„A paradigmák megkerülhetetlenek. Tehát egy közgazdász sem tud másból kiindulni, mint valamilyen paradigmából. Megváltoztatni megváltoztathatja azokat, de paradigma nélkül sosem tudna előbbre jutni, hiszen ez azt jelentené, hogy nincsen semmilyen rendszerező elméleti koncepciója, nincs formális eszköztára, és nincsenek gyakorlati tapasztalaton alapuló módszerei.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 29. – Törzsgyűjtemény

„Senki sem vonja kétségbe, hogy a nyerészkedési vágy, a gyilkos versengés, a munkás kizsákmányolása, a vásárló megtévesztése, az ifjúság megrontása, lénytársaink kínzása, az élővilág elpusztítása rettenetesen rossz dolgok, és hogy aki így cselekszik, az bűnt követ el. Mint ahogy abban is egyetért a vélekedők többsége, hogy ezek azok a tulajdonságok, amelyek a piaci versenygazdaság számára lehetővé teszik a korlátlan növekedés fenntartását; s hogy ez a növekedés az általános jólét, a társadalmi béke és a szabadság egyedüli lehetséges forrása. Tehát a jó cél érdekében, ahogyan azt Keynes professzor, a jóléti közgazdaságtan apostola vallotta, »még egy ideig« rosszat kell cselekednünk. Az ökológiai katasztrófa ennek a veszedelmes nézetnek a következménye. Mert ilyen feneketlen kárt – az emberiségnek, az élővilágnak – ilyen hosszú ideig és ilyen tömeges méretekben csak tiszta lelkiismeretű emberek tudnak okozni, abban a hiszemben, hogy »végső soron« jót tesznek, amikor ártanak.”

Lányi András: Ha tudják, miért nem teszik? In. Az ember fáj a földnek, Budapest, L'Harmattan 2010, 191. – Törzsgyűjtemény

„Korábban Isten ellen való vétek és szégyen volt a szegényt és a védtelent megrövidíteni, kizsákmányolni, a keresztény erkölcs szerinti kötelességünk a gyengébbekre és lemaradottakra figyelni, őket szeretni és megsegíteni. De a piacgazdaság elvi alapja Adam Smith munkájára épül, miszerint a piac úgymond láthatatlan keze az emberi gyarlóságot, mint az irigység, kapzsiság a közjó javára szervezi. Ezek után a vallásos és erkölcsi szempontok jelentéktelenekké váltak és a közgondolkodás a társadalmat a gazdagok nagy-nagy megelégedésére a piac láthatatlan kezére bízta.” 

Végh László, Szám Dorottya, Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet: Híradás a Föld állapotáról [Budapest], Kairosz, 2008, 82. – Törzsgyűjtemény

„Egy társadalom, illetve csoport dönthet úgy, hogy nem gazdasági – azaz társadalmi, esztétikai, erkölcsi vagy politikai – okokból ragaszkodik valamilyen tevékenységhez vagy értékhez, de ez semmi módon nem változtat a dolog gazdaságtalan jellegén. Más szóval, a közgazdaságtan ítélete rendkívül töredékes ítélet. Az összes szempont közül, amelyet a való életben tekintetbe kell venni és össze kell vetni, mielőtt még döntést hozhatnánk egy kérdésben, a közgazdaságtan egyetlenegyet ragad ki – vajon egy vállalkozás hoz-e pénzbeli hasznot azoknak, akik belefognak, vagy sem?
Figyeljünk fel e szavakra: »azoknak, akik belefognak«. Nagy tévedés például azt feltételezni, hogy a közgazdaságtan módszerét rendesen annak meghatározására használnák, vajon a társadalom egy csoportjának tevékenysége hoz-e hasznot a társadalom egésze számára.”

Ernst F. Schumacher: A kicsi szép. Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról, [ford. Perczel István], Budapest, Közgazd. és Jogi Kvk., 1991, 42. – Törzsgyűjtemény

„»Mindig megrekednek ott, hogy a nyomor tüneteit – például az éhínséget és a betegséget – kezelik élelmiszerprogramokkal, illetve kórházakkal, de egyszer sem teszik fel a kézenfekvő kérdést: miért él egy kevés ember bőségben erőfeszítés nélkül, amíg más milliárdok, akik keményen dolgoznak, szélsőséges nélkülözésben szenvednek?« Végül a következő egyszerű mondattal összegezte véleményét: »Ha úgy javítasz meg egy hibát, hogy közben nincs semmi elképzelésed az okáról, elkerülhetetlenül csak a tüneteket kezeled.« […] Egy rossz elmélet hamis megoldásokhoz vezethet, amelyek felnagyítják a problémát. A helytelen elmélet arra vezethet teljes társadalmakat, hogy akár a végsőkig ragaszkodjanak az önpusztító viselkedéshez.”

David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság, Budapest, Kairosz, 2009, 27–28. – Törzsgyűjtemény

„»Tudtukon kívül és a legjobb szándék mellett a késői tizenkilencedik századi közgazdászok egy sor olyan gondolatot vettek kölcsön a fizikából, amelyek a gazdaságot – alapvetően helytelenül – zárt egyensúlyi rendszernek minősítették. Megközelítésük meghatározta napjaink hagyományos közgazdaságtanának kereteit. Sajnos e félreminősítés kényszerzubbonyként működött, ami a közgazdászokat rendkívül irreális feltevések megalkotására kényszerítette és a terület empirikus sikereit is korlátozta. […] Egy zárt rendszenek nincsenek be- és kimenetei a külvilágból, illetve a külvilág felé: minden energia a rendszeren belül keletkezik, és a rendszeren belül is marad. Egy nyitott rendszer be- és kimenetekkel működik. A 19. századi tudósok a legtöbb rendszert zártnak vélték.
Ma már tudjuk, hogy a gazdaságok nyitott rendszerekként működnek, óriási mennyiségű energiát nyelve el a külvilágtól (pl. napenergia, ásványi anyag, emberi és állati inputok). Emellett jelentős mennyiségű nem kívánatos mellékterméket is produkálnak (pl. gázok, hulladék, szennyezés). […]
Míg zárt rendszerek esetében igaz, hogy kiszámítható végállapottal rendelkeznek, addig nyílt rendszereknél ez nem feltétlenül van így. Bár egy darabig képesek viszonylag stabil és egyensúlyi állapotban maradni, az exponenciális növekedés, a radikális összeomlás, illetve a ciklikus ingadozások mintáit is mutatják. Ezek a minták mind fellelhetők a jelenlegi gazdaságokban, de mint ’anomáliákat’, a hagyományos gazdaságtan paradigmája elutasítja őket.
A hagyományos gazdaságtan paradigma második alapvető hibája a termodinamikával kapcsolatos ismereteknek a 19. század végéig jellemző szintjéhez kapcsolódik. […] A termodinamika második törvénye kimondja, hogy az entrópia, egy rendszer rendellenességének és véletlenszerűségének mértéke, mindig növekszik. Idővel minden rend, struktúra és minta a világegyetemben összeomlik, hanyatlásnak indul és szertefoszlik. Az autók rozsdásodnak, az épületek elporladnak, a hegyek errodálódnak, az almák megrohadnak.«
E két alapvető hiba a hagyományos gazdaságtan területén – a gazdaság zárt rendszernek való tekintése nyitott helyett, valamint a termodinamika második törvényének figyelmen kívül hagyása – az egyenletek működéséhez szükséges irreális feltételezések hosszú sorát hozta létre. E szükséges feltételek közé tartozik az az elképzelés, mely szerint az emberek pusztán önérdek és tökéletes racionalitás által vezérelve cselekednek, valamint, hogy minden gazdasági szereplőnek hozzáférése van az összes lényeges, jelenre és jövőre vonatkozó információhoz, amelyet ráadásul azonnal tökéletesen fel is dolgoznak. A valóságban gyakran hiányos és félreérthető információk alapján, korlátozott számolási és kognitív képességek mentén kell döntéseket hoznunk. Ezenkívül a világ, amelyben ezek a szuperemberek működnek, a feltételezések szerint rendkívül egyszerű: a vásárlásnak és eladásnak semmilyen akadálya nincs; nem létezik tranzakciós költség; az összes termelő mindig tökéletesen hatékony; a tökéletes piacokon tevékenykedő résztvevők csak az árakon keresztül lépnek kölcsönhatásba egymással; mindenki számára rendelkezésre áll minden releváns információ, az erőforrások pedig vagy korlátlanok, vagy oly bőségesen állnak rendelkezésre, hogy drasztikus hiányuk még csak a láthatáron sem lesz soha.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 68–70. – Törzsgyűjtemény

„IMF-adatok szerint, 145 bankválság, 208 monetáris összeomlás és 72 szuverén adósságválság volt 1970 és 2010 között. Ez összesen 425 rendszerszintű válságot jelent. […] E válságok a 180 IMF-tagország több mint háromnegyedét sújtották, sokat közülük több alkalommal. A krízisek számában tapasztalható csökkenés […] csekély vigasz. A kevesebb országra vonatkozó válság tényét ugyanis ellensúlyozza, hogy nagyobb méretű gazdaságokról van szó. A 2007–2008-as bankválságban érintett 23 ország – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot és Németországot – a világ keresletének és kibocsájtásának megközelítőleg felét képviseli.
Ha egy autó, repülő, vagy szervezet rendelkezne ehhez hasonló teljesítménnyel, vajon nem volna általános felháborodás, hogy a tervezőket visszaküldjék a tervezőasztalhoz? […] Mindezek ellenére a monetárisrendszer esetében a felelős szervezeteknek (mint például bankoknak, központi bankoknak, illetve az IMF-nek) nemcsak, hogy nem sikerült előre látniuk vagy hatékonyan kezelniük a bajokat, de a rendszer status quojának semmiféle alternatívájára sem gondoltak soha. A megoldásuk változatlanul az, hogy amilyen hamar csak lehet, térjünk vissza a »normál« kerékvágásba – anélkül, hogy a rendszer struktúrájában bármilyen lényegi változtatásra sort kerítenénk.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 51. – Törzsgyűjtemény

„Az Egyesült Államokban sikeres jogi manőverek és perek következtében a Federal Reserve (Szövetségi Tartalékrendszer – a szerk.) és a különböző kormányzati szervek kénytelenek voltak olyan adatokat is kiadni, amelyek máskülönben rejtve maradtak volna. E példátlan mértékű »kényszer transzparenciának« köszönhetően közelebbről is megvizsgálhatjuk a 2007–2008-as mentőakciókat. […]
A legátfogóbb becslést Nomi Prins, egy ex-Wall Street-i bennfentes készítette. […] Becslése az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma és a Federal Reserve által nyújtott támogatások és garanciák minden típusát tartalmazza. Összesen ötven programot talált, amelyek közül több addig titokban maradt és amelyek értéke együtt elérte a 14,4 billió dollárt – az Egyesült Államok 2008-as teljes GDP-jét meghaladó összeget. […]
Ezek a jelenségek nemcsak tökéletlen monetáris politikáknak, a hanyag hatóságok vagy az egészségtelen banki gyakorlatoknak, hanem sokkal inkább magának a monetáris és a bankrendszeren belüli strukturális bizonytalanságnak a következményei.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 55–65. – Törzsgyűjtemény