeállítást is:

„Impozáns erővel hatott az a zenés vers-ciklus, amelyet Szibériában címmel Gyóni Géza híres verseiből állították össze, s amelyhez Szendrei Aladár, az eddigi külföldön élt magyar komponista írta a zenét. A művészi és eredeti díszlet egy szibériai képet tár elénk. Foglyul esett magyarok gondolnak haza forró és fájdalmas vágyódással. Egyik társukat, aki rokkant, hazaviszik. A többiek áldása és vágyódása kíséri szabadulása útján a rokkant magyar hőst. Gyóni szélesen hangzó, himnuszos erejű versei és férfias erejű muzsikával tökéletesen hatottak.” 

Színházi Élet, 5. évf., 1916, 29. szám, augusztus 27–szeptember 3., 9.Törzsgyűjtemény

A frontszínház egész pontosan Branyban, illetve a Boryskowicze környéki táborban született. Branyban volt a hadosztály parancsnoksága 1917. február 18-tól szeptember 1-ig. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében fellelhető fényképek közül néhány ráillik a színjátszóhelyre is.

A színház további sorsáról nincs hír, s a hadosztályt hamarosan visszavezényelték az olasz frontra, egyenesen a „Monte San Gabriele poklába”.
A harcok egyik aktív résztvevője, Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly ezredparancsnok erre így emlékezett vissza:

„1917 augusztus végén, a 11. Isonzo-csata alatt a Wolhynia-ból ideirányított 20. honvéd hadosztály parancsot kapott, hogy a Monte San Gabriele-n váltsa fel az 57. gyaloghadosztályt. A harcok ezért a hegyért azért voltak olyan súlyosak, mert ez a hegy volt a Görztől keletre nyíló Wippach-völgy északi kapupillére, miként azelőtt a déli kapupillér a szintén a 20. hadosztály által védelmezett Monte San Michele volt. Naponta átlag egy zászlóaljnyi csapat őrlődött fel az itteni harcokban.”

Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly: A Monte San Gabriele védelme, a 11. Isonzo csata. In. A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Szerk.: vitéz Doromby József, Reé László, Budapest, Reé László Könyvkiadó és Terjesztő Vállalat, [1939], 370. – Törzsgyűjtemény

20_vasarnapi_ujsag_65_evf_15_sz_1918_aprilis_14_vu_epa00030_1918_15_opti.jpg

Báró Lukachich Géza altábornagy. In. Vasárnapi Ujság, 65 évf., 1918. 15. sz., április 14., 234. – Elektronikus Periodika Archívum

Maga Lukachich a következőképp, kellő tömörséggel örökítette meg az eseményeket, az olasz és az orosz hadszíntéren töltött időszakot:

„Midőn a viszonyok úgy alakultak, hogy Olaszország hadüzenetétől kellett tartanunk, 1915. évi május 15-én dandárommal a Doberdó fennsíkra helyeztek át. Ott más csapatokkal és tüzérséggel megerősített dandárommal az első Isonzócsatát küzdöttem végig 1915. június 23-tól július 5-ig.
Ebben a csatában az ellenség fölött elért győzelem jutalmául július 22-én kineveztettem a Monté San Mihélén küzdő m. kir. 20. honvéd hadosztály parancsnokává, Nagy Pál tábornok helyébe. Közel három évig vezettem ezt a vitéz, elsőrendű parancsnokok alatt álló kitűnő csapatokból összetett hadosztályt. Öt Isonzócsatában védte hadosztályom egész Isonzófrontunknak az olaszok által leghevesebben támadott pontját: a Monte San Mihélét. Visszaverte az olaszoknak mindig túlerővel végbe­vitt támadásait és állta a sokszoros túlerejű olasz tüzérség pokoli tüzét. A 6. Isonzócsatában parancsra engedte át a hadosztály az oly sok magyar vérrel áztatott hegyet az olaszoknak, mert Görz eleste folytán a Monte San Mihéle a teljes körülzárás veszedelmének volt kitéve. A comeni fennsíkon a 7. és 8. Isonzócsatát is végigküzdve, annyi veszteséget szenvedtek csapataim, hogy azokat hosszabb időre a nagyobb harcokból ki kellett vonni, 1916. november havában áthelyezték a hadosztályomat Wolhyniába, a viszonylagosan csendes orosz arcvonalra.
1917. augusztus végén betörtek az olaszok a Bainsizza fennsíkra, minek folytán egész Isonzófrontunk helyzete igen válságosra fordult. A Monte San Gabriele, az arcvonal kulcspontja, az olaszok kezébe került. Sürgős segítségre volt szükség. Táviratilag lehívták a 20. honvéd hadosztályt az orosz frontról. Vissza kellett foglalnia a Monte San Gabrielét. Feladatának meg is felelt. Ezután a 12. Isonzócsata megindulásáig, 1917. október 26-ig, védte ezt a hegyet. A Monte San Gabriele megtartása az összes felettes parancsnokságok által elösmerten és kimondottan feltétele volt annak, hogy a 12. Isonzócsata előkészületeit megtehessük és a csata megindítható legyen. A hadosztály a csatát követő fényes offenzívánkon részt vett és 1918. február hó elején a Piave folyó felső szakaszában, a Monte Tomba lábánál, Segusino, Quero és Alano vonalában állott.”

Lukachich Géza, báró somorjai. In. Magyarország megcsonkításának okai, Budapest, NYUKOSZ, [1932], 38–39. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hosszú képzeletbeli utat tettünk meg a Magyar Színháztól a „csöndesebb wolhyn vidéken”, „a viszonylagosan csendes orosz arcvonal” mögött születő „huszadik honvéd hadosztály állandó frontszínházáig”, de ez is szép példája, hogy háborúban sem hallgatnak a múzsák, főképp nem a véres harcokban elcsigázott katonáknak szellemi felüdülést nyújtó virágzó hölgy, a színház múzsája, Thália.

Ezúton is köszönetet mondunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak a képek közléséért, a Fotóarchívum gyűjteményvezetőjének, Nagy-Lukács Fanni muzeológusnak.

Az összeállítás első része itt olvasható.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9616456496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása